Nosztalgiamozi Ruttkai Évával

Láthatatlan a kötet, amelyet Weöres Sándor rövidke négysorosában megénekelt. „Éva Ruttkay / összes titkai / bőrbe kötve / mindörökre.” De hogy milyen volt ő maga, Ruttkai Éva? „Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta – mondta –, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon.” Ez volt ő, a Tündérkirálynő, aki az 1927-es év utolsó napján született.
Szabó G. László

2019. január 8. 09:15

- Keleti Éva felvétele

Szegény családban, nehéz körülmények között jött a világra. „Borzasztó szegények voltunk – írta egy helyen. – Drága Anyámat nem irigylem, a régi Terézvárosban három gyereket nevelt fel, bár igazság szerint én már hatodiknak születtem, a többiek meghaltak. Cifra nyomorúságunkban mi hárman hamar rákényszerültünk arra, hogy kenyérkeresők legyünk. Ottó bátyám az Operaház kórusában énekelt, Iván, a kisebbik bátyám meg én játszottunk gyerekszínházban, filmen, nagyszínpadon, még a Városligetben is felléptünk az Angolparkban, görkorcsolyával.”

Történt mindez 1929-ben, amikor a kislányt még Russ Évikének hívták, de tizenhét éves korában, amikor egy legendás vígszínházi beugrással átvette az éppen betegeskedő Tolnay Klári szerepét, Alexandra hercegnőt a Molnár Ferenc írta Hattyúban, már mindenki Ruttkai Évaként emlegette. Színházi „keresztapjától”, Lakner Artúrtól ugyanis ezt a jól hangzó vezetéknevet kapta. Ruttkai Évából pedig – miután elvégezte Makay Margit színiiskoláját – a Vígszínház üdvöskéje, majd vezető színésznője lett. Kora egyik legnagyobb játékosa, aki színpadon is, filmben is, a tévé képernyőjén is sorra kapta a fontos szerepeket. Liliomfi, Budapesti tavasz, Egy pikoló világos, Butaságom története, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szindbád – korának legjelesebb rendezői hívták kamera elé Darvas Iván, Gábor Miklós, Bitskey Tibor, Básti Lajos, Latinovits Zoltán partnereként. Színésznőnek született, ezt ő is gyakran hangsúlyozta, mégsem örült, amikor ösztönös tehetségként írtak róla. „Hát mit gondolnak, tojom én a szerepeket, stílusokat, mint tyúk a tojásokat?” – dohogott sajátos bájával.

Első számú szerelme a színpad volt, s férjet, élettársat, szerelmet is onnan választott. Amikor édesanyjával beült egy előadásra, és játszani látta Gábor Miklóst, azt mondta: „Ez fiúban ugyanaz, mint én nőben.” 1950-ben keltek egybe, s bár ők lettek a kor álompárja, házasságuk nem tartott sokáig. Szinte egyszerre lettek szerelmesek. Gábor Miklós Vass Évába, Ruttkai Éva Latinovits Zoltánba. Ez utóbbi kapcsolata tizenhat évig tartott. „Tizenhat évig szenvedéllyel szerettük és szenvedéllyel téptük egymást, de akkor sem volt gyűlölet köztünk” – mesélte élete vége felé, amikor Latinovits halálos kimenetelű balesetéről faggattam. Mert hogy öngyilkosság történt-e, vagy baleset, arra máig nem derült fény. A mozdonyvezető vallomása szerint, akinek a vonata Balatonszemesnél halálra gázolta a színészt, Latinovits feltartott kezekkel lépett a szerelvény elé, jóval féktávolságon belül. Tehát… Vagy csak egy rossz pillanat volt, egy hirtelen megingás, elbizonytalanodás, gondolati rövidzárlat? Egy biztos: Ruttkai Éva azon a napon, amikor a szörnyűséges hír utolérte, nemcsak a szerelmét, élete párját, az életörömét is elveszítette. Lélekben megtört ember lett. Hívatását egyetlen napra sem adta fel, játszott, tette a dolgát, de legbelül valami végérvényesen megváltozott benne. Maga mesélte: néha órákat töltött Latinovits egykori íróasztalánál. Személyes tárgyait nézegette, szorongatta, s lett egy különös szertartása: tíz éven át, egészen a saját halála napjáig, 1986. szeptember 27-éig, amikor a mellrák legyőzte, mindennap meggyújtott egy gyufaszálat, és nyomban el is fújta. De soha nem dobta el a fekete végű gyufaszálat. Egy erre a célra „szentesített” üvegkehelyben gyűjtötte.

