Nagymama, ajándékba

Dobrovics. Amúgy meg István, csak beteg nagyanyja szólítja Pistának. Dühöng is miatta eleget. Bosszúból még a rakott krumplit sem melegíti meg neki. „Jövő hétre várjuk a halálomat” – mondja az asszony, de az unokáját ez sem üti szíven. Újságkihordó. Novellákat ír. Induló irodalmi tehetség.
sysadmin

2009. május 8. 04:00


Dobrovics. Amúgy meg István, csak beteg nagyanyja szólítja Pistának. Dühöng is miatta eleget. Bosszúból még a rakott krumplit sem melegíti meg neki. „Jövő hétre várjuk a halálomat” – mondja az asszony, de az unokáját ez sem üti szíven. Újságkihordó. Novellákat ír. Induló irodalmi tehetség. Húszegynéhány évével jókat füllent a nagymamájának. Néha bolondot űz belőle, de azért szereti. A maga módján. Irodalom. Írta és rendezte Bereményi Géza. Egy bemutatásra váró tévéfilm Horváth Illés és Törőcsik Mari főszereplésével.

Zalaegerszegi előtörténet: A Philoktétészt játssza az ottani színház. Bereményi Géza a társulat művészeti vezetője. Gálffi László a darab címszereplője, Ruszt József a rendezője, s Horváth Illés is színpadra lép benne. Még régebbi történet: Marlowe drámáját, a II. Edwardot játssza a Budapesti Kamaraszínház. Ruszt és Gálffi mellett egy kilencéves kisfiú: Horváth Illés. Nagyot játszik, sejthető, hogy pályán marad. Zalaegerszegen már diplomás színész. Ott ismeri meg Bereményi Géza; ennek később lesz jelentősége: Jablonczay Kálmánka szerepét bízza rá a Régimódi történet általa rendezett televíziós változatában. Most pedig neki adta egy évtizedekkel ezelőtt írt novellájának hősét, Dobrovicsot – vagyis ifjúkori önmagát.
„Géza felhívott telefonon, elmondta, hogy tervez egy újabb filmet, és szeretné, ha én játszanám benne a főszerepet – meséli Horváth Illés. – Aztán felolvasta a forgatókönyvet, de olyan érzékletesen, hogy végig nagyon élveztem. Ültünk egy szobában, és hallgattam őt. Amikor a végére ért, közölte velem, hogy Törőcsik Mari lesz a nagymamám. Meg is ijedtem egy picit, de mindjárt az első találkozásunk után megnyugodtam. Bementünk Gézával a Nemzetibe, hogy bemutasson Marinak. Ő akkor már olvasta a könyvet, tudta, hogy az unokája leszek. Közvetlen volt, és természetes. Kellemes hatással volt rám. Az első pillanattól fogva melegen és barátian, közvetlenül viszonyult hozzám. Ott, helyben eloszlott minden félelmem. Mesélte, hogy nemrég Svájcban forgatott, kiderült, hogy már jó ideje nem nézi meg egyetlen filmjét sem, az Eszter hagyatékával tett csak kivételt, de bár ne tette volna – mondta. Úgy néz ki benne, mint a saját nagymamája – állította. Az Irodalomról praktikusan beszélt. Ecsetelte, hogy majd mit vesz fel, milyen hálóinget, s hogy a képzeletbeli történetben, amikor a kémnőt játssza, milyen legyen a ruhája, a parókája, hogy minél természetesebbnek hasson. Furcsa volt, hogy magázódtak Gézával, pedig dolgoztak már együtt, ugyanakkor meglepett, hogy a magázódáson keresztül is meg tudta őrizni a kedvességét. Nem voltunk sokáig nála, de érdeklődött, hol játszom, milyen szerepeket.”
Kamera előtti kapcsolatukat, a nagymama-unoka viszonyukat a forgatás során nem elemezték. Instrukciókat Horváth Illés egyedül a rendezőtől kapott.
„Egymásnak engedtek bennünket, és megcsináltuk a jelenetet. Géza nézte rettentő élvezettel, s közben alakult ki minden. Mari szavakkal egyáltalán nem irányított, ennek még a szándéka sem volt meg benne. Inkább azzal, ahogy viszonyult hozzám a jelenetekben. Én azokban az öt percekben tényleg az unokájának képzeltem magam. Egyszerűen varázslatos volt. Hatott rám, mint a saját nagymamám. Nem egy előre meghatározott csapásirány mentén haladtunk, hanem belőle építkezve. Más választásom nem is lehetett: ő annyira szuggesztíven, nagy szenvedéllyel élte meg a szerepét, végezte a munkáját, hogy kis sem lehetett bújni a hatása alól.”
