Nyitott szívvel

Nyalka huszártiszt ugyan még nem volt, fejbe kólintott reformkori katonát viszont most játszik Mohai Tamás, egy csepűrágókból álló kompánia tagjaként, Sándor Pál új filmjében, a Vándorszínészekben.
Szabó G. László

2018. november 26. 09:30

Nyalka huszártiszt ugyan még nem volt, fejbe kólintott reformkori katonát viszont most játszik Mohai Tamás, egy csepűrágókból álló kompánia tagjaként, Sándor Pál új filmjében, a Vándorszínészekben. Bujdosni kényszerülő hadfiként áll be a társulatba, s amikor már azt hiszi, hogy megmenekült, újabb és újabb veszélyek leselkednek rá.

Korosztályának jeles képviselői között talán nincs is pályatársa, akire jobban illene a vándorszínész kifejezés, mint önre. Persze különválasztva a két szót, hiszen amennyire színész, annyira vándor is.

Mert sokat utazom?

Nemrég például Indiában és Brazíliában járt.

Indiába nem úgy mentem, hogy kerestem valamit, mégis találtam. Megéltem már hasonló dolgot. Találtam egyszer egy könyvet az utcán Schopenhauertől. Nem ismertem, kicsoda, de amikor beleolvastam a könyvbe, általam fel nem tett kérdésekre adott választ. Indiát is ehhez hasonlítanám. Nagyon izgalmas élmény volt. Először is fehér emberként voltam jelen ott, ahol mindenkinek sötét a bőre, és nemcsak a nap miatt. De a napra még visszatérek, mert nagyon érdekes, hogyan hat az emberre, ha egyfolytában süt. Illetve ha nem süt. Valami elképesztő békét találtam Indiában, amire nem is számítottam, mert csak világot látni mentem a barátaimmal. Néhány kapu, azáltal, hogy angolul beszéltünk, és fehérek voltunk, magától nyílt ki előttünk. Például bementem egy boltba, vásároltam, és ahogy készültem fizetni, szétnyílt előttem a sor. Please, please, mondták. Én meg, hogy no, no, no! A mosdóban is ugyanez történt. Kiállt a piszoártól a fiú, és mondta, hogy tessék, mehetek. Három napomba telt, míg megszoktam ezt az attitűdöt, hogy félistenként kezelnek.

És Brazília?

Az teljesen más. Ott amerikainak néztek. A nyugalmat azonban Indiában találtam meg. Megérkeztünk Goába, és úgy éreztem, ez tényleg a béke szigete. Oda mindenképpen vissza szeretnék menni. Ahogy reggel felébredsz, a tűző nap már forrósítja is fel az arcodat. Mezítláb, félmeztelenül robogóztunk, és már integettek az előző nap megismert emberek. A tengerparton a legizgalmasabb kajákat tették elénk, masszírozták a talpunkat ezek a kedves, közvetlen, barátságos emberek, s amíg le nem ment a nap, ott voltunk a víz mellett. Végig azt éreztem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Hazajöttem, és már az első napon meg akartak verni a kisboltban. Itthon szomorúak az emberek, féltik a magántulajdonukat, és azt hiszik, azzal erősödnek, ha bántják a másikat. Nálunk a tisztelet csíráját sem látom. Annyira éles a kontraszt, hogy a boldog Indiából érkeztem meg a bús Magyarországra. Nem gondoltam, hogy ha ilyen messze utazik az ember, jobban érzi magát, mint itthon.

A Gangeszban is megmártózott?

Arra nem jártam. Egy orvosnő ült mellettem a repülőn, ő ment oda. Végigbeszélgettük az utat. Mitológiáról, vallásról, a vallások sokszínűségéről. Az ásramban nyolcféle népcsoport imádkozik. Ott minden ékszert, útlevelet, cigarettát le kell tenni, de mezítláb, ahogy a többiek, te is bemehetsz a nagyterembe, és velük együtt imádkozhatsz. Befogadnak, még intenek is, hogy menj nyugodtan. Talán pont azért, mert a nap folyamatosan éri az arcukat, boldogabbak az emberek, mint itthon. Felszabadultabbak. Nincs annyi elvárás, igény velük szemben. Tudják, mi az, ami igazán fontos a földi létben.

Bizonyára ott a nap is máshogy süt.