Utolsó nagy színpadi alakításainak egyikét Nádas Péter Találkozás című darabjában nyújtotta Hegedűs D. Géza partnereként. Szívet-lelket meggyötrő, fenséges művészi munka volt ez mindkettőjük számára. Mária szerepébe Ruttkai Éva ember-, sőt halálfeletti alakítást nyújtott. Az előadás egyik legfelkavaróbb, ugyanakkor legpoétikusabb jelenete az volt, amikor Mária egy bádoglavórban megfürdeti, illetve bűntelenné mossa egykori szerelme, az ávó-s tiszt fiát. Talán csak kétperces rítus volt ez, néma jelenet, hiszen csak a víz csorgását lehetett hallani. „Az a gyengédség, amit akkor megéltem, beavatás volt az örökkévalóságba” – nyilatkozta később Hegedűs D. Géza.

Vele idézzük most meg Ruttkai Éva alakját.

„Amikor főiskolásként a Vígszínházhoz kerültem, már pontosan tudtam, ki ő, hiszen a mestereim, Horvai István és Kapás Dezső a Vígszínház meghatározó rendezői voltak, s mi, az ő növendékeik, minden előadást megnéztünk a Vígben és a Pesti Színházban. Évára mélyen emlékszem számtalan filmből. Az életöröm párosult a tekintetében az örök kíváncsisággal, rácsodálkozással. Utánozhatatlan kacaját is őrzöm a fülemben, de az öltözködésében is volt valami eredeti, persze az is lehet, hogy ezt az egyénisége sugározta át. Színpadon először a Minden jó, ha vége jó című Shakespeare-vígjátékban találkoztam vele. Gálffi Lacival mi ketten olyan kis fiatal katonákat játszottunk. Pár mondatunk volt csupán, de nagyon jó volt részt venni a próbafolyamatban, látni, hogyan dolgoznak a nagyok, Darvas Iván, Ruttkai Éva és a többiek, akik olyan összetartó erőként működtek az előadásban. Az egész csapat mindig úgy viselkedett, ahogy a király és a királynő. Ők voltak az irányadók, magatartásuk mindenkire nagyon erős hatással volt. Pályám legelején egy tévéjátékban is találkoztam Évával. Turgenyev Egy hónap falun című művét Szirtes Tamás vette a kezébe, abban játszottam a fiatal házitanítót, akivel a főhősnő különös viszonyba kerül. Éva végig topon volt, még az éjszakai felvételek során is. Hihetetlen vitalitással, életkedvvel vett részt a munkában, végig töretlen volt és ragyogott. Kleopátraként, a Vígszínházban az érzéki eszközök tudatos felhasználóját láttam benne. Minden megfogott benne, ami színpompa, erotika, intelligencia, női rafinéria. Varázsos személyiségének mindig más részletét villantotta fel. Ruhában, frizurában, magatartásban, kedvességben, szenvedélyességben, durcásságban, cicásságban, veszedelmes párducságban ezerféle színnel jelenítette meg Kleopátrát. Olyan volt, mint egy igazi sivatagi nagyvad, egy gyönyörű, mezítlábas barbár, egy fenséges, sugárzó Napkirálynő. Én egy római hírnök voltam az előadásban, akkor láttam igazán közelről Éva teljességét. A kislánytól az önkéntes halált választó, csodás nőig mindent megmutatott a szerepben. A tenger illata, a sivatag szele, a Napot eltakaró homokfelhő, minden ott volt benne. Honnan tudta mindezt, aki sosem járt Egyiptomban, és szfinxet is csak az Operaház előtt láthatott? A kulturális átalakulás ilyen dimenzióját azóta is alig láttam színészi alakításokban, hogy valaki ilyen magas fokon képes azonosulni azzal a lénnyel, akit életre kelt. Nézőként láttam őt számtalan előadásban. A Hirdetésben, a Tangóban, Goethe szerelmeként, Másaként… a Három nővérben Darvas Iván játszotta Versinyint, Mása nagy szerelmét. Hogy ők hogyan énekelték össze egymást? A csábítás olyan foka volt az, hogy nem igaz! Mindent megértett a néző, hogy ezek most eltűnnek, és akkorát szeretkeznek, hogy attól zengeni fog a kozmosz. De láttam őt a Sirályban, a Krúdy-fantáziában, Az öreg hölgy látogatásában is. Amikor a Kőműves Kelemennel vendégszerepeltünk Nancyban, a világszínházi találkozón, közölték velem, hogy ősszel Nádas Péter darabját, a Találkozást fogjuk próbálni a Pesti Színházban. Nem tudtam, milyen munka vár rám.”

