Önök írták

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a megváltozott címünkre: Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg! Legyen eredményes a 2019-es évünk is!
Vasárnap

2019. január 6. 09:00

Irkafirka 2

A múltkor megint utazgatok. Már le sem írom, hová. Oda, ahová rengeteg ember jár, de senki sem szívesen. Ha a reggeli fél nyolcas buszt el akarom érni, fel kell vennem a nyúlcipőt. Több felszálló is van, ülőhely egy se. Így hát kapaszkodva lecövekelünk a busz belsejében. A diákok többsége szakmunkásképzőbe vagy gimibe jár, oda se nekik, hogy mellettük (felettük) idősek is állnak. Hiszen ez iskolabusz. Nézem őket. Mintha egyformák volnának. Mindegyiknél ugyanaz az okostelefon és fülhallgató. A legközelebb ülő kezében is, de ő csak úgy bambán néz kimeresztett szemekkel előre, a semmibe, vagyis az előtte ülő szék hátlapjára. A mellette ülő viszont kifelé bámul az ablakon, nem néz az okostelefonjára, de a keze hüvelykujja sebesen jár. Húzogatja a képeket le, föl, oldalra, de közben nem is nézi, mit csinál. Hátrább egy lány szintén ugyanaz: fülhallgató, telefon, oda se néz, csacsog, nevetgél a szomszédjával. Egyszerre háromféle műveletet képes végezni. Leghátul a kesehajú srác pedig alszik a szomszédja vállára hajtva fejét, de azt ez sem zavarja, ő is mobilozik. Beérünk a városba, leszállnak, irány az iskola, de odáig sincs beszélgetés, csak mobilozás.

Más. Az egyik nap elhatároztam, hogy elugrok a közeli Esztergomba egy kis bevásárlás gyanánt. Elindulok a híd irányába az apostolok lován (de tényleg, így biztonságosabb is). Sok a sétáló turista, hisz látnivaló akad, de legtöbben most a Dunát nézik, hogy milyen kicsi. Lesz ez még nagyobb is, gondoltam. Útközben több ismerőssel találkozom. Az egyik hölgy már messziről köszön. Jó napokat és néhány mondatot mond. Hogy vagyok? Jól nézek ki, aztán jó legyek ám, és meg sem áll. Én meg csak nézek utána (no, nem a csípőjét és a járását). Távolodik. Egyszer csak látom, visszafordul és integet. Máig sem tudom, ki volt az. De jólesett.

Egy kicsit visszakanyarodok a Dunához, ami tényleg néha szép, gyönyörű, de az ellenkezője is igaz. Mennyi ember pusztult el itt és máshol is a világháború alatt. Az egyik unokatestvéremnek, K. Gyuszinak az édesapja a híd felrobbantása után itt, Esztergomnál fordult a vízbe a csónakkal, mert át akartak kelni a másik partra. De a Dunához kötődnek egyebek közt dalok (A Dunáról fúj a szél, Egy Duna-parti csónakházban), versek (József Attila: A Dunánál), városok (Dunaszerdahely, Dunaújváros), vezetéknevek (Dunai Tamás színész, Dunai Anti focista), rendezvények (Duna Menti Tavasz) stb. Apropó, fesztiválok. Manapság a fesztiválok idejét éljük. Van már mindenfajta: kolbász-, lecsó-, tök-, gulyás-, rétes-, bor-, virág- stb., sorolhatnám. Nálunk nemrég szürkemarha-, később pedig mangalicafesztivál volt. A községeknek meg hogy nincs pénzük! Hát ilyenekre van? Itt aztán boldog mindenki, még a boldogtalan is. Eszik, iszik, aki csak teheti, folyik a bor, a pálinka, röpködnek a pofonok, táncolnak a sánták is, tömik a hasukat még a kóbor kutyák is. Az ilyen rendezvényeken még ünnepi műsor is van. Ezeket, ha tehetem, megnézem én is. A legutóbbit is megnéztem, szerintem jó volt. Egy észrevételem azért van. Hol voltak a hazaiak? Egyszerűen hiányoztak, na. Mármint a Bokréta tánccsoport, a Vasvirág, igaz, már ez is megszűnt, mint az élő növény a patócsi réteken a többi védett növénnyel együtt. Koncz Zsuzsa dalolhatná újra új szöveggel: Ha én (Vas)virág volnék, innét ki sem bújnék, szürkemarhák talpa alatt, örökre elaludnék. Aztán az elengedhetetlen Gyöngyösbokréta. Pedig hogy várták, hogy felléphessenek. Megérdemelték volna. Mindez a rendezőkön, szervezőkön múlik. Tudom, bírálni a legkönnyebb, „de ha már ezt se tesszük”? Talán majd így születnek meg a jó és még jobb megoldások.

