Nosztalgiamozi Darvas Ivánnal

Büszkén beszélt gömöri születéséről Darvas Iván. 1925 nyarán Bején, a Szent-Iványi család kastélyában szülte meg orosz édesanyja, de csak rövid ideig élt ebben a Tornaljához csatolt faluban a család. 1926-tól tizennégy éves koráig Prágában töltötte gyerekkorát, ahol édesapja újságíróként dolgozott.
Szabó Laci

2017. október 27. 02:51

Szilárd, akiből csak jóval később, pályakezdő színészként lett Iván, német iskolába járt a száztornyú városban. Csehül az utcán, a játszótársaitól tanult meg, otthon, a családban magyarul beszéltek. „Sokáig azt hittem, ez a mi titkos nyelvünk, amit rajtunk kívül senki sem ért” – mesélte, amikor Prága szívében sétáltam vele, egykori iskoláját keresve.

 

Húszévesen, amikor már a színiakadémia növendéke volt, orosznyelv-tudását kihasználva egy szovjet katonai alakulat tolmácsa volt. Színitanulmányait a második világháború miatt szakította meg, de huszonegy évesen már, rendkívüli tehetségére való tekintettel, komoly szerepet kapott Várkonyi Zoltán Művész Színházában. Esterházy Péter írta róla sok évtizeddel később, amikor Salierit játszotta az Amadeusban, hogy „ő bármit játsszék is, látjuk benne a Darvast”.

A Darvast!

De ki is volt ő valójában, milyen életutat, milyen pályát járhatott be, s mit hagyott maga után?

Törőcsik Mari, akivel két filmet vittek sikerre (Szerelem, Egy hét Pesten és Budán), a következőképpen emlékezik rá: „Minden szakmának vannak kivételes lényei, Darvas Iván is ilyen volt. A színészmesterséget meg lehet ugyan tanulni, de ő olyan valamit tudott, amit senki más. Titkokkal teli lénye minden szerepében izgalmassá, különlegessé tette.”

Nagy-Kálózy Eszter a lányát játszotta Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című rendezésében. Ez volt Darvas Iván utolsó filmje.

„Fantasztikus színész, varázsos egyéniség volt – mondja a színésznő. – Egyenesség és tartás volt benne, ami manapság sokakból hiányzik. Nagyon kellemes érzés volt a lányát játszani, szinte természetes, annyira egymásra tudtunk hangolódni a forgatás során. Színes egyéniség, nagy színész volt. Boldog vagyok, hogy a partnere lehettem.”

Magas, elegáns, arisztokratikus megjelenésű férfi volt összetéveszthetetlen beszédstílussal, ironikus hangszínnel. Finom varázsával még a fiatal Jiří Menzelre is hatással volt, aki Prágában látta korai filmjeit, a Liliomfit, a Budapesti tavaszt, a Bakaruhában-t. Krencsey Marianne, Ruttkai Éva, Bara Margit mellett remekelt ezekben az alkotásokban, de színpadi vállalásai is revelációként hatottak. Előbb a Művész, majd a Madách Színház tagja volt, az utóbbi társulatától 1956-ban vált meg, amikor forradalmi bizottságot szervezett, hogy kihozza koholt vádak alapján fogva tartott bátyját a börtönből. A büntetést nem tudta elkerülni. „A Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétele miatt” 1957 májusában három évre elítélték. Huszonkét hónapot töltött börtönben, 1959 áprilisában szabadult. A Madách Színház nem vehette vissza, de más társulat sem jöhetett számításba. Előbb segédmunkásnak állt a metróépítésben, majd műanyagfröccsöntő lett egy gyárban. Miniszteri engedélyre lett volna szüksége ahhoz, hogy ismét színész lehessen, a színházi főosztály vezetője azonban minden alkalommal elutasító volt vele szemben. „Ebben az országban már soha nem léphet színpadra!” – közölte Darvas Ivánnal. Végül mégis megtört a jég. Előbb vidéken kapott állást, majd 1963-ban az akkor peremkerületi József Attila Színházba került, s onnan 1965-ben Várkonyi Zoltán hívta át a Vígszínházba. Szép lassan ismét magasra ívelt a pályája. Antoniustól Popriscsinig a világirodalom legjelentősebb szerepeit játszotta el, később még rendezett is. Bár a filmet csak nézőként szerette, csinálni kevésbé, a Hideg napok, a Mese a 12 találatról, a Pacsirta, A tizedes meg a többiek egyszerűen elválaszthatatlanok tőle.

