Mindenkinek mindene lenni

Marosz Diána

2019. február 28. 09:30

Néhány hete meglátogatott bennünket egy kedves pap ismerősünk, Janko Bittšanský. Régi zsolnai családból származik, a férjemmel gyerekkoruk óta ismerik egymást. Janko később Rómában tanult tovább, elvesztettük szem elől. Pár éve jelentkezett újra: kért, hogy segítsek neki szállást szerezni, mert a nyáron magyarnyelv-tanfolyamra készül Budapestre. Nagyon meglepődtem, és persze örömmel segítettem neki. Lelkesedése a magyar nyelv és kultúra iránt olyannyira tartósnak bizonyult, hogy még két további nyáron át látogatta a nyári tanfolyamot. A harmadik nyáron, amikor Pesten találkoztunk, már magyarul társalgott velem. Megfontoltan, lassan, de nagy igyekezettel.

Pár hónapja jelentkezett újra – kiderült, hogy Pozsonyba helyezték, és a Magyar Intézetbe jár nyelvórákra. Azt kapta házi feladatul, hogy készítsen interjút egy magyarral, ezért keresett föl engem. Az interjú elkészült, nekem pedig az az ötletem támadt, hogy én is meginterjúvolhatnám őt. Hiszen nem mindennapi eset, hogy egy zsolnai szlovák magyarul kezd tanulni. Íme:

Apai dédapám Zsolnán lakott, de Budapesten és Bécsben tanult, s mindhárom nyelven beszélt. A szintén Zsolnán élő nagyszüleim is tudtak magyarul. Gyerekkoromban előfordult, hogy a nagymamám a nővérével magyarul beszélt, hogy mi, gyerekek ne értsük. Édesapám generációja már nem beszélte a magyart, de néhány kifejezés megmaradt a szókincsükben.

Körülbelül két évvel a pappá szentelésem után, amikor elkezdtem érdeklődni az őseim iránt, tudatosult bennem, hogy ha jobban meg szeretném érteni az életüket és a közeget, amelyben mozogtak, meg kell tanulnom magyarul. Ekkor már több idegen nyelven beszéltem, és meg voltam győződve róla, hogy a nyelv kapu, melyen át egy „új világba” léphetünk. A magyar nyelv esetében azonban nem egy új, ismeretlen világról volt szó, hanem olyasvalamiről, ami személyesen is érintett, aminek én is része voltam. A világ, amelyben az őseim éltek, nem volt fekete-fehér, kizárólag szlovák vagy kizárólag magyar. A Magyar Királyságban és később a Monarchiában a magyar, szlovák, német anyanyelvű lakosok sokban gazdagították és kiegészítették egymást.

2014-ben kezdtem el magyarul tanulni. Akkoriban Rómában hallgattam teológiát, és úgy döntöttem, a nyári szünidőt kihasználva jelentkezem egy négyhetes nyelvtanfolyamra Budapesten. Egy szerzetesközösségben kaptam szállást, a nővéreknek magyar nyelvű szentmiséket tartottam, és a harmadik nyáron már rövid prédikációkra is vállalkoztam. Amikor visszatértem Szlovákiába, az eredetileg tervezett zsolnai plébánia helyett végül Pozsonyba kerültem. Ennek köszönhetően folytathatom a magyartanulást a Balassi Intézetben, immár második éve. Emlékszem az első budapesti nyárra, amikor igyekeztem elsajátítani a magyar nyelvtan alapjait és megtanulni magyarul gondolkodni – de a magyar annyira különbözött a többi, általam ismert nyelvtől, hogy az volt az érzésem, sohasem sikerül. Szerencsére nem adtam fel.

Érdekel a történelem, szeretem a régi okleveleket, iratokat. De nem vagyok történész, ezért nem tisztem értékelni a szlovák és a magyar történelemszemlélet különbségeit. Úgy gondolom, mindkét interpretációnak megvannak a maga korlátai, mivel szubjektív optikát használ. Ez a tény számomra megerősíti a források tanulmányozásának szükségességét. Egymás kölcsönös megismerése nemcsak a jelenbeli jobb együttéléshez járul hozzá, hanem a közös múlt teljesebb megértéséhez és elfogadásához is, mindazzal a jóval és rosszal, ami hozzátartozott.

Úgy érzem, van értelme magyarul tanulnom, de nem tudom még, hová vezet az utam. Papként az a hivatásom, hogy utat találjak az emberekhez, megpróbáljam őket megérteni, ne ítélkezzek felettük. Legyek az, aki összeköt, nem elválaszt. A magyar nyelv és kultúra ismerete ezt mind lehetővé teszi számomra, és ez nagy örömömre szolgál. Szent Pál szavai jutnak eszembe: „Mindenkinek mindene lettem” (1Kor 9,22b). Ez a cél lebeg a szemem előtt. S ez nem jelenti azt, hogy lemondanék a saját identitásomról. Az én személyes életemben és a családom életében tisztán látom a magyarok és szlovákok közötti kulturális és történelmi „megbékélés” konkrét gyümölcseit, és ez már önmagában sem kevés.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová akár Áderrel is emlékezne Trianonra

Megérkezett Gombaszögre Čaputová

Frissítve

Tűz ütött ki a sínek mentén Diószeg és Szenc között, késnek a vonatok

GALÉRIA: Így nyaralnak a szlovákiai politikusok

Kellemetlen: véletlenül rossz házba tört be a NAKA

Ismét áll a bál a koalícióban: Danko indoklás nélkül törölte Cséfalvay külföldi útját

Legfrissebb galériák
Olvasta már?