Márquez magyar hangja

Száz év magány, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Szerelem a kolera idején, Egy emberrablás története, A szerelemről és más démonokról. Fordította: Székács Vera. Legfrissebb munkája G. G. M. önéletrajzának első kötete, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet. Négyszáznyolcvan oldal.
Vasárnap

2004. április 16. 04:00

d
Száz év magány, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Szerelem a kolera idején, Egy emberrablás története, A szerelemről és más démonokról. Fordította: Székács Vera. Legfrissebb munkája G. G. M. önéletrajzának első kötete, az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet. Négyszáznyolcvan oldal. Tíz hónapig dolgozott rajta. Ez volt az ő „tíz hónap magánya”.

Mikor járt először Kolumbiában?
Kilencvenhatban. Egyéves ösztöndíjat kaptam, de valahogy féltem. Egy év Kolumbiában! Annyit én nem fogok kibírni – gondoltam. Az borzasztó sok. Messze is van. Más világ. Veszélyes ország. Volt bennem egy csomó tartózkodás, izgalom, hogy el fogok veszni, az itthoni kis életemben meg úgy elvagyok. Azóta többször is jártam kint. Meghívtak Bogotába, az ottani egyetemre tanítani, műfordítói kurzusokat tartani. Kilencvenkilencben már alig vártam, hogy hazajöjjek, annyira féltem. Kolumbia trópusi ország, ott egyik pillanatról a másikra besötétedik, azonnal el kell tűnni az utcáról, és be kell zárkózni a lakásba. Olyankor már nem tanácsos kint járkálni. A gazdasági válság miatt hatalmas a munkanélküliség az országban. A gerilla- és a félkatonai szervezetek közötti csatározások miatt sokan elhagyják a falujukat, és Bogotá nyomornegyedeiben húzzák meg magukat. Munkát keresnek, s közben megtámadnak embereket. Minden üzletben rács van. De nem az utca felé, hanem a vevők és az eladók között. A földtől a mennyezetig ér a rács a pult előtt. Védekezniük kell a támadókkal szemben. Élelmiszerboltban, drogériában, gyógyszertárban, mindenütt. Visszatérve az első utamra, végül meghosszabbítottam az ott-tartózkodásomat. A fél évből mégis egy év lett. Akkor már hat könyvét lefordítottam Márqu-eznek, és egyfajta jutalomnak tekintettem az ottlétemet. Nézelődtem. Szaglásztam. Azt csináltam, amihez kedvem volt. Felkutattam azokat a helyszíneket, motívumokat, amelyek az író könyveihez inspirációt adhattak.

Megkereste azt a kertet, amelyben érezni lehet az Isten leheletét?

Kíváncsi voltam rá, vajon megvan-e. Látni akartam. Jártam én már korábban is Dél-Amerikában, csak éppen Kolumbiában nem. Láttam az indiánok, a kecsuák, az aztékok, a maják nyomait épületekben és tárgyakban, múzeumokban. Ezek mind gyönyörűek, lélegzetelállítóak, megrendítőek. Egymás mellett a gyarmati kori spanyol múlt és amerikanizált urbanizáció, amely nem olyan szép, mint Manhattanben, mert ott megtervezték valahogy, Dél-Amerikában pedig nem. Ez ott kaotikus és helyenként ronda. Én most nem a felhőkarcolókra gondolok, hanem az egyemeletes és földszintes házakra és a viskókra, amelyek csak úgy egymás mellé vannak ragasztva, dobálva. Ezek hetven-nyolcvan-száz éves házak, amelyeknek nincs semmiféle stílusuk vagy formájuk. Márquez a Karib-tengeri térségről ír, és az egészen más! Mint ahogy ő maga is más, mint a többi dél-amerikai író.

Ön is más, mint a többi fordító, hiszen olyan kivételes tehetséggel, érzékenységgel tolmácsolja Márquezt, hogy minden mondatát élvezetessé teszi, és az évek során valóban a magyar hangjává vált.

