Nő az arrogancia

Cs. Liszka Györgyi

2020. február 4. 11:57

cs. liszka
- Somogyi Tibor felvétele

Legutóbb azt írtam, pontosabban azt is, hogy milyen elképesztő módon befolyásolja a közbeszédet, a közhangulatot, a közérzetet közjogi méltóságaink modora, beszédstílusa, hogy mennyire hat az ő retorikájuk a közemberekére. Ha durva a fej, durvul az utca hangja is, ha ócska az érvelés, ócska érvek nyernek teret alsóbb szinteken is. Egy hétnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyarországi fitneszguru élő példával bizonyítsa állításomat. Nevét nem írnám le, mert sem emberileg, sem szakmailag nem érdemes arra, hogy még mi is reklámozzuk, a jelenség azonban, amit képvisel, nagyon is beszédes. Mondhatnám azt is, kapóra jött ez most nekünk, amikor éppen az isztambuli egyezmény valódi szövegével foglalkozunk, azéval az egyezményével, amit senki nem ismer konkrétan, ám mindenki képes hozzászólni, sőt, aki a legkevésbé tudja, miről is van szó benne, az szól hozzá a legvehemensebben és a legelutasítóbban. Nem kell itten a nőknek semmiféle külön védelem, akit bántanak, az maga tehet róla, aki tisztességesen viselkedik, úgy, ahogy kell (?), azt meg nem is bántják.

Igazán?

Abból ítélve, amit ez a műélelmekre és fitnesztornára szakosodott, látszatra önbizalomtól duzzadó kebelű, egyébként önazonosságzavar-gyanús férfi az arrogancia legmagasabb fokán odavetett a kritikátlanul is őt követő rajongóinak saját közösségi csoportjában, pontosan kikövetkeztethető a probléma: azért teszi, mert úgy érzi, ezt meg lehet tenni. Nem azt állítja ugyanis, hogy milyen egészségkárosító következményei lehetnek a túlsúlynak, az elhízásnak, az egészségtelen táplálkozásnak és a mozgáshiánynak, hanem azt állítja, hogy a magyarországi válások zöméről a nők tehetnek, akik a szülés után úgy elhíztak, hogy gondolni sem bír rájuk a férjük, nemhogy nézni, ne adj' isten megérinteni őket.

Abból ítélve, amit ez az otromba kijelentés kiváltott a saját rajongói táborából, ahányan erre reflektáltak közéleti személyiségek is, szóval abból ítélve bizony mégiscsak bántva érezték magukat rengetegen olyanok, akik pedig tisztességesen viselkednek. Joggal egyébként, mert olyan veszélyes formája ez a verbális bántalmazásnak, legalábbis zaklatásnak, amely akár a tettlegességre is felhatalmazhatja az arra hajlamos agresszorokat. (Ni már, tényleg milyen dagadt ez az asszony, puff neki, belerúgok, mielőtt elhagyom.) Márpedig ahogy a nemzetisége miatt nem szabadna megkülönböztetni az állampolgárt, ugyanúgy a neme vagy a testsúlya (és rengeteg más külső tényező) sem adhat okot arra, hogy dehonesztálóan nyilatkozzanak róla. De ha már az isztambuli egyezménynél tartunk, meg a kérdésnél, miért kellene a nőket jobban védeni, mint a férfiakat, adódik a visszakérdés: miért nem okoznak vajon tömeges válásokat a kövér férfiak, akik még csak szülni sem szültek, mégis elhíztak? És itt most lehetne, jaj, de, jaj, de lehetne rohadt jókat poénkodni, de nem poénkodunk, mert a tényfelvetés maga igen komoly. Sokkal komolyabb, mint azt elsőre látjuk, és sokkal veszélyesebb. Ha az ilyen és hasonló megnyilvánulásoknak jogi felelősségre vonásuk lehetne, és azt következetesen be is tartanák, akkor háromszor is meggondolná a legmagabiztosabb arrogáns is, hogy miként fogalmaz. Ez amúgy nemzeti érdek is lehetne, így nemzeti program, a nyelv cizelláltságát elősegítendő. Tanfolyamokon lehetne tanítani, EU-s pénzeken, mondjuk, hogy az őszinteség nem egyenlő a faragatlansággal, sőt az őszintét nagyon kulturáltan lehet kifejteni. Durván akkor fogalmaz az ember, ha valamit el kíván fedni, ha valamit nem tud, ha tehetetlen, ha nem őszinte.

Amúgy meg mirólunk is igen sokat elmond ez a jelenség, rólunk, akik minderre reagáltunk, tételesen, hogy ha a mi húsunkba vág az agresszió, a butaság, mekkora tömegével vagyunk képesek tiltakozni, míg az oktatás, az akadémia, az egyetem sorsa csak néhány értelmiségit mozgatott meg. Pedig a tanultságunk többet segíthetne rajtunk, mint a fitnesztorna ostobán.

Nőként is.

 

Gyanítottam, hogy a VASÁRNAPonként viselt fűző állhat a jelenség hátterében: bár Alexandra néni nem volt kövér, masszív testalkattal bírt, a VASÁRNAP viselt védőöltözete pedig szédítő magasságokba tolta fel a mellét, összeszorította a derekát…

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/5. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ajtónkon kopog a koronavírus

Peter Pellegrini

Pellegrini ma Moszkvába repül

sport a tv-ben 2

Chelsea–Bayern és Napoli–Barcelona BL-meccs a tévében

Varga Zsolt

Varga Zsolt: Történelmi pillanatok

alvászavar

Ételek és italok, amelyektől nem tudunk aludni

koronavírus

Álhírek és féligazságok terjednek a koronavírusról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.