Műtéti szülés lépésről lépésre

Nem is tudom, hol kezdjem, hogy legyen eleje is, meg veleje is. A legfontosabb azonban előrebocsátani, hogy e sorokat ajánlom minden leendő kismamának, anyukáknak és mindazoknak, akik gyanakodva vagy félelemmel tekintenek a császármetszéssel történő szülésre.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. március 8. 23:48

Párom még a láthatáron sem volt, mikor én már tudtam, hogy legalább három gyermekem lesz. Óriási szerencsémre férjemnek sem volt ellenére a gondolat, s mikor elérkezett az idő, első gyermekünk mintapéldaszerűen megfogant, és a terhesség is komplikációmentesen folyt. Ahogy közeledett a szülés időpontja, egyre gyakrabban fogott el a pánik, hogyan is fog az egész végbemenni. Mennyi ideig fogok vajúdni? Fogom bírni? És ha valami történik velem? Vagy a babával? Fogom érezni, hogy már itt az idő? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztattak, miközben teltek a napok, és semmi sem jelezte, hogy elsőszülöttünk a világra kívánkozna. Egy hét múlva az orvos javaslatára befeküdtem a kórházba, és ott naponta ellenőrizték a baba szívhangját, fekvését, mozgását, a vérnyomásomat, csípőméretemet. Mikor a harmadik oxytocin injekció (méhösszehúzódások kiváltására és fokozására szolgáló készítmény) sem hozta meg a kívánt hatást, a konzílium úgy döntött, orvosilag kell világra segíteni a babát. Így született meg a fiunk, akinek a Sámuel (Isten meghallgatott) nevet adtuk.

A második terhességem is szövődménymentesen zajlott, sokat beszélgettem a nőgyógyászommal, böngésztem a világhálót is, világra hozható-e a második baba természetes módon. Persze! Sőt, elsősorban ezt kellene megpróbálni, ha egészséges vagyok, nincsenek a méhben összenövéseim, lelkileg felkészültem, nincs akadálya. Csak nem abban a kórházban, ahol én szültem. Szóba se jöhetett az általam javasolt változat, egyik orvos sem merte megkockáztatni. Végül is hiába láttam tisztán, második fiunk, Áron (tisztánlátó) is császárként érkezett.

A harmadik alkalomnál már nem voltak illúzióim. „Ez is császár lesz” – mondtam letörten férjemnek. „Vagy lehet, hogy hercegnő” – vigasztalt ő. Így aztán harmadik gyermekünk a Sára nevet kapta.

 

A megelőző kivizsgálások

Mint minden műtéti beavatkozás előtt, ebben az esetben is el kellett végezni az ilyenkor szokásos vizsgálatokat: EKG (az anya szívállapotára következtet), laborvizsgálat (vér, vizelet), majd az altatóorvos kérdései következnek: Iszik alkoholt, kávét? Szedett drogokat? Allergiás valamilyen gyógyszerre? Voltak komplikációi a terhesség alatt? Érdemes minden apróságot megemlíteni, az ember soha nem tudhatja (hányás, dagadó kezek, lábak, bármilyen gyógyszer szedése a terhesség alatt stb.). Mivel császármetszéskor a legtöbb esetben spinális anesztéziát alkalmaznak (az érzéstelenítő oldatot a gerincfolyadékba adják be), az aneszteziológus elmagyarázza, hogyan fogja beszúrni az oldatot, esetleg megmutatja az injekciós tűt is. Első alkalommal így szültem. Spinális anesztézia esetén a beteg ülő testhelyzetben, hátát kidomborítva helyezkedik el, és nem vezetnek be katétert, hanem a gyógyszert egy adagban juttatják be vékony tűvel. Érzéstelenítő hatása perceken belül kialakul, és ami igen lényeges, nemcsak az érző, hanem a mozgató funkciót is gátolja a teljes érzéstelenítés időtartamára, amely többnyire 2–2,5 óra. A műtét ideje alatt a kismama éber, és mindent lát, hall. Teljes altatáskor a kérdések ugyanazok, de a menet más. A páciens felfekszik a műtőasztalra, maszkon keresztül kapja a megfelelő mennyiségű altatógázt, és átalussza a beavatkozást. A másik két alkalommal ebben volt részem.