Ondró Ernő, Kéménd

Katonaszilveszter

Ilyen is volt? – csodálkoznak a maiak, akik már nem ették a katonák kenyerét. Hogyne lett volna! Aki volt katona, tudja, a hadsereg mindenekelőtt nevelde volt, ahol a tejfelesszájú anyámasszony legénykéből kemény férfit faragtak. Ha őszinték akarunk lenni, nagyon kemény módszerek alkalmazásával. Egy-egy gyakorlat alkalmával nemcsak az ing és az alsónemű volt átitatva verejtékkel, hanem a durva posztóból varrt egyenruha is. A tisztek nem voltak tekintettel az időjárásra, a katonának helyt kellett állnia zuhogó esőben, trópusi hőségben, dermesztő hóviharban is. E katonai élet sokszor megalázó részleteire ma már fölényesen gondolnak, és sok minden feledésbe merült. Érvényes, hogy csak a szépre emlékezünk, nemegyszer jó adag humorral.

Normális körülmények között egy katona a szolgálati ideje alatt két szilvesztert élt meg, s mindig a második év búcsúztatója a legemlékezetesebb. Hol máshol búcsúztunk volna, mint egy olcsó mulatóban, ahol olcsó volt a sör is. A leányok sem voltak finnyásak, nem utasították el a táncra kérő katonát. Ilyen helyeken akadtak idősebb hölgyek is, akik előszeretettel vadásztak a jóképű fiúkra, akiknek nagyvonalúan fizettek, és akikkel hazakísértették magukat. A kis zsoldú katonák pedig nem válogatósak, az utolsó szilvesztert – mindegy, hogy hol – meg kell becsületesen ünnepelni. És elérkezett a nagy pillanat, elhalkult a zene, letompultak a fények, ekkor volt szabad a csók. Melyik katona ne használta volna ezt ki, a közelben levő lányok pedig engedelmesen tűrték, sőt viszonozták. A tizenkettedik óraütésre, amikor lehullott a lepel az új év számát ábrázoló feliratról, kitört a boldog őrjöngés. Mindenki mindenkivel ölelkezett, s a nagy ünneplésnek a zenekar mazurkája vetett véget. A kimenőnk reggelig volt érvényes, de igyekeztünk vissza a kaszárnyába, mert az ébresztő mindenkire vonatkozott. A szállásunkon még ott értünk egy-két szédelgőt, akik vagy nem mehettek ki, vagy inkább előnyt adtak a kaszárnyai környezetnek. Az alkohol behozatala tiltva volt, de van-e tilalom, amit nem lehet kijátszani? Ráadásul az az előnye is megvolt, hogy nem kellett hazatántorogni, és a katona nem volt kitéve annak, hogy nem szabályos magatartásért a fegyházba szállítják. A reggeli órákban megjelent a századparancsnok, akit az érdekelt, nem volt-e valami kirívó eset, valakit nem kellett-e beszállítani. Ezzel bezárult a szilveszter, és minden ott folytatódott, ahol megszakadt.

