Megérinteni mások lelkét

Nem kérkedik az intelligenciahányadosával, mint Sharon Stone. Nem jár plasztikai sebészhez, mint Nicole Kidman. Nem lovagolta meg a zaklatási botrányt, mint Asia Argento. Ő mindenben más. Hollywood okos, érzéki vöröse, aki csak a kamera előtt játszik, ott viszont nagyokat alakít: Julianne Moore.
Szabó G. László

2019. november 19. 11:03

sztarunk
Kép: Zuzana Mináčová

Nincs olyan szerepe, amely ne hagyott volna nyomot az emlékezetünkben. Még ha gyengébb filmhez adta az arcát, akkor is. De hogy a legnagyobb alakításait említsük: Az órák öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszonya. A nő, akit szerettem leszbikus rendőr hadnagya. A Megmaradt Alice-nek Alzheimer-kóros nyelvészprofesszora. A Boogie Nights heroinfüggő pornósztárja. A Magnólia idegösszeomlás szélén álló felesége. A Távol a mennyországtól csalódott asszonya, aki egy fekete kertész karjaiban keresi a vigaszt. Csupa fantasztikus, szívszorító alakítás. Oscar-díjas színésznő lévén Julianne Moore nem is adja alább soha. Karlovy Vary idei fesztiválján életművéért Kristályglóbusszal jutalmazták, majd levetítették egyik új filmjét, az Esküvő utánt, amelyben ugyan nem a főszerepet játssza, mégis az ő neve fémjelzi a történetet. Azt pedig nem más, mint a férje, Bart Freundich rendezte. Ez volt a negyedik közös munkájuk, de van két közös gyermekük is. Huszonhárom éve élnek együtt, ami ritkaságszámba megy Hollywoodban.

Elhiszem, hogy unja már a kérdést, de elkerülhetetlen: nagyobb biztonságban érzi magát színészileg, ha a férje rendezi?

Szeretek vele dolgozni. Nála jobban ugyanis egyetlen rendező sem ismer. Ez pedig nagyon fontos. Tudja, mit várhat tőlem, meddig feszítheti az érzelmi húrjaimat. Úgy irányít egy adott helyzetben, hogy azzal hozzá tud tenni valamit az alakításomhoz.

Első közös filmjük, az Ujjlenyomatok óta huszonhárom év telt el. Ezt megelőzően is ismerték egymást?

Nem. Én már akkor több filmen túl voltam, neki az volt az első rendezése. Bart kilenc évvel fiatalabb nálam. Amikor kiderült, hogy nemcsak szakmailag, hanem magánemberként is jól megértjük egymást, és a szűk környezetünkben már sejtették, hogy ebből szerelem lesz, mindenki azzal jött, hogy ne engedjek az érzelmeimnek, mert a köztünk lévő korkülönbség előbb-utóbb vissza fog ütni.

Hogy jön majd egy fiatalabb színésznő, és Bart váratlanul lecseréli?

Vagy hogy rossz hatással lesz a kapcsolatunkra az én „sztárságom”, amivel én egyáltalán nem foglalkozom. Én csak addig vagyok színésznő, amíg a kamera előtt állok. Utána egy percig sem, mert magánemberként ugyanolyan életet élek én is, mint sokan mások. Mosok, főzök, takarítok. Két gyermek édesanyja vagyok. Tizenhét éves a lányom, huszonkettő a fiam. Liv asszisztensként dolgozott az Esküvő utánban. A legtöbb jelenetet közelről nézte végig, és mint közölte, sikerült meglepnem őt. Nem a játékommal, hanem a hangerőmmel. Azt mondta: „Anya, én még soha nem hallottalak így kiabálni.” Persze, hogy nem. Otthon sosem eresztem ki a hangomat. Nem vagyok az a típus, aki ordítozva harcolja ki a maga igazát. A nevelésbe pedig sosem vetettem be a hangerőmet. Pedig voltak helyzetek, amikor gondot okozott visszafogni magam.

Egyetlen példát kérek!

A rendetlenség nagyon ki tud borítani. Nem bírom elviselni. Nálam nem fordulhat elő, hogy a feje tetején áll minden.

Rendmániás?

Nagyon.

Sejtem, kitől örökölte. Az édesapjától.

Miből gondolja?

Aki egyszer egyenruhát ölt…

… az katonás rendet követel? Igen. Apám a hidegháború éveiben Nyugat-Németországban teljesített katonai szolgálatot.

Előtte ezredesként szolgált valahol Észak-Karolinában.

Folyton költöztünk. Innen oda, onnan amoda. Ahogy apám hivatása megkövetelte. 1989-ben és 90-ben Frankfurtban éltünk. Ott jártam középiskolába.

Akkor egészen közelről élte meg a berlini fal leomlását.

El is utaztunk Berlinbe. A bőrünkön akartuk megtapasztalni a keletnémetek, sőt egész Kelet-Európa eufóriáját. Ott és akkor értettem meg, mit jelent a szabadság. Addig csak azt tudtam, hogy van a világnak egy olyan része, ahol a szocializmus törvényei szerint élnek az emberek. És hogy ők nem utazgathatnak olyan szabadon, mint mi. Aztán egészen közel kerültünk ehhez a világhoz, és láttuk, amit láttunk. Az az euforikus érzés, amelyet akkor mi is átélhettünk, életre szóló élmény marad számomra.

Ha megenged még egy kérdést a férjével kapcsolatosan…

… mit szeretne tudni? Hogy vannak-e idegtépő vitáink? Nincsenek. Értjük, tiszteljük, szeretjük és megbecsüljük egymást.

