Nosztalgiamozi Farády Istvánnal

Tiszta tekintetű, fényes intellektusú, elegáns megjelenésű színész volt Farády István. Hősalkat. A legszürkébb hétköznapokban is egy itt felejtett, szemüveges herceg. Vonzó egyéniségével gyorsan megszerettette magát. Főiskolai osztálytársai körében ugyanúgy, mint később, azokban a társulatokban, amelyekhez évek kötötték.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. augusztus 2. 23:41

Diplomával a kezében Kecskemétre szerződött. Az ott töltött évek alatt Ruszt József színésze lett. Ő írta róla pár nappal azután, hogy ötvenhárom évesen tüdőrákban meghalt: „Tündéri fiú volt, akit szerelmetesen szerettem.”

 

Kecskemét után a Várszínház következett, majd a Nemzeti Színház szerződtette, de onnan is továbbment. Előbb Debrecenbe, aztán Zalaegerszegre. Ruszt Józsefet, akit a mesterének tartott, mindig maga mellett tudhatta. Tőle kapta legszebb Shakespeare-szerepeit: Troilust és Periclest, A vihar Arieljét és a Vízkereszt Sebastianját, de ő játszotta nála Schiller Don Carlosát is. Jól állt neki, ha herceget, fiatal nemest, grófot, királyfit, ifjú császárt játszott. De volt ő Gonosz angyal is (Marlowe: Doktor Faustus), káplán (Bródy Sándor: A tanítónő), sőt még dervis is (Lessing: Bölcs Náthán). Dús, tartalmas éveket töltött a pályán, nem volt mellékvágányra sodródott színész soha. Tévéfilmrendezők is gyakran foglalkoztatták. A szerelem bolondjai, Mire a levelek lehullanak, Fehér kócsagok – különleges egyéniségéből ezekben a produkciókban mutatott a legtöbbet. Maár Gyulától a Présben kapott szerepet, Bódy Gábortól a Katonákban, Gyöngyössy Imrétől a Tengerre néző cellákban. Szőkeségével, jellegzetesen fátyolos hangjával, finom humorával a Színészmúzeum című televíziós sorozat állandó nézőit is maga mellett tudhatta. Nagy öregeket, legendás színészeket faggatott a kamerák előtt: Feleki Kamillt, Gobbi Hildát, Makay Margitot, Rajz Jánost, Greguss Zoltánt, Kőmíves Sándort. Mindannyian megnyíltak neki, első látásra elfogadták őt. Mint egy okos, nyílt tekintetű, kedves kölyök, úgy tudta szerettetni magát.

Matematikából és fizikából az érettségin sem szerepelt fényesen, a humán tárgyak jobban érdekelték, pályája utolsó éveiben azonban még díszlettervezőként is bemutatkozott. Osztott, szorzott, kalkulált, szerkesztett, épített.

Legendás osztály tagjaként, Vámos László növendékeként végzett a színművészeti főiskolán, 1973-ban Egri Mártával, Kútvölgyi Erzsébettel, Szalay Edittel, Lázár Katival, Kalocsay Miklóssal.

 

 

Egri Márta Farády-jelenségről beszél:

„Gyönyörű fiú volt, gazdag belső tartalommal. Nem volt a társaság középpontja soha. Szarkasztikus humorú, kicsit zárkózott, de nem magának való fiúként maradt meg bennem. Nagyon szerettem volna vele játszani, de soha nem volt rá lehetőségem, mert minden vizsgánkhoz ugyanazt a partnert kaptam Vámos tanár úrtól. Amikor Az ember tragédiájában Ádámot játszotta, Éva Szalay Edit volt. Egyszer találkoztam vele a Nemzeti üdülőjében, Siófokon. Szépen beleolvadt a társaságba. Negyven-ötven éves korára disztingvált, ironikus ember lett belőle. Bajuszt növesztett, finom szakálla lett, kicsit olyan angol úrrá öregedett. Akkor már nem is nagyon lehetett látni, hogy a felesége, Falvay Klári, aki élete utolsó éveiben az Új Színházban játszott, jóval idősebb nála. Boldog, kiegyensúlyozott, szenvedéllyel teli kapcsolat volt az övék. Nem tudom, Klári halála után hogyan élt a mi szeretett Farády Pistánk, de el tudom képzelni, hogy a végén megkeseredett ember lett belőle. Főleg, hogy őt is utolérte a gyilkos kór.”

 

Kútvölgyi Erzsébet még az illatára is emlékezik Farády Istvánnak.