 

A kórházban

Általában a szülés előtti napon be kell feküdni. Első alkalommal egy hétig benn voltam, mire megszültem, így a szükséges kivizsgálásokat helyben végezték. Másodszor egy nappal előtte mentem be, harmadszor pedig aznap reggel. Persze, minden vizsgálati eredményt vittem magammal, és a vacsora volt az utolsó, amit ettem-ittam. Miután átöltöztem (javaslom a rövid ujjú, elöl gombolós hálóinget, vagy egyenesen az ún. szoptatósat), férjem felkísért az osztályra, és ott minden csomagommal együtt átadott a nővérkéknek. Az ügyeletes nővér újra kikérdezett, a másik addig bevezette bal kezembe a kanült, amelyen keresztül később a fájdalomcsillapítót, glükózt, ásványi anyagokat kaptam. Majd jött az orvos, elvégezte a milliomodik belső vizsgálatot (ellenőrzi a méhnyakat, hogy érzi-e a baba fejét, stb.). Sokadig alkalommal újra elvégzik a CTG-vizsgálatot (a magzat szívműködését és a méhösszehúzódásokat 20–30 percig figyelik).

Idáig minden alkalommal csigalassúsággal történtek az események. Azért is emlékszem rájuk olyan részletesen. Innentől viszont mintha csúszdára kerültem volna, hirtelen villámgyorsan pergett minden. A nemi szervek borotválását követően a nővérke katétert vezetett a húgyvezetékbe. Nem fájdalmas beavatkozás, inkább kellemetlen, de szükséges. Ezután tehát fogtam a vizeletgyűjtő tasakot, és a nővérkét követve elballagtam a műtő felé. A műtő előtti kis helyiségben levetettem hálóruhámat, felvettem a fehér köpenyt, és beléptem a steril műtőbe, ahol már várt a bemosakodott orvos, asszisztens, nővér, aneszteziológus – egy egész csapat speciális zsilipruhában, papucsban, maszkban és sapkában.

 

Lépésről lépésre – spinális anesztéziában

Az altatóorvos beszúrta az érzéstelenítő injekciót, majd megfogták mindkét lábam, és felhelyezték a kengyelbe. Mellkas tájékán vásznat erősítettek fel, hogy ne lássam közvetlenül a beavatkozást (orvosilag is indokolt, de akkor mindent saját szemszögből néztem). Nem éreztem, hogyan válnak érzéketlenné lábaim, így pánikomban elkezdtem hajtogatni, hogy még ne kezdjék el, mivel még érzem az alsótestem. Erre az orvos mosolyogva megjegyezte, hogy akkor viszont eléggé jól viselem a beöntést. És elkezdődött a műtét – úgy, mint a filmekben. Szikét, törlőt stb. Az emlékek 11 év után sem halványulnak, most is érzem, ahogyan az orvos húzza kifelé a babát a szűk vágáson, nagyot cuppan, mikor a burok végre elengedi, és felsír az újszülött. Odahozták, megnézhettem, utána vitték is a kivizsgálásra. Valószínűleg a továbbiakban kivették a méhlepényt, összevarrták az egyes rétegeket, de erre már nem emlékszem pontosan. Mikor készen lettek, egy tömör nehezéket tettek a hasamra, majd a műtőssegéd áttolt az intenzív osztályra. Odafelé menet a folyosón várt a férjem, akinek az altatótól mámorosan, boldogan motyogtam, hogy csodás fiunk született.

 

Lépésről lépésre – teljes altatásban

Másik két alkalommal kicsit eltért a menet. Tehát újra a steril műtőben vagyok, körülöttem a beöltözött, alig felismerhető orvosi csapat. Felfekszem a műtőasztalra, két kezem mindkét oldalon leerősítik, felkerül az elválasztó vászon, érzem, hogy az orvos már fertőtleníti a bőröm, ahol a vágás lesz. Bámulom a hatalmas lámpát a fejem felett, az altatóorvos felhelyezi a műanyag maszkot, amelyen tiszta oxigén áramlik a szervezetembe, és ezt követően a vénába juttatott altatószer hatására elalszom. A beavatkozást követően a műtőben ébredek, nagyon homályosan emlékszem is, hogy beszélnek hozzám, de nem értem, mit. Aztán újra elalszom, és már a saját ágyamban térek magamhoz az intenzív osztályon.

 