Puss Rudolf, Somorja

A csintalan palacsinta

Ez a vidám szilveszteri történet évek óta osztatlan sikert arat családom és ismerőseim körében, annál is inkább, mivel megtörtént eset. Egy orvos mesélte, hogy egy régi, havas szilveszteri éjjelen, kezdő mentőorvos korában kihívták őt a cigánytelepre egy beteg kisfiúhoz. A mentőautó sofőrje kicsit izgult, hogyan fogja megtalálni a betelefonáló hölgy által leírt házat, de nem volt semmi baj: a főút közepén már intenzíven integetve várta őket az anyuka. Az orvos belépett a putriba, ahol rend és tisztaság fogadta. Ellátta a csecsemőt, és elmagyarázta az orvosság használati utasítását. A fiatal, őzikeszemű nő hálásan tekintett rá, és megszólalt: „Doktor úr, láthatja, szegények vagyunk. De meg tudom kínálni egy kis palacsintával, van rá étvágya?” A doki éppen jó éhes volt, elfogadta. Meglepetten tapasztalta, hogy a palacsinta különlegesen finom. Megkérte a fiatalasszonyt, árulja már el, mit tett bele, mert ő még ilyen finom palacsintát életében nem evett. Az asszony így felelt: „Hát, hogy is mondjam, doktor úr! A kisfiam egész nap lázas volt, nem akart szopni. Lefejtem hát a tejemet, abból készült a palacsinta.” Az orvos megköszönte, és villámgyorsan eltűnt a mentőautóban. Útközben háromszor megfordult a gyomra, de tudta, ettől baja nem eshet. Csak egy kicsit szokatlan, no!

Egy másik palacsintás

Férjem egy késő éjjeli órában megéhezett, és megkért, menjek már ki a konyhába, és süssek neki palacsintát. Fellázadtam: „Nem fogok éjnek idején a konyhában pepecselni csak azért, hogy neked palacsintát süssek!” Mire ő azonnal megtalálta a megoldást. „Ide figyelj, drágám, menj ki a konyhába, és nyugodtan süss magadnak. Aztán hozd be, én meg megeszem, mintha nekem sütötted volna!”

Minár Cecília, Szelepcsény

Egy háziasszony kifakadása

Sűrű két hét állt mögöttem, elmaradva mindenféle házkörüli teendőmmel, mikor vendégeink a megbeszéltnél három és fél órával korábban érkeztek. Piszkosan, izzadtan, épp a felmosásnál tartva kis híján felrobbantam, mikor befutottak, kiket csak vacsorára vártunk. El lehet képzelni ilyenkor egy nagy kertes ház asszonyát. Vendégeinket a teraszon leültetve egy-két pohár kisüsti társaságában férjemmel hagyva, befejeztem a felmosást, majd jöhetett egy kis csevej. Kis idő múlva ráncba szedve magam rohantam a buszra, éjszakai ügyeletbe. Másnap reggel programokkal telezsúfolt nap várt. Miután barátainkat megreggeliztettem, irány Esztergom kilátója, hogy gyönyörködhessenek a táj adta látnivalókban. Üdítő, kávé, aztán irány a bazilika. Mivel én már ismerem, s már fáradt is voltam, beültem a templom hátsó sorába, álcázásként feltettem a napszemüvegem, hogy kicsi szundíthassak, míg ők felmennek a toronyba. Pechemre meggondolták magukat. A bazilikánál tett sétánk után irány a párkányi termálfürdő. Medencéből ki-be, ivás, evés, séta a tó partján, hogy mindent láthassanak, aztán este előtt haza. Mindenki éhes, vacsora, zuhany, mire férjem közölte, hogy van 15 percem a taxi érkezéséig. Ismét kivert a hideg-meleg, összekaptam magam, mindenki rám várt (mert a ház asszonyának van a legtöbb teendője), be a városba, kezdődött az esti koncert a téren. Mire odaértünk, majd leragadt a szemem az álmosságtól, az álcázásra használt napszemüveg meg otthon. Viszont, ha megszólal a zene, nem bírok ülve maradni. Férjem nem akart táncolni, a barátok szintén nem, így ismerős hölgytársaimmal voltam kénytelen ugrabugrálni. Mire véget ért a koncert, ismét úrrá lett rajtam a fáradtság. Hogy nekem milyen jólesett az ágyunk nyújtotta pihenés, mikor éjfél után végre hazaértünk! Közel voltam a teljes kiboruláshoz. Másnap délután, ahogy a vendégeink elmentek, ismét takarítás, ágyhúzás, kertben öntözés, kapálás után estére helyre állt a rend bennem is. Még aznap este telefonon hív a barátnőm, összeülhetnénk valamelyik nap, elmehetnénk valahová kicsit traccsolni-bulizni. Hogy én? Hogy most? Talán majd máskor.