„Nem egy agresszív férfiillat volt, hanem a tisztaság illata. Bohém volt, nagy kófic, bár nem ezt sugallta. Hihettük volna egy jól fésült szőke költőnek is, miközben egy torzonborz, fekete ördög lakozott benne, aki bele-belekóstolt az éjszakába, és testileg is el-elszabadult. Egészséges férfiéletet élt. Egyébként nem az a szabályos szőke szépfiú volt… én olyan furcsa gyűrtséget láttam az arcában. És bár Vámos tanár úr, az Operettszínház főrendezője a jó kiállású növendékeiről volt híres, Pisti botfülű, botlábú és botkezű volt. És ő ezen csak vigyorgott, nem is akart változtatni. Istvánt ez egyáltalán nem zavarta. Pontosan tudta, hogy jó az agya, a megjelenése, minek kellene neki táncolni és énekelni? Ő majd Ruy Blas lesz szőkén A királyasszony lovagjában. Mi nagyon csórók voltunk főiskolás korunkban. A Bástya étteremben a ruhatáros bácsitól kértünk kölcsön, akitől kaptunk is mindig egy kis pénzt, mert tudta, hogy amint megjön az ösztöndíj, azonnal visszaadjuk neki. S akkor a Bástya hátsó zugában óriási adag sült krumplit rendeltünk, megittunk egy-egy sört mellé, és azzal elvoltunk. Pisti mindenét odaadta volna. Jószívű, édes, közösségi ember volt. Megtehette volna, hogy budai úri fiúként viselkedjen, mert mindene megvolt hozzá, de nem úgy viselkedett. Két szépfiú volt az osztályban. Kalocsay Miki és ő. Baromi jól viselték egymást. Soha semmi rivalizálás nem volt köztük. Az egyik elkezdte a hülyéskedést, de teljesen infantilis módon, a másik pedig folytatta. Szerették egymást. Drukkolt egyik a másiknak. Zenésmesterség-vizsgára készülve Vámos tanár úr úgy gondolta, én leszek az, aki majd Farády Pistibe beleveri a dalt. Nehéz feladat volt, de megígértem a tanár úrnak, hogy meg fogom oldani. Mindennap elénekeltük a Túl az Óperencián boldogok leszünk című kis opust. Pisti a legbájosabban volt hamis. Nem egy hang ment félre, hanem mind. Irdatlan hamisan énekelt. Könnyezve nevettem. De azt mondtam, nem adom fel. És még jött a koreográfia is a dalhoz. A végén mind a négy hangot megcsípte, de csak azt énekelte. Túl az Ó-pe-ren-cián. Ennyi! Egy pad körül kergetőztünk, úgy adta elő a dalt okosan beosztva a szöveget, mert mindig csak akkor énekelt egy szótagot, amikor kifele nézett. Soha semmiben nem szorult segítségre, csak az éneklésben.”

Kecskeméten, Ruszt Józsefnél vezető színész volt Farády István, de fent a Várban, majd a Nemzetiben már kevesebbet játszott – állapítja meg Kútvölgyi Erzsébet. A fizimiskáját meghazudtoló, nagy habitusú ember volt. A külső forma nem egyezett a tartalommal, és ezt a rendezői sem igazán fedezték fel benne.

„Ki nem teljesedett tehetség volt ő is, mint a nála tíz évvel idősebb felesége. Amikor nevetett, eltűnt a mélyen ülő szeme. Így látom magam előtt most is. Imádni való, fantasztikus ember volt. Nem sportolt semmit, mégis tartani tudta az alakját. Falvay Klári nem is állt volna össze vele, ha nem egy életigenlő, férfias jelenség lett volna.”

A Jókai regénye alapján készült A szerelem bolondjaiban is ezzel tűnt ki. A kiállásával, a tartásával, lázadó férfiasságával. Az exispán Kossuth-hívő fiát játszotta Bessenyei Ferenc oldalán. A forradalmi lelkű joggyakornokot, aki Amerikába megy harcolni az északiak oldalán.

 

Lázár Kati elsőként azt hangsúlyozza benne, hogy olyan Darvas Iván-os megjelenésű fiú volt.