Halálos beteg az asszony, már ki sem mozdul az ágyából, de még vág az agya: életre szóló tanulságokkal leckézteti meg büszke, írói tehetségétől kicsit elszállt unokáját.
„Géza azt akarta, mutassam meg a figura ellenszenves oldalát is. Abban például, amikor az elején az unoka nem melegíti meg az ebédet, pici gonoszság, kegyetlenség is van. Gyűlöletről azonban szó sincs kettőjük viszonyában. Csak egy ideig valahogy nem számít az írónak a nagymama, kényelmetlen számára, hogy ott lakik velük, zavarja őt a munkában. Nem fűzi hozzá semmiféle érzelmi kötelék. Aztán egy nap hirtelen minden megfordul. Én nem határoztam el előre, és Géza sem szabta meg, hogy melyik lesz ez a pillanat, az a mondat, az a gesztus, amelyre minden megváltozik. Rám bízta, hogy válasszam meg. A Mari játékában pedig volt egy pont, amikor nem lehetett mást csinálni: ezt az öregasszonyt meg kellett szeretni. Megint csak azt mondom: nem volt más választásom. Ahogy a villát megmozdította a kezében, és azt kérdezte, hogy »Én is benne leszek a könyvedben?«, azzal teljesen lenyűgözött.”
Tíz forgatási napból hetet töltött együtt Törőcsik Mari és Horváth Illés. Amikor a legnehezebb jelenetről kérdezem, töprengés nélkül kapom a választ.
„Amikor meghal a nagymama. Fekszik az ágyban, de már nem él. Minden napunk nagyon sűrű volt, mert reggeltől estig feszített tempóban dolgoztunk, de az a jelenet, amikor arról beszélek mellette az édesanyámmal, akit Nyakó Juli alakít, hogy elmenjek-e a temetésére, az nem ment könnyen. Ezt ugyanis csak úgy tudtuk felvenni, hogy Mari már nem volt ott. Ezt már az utolsó napok egyikén forgattuk, és bizony nem értettük egymást Gézával. Ő akkor leállította a munkát, azt mondta, menjünk ki, szívjunk el egy cigarettát, a stáb meg bent várt ránk. Elbeszélgettünk, visszamentünk, és megcsináltuk. De meg kellett küzdeni vele, nem adta magát olyan könnyen a jelenet. Az érzelmi állapot nem feltétlenül egy instrukció alapján születik meg, az egyszer csak létrejön. De mindig nagy titok, hogy mi indítja be. Az megfejthetetlen.”
A legszemélyesebb emlék viszont elsőre adja magát.
„Két felvétel között, amikor ott ültem Mari ágyán, azt mondta: »Jó magával játszani, mert nem itt játszik a szemem előtt – mutatott az arcomra –, hanem bent.« Sejtettem, mire céloz. Géza aztán később elmesélte, hogy ezt neki is megfogalmazta. Kérdezte ugyanis Maritól, hogy milyen vagyok, beválok-e neki. És azt felelte, hogy »Igen, mert beenged«. A kémtörténetben meg kellett fojtanom őt. Féltettem, persze. Mari alázatosan adta magát. Hagyta, hogy megfogjam a nyakát, nem mondta, hogy aztán óvatosan. Ügyesen megoldottuk: befordítom őt, és kitakarom a testemmel, így nem kell mindent megmutatni. Talán elmondhatom: erős lelki kötelék alakult ki köztünk a forgatás során, munka közben azonban nem gondolhattam erre, csak gátolt volna a játékban. A humora is olyan megindító volt! Ahogy ez a törékeny nő feküdt az ágyban, és odaszólt Kardos Sándornak, hogy »Operatőr!« Vagy ahogy egyszer viccesen megjegyezte, hogy »Na jól van, én ezt eluntam, hazamegyek.« Egyébként pedig folyton csacsogott, anekdotázott, de úgy, hogy közben ugrált az ágyon. Aztán visszafeküdt, és haldokló öregasszony volt. Az én nagymamámra is az ilyen kortalan, humoros elevenség jellemző. Fantasztikus ember ő is. De ott, a kamera előtt Törőcsik Mari volt a nagymamám. Elhitette velem.”
-------------------------------------

Önnek ajánljuk

Miből él az elnökjelölt?

Hamšík Lavezzivel is konzultált átigazolása előtt

Tiltakoznak a kiállított melltartók és bugyik ellen

21 Savage szabadlábon

Pedagógiai napok a digitalizáció jegyében

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?