Harmincegy éves volt akkor Hegedűs D. Géza, színháztörténeti esemény részese lett. Mindenre emlékszik az előadásból: a cipőjére, a kabátjára, a farmerjára, de még a szemüvegére is. Rendkívüli bátorság volt a színház részéről az ötvenes évek történéseit megidéző darab műsorra tűzése, amiben Ruttkai Évának oroszlánrésze volt, hiszen ő könyörögte ki Aczél Györgynél, a kor kultúrpolitikai moguljánál, hogy engedélyezze Nádas döbbenetes erejű művének bemutatását.

„A premiert követő nyáron Éva hirtelen beteg lett. Akkor egy ideig nem is játszottuk a darabot. Az öreg hölgy látogatását próbálta csupán. Később, amikor felerősödött, és úgy érezte, tovább tudja játszani a Találkozást, megélt a darab egy másik periódust is, bár sok fizikai nehézséggel kellett szembenéznie, ami a betegségéből eredt. De Éva ezt mind legyűrte magában, és ezek az előadások jutottak el a mű legmélyebb szintjéig. Már nem volt fontos semmi olyan külső jegy, ami takart. Ez volt számomra a legcsodálatosabb művészi és emberi jelenlét. Mintha azt mondta volna: »Ez vagyok!« Akkor már a haját sem festette. Teljesen önazonos lényként nyelvet öltött a halálnak. Az utolsó leheletéig, a szó szoros értelmében. Még együtt csináltuk az Ördögök évad végi olvasópróbáját, aztán jött a nyár, és Éva már nem tért vissza. A premier napján halt meg. Törőcsik Mari vette át a szerepét.”

De még valamit arról az intim közelségről, amit a Találkozásban éltek meg. Ahogy Mária a Fiatalembert mosdatja szertartásszerűen.

„Ha mélyen, következetesen, odaadóan átél az ember egy ilyen remekművet, önmagához és a partneréhez is hűen, akkor eljut arra a pontra, hogy ez a jelenet egyszerűen elkerülhetetlen. Nem is lehetne továbbmenni, ha ez nem történne meg. A lelki, szellemi közelség olyan fokán jártunk már, hogy az egyik próbán a vetkőztetés kérdése is magától előjött. Amikor egy ruhadarab levétele is beszél, mert annak is drámai ereje van. A legtermészetesebb módon történt meg minden. Nem volt szégyenérzet, álszemérmeskedés, a legnagyobb összetartozás kifejeződése volt ez köztünk, a legerősebb közeledés, ami színpadon érzéki szempontból létrejöhet. Ez volt az igazi találkozás, amikor szavak ugyan nincsenek, de van test és egy másik test, egy érintés és minden. Magzatvízzel lökődünk a világra, amikor megszületünk, és amikor meghal az ember, és megadják neki a végtisztességet, a halottmosdatás is megtörténik. De volt a darabbeli mosdatásnak egy másik dimenziója is: ha úgy érzi az ember, hogy túl van egy nehéz, nagy megpróbáltatást jelentő életeseményen, az ösztönéből fakadóan az a vágya, hogy lekerüljön róla, ami rátapadt a sok gyötrelemtől, és újjászülethessen. Mi ezt a pillanatot Évával tökéletes szabadságban éltük meg.”

Hogy mit őriz még magában ennyi év után ebből a legendás előadásból Hegedűs D. Géza?

„Mária vaságya felett volt egy kereszt, egy feszület. Azt mindennap látom otthon, az én ágyam felett. De elsősorban Ruttkai Éva lényét. Jó volt a közelében lenni, hallgatni őt. Sugárzó melegség áradt belőle. Úgy tudott szeretni, mint kevesen. Nagyon, nagyon! A szeretet, ahogy Pilinszky mondja, önmagunk meghaladása egy másik ember érdekében akkor is, ha kevésnek érezzük hozzá magunkat. Tehát az is szeretet volt, hogy ő az élete legnehezebb periódusában, az után a nehéz nyár után odajött hozzám, és azt mondta: „Géza, én ezt a darabot tovább akarom játszani veled.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Hol itt az igazság?

Az ország nagy részén talaj menti fagyokra kell számítani

Elhozta a három pontot Nagymihályból a DAC

Ütések, migránsok, kivezényelt gyerekek – EP-kampány Magyarországon

Sűrű füst, kiabálás és vér - egy utas számolt be a pozsonyi buszbalesetről

Négyszáz program a Budapesti Könyvfesztiválon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?