Fazekas Hilda

Igazi értékek

Egész életében hajtott. Amikor azt mondták neki, hogy leállt az emésztése, már tudta, nagy a baj. Egy infúzió után hazaküldték a kórházból, mondván, nincs diagnózis. Másnap végigjárta az orvosokat. Az ultrahangon megmondták, ebből kórház lesz. Ez volt hétfőn, kedden már műtötték is. Daganat, tudta meg a műtét után. Két hét múlva már azt is, hogy rosszindulatú. „Nem kell elkeseredni, idejében elkaptuk” – mondta az orvos. Ez az idejében is egy ötször négyes daganatot jelentett. Egy hónappal a műtét után megkezdte a kemoterápiát. Mivelhogy tavasszal iskolába jelentkezett, most nem tudta, menjen-e vagy sem. Az iskola pénzbe kerül. Inkább a temetésére gyűjtsön? Szeptemberben megkezdte az iskolát, és élte a felnőtt tanulók boldog életét. Most egy CT-vizsgálatra vár, s ha szerencséje lesz, és az égiek is úgy akarják, karácsonyra jó eredményeket kap ajándékba. Nem is akar mást, esetleg még egy jó könyvet.

Folytatás következik.

Dufek Mária

Nincs lehetetlen

Egyedi programsorozatot indított az izsai Döme Károly Alapiskola és Óvoda november 22-én. Célja a tanulóival, a szülőkkel és a nagyközönséggel megismertetni a világot a londoni Metropolitan Egyetem hallgatói által. Ahogy az iskola új igazgatója, Dudás Katalin bevezetőjében hangsúlyozta: szorgalommal, akarattal, nyelvtudással felvértezve a kisebb iskolákból kikerülve is bárki fel tudja venni a versenyt a nagyobb városi intézményekben végzett diákokkal. A két vendég, Skopp Ildikó és a dél-afrikai Odirile november 22-én délelőtt mutatkozott be az iskola tanulóinak, este pedig a nagyközönségnek. Skopp Ildikó, az iskola hajdani tanulója kezdeményezte az egészet, aki most az egyetem külföldi kapcsolatok szakán tanul, mellette dolgozik. Büszke, hogy ennek az iskolának koptatta a lépcsőit, s hogy most segíthet az utána jövő nemzedékeknek. Hangsúlyozta, hogy a világon nincs lehetetlen, hogy álmainkért küzdenünk kell, s hogy ne adjuk fel könnyen. Szerinte is ez a generáció az, amely arra hivatott, hogy megváltoztassa a világot. Társa, a színes bőrű Odi beszélt hajdani hazájáról, s ő is azt erősítette meg a hallgatóságban, hogy nyelvtudás által kitárul előttünk a világ, új kapcsolatok, barátságok keletkeznek. Említést érdemel az ötödikesek hagyományokról készített angol nyelvű prezentációja is. Szép szereplésük, helyes angol kiejtésük Chren tanító nénit, a mindnyájuk által kedvelt Sziszi nénit dicséri. A kapcsolatépítés és a nyelvtudás fejlesztése, a baráti kapcsolatok építése az izsai iskolában havi-kéthavi rendszerességgel folytatódik.

Egriné T. Szonja, Komárom

Kedves Olvasóink!

Továbbra is várjuk NÉVVEL, CÍMMEL ellátott leveleiket, mégpedig a megváltozott címünkre: Duel-Press, Vasárnap szerkesztősége, P. O. Box 222, 830 00 Bratislava, vagy a vasarnap@vasarnap.com elektronikus címre. A közlésre érdemes levelek beérkezés vagy téma szerint és szerkesztve jelennek meg!

Legyen eredményes a 2019-es évünk is!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Már ketten meghaltak Nyitrán influenzában

Frissítve

Kiska: a KTAG elleni eljárás Fico bosszúja

VIDEÓ: Beintett a rendőröknek, majd megpróbált meglépni előlük

Le kell bontani a szeredi hidat

Közbeszerzési törvényt sértettek Ógyallán

Bugár már unja, hogy neki kell kibékítenie a közjogi méltóságokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?