Makk Károly Szerelem című, Cannes-ban is díjazott remekművében húsz perce van csupán, ám az a húsz perc filmtörténeti jelentőségű. Egy 56-os elítéltet alakít megrázó hitelességgel. Tanítónő felesége (Törőcsik Mari), akinek fél lakását és fél életét elvette a hatalom, hűségesen kitart mellette. Rendületlen szeretettel várja haza, ő pedig úgy öleli magához, hogy az az ölelés felér egy hangtalan „örökre veled maradok”-kal. Nagy korszak, nagy film, nagy alakítás.

Magánéletében, 1959-es szabadulása után nem így alakultak a dolgok. Még a Művész Színházban, az Euridike próbái során szerettek egymásba Tolnay Klárival. Kritikusai szerint Darvas Iván akkoriban még „teljesen nyers” volt, Tolnay már tapasztalt színésznő. A huszonegy éves, pályakezdő fiatal szenvedélyes szerelemre lobban a nála kilenc esztendővel idősebb filmsztár iránt. 1947-ben össze is házasodnak, majd mindketten szerepet kapnak az Egy asszony elindul, később pedig a Rokonok című filmben. Tolnay Klári élete nagy szerelmének nevezte Darvast, 1959-es válásuk után nem is ment férjhez soha többé. Darvas második felesége Házy Erzsébet, a neves operaénekesnő lett, de ez a házasság is válással végződött. Harmadik házasságából, amelyet egy csinos fotósnővel kötött, két gyermeke született. Ráchel Tatjána ma negyvenkét éves, Benjámin Olivér negyvenegy.

Színpadon több mint száz szerepet játszott el, köztük Molière-t az Őfelsége komédiásában, Martin Dysart az Equusban, Felixet a Furcsa párban, Salierit az Amadeusban, s magyar színpadon először ő vitte sikerre Süskind drámáját, A nagybőgőt.

Élete utolsó éveiben gyakran betegeskedett. Súlyos veseműtétje után a klinikai halálból hozták vissza. De várt rá még egy komoly szívműtét is. Mindenből talpra állt. Prágai sétáink során a legapróbb jelét sem láttam rajta annak, hogy készül a végső útra. Pedig akkoriban már, mint később megtudtam, erősen foglalkoztatta az elmúlás. A száztornyú várostól, gyermekkora szeretett színhelyeitől is búcsúzni jött. Bejártuk az Óvárost, megkerestük egykori iskoláját, kivillamosoztunk Dejvicébe, ahol egykor a család lakott, felmentünk a Várba, ahol annak idején sokat csatangolt. Szökőárként törtek fel benne az emlékek.

Nem egész két héttel a nyolcvankettedik születésnapja előtt halt meg. Temetése nem volt, így rendelkezett. Hamvait egy ideig a családja őrizte, végső nyughelyét a mai napig titok övezi.

Emberi tartását, páratlan varázsát, kivételes tehetségét, szellemiségét hagyta ránk.

 

 

Igó Éva:

„Ha meglátom a tévében, tuti, hogy ott ragadok, csinálhatok bármit. Ha rá gondolok, először a hangja, a hanghordozása jut eszembe. Modorossággal vádolták. A Vígszínház hatalmas terét be kellett beszélnie, és én nagyon szeretem, ahogy ő beszél. Gyerekként a Liliomfiban láttam, serdülőként A tizedes meg a többiekben. A Liliomfi csodafilm, Iván imádnivaló benne, egyszerűen isteni. A Szerelemben nem nagy a szerepe, mégis felejthetetlen. A tizedes meg a többiekben Major Tamás, a mesterem is játszott. És Iglódi István, egykori nagy barátom. Csupa csodaszínész. Darvas Iván eleganciája, szarkasztikus humora páratlan. De nála jobban káromkodni sem tudott senki. Mint egy kocsis. Miközben több nyelven beszélt. A legintelligensebb magyar színészek egyike volt.