Hollywoodban ugye fehér hollónak számítanak ezzel a szép, harmonikus házasságukkal?

Sokaktól halljuk ezt. Vannak, akik még tanácsot is kérnek tőlünk, hogy mit tegyenek, hogyan tartsák életben a kapcsolatukat. Ápolják, óvják, törődjenek egymással. Mást nem tudok mondani. Gondoljanak arra, hogy a fellángolásuk idején nem törődtek semmivel, csak egymással. Hogy mi mindent tettek azért, hogy együtt lehessenek. Az én életem kettős harcból áll. A kamera előtt le kell küzdenem magam, el kell felejtenem Julianne Moore-t, hogy másvalaki bőrében szólalhassak meg. Némileg kisebb erőfeszítés eredménye, hogy munka után visszalépjek a saját énembe. Nem veszíthetem el a fejemet, nem várhatom el a környezetemtől, hogy tolerálja az érzelmi kilengéseimet. Otthon, családi körben feleség és anya vagyok. A színésznőt be sem engedem a lakásba. Ő csak maradjon kint, ott, ahol van.

Ilyen tisztán gondokozott akkor is, amikor ráébredt, hogy Bart és ön között több van már, mint remek munkakapcsolat?

Nem volt ez köztünk szerelem első látásra, ha ez érdekli. Egy idő múlva azonban mindketten azt vettük észre magunkon, hogy felettébb élvezzük a másiknak a társaságát. Hogy egyre többet akarunk együtt lenni. Én már túl voltam egy házasságon, amikor találkoztunk. Kilenc évig éltem a korábbi párommal, és három évig tartó szingliség után Bart volt az első, akinek azt mondtam: költözzünk össze!

Nyitott, liberális nézeteket valló, európai gondolkodású színésznő.

Ne felejtse el: csak az édesapám amerikai, az édesanyám skót, tehát kétféle kultúrát szívtam magamba. És ehhez jöttek a frankfurti évek. Ma már tudom, a lehető legjobbkor nyílt meg előttem a világ.

A gyerekei előtt már ön nyitott kaput, hiszen nem egy útjára elkísérik.

De egyikük sem jelezte még, hogy vagy engem, vagy az apjukat szeretnék követni a pályán. Egyelőre úgy tűnik, sem színésznő, sem filmrendező nem lesz még egy a családban. Liv a divat világában szeretne elhelyezkedni, talán stylist lesz belőle. Caleb a zene mellett döntött. Nem is nagyon látnak filmekben. Egyikük sem foglalkozik azzal, hogy éppen kinél, milyen szerepet játszom.

Akkor azt sem tudják, hogy a legfrissebb filmjében, a Gloria Bellben John Turturróval játszik, és hogy romantikus drámáról lévén szó, a táncparketten találja meg álmai pasiját?

Nem tudják, mert nem beszéltem nekik róla.

De a könyveit olvassák?

Liv igen. De gyanítom, tízéves korában ő is csak azért vette a kezébe a Szeplős epret, mert egy hétéves kislányról szól a történet.

Aki ő volt egykor? Vagy az édesanyja?

Ő is, meg én is.

Mi sem jelzi jobban a könyv sikerét, mint hogy hosszasan időzött a New York Times bestsellerlistáján.

Azóta írtam újabb hat könyvet.

Melyiket tartja közülük a legfontosabbnak?

A My Mom is a Foreigner, but Not to Me-t (Anyám külföldi, de nem nekem). Ez ugyanis az anyámról és rólam, pontosabban kettőnk kapcsolatáról szól.

Ahhoz képest, hogy eredetileg orvosi pályára készült…

… pszichiáter akartam lenni, mint az édesanyám.

De színésznő lett, és most már többkötetes író.

Ebben a kettőben azonban ott a harmadik hivatás is. Megérinthetem mások lelkét. Nekem ezt jelenti a játék és az írás is. A legmélyebb érzelmek feltárását. Másoknál és magamnál is.

Megenged egy pikáns kérdést a végére?

Jöhet.

Csak mert nem ódzkodik az erotikus jelenetektől, így a szexualitásnak is bátran teret enged a filmjeiben.

Egyvalamit azért szeretnék hangsúlyozni. Az, amit a mozivásznon lát, nem az én életemből kerül a történetekbe.

Nem is gondoltam, hogy igen. Én csak a bevállalásai előtt hajolok meg. Hogy például a Kegyetlen bájban a filmbeli fiával és a saját szeretőjével hármasban bújnak ágyba, és történik, ami történik.

Eddie Redmayne és Hugh Dancy remek partnerek voltak ebben. Egy percig sem tétováztam, hogy befeküdjek-e közéjük, vagy ne. Ott volt a helyem. De ha arra kíváncsi, voltam-e már hasonló helyzetben, akkor a válaszom: nem! És azt sem bírnám elviselni, ha a férjem mohó vágyaktól fűtve vadul letépné rólam a blúzomat. Sajnálnám. Majd én levetem, ha kell. Ezért ne röpködjenek a gombok. Hagyjuk meg a dolgok rendes menetét.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 46. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A nonprofit szervezet a magyar pártok kampányának átláthatóságát is értékelte

Antibiotikumból keveset, vitaminból sokat fogyasszunk!

Frissítve

GALÉRIA: Előzetes letartóztatásban a gázrobbanás ügyében gyanúsított munkások

Új burkolatot kap a rimaszombati múzeum udvara

Veszélyes lehet az energiaital-fogyasztás

Kozák, Hyballa és az okoskodás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.