Negyvenéves a macskaikon

A földkerekség legcinikusabb, legegoistább és legnépszerűbb macskája idén nyáron múlt negyvenéves. Garfieldot utálnunk kéne, ehelyett szeretjük. Hogy miért? Mert macska. Garfield létezése és pályája valójában nem más, mint egy nagy kupac paradoxon.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. szeptember 14. 00:58

Azért lett például macska, mert a szúnyogokat az emberek nem szeretik. És azért szeretjük Garfield utálkozó világszemléletét, mert mi is ilyenek vagyunk, így a saját rossz tulajdonságainkat tudjuk szeretni benne.

 

Hétfő, kávé, lasagne

Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy Garfieldhoz hasonló kaliberű gondolkodót Szinópéi Diogenész óta nem hordott a hátán a Föld. A bolygó kedvenc mesemacskája viszont szerencsére olyan dolgokról is kifejtheti a véleményét, amelyekről az ókori görög cinikus iskola Diogenésze nem tudta. Ilyenek a hétfő, a kávé és a lasagne. Ráadásul ez a három dolog Garfield univerzumának három főszereplője.

Megmagyarázunk sorban mindent, nyugalom, de azért ne feküdjenek vissza. 1978-at írtunk, amikor Amerikában egy Jim Davis nevű, harmincegykét éves képregény-rajzoló bepróbálkozott néhány laphoz egy pár kockás képregény-sorozattal, mely egy Jon Arbuckle nevű amerikai férfiről szól, meg két háziállatáról, Garfield macskáról és Oddie kutyáról. Korábban már próbálkozott vicces képregényekkel, az előző szereplője egy szimpatikus szúnyog volt, aki a rovarok világában megélt kalandjaival szórakoztatta az olvasókat, csak hát a lapok nem kértek folytatást. A bogarakat meg a rovarokat senki sem szereti, mondta erre Davis egyik barátja, ő pedig megfogadta a tanácsot, és elgondolkodott, vajon melyik állatról lehetne egy szimpatikus képregényhőst mintázni. Mivel rengeteg képregény dolgozott kutyákkal, Davis felfigyelt a macskák hiányára, és gondolta, bedob egy macskát a nagy közösbe. Így született meg Garfield, aki mindig mond valami poénosat, miközben zajlik az élete Jonnal és Odie kutyával (ő lett aztán a magyar változatban Ubul). Hanem valamelyik lapnál azt mondták Davisnek: ha mindig a macska mondja a legviccesebbeket, miért nem ő a képregény főszereplője, és miért Jon? Erre Davis Garfieldot tette meg főszereplővé, a többiek csak időnként kaptak szerepet.

 

Sikerből függőség

De ez még mindig nem volt elég a sikerhez, a lap ugyanis az első sorozat után megköszönte Davisnek a Garfield-storyt, és mondták, hogy majd jelentkeznek. Mire az olvasók felháborodott levelekkel árasztották el a szerkesztőséget, és követelték a lusta, hájas és undok macska, Garfield bölcsességeit. Kénytelenek voltak tehát ismét leszerződtetni Davist, aki egyre több laptól kapott ajánlatokat. 1982-ben már vagy ezer újságban olvashatták és nézhették Garfield kalandjait Amerika-szerte, Davis pedig egy rajzfilmet is készített a kövér macskával a főszerepben. Ekkor már az egyik legnépszerűbb rajzfilmhős volt, olyan csillagokat ért utol, mint Mickey egér vagy Donald kacsa. Bár fiatalabb volt, egy évtizede sem volt a pályán, sikerének egyik titka az volt, hogy elsősorban a felnőtteket szólította meg, így amellett, hogy gyerekrajzfilmek is készültek róla, klasszikus, pár kockás képregényein leginkább a felnőttek keresték és keresik ma is. Talán ennek köszönhető, hogy 2007-től már legalább 2580 újságban szerepel, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtöbb újságban szereplő képregény. Az emberi populáció tehát a jelek szerint nem csak rákapott Garfieldra, hanem a Garfield-függőség jeleit mutatja. És ez nem csak a hanyatló Nyugat ópiuma. Az Új Szóból például 2010-ben vették ki Garfieldot, és én még 2017-ben is találkoztam olyan olvasóval, aki elsősorban ezt hiányolta a napilapból. A világ azóta is forrong, az emberek időnként az utcára vonulnak. Igaz, nem elsősorban ezért, de sokakban nyilván ez is ott munkál.