Sokkal intenzívebben, ezért sokkal jobban hat. Végigéri az arcodat, és az más energia, másfajta egymáshoz viszonyulást kölcsönöz, mintha árnyékban lennél, hűvösben. Indiában a hideg fogalma is más. Ott vagy monszun van, vagy nagy meleg. Mi az utóbbit fogtuk ki.

S a gyerekek az utcán, a hatalmas szegénység?

Rengeteg kis koszos gyerkőc kísért bennünket. Akinek tudtunk, adtunk valamit azután is, hogy szétosztottuk a színes ceruzákat és a kifestőkönyveket. Negyven doboz színes ceruza, negyven könyv. Nem is értették, mi ez. Sokáig csak nézték, nézték, aztán elkezdtek dulakodni, hogy ki kapja. Igen, nagy a szegénység arrafelé. És pislognak mindenre, ami más. Ha fehér embert látnak ezek az apró, fekete arcok, odaszaladnak hozzá és megérintik, mert úgy érzik, szerencsét hoz nekik. És jön a tizedik haverjuk is, hogy rajta legyen a képen, ha fotózod őket.

Mi volt még ennyire meglepő?

A közúti forgalom. Hogy nincsenek közlekedési táblák. Mindenki dudál, mint az őrült. Eleinte nem érted, mi bajuk van, hogy ennyit dudálnak, aztán rájössz, hogy ez csak jelzés a részükről. Annyi, hogy hello, jövök! Nincsenek sávok, tíz tuk-tuk halad egymás mellett, mégsem ütköznek. Kétüléses motorbiciklin utazik az egész család. Apa, anya, két gyerek, és vidáman integetnek. Egyszer csak leáll a forgalom, mindenki szó nélkül várakozik, mert három tehén átsétál az országúton. Majd újraindul az egész folyam. Varázslatos.

Megfogalmazható, mit tanult meg Indiában?

A létezés egy könnyebb formáját, amelyet már nagyon kerestem. Itthon ez elég távol áll tőlünk. Mi itt irigykedünk, szomorkodunk, gyűjtögetünk… bár én itthon is meglátom a szépet az arcokon. Észreveszem az utcán, ahogy egy bácsi megfogja egy néni kezét. Ahogy egy lány elmosolyodik. Vagy ha telefon helyett valaki könyvet vesz elő a metrón. Én ezt mind látom. Az indiaiaknak nincs viszonyítási alapjuk, hogy mi lehet másutt, ezért teljesen boldogok azzal, ami van nekik. Aki Újdelhiben születik, nagy eséllyel ott is marad. Kis területen élve osztja meg a kenyerét. És még valami. Nem kellett tartanom senkitől. Jókedvűen vándorolhattam az utcán. Igen, vannak a féllábúak, a hajléktalanok, a szemét közt heverők, de ha eggyel beljebb tudsz lépni ebben a világban, akkor mást is látsz, mert kinyitod a szívedet. S akkor már semmi negatív dolgot nem tapasztalsz. Kívülről félelmetesebb és szegényebb, belülről nézve sokkal békésebb és gazdagabb világ ez, mint itthonról hisszük.

No de Brazília?

Minden évben egy nagyobb útra vállalkozom, ha megengedhetem magamnak. Brazíliában India előtt voltam. De nem az a célom, hogy minél messzebbre menjek, hanem olyan helyre, ahol még nem voltam. Most például Portugáliába készülök, aztán talán Thaiföldre.

Honnan ez a vándorvér?

Gyerekként egy táborszervezetben voltam, a bátyám volt az elnöke. Tizenegy és tizennyolc éves korom között legalább tíz országban jártam. Németország, Norvégia, Dánia, Svédország… jó kis program volt! Megismertük egymás kultúráját. A végén mindenütt zokogva váltunk el egymástól. Az országokból túl sokat ugyan nem láttunk, mert egymásra fókuszáltunk, más nemzetiségekre. A nyitottság édesanyámtól és édesapámtól jött, ők mindenben támogattak, amibe belefogtam. Ha valami hülyeségbe kezdtem, figyelmeztettek, hogy azt miért ne tegyem. Irányokat mutattak, hogy hol, miben érezhetem jól magam. Meghagyták a választás lehetőségét, és segítettek abban, hogy sikerélményhez jussak. Mindig jött egy új feladat, egy újabb kihívás. Terelgettek, lelki biztonságot adtak. Biztattak, hogy menjek, utazzak ilyen táborokba. Amerikába, Olaszországba, Izraelbe. És most, amikor már önerőből utazom, az országot is megnézem, hogy lássam, mi hogyan működik. Sokféle emberrel sodor össze a sors, sokukkal szövetséget is kötök.