Ha sikere van a munkámnak, akkor bizonyára azért, mert a véremet adom hozzá, és nagyon lassan dolgozom. A Száz év magányt két és fél évig fordítottam. Ez volt az első regény, amit tőle és egyáltalán fordítottam. Hatvannyolctól hetvenig. Kicsi volt a gyerekem, ráadásul egyedül neveltem, és volt a munkahelyem, a Magvető Kiadó. Amikor a Szerelem a kolera idejént fordítottam, féléves ösztöndíjat kaptam, és az rengeteget jelentett. Fél évig nem kellett bejárni, és csak erre a munkára kellett figyelnem. Márquez iszonyú nehéz író. Nála a textúra a legfontosabb, a többi már hab.

Hol találkoztak?

Mexikóban. Természetesen Bogotában is van lakása. Meg Párizsban, Havannában és New Yorkban. Cartagenában pedig van egy gyönyörű villája. Egyébként lefotóztam azt is, de nem sok látszik a házból, mert nagyon nagy fal veszi körül. A kiállítás anyagában nem szerepel ez a kép. Úgy gondoltam, elég, ha csak azt mutatom meg, mit lát, ha kilép a kapuján.

És mit lát?

A Karib-tenger partját. A gyarmati kori kőbástyákat a várfalon.

Hogyan reagált Márquez, amikor Mexikóban bejelentkezett nála?

Mondtam neki, hogy a magyar fordítója vagyok, de amikor már ott ültem előtte, nagyon zavarban voltam, mert úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli őt, hogy én egy számára teljesen idegen nyelvre fordítottam le a Száz év magányt. Az egész beszélgetésünk nagyon béna volt, feszélyezettnek, zárkózottnak, szinte már barátságtalannak tűnt. Később aztán rájöttem: egyszerűen csak gátlásos az idegenekkel szemben. Nem adja magát, nem cseveg. Politikai dolgokról beszélgettünk, az érdekelte őt. Álláspontja ugyan nagyon eltért az enyémtől, olyan furcsákat mondott, hogy teljesen megdermedtem, nem tudtam, mit válaszoljak neki, próbáljam-e cáfolni a nézeteit, vagy hagyjam rá, elvégre a világ egyik legjobb írója, és mondjon, amit akar. Aztán festményekről kezdtünk el beszélgetni. Az láthatóan felvillanyozta. Nagy képgyűjtő. Főleg dél-amerikai festők munkáit gyűjti. Felfedeztem nála egy havannai festőnő, Amalia Pelarez két hatalmas képét, mondtam, hogy én ismerem őt. »És képed is van tőle?« – akkor már tegezett, és onnantól kezdve emberszámba vett. Itthon aztán kaptam tőle egy levelet, írt, hogy hallotta, milyen jó a Száz év magány magyar fordítása, és hogy gratulál. Én erre sajnos, nem reagáltam. Mellesleg ő sem válaszol senkinek a levelére. Ezt egy riportkönyvében olvastam. Azért nem, mert amikor rájött, hogy a barátai, az ismerősei jó pénzért eladják a leveleit, ez annyira szíven ütötte, hogy elhatározta: senkinek nem ír többet. Az ő levelei ne legyenek árutárgyak. Én viszont lustaságból nem válaszoltam neki. Nem szeretek levelet írni. Lehet, hogy az egyetlen ember vagyok, aki ezt megtette vele, ma már természetesen borzasztóan sajnálom. És küldött nekem egy könyvet is, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját. Én már azt akkor rég lefordítottam, de hát ő ezt nem tudhatta. Beleírta, hogy »Verának…«, csakhogy én azt hittem, ezt is az argentin barátom küldte, aki időnként megajándékozott egy-egy könyvvel. Jó pár évvel később, amikor újra kezembe került Márquez levele, akkor jöttem rá, hogy a könyvet is tőle, nem pedig az én újságíró barátomtól kaptam. Tehát ezt sem köszöntem meg neki. Szégyellem nagyon.