Az intenzív osztályon

Miközben folyamatosan kaptam a fájdalomcsillapítót és az infúziót, rendszeres időközökben injekciót is adtak (véralvadásgátlót). 24 órán keresztül megfigyeltek és maximálisan elláttak az ügyeletes nővérkék és segédeik – cserélték az infúziós üvegeket és vizelettel megtelt zacskót, mosdattak, vérnyomást mértek, vért vettek… Alhasamnál kitapogattam a leragasztott sebet (rajta a homokzsák), újra ismerkedtem a testemmel. Az ébredést követő pár órában mindhárom alkalommal majd megfagytam. Ez az altató és érzéstelenítő fokozatos felszívódása miatt lehetett. Pár órára rá meghozták a kis csomagot is, aki miatt az egészet vállalja az ember. Mivel a kismama háton fekszik, teljesen ki van szolgáltatva a nővérkének, aki mellre teszi a babát, megpróbálja a mellbimbót a kicsi szájához igazítani. Ha nem ragadja meg, akkor sem veszi el rögtön, hagyja, hogy kiélvezzük egymás közelségét. Majd fájdalom, de visszaviszi őt az újszülöttosztályra. Az első nap a kismama állapotának stabilizálására és mihamarabbi felépülésére szolgál. Ki is használtam alaposan – először csak lábfejemmel köröztem, majd emelgettem kicsit a lábaimat, térdben összehúztam, kinyújtottam, csípőmet emelgettem, kezemmel fejem felett megkapaszkodva a vaságyban óvatosan jobbra-balra forogtam felsőtestemmel. A műtétet követő 24 óra után nővérke segítségével felültettek. Nem hősködöm, bevallom, nagyon fájt. Hát hogyne, soha nem műtöttek azelőtt, nem volt törve kezem-lábam. Azt hittem, én ekkora fájdalmat el sem bírok viselni, hogy menten szétnyílik a seb, és mehetek újra a műtőbe. De nem. A legelső alkalmat kell kibírni, aztán már minden további csak könnyebb lesz. Ha oldalra fordulva a felső kézzel eltolva besegít az ember, egy idő múlva egész elviselhető a felkelés.

Megjegyzés: Spinális anesztézia esetén előfordulhat, hogy az injekció kihúzásakor pár csepp gerincvelői folyadék is kijön. Ez a pár csepp elég ahhoz, hogy elviselhetetlen fejfájást okozzon felkeléskor. Sajnos, velem is ez történt első alkalommal (ezért sem vállaltam a továbbiakban a részleges érzéstelenítést). Három napig szinte mozdulni sem tudtam a bénító fejfájástól, ettől persze depressziós tüneteim lettek, marcangoltam magam, hogy mennyire tehetetlen is vagyok, képtelen a kisbabámmal törődni. Ma már tudom, ha erre a lehetőségre is felkészítenek, jobban viseltem volna.

 

24 óra múlva

Fokozatosan beindultak a test egyéb funkciói is. Először az infúzió maradt abba, majd mikor már felálltam, kivették a katétert, egyedül kellett a mosdóba menni. Továbbra is kaptam az injekciókat, vérnyomást mértek, közösen vártuk a belek működésének megindulását, hiszen ez volt a jele annak, hogy minden rendben van, enni is kaphatok. Beindult a tejképződés is, másnapra már mellém tolták a babaágyat, és a gyermekem velem maradt. A szoptatás első két alkalommal mintaszerűen ment, harmadszorra eléggé döcögősen – ha nem a harmadik eset, bizony lehet, hogy feladom. Mivel az újszülöttosztályon műtejjel etették őket, amíg mi, kismamák próbáltunk mihamarabb felépülni, általában jóllakottan kaptam meg őt az első pár alkalommal. De nem adtam fel, éjjel-nappal raktam a mellemre, dédelgettem, győzködtem, hogy az én tejemnél jobb nincs. És bizony negyedik napra győztem! Mindent egyre könnyebb volt elviselni, mert már ketten voltunk rá.

 

Megyünk haza!

Mindhárom esetben hazaengedtek az ötödik napon, és minden egyes alkalommal csodás élmény volt búcsúzni az osztályon maradó kismamáktól, nővérkéktől. Akire hasonló események várnak, javaslom, információkereséskor csak hiteles forrásból merítsen, és csak a tényeknek higgyen. Minden anyuka más, különböző a fájdalomküszöbük, a neveltetésük és az igényeik, így ugyanaz a dolog másnak a szemszögéből nagyon eltérő lehet.

Másik és utolsó tanácsom: minden érzést, eseményt, apróságot beszéljenek meg egy közeli személlyel – férjjel, társsal, barátnővel. Legyen az jó, kellemes, pozitív vagy éppen az ellenkezője. Megerősít bennünket, mikor úgy érezzük, hogy fogytán az erőnk. És bizony szükség lesz rá az elkövetkezendő jó pár évben.

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Kočner rács mögött marad

Az SaS szerint a Gorilla-iratok megsemmisítése bűncselekmény lenne

Az olcsó ukrán baromfi kiszorítja a hazai húst

Tükör helyett kamerákkal ellátott Lexus

Kéttonnás kőtömb zuhanhatott a jókai fiúra

TRAGÉDIA: Tartálykocsi gázolt halálra egy fiatalt Szentgyörgyön

Legfrissebb galériák
Olvasta már?