Nem is érte sehol kellemetlen élmény?

Brazíliában a hiénalelkű taxisokat nem szerettem. De van egy történetem. Január elseje, tengerpart, új emberek, a kistáskámban az útlevelem, a pénzem, egy csomó forint, euró. Figyelmeztettek ugyan, hogy vigyázzak rá, míg bemegyek a hullámokba, de olyan erővel húzott a tenger, hogy meg is feledkeztem róla. Jöttem vissza, nincs a táska. Valami csaj felkapta, és eltűnt vele. Hiába kerestem, sem a csajt, sem a táskát nem találtam. Mindenem elveszett. Teljesen kikészültem. Ültem a homokban, és nem tudtam, hogyan jutok majd haza. Felhívtam édesanyámat, hogy tiltsa le gyorsan a kártyámat, és kérdezze meg a látó ismerősünket, hol lehet a táskám. Lehív a kollektív tudatból különböző információkat anyám barátnője. Aztán beállok egy hosszú, kígyózó sorba, és megszólal mögöttem egy norvég fiú. Mondja, hogy neki is mindene eltűnt. Megöleltük egymást, itt vagyunk északi srácok, messze az országunktól. Mindenünket ellopták, de legalább jól érezzük magunkat. Hívtam a magyar konzulátust, szabadságon voltak éppen. Nem akartam ezzel foglalkozni. Két nap múlva újra hívom az édesanyámat, hogy megtudott-e valamit. Azt mondta: a negyedik parcellánál volt a pénztárcám. De mi a csudát jelent a negyedik parcella? Ott van egy fa tövében eldobva, a pénz viszont már nincs benne, mondja. Sétálok a megadott hely felé, rohan felém a talált tárgyas fiú, hogy meglett a táskám, valaki leadta. És valóban ott találták meg, azon a helyen, ahol anyám mondta. Az iratok megvoltak, csak a pénz hiányzott belőle.

Gyűjtögetős típus, ragaszkodik bizonyos tárgyakhoz?

Sokáig az voltam. De most, hogy felújítottam a lakásomat, sok mindent kidobtam, és ez nagyon jó érzés. Az agyamban és a szívemben tárolok mindent, ami igazán fontos az életemben. A dolgaimra pedig már jobban vigyázok. A sors móresre tanított egy picit.

Nemcsak Sándor Pál filmjében, a Vándorszínészekben, hanem a Csak színház és más semmiben is jó szerepet kapott.

Megnéztem pár részt a sorozatból, és tetszett, nívósnak találtam. Ezért mentem bele, bár nem vágyom sorozatokban játszani. Az egy gyár, amelyben a napi adagot le kell forgatni. A Vándorszínészekben negyvenhárom napom volt nagy stábbal, élén a magyar film ikonikus alakjával. Egy sorozat… nem magyarázom a kettő közti különbséget! A Csak színház…-ban a koreográfus fiú szerepét kaptam. Személyi edzőt fogadtam, és két hónapos intenzív gyúrással amennyire csak lehetett, kipattintottam magam. A jeleneteim előtt lenyomtam tizenöt fekvőtámaszt, izmos és piros voltam, de mindig attól féltem, mert ez az én generál parám, hogy sok vagyok. A kevesebb ugyanis mindig több, ezt már régóta tudom.

Akkor most irány Portugália?

És majd télen a Chopok. Már voltam ott. Sütött a nap, talpamon hódeszka, fülemben zene, és hatvannal siklottam a puha havon. Na és este a mézes pálinka! Finom volt. Oda is visszavágyom. Márpedig ha én egy helyet megszeretek, akkor oda biztosan visszatérek.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Januártól 30 eurót kérhetnek a kezelésért

Pellegrini megérti, hogy az embereket irritálja a képviselői fizetések ugrásszerű növekedése

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek újabb tüntetésén

Az oktatás és a turizmus Nagyszombat megye jövő évi prioritása

Igazgatóváltások a megyei kulturális intézmények élén

Hosszú: ez egészen más világbajnokság volt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?