Mitől függ, amitől annyi minden függ?

Az átlagember kénytelen-kelletlen megvonja a vállát a töltőállomásnál, és fizet, mert mi mást tehet. Vagy üzemanyagár-befolyásolóvá válhat, ha magára ölti a sárga mellényt?
Rizsányi Attila

2019. január 10. 09:00

Az üzemanyagár mögötti rendszer nem is azért átláthatatlan, mert ne lehetne lebontani tényezőire, hanem egyrészt ezek is folyamatos változást mutatnak, másrészt pedig egy csomó további komponens alakítja ezeket is. Mivel a végső ár pumpánként is változó, talán az is kevéssé tűnik fel, ha a szomszédos országokban gurulunk be a töltőállomásokra és fizetünk valamivel többet vagy kevesebbet a tankolásért, különösen, ha csak egyszeri alkalomról van szó. Bezzeg ha egy üzemanyagár-szempontból szerencsésebb országba csöppenünk, szinte ordít a kérdés: hogyhogy itt akár a felét (se) kérik el az elkocsikázott kilométerekért. De házhoz is jöhet egy olyan változás, amelytől szöget üt az egyszeri tankoló fejébe ennek a kérdésnek a derivátuma.

Melyik a legbefolyásolhatóbb tényező?

A nyugtára nyomtatott ár legfőbb összetevője a nyersolaj értéke, hiszen ebből nyerik finomítással a benzint vagy a gázolajat. Ezzel tehát mindenképpen számolnunk kell, sőt a tárolás költségével is, még akkor is, ha nyersolaj lelőhelye és finomítója karnyújtásnyira található. Olvasóink legtöbbje azonban vélhetően nem ilyen vidéken lapozza fel a Vasárnapot, ebből adódóan azonnal hozzászámítható a szállítási költség, továbbá az adott állam által a termékre kivetett jövedéki adó és áfa, meg arról sem feledkezhetünk meg, hogy a helyi piaci szereplők is dönthetnek arról, milyen árakat írnak ki a táblákra.

Megpróbálhatjuk akár nagyobb mértékben is függetleníteni magunkat az üzemanyag-használattól, és ezzel az árának változásától is, de közvetett módon csak komoly áldozatok árán mentesülhetünk a hatásaitól. Már számtalanszor tapasztalhattuk, hogy az üzemanyag drágulása rendre magával hozza a többi termék és szolgáltatás díjának emelkedését, és akkor ott vagyunk, ahol a part szakad: így vagy úgy, ki kell fizetnünk a megkövetelt összeget. Vagy hatékonyan tiltakozhatunk?

Békét a benzinárnak

Ha a nyersolaj árát tekintjük, úgy érezhetjük, hogy az alakulására vajmi kevés hatással lehetünk. Annál is inkább, mert nem egyszerűen a piaci verseny határozza meg, amelynek egyik összetevője az, hogy az egyre növekvő kereslettel szemben az erőforrás – lévén nem megújuló – egyre csak fogyatkozik, értelemszerűen kinyerése egyre csak nehezebbé válik, s közben egyre több előírásnak is meg kell felelni. Az elsősorban gazdasági tényezők mellett ugyanis ott sorjáznak a jobbára politikaiak, így a kisebb államközi pengeváltásoktól kezdve a komolyabb instabilitásokig sok minden beleszól a számvetésbe, hogy az előre nem látható egyéb tényezőkről, például a természeti katasztrófákról ne is beszéljünk. Ehhez jönnek még az avatatlanok számára kevéssé átlátható piaci spekulációk, meg az árfolyam-ingadozás. És a jövedéki meg egyéb adók, amelyek talán a leginkább befolyásolhatónak tűnnek az átlagember szemszögéből. A franciák legalábbis így gondolták tavaly.

Elintézhető házon belül?