 

Enni és aludni

Telnek és múlnak az évtizedek, Garfield népszerűsége pedig továbbra is töretlen. Davis nem fáradt bele a rajzolásba, egyre tökéletesíti és alakítja teremtményét, akinek még negyven év után is van mondanivalója a hétfőkről, a kávéról és a lasagnéról. Meg persze a pókokról, azokat ugyanis talán még a hétfőnél is jobban utálja. Jim Davis azt mondja, egy nemzetközi képregényhős mondataiban nem szerepelhetnek szóviccek vagy szleng, a fordítások ugyanis nehezen tudnák ezeket a poénokat visszaadni. Ezért ő is inkább olyan témákkal és szavakkal dolgozik Garfield kalandjaiban, melyek a létezés általános kérdéseit feszegetik. A leggyakoribb az evés és az alvás. Amíg Garfield létezni fog, addig kövér lesz, és utálatos, és imádni fogja az alvást, meg utálni Ubult, aki hangos, körbeugrálja és összenyalja. Ubulnak Garfield szerint borsónyi agya van, és amellett, hogy lelkes, könnyen megvezethető, akárcsak a legtöbb eb.

Mellesleg Davis nem a saját macskájáról mintázta Garfieldot (neki nem volt macskája), hanem a nagyapjáról. Ő egy farmer volt, aki a James A. Garfield nevet viselte. Ráadásul ő sem véletlenül, mert őt meg a 20. amerikai elnök iránti tiszteletből nevezték el így (James A. Garfield mindössze kétszáz napig volt az USA elnöke, mivel 1881-ben egy merénylet áldozata lett).

 

A világ változik, ő nem

Davist megkérdezték a negyvenes szülinap alkalmából, tervez-e a jövőben valami változtatást Garfield figuráján vagy történeteiben. Davis azt felelte, nem, bár az újításokra mindig nyitott. Azt is elárulta, hogy van egy írócsapata, akik Garfield poénjait írják. Nem mindig céljuk, hogy halálra röhögtessék a közönséget, sokszor egy elgondolkodtató vagy egy cuki beszólás is elég, hogy az emberek úgy érezzék, aznap is érdemes volt fellapozniuk Garfield életének legújabb kockáit.

De mitől lenne Garfield botrányhős? Erre szintén Jim Davis adta meg a választ. A kezdeti években sokakban visszatetszést váltottak ki Garfield cinikus megjegyzései, afféle rossz fiúként, kimondottan negatív figuraként tekintettek rá (amihez nyilván az is hozzájárult, hogy a tekintete az első részekben a jelenleginél jóval morcosabban festett). Hanem a világ változni kezdett, megjelentek olyan rajzfilm- és képregényhősök, mint Simpsonék vagy Beavis és Butthead, akik mellett Garfield tényleg a cukiság és a tapintatosság megtestesítője. Szóval Garfield nem tud hibázni. Magánéleti botrányai nincsenek, korrupciós ügyekbe nem keveredett. Ha így folytatja, még a végén amerikai elnök lesz belőle, mint Donaldból…

 

 

A Dallas-párhuzam

Kevesen tudják (de ha ön ezt elolvassa, máris egyel többen), hogy Garfield egyidős a Dallas című, szintén amerikai tévésorozattal. A texasi Ewing család történetét bemutató, 356 részes szappanopera szintén 1978-ban indult, egész pontosan április 2-án. Garfield első bölcsességét 1978. június 19-én láthatták nyomtatásban az amerikaiak, de ez még nem minden. Garfield szerzője ugye Jim Davis, és hát a Dallas egyik szereplőjét, az Ewing család fejét, Jock Ewingot szintén Jim Davisnek hívták a való életben. Nem kizárt, hogy ennél több párhuzam is akad Garfield és a Dallas háza táján – ha kedves olvasóink tudnak ilyenekről, kérjük, jelezzék levélben.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?