„Óvakodtam a politikától”

Tüntetni nem jár, és egyelőre új szövegekkel sem készül. A hetvenéves Grendel Lajost szembenézésről, iróniáról, valamint az irodalom és a politika viszonyáról kérdeztük. Kiderült, mit köszönhet 2010-es agyvérzésének, és melyik könyvet tartja az utóbbi évek legfontosabb magyar kiadványának.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. április 13. 00:57

Hogy érzi magát hetvenévesen?

Tulajdonképpen jól, mert nincs semmi bajom. Hetven év ide vagy oda, teljesen mellékes. Persze hamarabb elfáradok, meg ellustulok, de egyébként semmi különös.

Szokott még idegeskedni?

Az idegeskedés fiatal korom óta elkísér, de szerintem sem idegesebb, sem kevésbé ideges nem vagyok, mint korábban.

Pozsony belvárosában ülünk, ahol egy hete meg két hete több tízezres tömeg hömpölygött. 1989 óta nem volt ennyi ember az utcán. Ön mint a 89-es értelmiség egyik vezetője hogy látja ezt? Nem fogta el a nosztalgia?

A ’89-es helyzet egészen más volt, kemény diktatúra, és keményen fel is léptek a Nyilvánosság az Erőszak Ellen képviselői, főleg Budaj és Kňažko. Most itt nem látok ilyen vezért, de mondom, egészében is más a helyzet.

Volt tüntetni?

Nem mentem ki.

Lehet tudni, hogy miért?

Meglehetősen szkeptikus vagyok a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Forradalom nem lesz, de kíváncsian várom, hogy mi fog ebből kifejlődni.

Pályáját végigkísérte egyfajta társadalmi-politikai beszűrődés. Ez tudatos?

Részben tudatos, de sosem engedtem, hogy a politika meghatározza a műveim menetét vagy sorsát. Inkább a háttérben maradt, jócskán a háttérben. Elsősorban az ember problémái foglalkoztattak, és csak ezen túl a társadalmi kérdések. Tulajdonképpen harmincéves koromra megtaláltam, hogy a politikából a műveimbe mit akarok beengedni, és mit kizárni.

Mintha minden nagyobb íróra rászáradna egyfajta társadalmi szerepvállalási kényszer vagy elvárás, egyesek politikai üzeneteket fogalmaznak meg azzal, hogy valahova elmennek vagy nem mennek el. Jól van ez így?

Nem tudom, jól van-e, de szerintem inkább nem, mint igen.

Krasznahorkai Lászlóra gondoltam, aki nemrég kijelentette, hogy egy ideig nem vállal nyilvános szereplést Magyarországon.

Politikai üzenetei a magyar irodalomnak mindig is voltak, ha sokszor nem is közvetlenül politikaiak. Örkény, Mándy, Mészöly nagyon pontos politikai üzeneteket sugárzott a háttérből. Az, hogy eljárjak ide vagy amoda, és agitáljak, az borzasztó idegen tőlem.

Volt olyan felkérés, amelyre valaha nemet mondott?

Még a 80-as évek végén, kilencvenes évek elején, de aztán óvakodtam attól, hogy részt vállaljak a politikában. Később publicisztika szinten hozzászóltam, de ennyi.

Egy mondatban meg tudná fogalmazni, hogy miért?

Mert az írónak elsősorban az írás a feladata.

Legutóbbi könyveivel mintha egy kicsit többet akarna elmondani, mint a korábbiakkal. Mintha az abszurdtól és iróniától átvenné a főszerepet a kemény, célzott mondanivaló.

Tény, hogy a Négy hét az élettől kezdve jóval kevésbé jelenik meg az irónia, mint a korábbi műveimben. Fordulatnak szántam, és ezt az időszakot a Bukott angyalokkal fejeztem be. Most már nem is igazán készülök regénnyel, de novellákkal sem. A Bukott angyalokkal elmondtam mindent, egyelőre.

Ezekben az utolsó regényekben a szlovákmagyar szembenállás a háttérben húzódó társadalmi téma. Európában sok ilyen szembenállás van: az ukránorosz, csehnémet, szerbhorvát és a többi.

Erről szólnak az utóbbi regényeim, a második világháború utáni, megoldhatatlannak tűnő és szerintem tényleg megoldhatatlan kérdésekről. Ez mindig is foglalkoztatott.