A térségünkbe jórészt külföldről érkező nyersolaj ára bármikor változhat a nagypolitikai és -gazdasági történések függvényében, azonban a végső vásárlókkal szembesített árra nagy hatással vannak a belföldi költségek, amelyek jelentős hányadát az adópolitikai döntések határozzák meg. Franciaországban a múlt év második felében éppen ilyen határozatok tervezete váltotta ki a sárgamellényes tüntetések néven elhíresült megmozdulásokat. Az adóterhek növelésének hírére országszerte mintegy 290 ezer tüntető vonult fel, és jelenlétük a nagyobb kereszteződéseknél, a benzinkutaknál, az autópálya-lehajtóknál, valamint az üzemanyagraktárakhoz vezető utakon végül meghátrálásra kényszerítette az államvezetést: januártól nem növelték az adókat, így az árak is változatlanok maradhattak. A tiltakozásnak persze csak kiváltója volt az üzemanyagár miatti nemtetszés, az idők során számos más komponenssel egészült ki, viszont az Európai Bizottság adatai arra a sajátos körülményre mutatnak rá, hogy a kontinenst tekintve nem is feltétlenül a franciák járnak a legrosszabbul e téren. November végén Hollandiában a benzin árának 68 százalékát tették ki az adók, szemben a franciaországi 64 százalékkal, ami persze még mindig jóval több a bolgár 51 százaléknál, a dízel esetében pedig ugyanúgy 59 százalékos adót kell elviselniük, mint a briteknek, és az olaszok sem járnak sokkal jobban a maguk 58 százalékával.

Néhány konkrét számadat

A tiltakozó Franciaország tehát nem a csúcstartó, de mindenképpen ott van az adóélvonalban, ugyanakkor a keletebbre eső európai országok a lapzártakor legfrissebbnek számító hivatalos adatok szerint is enyhébb terhekkel élnek, viszont ez is változhat. Szlovákiában a 95-ös benzinre 60, a dízelre 49 százalékos adót számoltak el a múlt év végén, ezzel szemben a szomszédos országok közül Magyarországon 56-50, Ausztriában 57-50, Csehországban 58-51, Lengyelországban pedig mindössze 53-47 százalékos az adókettős, s ez utóbbi megegyezett a legkedvezőbbnek tűnő bolgár értékekkel. A benzinképlet összetettségét azonban jól mutatja, ha sorra vesszük, hogy ugyanezekben az országokban végül mennyi is az annyi, azaz hivatalosan mennyibe került a 95-ös benzin: Szlovákiában 1,26, Magyarországon 1,09, Ausztriában 1,21, Csehországban 1,23, Lengyelországban 1,13, Bulgáriában pedig mindössze 1 euró volt literje. Azaz: nem pusztán a nyersolaj árának és a kivetett adónak az összeadásával kapjuk meg a kutaknál feltüntetett összeget, amely egyébként országonként változik, még egy olyan egységen belül is, mint amilyen az Európai Unió.

Az átállás előszele

A folyamatos, havonkénti vagy akár éves nyersolajár-változásoktól távolabbra tekintve a politikai csatározások mögött egyre biztosabban kirajzolódik ennek az energiaforrásnak a végessége, ami logikusan az áremelkedést hozza magával biztosan, és csak remélhetőleg lassan. A francia adóemelés is ezzel összefüggésben, illetve indokolva történt volna, és szinte biztos, hogy csak késleltetést sikerült elérni. Az üzemanyagok árára kivetett környezetvédelmi adó ugyanis elvileg az energetikai átmenetet szolgálja, márpedig a Párizsban meghozott törvények konkrét céldátumokat határoznak meg ezzel kapcsolatban, és előirányozzák az adó mértékének háromhavonkénti felülvizsgálatát is. Ez a játszma tehát nemhogy nem zárult le a kormányzat mostani meghátrálásával, hanem éppen csak elkezdődött.

A francia példa pedig nagyon is jól rámutat az átállás szociális vonatkozásaira: ideális esetben ezt oly módon kellene rendezni, hogy a társadalom sérülékenyebb rétegei minél kevésbé szenvedjék meg a benzin meg a dízel drágulását. Amihez persze az is szükségeltetik, hogy az újabb, megújuló energiaforrások minél szélesebb kör számára elérhető távolságba kerüljenek, magyarán hogy a családi költségvetés szempontjából is megérje átállni a környezetkímélőbb megoldásokra. Ennek bekövetkezése előtt pedig ne menjen rá a tankolásra még a becses alsónemű is, a sárga mellény pedig visszanyerhesse eredeti funkcióját, ha már ez az új ilyen komplex helyzetbe sodorta.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Beiktatták hivatalába Zuzana Čaputovát - ÖSSZEFOGLALÓ

Jégesővel jönnek a viharok vasárnap

150 euróval nőhet a gyermekgondozási segély a dolgozó szülőknek

Čaputová magyarul is köszönetet mondott első, elnökként elmondott beszéde végén

Dankónak köszönhetően Čaputová beiktatásán is volt egy baki

Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Legfrissebb galériák
Olvasta már?