„Odavoltam érte, véd- és dacszövetséget kötöttünk, két évig együtt jártunk. Kicsit olyan Capulet-Montague jellegű volt az osztályunk, mi ketten mindig összetartottunk. Kalocsay is velünk volt egy ideig, aztán átállt. Farády István nagyon szép volt, és szépen is beszélt, nem kellett beszédtechnikára járnia. Jószívű fiú volt, de amit külön értékeltem nála: nagyon hallgatott rám. Nekem ez nagyon fontos volt. Mindent elértem nála, amit akartam. Sokan olyan dzsentris kinézetűnek látták, pedig nem az volt, nem, nem! Inkább olyan francia forradalmár. Nagyon erős osztály volt a miénk, különböző típusokkal. Kétszer-háromszor játszottunk együtt Istvánnal. Az Ármány és szerelemben én voltam Erzsébet királynő, ő Lester. Neki való szerep volt. Előkelőség, méltóság, elegancia áradt belőle, mesei finomság, de nem játszotta az eszét. Érdekes családból jött. Nem volt sok pénzük, mégis nagyvonalúak voltak. Istvánt az okosságáért is szerettem. Rálátott sok mindenre maga körül. Feleslegesen soha nem villogtatta az agyát. Közeli viszonyban lett volna ő a többi lánnyal is az osztályban, csak nem hagytam. Borzasztóan rossz természetű voltam. Aki nincs velem, az ellenem van – gondoltam. Nagyon nagy szerelem volt a miénk. Birtokoltam őt. Hagyta, élvezte. Ruszt József még a főiskolán kiszúrta őt, István pedig meg is kapott tőle mindent Kecskeméten. Később, pár kitérő után felszerződött Budapestre, de az már nem volt olyan boldog időszak az életében. Ruszt volt az ő embere, csak aztán Jancsó Miklós megjelent Kecskeméten, és Ruszttal együtt István is elhagyta azt a csodálatos fészket. Ruszt és Jancsó annyira különböztek egymástól, ahogy anyám mondta, mint a hokedli és a nokedli. Erre persze nagyon sok színész ráment Kecskeméten. Ruszt a jó megjelenésű, drámai hőst látta Istvánban, mert ő két centivel a föld felett járt, de a szó legnemesebb értelmében. Hogy remekül rajzol, azt már a főiskolán tudtam. Apja mérnök volt, a műszaki tudást mindkét Farády fiú örökölte tőle. András, az öccse nem sokra becsülte a művészetet. István, miután feljött Pestre, a Petra von Kant keserű könnyeihez tervezett díszletet Jordán Tamásnak a Merlin Színházban.”

Kettőjük útja a főiskola után vált szét, barátságuk azonban végig megmaradt. Földrajzilag ugyan elszakadtak egymástól, Lázár Kati mégis hozzá rohant minden bajával. Lélekben továbbra is segítették egymást, összetartoztak. Lázár Kati életében aztán jött Jordán Tamás, Farády Istvánéban pedig Falvay Klári.

„Amikor Szolnokon együtt próbáltunk Klárival, én vittem őt kocsival Kecskemétre Istvánhoz. Miután kidumálták magukat, megvolt minden, vissza a kocsiba, és irány Szolnok, este előadás. Röhögni is sokat tudtunk Istvánnal. Remek humorérzéke volt. Huncut fiú volt, minden hülyeségre kapható. Klárival nagyon szerették egymást. A köztük lévő tíz év korkülönbségről igazából sosem beszéltek, ma már ez nem is volna téma, kicsit más világot élünk, senki nem foglalkozik azzal, ha a nő idősebb. De akkor igen! És ez zavarta is őket. Lefedett, szőnyeg alá söpört gond volt ez köztük, amely lelkileg mindkettőjüket kikezdte. Pedig hogy éltek ők együtt, Istenem! Olyan ízléssel! Én mindig őket akartam utánozni, de ez nekem nem ment. A csodás stílusérzék, a gyönyörűen berendezett lakás! A bútorok, a szőnyegek, millió könyv, csupa finom tárgy! Érzékük volt hozzá. Klári férjnél volt, amikor kitört a szerelem. Hetényi Pál, a párja ezt tudomásul vette, nagyon szépen viselte, és átengedte Klárit Istvánnak. Gyerekük nem lehetett, de ezen is túlléptek. Rajongva szerették egymást. Szívem! Ezt mindketten úgy mondták ki, hogy annak tartalma volt. Mit mondjak még Istvánról? Egyszerre volt erős és törékeny. Határozott és önmarcangoló. Szerettem, hogy kisgyerek volt mellettem. Nem babusgattam őt. Terrorizáltam. Istvánka, menjünk már, Istvánka, induljunk! Szófogadó volt. Elsőre felállt, és jött. Követett, mert szeretett. Nagy adománya Istennek, hogy nekem ő volt. Amikor meghalt, engem hívott fel az öccse, hogy menjek. Ott voltam mellette, míg el nem vitték. Még halálában is szép volt, ahogy ott feküdt a pamlagon.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Jobban bízunk az EU-ban

VIDEÓ: Ez történhet, ha balesetet szenved, és nincs bekötve a biztonsági öve

A DAC-ban Jedlička, a Slovanban Moha volt a legjobb - osztályozókönyv a derbi után

AKO-felmérés: Šefčovič végezne Mistrík és Čaputová előtt az első fordulóban

Dior-álmok a londoni múzeumban

Leszakadt a kultúrház mennyezete Tiszacsernyőben, öt sérült van

Legfrissebb galériák
Olvasta már?