Van néhány Márquez-könyv, amelyet nem ön fordított magyarra.

Én azokat a regényeit fordítottam le, amelyeket akartam. És nem akartam mindet. A Száz év magány után nem volt kedvem azokhoz a novelláihoz, amelyek a múltból kerültek elő. Azok közül egyik sem érte el későbbi regényei színvonalát.

Szakmai hiúság?
Nem éreztem úgy, hogy minden művét nekem kell megszereznem. Még formálisan sem rendelkezem azzal az előjoggal, hogy csak én fordíthatom magyarra Márquez írásait. Morálisan esetleg rendelkezhetnék, csak senki nem venné figyelembe. Legkevésbé a kedves kollégák.
A Száz év magányt hogy kapta meg annak idején?
Egyszerűen a kezembe hullott. Valakit meg akartak bízni vele, egy igazán neves fordítót. Nem vállalta. A Magvető igazgatója aztán engem kért meg, hogy »Na tessék, csinálja meg maga!« Eszembe sem jutott, hogy én egy ekkora munkába fogjak. Fiatal voltam, és lusta, éreztem, hogy ez egy nagy volumenű mű, éppen ezért egy nagy presztízsű, nagyon profi, nagyon rutinos fordító kezébe való. De mert feladatul kaptam, kényszer hatása alatt elvállaltam.

Mi okozott később álmatlan éjszakákat?

A struktúra. A mondanivaló strukturálása. Ez minden fordításnál így van. Természetesen a megfelelő szavakat is nehéz volt megtalálni, de ez ugyanolyan, mintha Krúdyt fordítana valaki magyarból idegen nyelvre. Márquez ugyanilyen nehéz. Meg kell találni, hogy például milyen fényekben játszik a lepedő, ezeket a rendkívül fura jelenségeket, ahogy ő ezt nagy élvezettel jelzi.

A nyelv, gondolom, Kolumbiában is hatalmas tempóval fejlődik. Márquez spanyolja mennyiben különbözik a mai, beszélt nyelvtől, van hozzá egyáltalán megfelelő szótárja?

Erre nagyon nehéz válaszolni, hogy milyen egy-egy író nyelve. Fordítás közben én csak a megérzéseimre hagyatkozhatom. Azt ugyanis nem tudhatom, hogy az ő nyelve milyen viszonyban van a mai kolumbiai, sőt a karibi világi spanyollal. Aki nem ott él, erre nem tud egyértelmű választ adni. De mivel beszélem a spanyol nyelvet, ösztönösen mégiscsak felfogom a szöveg jellegét, jelzéseit. S amit érzek nála, azt Márquez is gyakran mondogatja: ő nagyon erősen táplálkozik a régi, klaszszikus spanyol szépirodalomból. A lovagregények nyelvezetét használja. Ráadásul nem a felszínen mozog, hanem a mélyben. Ő nem ír hétköznapi jelenségekről. Arról, hogy most Bogotában valaki hogyan szól oda a boltosnak, vagy mit mond a barátjának. Ilyen szöveg nála egyáltalán nincs, tehát sem a lokális nyelvet, sem a szlenget nem használja. Nála ráérősen megy-megy, hömpölyög a szöveg, párbeszéd alig tarkítja, de ha valaki mond valamit, az hatalmasat csattan. Például Ursula a Száz év magányban, amikor rájön, hogy már semmi sem jó, és az egész élete egy csődtömeg, akkor káromít egy nagyot, és az hatalmasat üt. Ez az ő egyik nagy trükkje, mert mint minden írónak, neki is rengeteg trükkje van. A hétköznapi nyelv tehát nem jön be nála, ezért nem is tudhatom, hogy viszonyul hozzá.
Furcsa, hogy éppen ő, aki forgatókönyvírást tanít a havannai egyetemen, műveiben enynyire nélkülözi a dialógusokat.
Pedig ebben is jeleskedik. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája és a Szerelmekről és más démonokról című regényeiben viszonylag nagyobb arányban találhatóak dialógusok, mint más műveiben. Persze azok sem sima párbeszédek. Nem olyan »Adj egy pohár vizet!« típusúak. Nála egyetlen mondat sem a felületi dialógus szintet képviseli, hanem ott is mindig mélyebb dolgok bukkannak fel. Komoly, jelentéshordozó mondatok. Nem reális párbeszédek ezek, csak annak látszanak.