A nyolcvanas évek elején Marcel Achard bolond lányát játszottam Makk tanár úr tévéfilmjében. Nekem az a nagy halál volt akkor. Sok jólelkű kolléga azt mondta: „Persze, majd az Igó, Domján Edit után!” Egy ilyen megjegyzésbe bele lehet pusztulni. A próbaszünetekben Darvas a díszletben ült, mert az volt a legnyugalmasabb hely, nem a büfé, és nem a smink, nem a fodrásztár. Cirill betűs könyveket olvasott. Behúzódott valamelyik sarokba, és olyan nyugalmat árasztott, mint senki. Lebonthatták a díszletet, a lámpákat körülötte, bárki rohangálhatott jobbra-balra, ordítozhattak, ő haláli nyugalommal olvasott. Ha szükség volt rá, tökéletes szövegtudással, minden instrukciót teljesítve ott volt. Én még szinte gyereklány voltam, amikor találkoztunk A bolond lányban. Kölcsönösen elcsábítottuk egymást. A jelenet is arról szólt, hogy plátói módon minden megtörténik köztünk. Egészen addig tiszteltem és csodáltam őt, akkor beleszerettem.

Iván volt az egyetlen A bolond lányban, akiből mindig azt éreztem, hogy odafigyel a fiatalokra. De nem úgy, hogy odamegy, és azt mondja: »helló«, és csacsogtak valamiről, hanem kibocsátotta a radarját, és egyértelmű volt, hogy figyel rám. Akkor is, ha úgy tűnt, mással van elfoglalva, vagy éppen próbál. Ült egy fotelben, és figyelt. Jelen volt. Segített, ha kellett.

A csókos asszonyt Iglódi István rendezte a Vígszínházban. Csoda volt Ivánnal próbálni. Tarpataki báró szerepét játszotta. Más nem is játszhatta volna. Nem volt büfébe járó színész, de évekkel később is többször találkoztam vele a Vígszínházban. Behozta a számítógépét, vagy írt. Vagy rajzolt. Az öltöző volt a bástyája. Nem is mertük zavarni.

Aztán jött a Lugossi Béláról szóló darab a Madách Színházban. Szabó István rendezte. Iván és én szerelmespárt játszottunk. Eljött a pillanat, amikor meg kellett csókolnunk egymást. Iván akkor úgy megcsókolt, hogy szünetet kellett kérnem. Soha nem vacakolt. Minden próbán és minden előadáson mi olyan szerelmespár voltunk, hogy ott nem volt pardon. Be kell, hogy valljam, én végtelenül szerettem, sőt imádtam őt. A humorával, a cifra káromkodásaival teljesen lenyűgözött. De mindig csak akkor hagyta el a száját egy jóízű szitok, ha már nagy szükség volt rá.

Két évad után egyszer csak fel kellett mennünk a Madách Színház igazgatójához. Fogalmam sem volt, hogy miért. »Éva vendég, nehéz őt egyeztetni – mondta az igazgató, hadd ne mondjam ki a nevét! – Ahhoz, hogy tovább tudjuk játszani a darabot, le kell őt kettőzni.« Hosszú csend után Darvas azt kérdezte az igazgatótól: »Te lecserélnéd a feleségedet?« Megint hosszú csend, zavarban az igazgató, majd azt válaszolta, hogy nem, nem cserélné le. Mire Darvas Iván csak annyit mondott: »Na látod! Ezt a szerepet én sem játszom Éva nélkül. Mi minden áldott este úgy játsszuk végig az előadást, mint cirkuszban az akrobaták. Ugrálnak a trapézon, miközben mindketten tudják, hogy elkapják egymást. Mi ugyanígy figyelünk egymásra!« Mi valóban úgy játszottunk Ivánnal, hogy képzeletben végig fogtuk egymás kezét.

Engem csupa szép élmény köt hozzá. A Lábjegyzeteit mindenkinek ajánlom, nemcsak a fiatal pályatársaknak. Iván magánemberként is különleges volt. A szeme sarkában mindig azt láttam: »ennek a kis nőnek most lehet, hogy segítségre van szüksége«. Le is rajzolt egyszer. Karikatúrát készített rólam. Nagyon tetszett. Megfogta a lényeget. Nekem soha nem volt derékig érő, hosszú hajam, de az arcvonásaim stimmelnek. Teljes mértékben.

 

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Nem dugult be a főváros

Meghalt Karl Lagerfeld

A rozsnyói Farkaš Henrietta kapta a sportolók Oscar-díját

GALÉRIA: Pozsony felé tartanak a gazdák

Záróvonalon előzött a sofőr, egy nő életveszélyben van

Délen nem lesz tiltakozás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?