Milyen jó volt régen!

Időnként mindenkin úrrá lesz a nosztalgia érzése. Legtöbben örömmel tekintenek vissza életük elmúlt eseményeire. Kellemes érzés, de olyan csapda is, amelybe időről időre belesétálunk.
Koller Péter

2019. március 30. 09:30

Az emlékezés nem ördögtől való időtöltés. Ilyenkor ellazulunk, s örömmel tekintünk a múltba. A régi fényképek lapozgatása, az évtizedes házi videók emléke láttán könnyen lesz úrrá rajunk az érzés: milyen jó is volt egykor! Ösztönösen úgy hisszük, hogy a régmúlt több ajándékkal halmozott el bennünket, mint amennyit a jelenünk nyújt.

Mintha általános szokás volna azt gondolni, hogy minden, ami szép lehetett az életben, már nincs. Emiatt elfelejtjük a legértékesebbet: megbecsülni a jelenünket. Biztosan mindenki fel tudna sorolni olyan barátokat, családtagokat, akiknek nem adatik meg, hogy a jelen ajándékaiban fürdőzzenek. Mi pedig, akik a múlt szép emlékei mellett jelenünk csodáit is megélhetjük, mintha nem becsülnénk annyira ezt a lehetőséget.

Pedig eljön majd az idő, amikor ez a nap is egy lesz az évek múlva felemlegetettek közül. Utólag már biztosan úgy fogunk rá tekinteni, mint életünk egyik nagyszerű pillanatára. Miért ne próbálhatnád hát megfigyelni ezeknek a napjaidnak a csodáit is? Néz körül, s vedd észre azt, amivel az élet, Isten és embertársaid megajándékoznak. Elégedetlenkedés helyett a jelened értékes pillanatait is próbáld meg átélni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A Huawei telefonjait használóknak egyelőre nincs miért aggódni

Kanada nyerte a tengerentúli derbit, az oroszok a svédeket is legyőzték

Slavia Praha–Baník Ostrava döntő a tv-ben

Akár két métert is nőhet a világ tengereinek szintje 2100-ra

Konečný az NBÚ új igazgatója

SHMÚ: Emelkedik a Duna felső és középső szakaszának vízszintje

Legfrissebb galériák
Olvasta már?