A Száz év magány fordítása borzasztóan nagy munka lehetett.

Azt hittem, belepusztulok. Folyton ostromoltak a főnökeim, hogy mikor adom le, mikor végzek vele. Ez hatalmas nyomás volt. Megköszönni persze elfelejtették, amikor leadtam a munkát, és még azután sem szóltak, hogy ennek ekkora sikere lett.

Az önéletrajzi kötet előtt mit fordított Márqueztől?

Kilencvenhétben az Egy emberrablás történetét. Nem nagyon keresik az olvasók, mert a legvéresebb kolumbiai valóságról szól.

Volt olyan ajánlat, amelyet visszautasított?

Márquezzel kapcsolatosan? Volt. Az Európa Kiadó felajánlotta Az ezredesnek nincs, aki írjon-t. Nem vállaltam. Ma már nem utasítanám vissza az ajánlatot. Tehát arról, hogy nem minden magyarul megjelent műve hordozza a nevemet, én magam is tehetek. Amikor aztán a magyar olvasók körében kitört az a hatalmas Márquez-őrület, minden kollégám rávetette magát a műveire, és igyekezett valamit gyorsan lefordítani tőle. Az én férjem Réz Ádám volt, a Švejk fordítója, és az ő példáján láttam, hogy régebben az volt a szokás, hogy aki bevezetett egy írót, aki megadta a magyar hangját, annak később erkölcsi előjoga volt hozzá. Magyarországon ezt már nem veszik figyelembe az utóbbi évtizedekben.

Ha kezébe vesz egy új Márquez-kötetet, elsőként mire kíváncsi?

Hogy hány oldal.

Beleolvas?

Nem. Inkább azonnal elkezdem fordítani. És miközben dolgozom, újra és újra lenyűgöz a tehetségével. Ő már gyerekként is rendkívül okos volt. Mindig nagyon sokat olvasott. Amit leír, azt alá is támasztja. Annyi tényanyagot gyűjt össze, mint egy tudós, egy filozófus. Felvértezi magát. Ha csak azt írja le, hogy rokokó pliszé, ahhoz is fellapozza a divattörténetet. De nem kérkedik a tudásával. Egyáltalán nem fitogtatja.
A teher mellett mekkora boldogságot érzett, amikor kezébe vette legújabb regényét, az önéletrajz első kötetét?
Féltem ettől a könyvtől. Szörnyű nagy munka volt. Tíz hónap börtönt jelentett. A lakásom foglya voltam. Sehova nem mehettem, vigyáztam, nehogy egy napot elveszítsek. Tíz hónapig tartó téboly után ismét szabad vagyok.

Hogy viselte volna, ha másvalaki kapja ezt a munkát?

Bele nem haltam volna. Legfeljebb belepusztulok. Én ugyanis már rájöttem, ez a legjobb dolog, amit az életben csinálni tudok.

A fordítás?

Márquezt fordítani. Szörnyű nagy megpróbáltatás, mert közben gyötrődöm, de az érték tisztelete mégiscsak arra kényszerít, hogy újra és újra belevágjak. Nekem ez a keresztem. Gabriel García Márquez. De legalább érdemes cipelni, időnként felvenni ezt a keresztet.
Kihez fordul, amikor egy szó vagy egy egész mondat nem engedi, hogy a végére érjen egy gondolatnak?
A Száz év magánynál volt egy nagyon jó puskám. A francia fordítás. Az nagyon sokat segített. A vége felé aztán megszereztem az amerikai angol fordítást is. De az már késő volt. Ott már csak egy-két dolgot tudtam ellenőrizni. Néha annyira ingoványos a szöveg, hogy látnom kell egy jó fordítást, vagy ha nem jó, akkor legalább tudom, hogy a kolléga rosszul döntött, és már általa is szűkül a választási lehetőség.

