Mi leszel, ha nagy leszel?

Youtuber, influenszer, instaceleb. Csupa olyan kifejezés, melyről néhány éve alig hallottunk, de talán még ma se tudjuk igazán, hogy mit is jelent. Pedig a legtöbb (kis)kamasz ilyen foglalkozást szeretne. Nem hagyományos értelemben vett szakmákról van szó, nem is lehet őket iskolában megtanulni. Talán ezért olyan vonzóak. Mert úgy tűnik, hogy a siker bárkinek ölébe hullhat.
Mayer-Ázsoth Réka

2019. június 7. 09:30

Pedig ez nincs így. Az első generációs influenszereknek – bizony, már a második nemzedék akarja meghódítani az online teret – rengeteget kellett és kell ma is dolgozniuk azért, hogy az élmezőnyben tudjanak maradni. Mert a tehetség, a nézettség nem elég, túl sokan akarnak a véleményvezérségből megélni. Jönnek a fiatalabbak, akik tudatosabbak, tudják, mi kell a nézőnek. Poénok minden mennyiségben, interakció, gyorsaság, rendszeres kontent, vagyis tartalomgyártás. De kezdjük az egészet az elején.

Kik az influenszerek?

Olyan véleményvezérek, akiknek van egy bizonyos mennyiségű követőből álló bázisuk. A követők kíváncsiak arra, mi a véleménye, kommunikálnak vele, hallgatnak arra, amit mond. Influenszer több platformon is lehet valaki, például a videó- és a képmegosztón. Előbbiek a youtuberek, utóbbiak az instacelebek. Bárkiből válhat influenszer, ha megfelelő számú követője van. Kortól, nemtől függetlenül. Mint például a nyolcvanhét éves budapesti Ilonka néni, aki YouTyukáknak hívja követőit. A videómegosztón hatalmas sikereket ért el a jó kedélyű nagymama, unokái segítségével. Mert ő sem a kamerát, sem a vágóprogramot nem tudja használni, ám szívesen szerepel; mint mondja, jól érzi magát unokái körében, jó ez a játék, annak meg külön örül, hogy másoknak is tetszik, hogy ilyen sokan szeretik.

Lehet ez foglalkozás?

Akár főállás is, ha elég sok a követő. Mert a kattintásokért és a feliratkozásokért pénzjutalom jár a videómegosztón. Ha sokan néznek, akkor a hirdetők is megtalálnak. Indirekt módon vagy közvetlenül, az influenszerkeresőn. Mert már ilyen is van. Így a termékükhöz kompetens személyt tudnak választani. Egyre többen keresik fel a hirdetők közül a véleményvezéreket, megegyeznek velük a feltételekről, és már kezdődhet is a közös munka. Így esett meg, hogy egyes youtuberek ingyen, más cégek kontójára utazhatnak, cserébe megemlítik, megköszönik videójukban a „támogatást”.

Az Instagramon is hasonlóan működik a dolog. Márkás cipővel pózolni, szállodákat látogatni, teljesen ingyen, mindennapi dolog. Magyar példát említve a legnagyobb instaceleb Palvin Barbara modell. A cégek szinte versenyeznek azért, hogy az ő ruhájukban, kávézójukban legyen, amikor képet tölt fel magáról. 12 millió követője van. Amit feltesz, azt legalább 12 millióan látják. Neki nem az a szakmája, hogy instaceleb. Ez jött magától. Nem úgy, mint az ausztrál Brooke Saward esetében, aki utazós Instagram-profilt hozott létre. Mára szinte ingyen utazik Botswanától Pakisztánig, stábját viszi magával, hogy a lehető legprofibb tartalmakat tudja feltölteni. Neki ez a foglalkozása. Úti élményeit megosztja a követőivel. Hogy ez mennyire éri meg? Nemrég vett egy Viktória korabeli házat Ausztráliában, s a felújításról a követőit is informálta.

Mi látunk ebből mi?

Azt, hogy ingyen utazik, meglehetősen jól él, s nem kell napi nyolc órát dolgoznia. Szórakozik, és ezért még fizetnek is neki. Csakhogy ahhoz, hogy valaki ilyen szintre eljusson, komoly erőfeszítés kell. Például az, hogy ülök otthon, és közvetítem a semmit, senkit sem fog érdekelni. A tartalmaknak jó esetben színvonalasaknak kell lenniük, hogy megnézze őket valaki. Aztán persze vannak kivételek, mert nem egy esetben annyira gyenge, annyira rossz egy-egy feltöltött videó, kép, hogy szórakozás végett nézik meg sokan. Meg azért, hogy mi mennyivel jobban vagyunk. Ez rövid távú siker, mert hamar megunják a gyenge influenszerek silány tartalmait. A minőségi munkához profi felszerelés, vágó- és képszerkesztői tehetség, marketingelhető, szerethető személyiség kell. Ha ezek megvannak, még mindig szükséges kellék a kreativitás. Ezek mind kellenek a teljes állású influenszerséghez. Ám az sem járható út, hogy az influenszer havonta töltsön fel tartalmat. Nem lehet szöszölni, a tempó feszített, a verseny nagy. Mert a nézőnek kell a rendszeresség, sokszor még a heti egy videó, egy kép is kevés. Többet előállítani is veszélyes, mert hamar kiégés lehet a vége. 

Kié az online tér?

A youtuberek az elején szívesen hangoztatták, hogy mindenkié. A televízióba csak pár kivételes egyén juthat be, de a videómegosztóra bárki bármit feltölthet – kis túlzással, hiszen a szabályok itt is egyre szigorúbbak. Mára változott a helyzet, az, hogy a kibertér mindenkié, új értelmet nyert. Hiszen kiskamaszok és televízióból elbocsátott, online világban szerencsét próbáló sztárok ugyanúgy youtuberek lettek. Az egyik fél hajszolja az élményeket, hogy minél több mindenről tudjon posztolni, a másik fél a néző. Aki ül otthon, és azt nézi, másoknak milyen jó az életük. Sok a barátjuk, szuper helyekre járnak, mindig mosolyognak, boldogok. Csoda hát, hogy a legtöbb fiatal ilyen életre vágyik? Meglepő, hogy a kiskamaszok ezt szeretnék elérni a napi robot helyett?

Ez a szakma nem a hagyományos keretek között fejlődik. Túlságosan új, a következményeit nem ismerjük, csak a csillogást. Csábító és merész, de illékony is. Hiszen a sztárságnak, bármelyik platformon érjük is el, annak ára van. Leginkább az kellemetlen, hogy nem tart örökké. Az online sztárság pedig még múlékonyabb. Mert a verseny is nagyobb.

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Hisz a kacsában úgysincs liszt!

Debrecenbe jöhet az AS Roma

Három oroszt és egy ukránt gyanúsítanak a maláj utasszállító lelövésével

Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek

Két kamasz fiú brutálisan megkínzott és meggyilkolt egy 14 éves lányt

Ha újraválasztanak, megtaláljuk a rák ellenszerét - ígéri Trump

Legfrissebb galériák
Olvasta már?