Többen kérdezik, hová lett a vicceskedő Grendel.

Valószínűleg öregszem.

De ha erős a mondanivaló, akkor azt valakinek szánják. Ön ezt kinek szánja, ezt a múlttal való szembenézésre való felszólítást?

Annak, aki veszi.

És ha valaki úgy gondolja, neki nem inge, és nem veszi?

Akkor ne vegye.

Hisz abban, hogy a szembenézés előrevisz?

Ezzel talán óvatos volnék, de az biztos, hogy szembe kell nézni a múlttal, hiszen a múlt ismerete nélkül a jelenben élés vákuumban élés.

A történelemmel való szembenézés sokszor az utódokra marad. Ez elég?

Elég, mert az unokák sokszor pontosabban látják a múltat, mint akik megélték.

De aki megélte, érvelhet azzal, hogy ti nem éltetek akkor, így nem is érthetitek teljesen.

Ez jogos, de ha benne élünk valamiben, az korlátozza a dologra való rálátást. Az unokáknak ez egy befejezett cselekvés, ez élőknek meg egy lezáratlan történet.

Az unokák unokái viszont már teljesen más világba születtek. Hisz abban, hogy ezek a digitális világot a világ elszakíthatatlan részének tekintő egyének a múlton keresztül akarják majd megismerni identitásukat?

Abszolút hiszek benne. Már csak azért is, mert az interneten is rengeteg olyan oldal van, amely a történelemmel, a múlt megismerésével foglalkozik.

Irodalomtörténetet is ír. Melyik a kellemesebb, irodalmat írni vagy irodalomtörténetet?

Az irodalomtörténet, melyet írtam, jó ideje kész van, bővítettem cirka száz oldallal, vannak, akikről többet írok, Lovik Károlyról, Márairól, Mándyról, Mészölyről, Örkényről, és vannak az úgynevezett jobboldaliak, akik nincsenek ugyan sokan, de megérdemlik szerintem a figyelmet.

Az elmúlt évek szlovákiai magyar irodalmi terméséből olvasott olyat, melynek mindenképp helye lenne egy 21. századi magyar irodalomtörténetben?

Persze, Száz Pál Fűje sarjad zöld mezőknek című könyve. Az egy fantasztikus mű, már kéziratban ismertem. Fordulatnak tekinthető szerintem a szlovákiai, de az egyetemes magyar irodalomban is.

Kortársak közül van még valaki, akitől sokat vár?

Száz Páltól.

Ha megnevezhetnénk öt szerzőt, hogy ön szerint ki viszi előre a magyar irodalmat, tudna mondani neveket?

Nehéz ez, meg nem szívesen...

Akkor mondok én, és vagy mond rá valamit, vagy nem. Tehát az én ötösöm Dragomán, Nádas, Krasznahorkai, Bognár Péter, Szvoren Edina.

Hát az én ötösöm Nádas Péter, Garaczi László... Kész. Költők közül talán Borbély Szilárd, de ő is meghalt.

Továbbra sem szereti a resztelt májat?

Nem. Valamikor, jó húsz évvel ezelőtt említettem, hogy a resztelt májat utálom, és ez egyeseknek megmaradt.

Nem hiányzik a cigaretta?

Nem. De már az agyvérzésem előtt is megpróbáltam leszokni róla, de aztán mindig újra rágyújtottam. Hogy végül leszoktam, az agyvérzésemnek köszönhető, nem tudtam ugyanis mozogni. És aztán nem is hiányzik már, szóval nyolc éve nem dohányzom.

Kicsit morbidan hangzik, hogy valami egy agyvérzésnek köszönhető.

Bizony már rég elpusztultam volna, ha az agyvérzés nem lép közbe.

Akkor önnek az agyvérzés mentette meg az életét?

Így van.

Visszanézve az elmúlt hetven évre, csinálna valamit másképp?

Nagy baj, hogy nem lettem matematikus. De most már mindegy.

 

 

 

 

Önnek ajánljuk
Frissítve

Kočner rács mögött marad

Megszüntették a sürgősségi betegellátást Léván

Az olcsó ukrán baromfi kiszorítja a hazai húst

Az SaS szerint a Gorilla-iratok megsemmisítése bűncselekmény lenne

Két hajléktalan életét követelte a hideg Pozsonyban

Tükör helyett kamerákkal ellátott Lexus

Legfrissebb galériák
Olvasta már?