Meg lehet tanulni Márquez stílusát?

Nem, mert olyan csavartan indít minden mondatot. Az olasz, a francia vagy az angol fordítónak sokkal könnyebb dolga van, mert ugyanazt a mondatszerkezetet veszi, és kész. A magyar nyelv azonban nem ad erre lehetőséget, itt azt is el kell döntenem, hogy mivel kell elkezdenem a mondatot, és mi kerüljön a végére.

Ön hol tanult meg spanyolul?

Kassán kezdődik a történet. Apai felmenőim a 18. században Lőcsén, a 19.-ben Kassán éltek. A dédapám, Mihalik Adolf negyvennyolcas honvéd volt, és besorozták az osztrák-magyar hadseregbe. Venetóba került hadifogságba. Imádta az olaszokat. A gyerekeit is ebben a szellemben nevelte fel. Apukám az első világháborúban szintén olasz fogságban volt. Szicíliában. Az olasz nyelv szeretetét tehát örökségül kaptam. Már középiskolás koromban, a Rákosi-időkben az olasz intézetbe jártam órákra, ami kifejezetten veszélyes volt. Fel is vettek olasz szakra. Ötvenhatban, ama nevezetes október 23-i tüntetés után, amelyen én is ott voltam, abbamaradt az egyetemi oktatás. Elsőéves hallgató voltam. Februárban aztán, amikor újraindult az egyetem, megkezdődött a spanyolnyelv-oktatás Magyarországon, és a tanáraim hatására leadtam a magyart, és átmentem olasz–spanyol szakra. Nekem ez életre szóló választás volt, amely mögött valóban ott a családi indíttatás.

Márquezről vannak friss hírei?

Csak annyi, hogy rengeteget javított az életrajzi könyvén. Sokáig nem volt megelégedve vele. Remélem, a másik két kötettel is elkészül. Egészségi állapota miatt ugyanis lassabban dolgozik, mint a korábbi években. Nyirokmirigyrákban szenved. Miközben írta a könyvet, a Los Angeles-i klinikán agydaganatban meghalt az öccse, tizenegy testvére közül a legfiatalabb, akiről azt nyilatkozta, hogy úgy szereti, mintha az édesanyja neki szülte volna. Vele is találkoztam egyszer. Nagyon undok ember volt, Isten nyugosztalja. Aztán meghalt az édesanyja is. Biztosan ez is közrejátszott abban, hogy a könyv a tervezettnél később készült el.
Itt ez a gyönyörű fényképsorozat, és itt a már magyarul is megjelent életrajzi könyv.
Boldog?
Rendkívül büszke vagyok magamra, hiszen mint egy felfedező jártam Márquez nyomában. Egy cartagenai számára ez nevetséges lehet, hiszen ő eleve tudja, hogy ez az a ház, ez az a tér, amelyről az író pontos képet ad, nekem viszont Budapestről nehéz volt mindezt megtalálni. Hiszen egyetlen teret sem úgy hívnak, mint a regények valamelyikében. Elszántság, kitartás, megszállottság kellett hozzá, hogy én ezt mind feltérképezzem. Egy magyar nő és Márquez – hát hogy hangzik ez? 
Önnek ajánljuk

Eltemették Ján Oravecet, Párkány volt polgármesterét

GALÉRIA: Így fest a vadonatúj Puskás Aréna

GALÉRIA: Čaputová és Pellegrini lerótta kegyeletét a buszbaleset áldozatai előtt

Még mindig küzd az életéért az érsekújvári kórházban a buszbaleset egyik fiatal sérültje

Konyhapulton felejtett 5 csík kokaint a lakáshirdetésében egy férfi

A rendszerváltás kronológiája

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!