Lenni vagy halmozni?

Elfújt múlt héten a reklám, pedig hej, de lett volna mit dalolnom műanyag témára
Cs. Liszka Györgyi

2018. december 6. 09:30

A szél lassan elfújja az utolsó dalom. De az ember (én) mindig csak rájön, hogy ami lett, annak tulajdonképpen úgy is kellett lennie. Hogy csak egy példát mondjak, így melegen tarthatom azt a nagyon égetőt, amit a múlt héten hozott a lap: mi lesz velünk, ha nem térünk észhez globálisan és egyenként a sok én. Az, hogy ez a klímaváltozásosdi nem vicc, tapasztalhatjuk a környezetünkben (nem sorolom, a múlt héten tanult kollégáim bőségesen kifejtették). Az, hogy ehhez mi magunk is jócskán hozzájárulunk (mindannak ellenére, hogy könnyebb és jobb elhinni, ha nagyhatalmakra meg őrült brazil elnökökre ruházzuk a jéghegyek olvadásának, az esőerdők pusztulásának felelősségét), sem vicc, de még mindig úgy teszünk, mint ha az volna. Tizenhárom éve lesz lassan, amikor Gémesi Károly Vasárnap-olvasóként figyelmeztetett, foglalkozzunk már ezzel a kérdéssel, mert ha ilyen mértékben folytatódik a pazarlás, a környezetpusztítás, már a mi életünkben elérkezhet, hogy örülhetünk, ha csak hajat nem moshatunk, s innunk még itt-ott lesz mit. Született is ennek nyomán egy természetvédő rovatunk, és soha nem felejtem el azt a szinte erélyes választ, amit már csak nekem küldött: értse meg, itt rég nem a kis madarak téli etetéséről van szó, és nem a szemetelésről, ha nem hagyjuk abba ezt az őrületes és haszontalan fogyasztást, húsz év múlva… és itt jött, hogy már nem lesz miben megmosni a hajamat. Azóta minden reggel fogmosás közben reá gondolok. Ez már olyan, mint az, ahogyan betalálok a fürdőszobába, ahogy fogom a fogkefém, megnyitom a csapot, aztán rögtön el is zárom (ne folyjék fölöslegesen az a víz addig se, amíg számban a kefe), mindezeken nem gondolkodom, teszem, automatikusan, ugyanígy automatikusan megjelenik előttem a Gémesi szigorú arca; ha látnál, Károlyom, jelenik meg mellé a gondolat a fejemben, holott sosem tegeződtünk, s már öblítek is, és zárok el gyorsan. Így telik el tizenhárom év, és akkor itt van az újabb hír, jó, ha két évünk maradt. És elképedve olvasom a különböző jövőforgatókönyveket, közben döbbenten gondolok megint csak őreá, milyen pontosan belőtte a hátralevő időt már akkor, amikor még én is azt gondoltam, jó, azért egy kicsit túloz. Hát nem túlzott. Tehát, ami lett, annak így kellett lennie, most kell elmondanom, az őrült ajándékvásárló, élelmiszer-felhalmozó, a csomagolásokat is csomagoló, talán az év legpazarlóbb időszakában, hogy ácsi!

Talán még nem szereztek be mindent. Kérem, ne vegyenek hiábavalóságokat. Ne szaporítsák dobozokkal, plusz celofánokkal, plusz díszszatyrokkal, nejlonzacskókkal, csatokkal, masnikkal, szalagokkal az elviselhetetlen hulladékhegyeket, gondoljanak inkább bele, mire is adtak ki annyi pénzt, és kinek, aztán meg hogy végül is mi lesz vele. Mennyi időt és fáradságot lehetne megtakarítani azzal, ha a pénzünk egy részét egyenest a papírgyűjtő kukába dobnánk. Ezzel nem azt mondom, hogy ne ajándékozzanak, és ne csomagolják be azt az ajándékot. Megint csak arra szeretném felhívni mindnyájunk figyelmét (Plavec Gyula szerint tiszta tanító néni vagyok, pedig kár a gőzért, nem lehet az embereket megtanítani), hogy a kapott ajándéktáskát fel lehet használni újra, a díszes csomagolópapírt sem muszáj széttépni, mint a hollywoodi filmekben, nagyon jól hasznosítható újra, meg újra, meg újra minden, s ami nem, azt ne vegyük meg. Ezeket, mondjuk, én már a családomban megtanultam, eleinte nevetgéltek is rajtam a kortársaim, de nem bántam. Attól még, hogy nincs háború, nem kell pazarolni (ma már még a por- és a mosogatórongyot is üzletben vesszük, a kopott flanelinget meg kukába dobjuk). Aztán jött a Gémesi Károly feltartott mutatóujja, és bizony serényen szelektálni kezdtem, külön a műanyag, külön a papír, külön a komposztálható. Mígnem két éve jött a lányom, és mindenféle mutatóujj nélkül, csak úgy medzirecsou, ahogy a szlovák mondja, elejtette, hogy nem is annyira szelektálni kell, mint ésszel vásárolni. Semmi műanyag csomagolású, semmi kartonszám, amit csak lehet, kistermelőtől, vagy nagybaniban kiméretve a saját vászonszütyőbe, üvegbe. Most itt tartok, de félek, nem lesz ez elég a két évhez.

Önök?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Advent első VASÁRNAPján múlt kétéves a lelkem.

Kosáryné Réz Lola: Perceg a szú

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

100 milliós támogatásról késtünk le

Elfogadták a jövő évi költségvetést Királyhelmecen

Persona non grata lett egy szlovák diplomata Oroszországban

GALÉRIA: Könnygázzal kergették szét a rendőrök a tüntetőket Budapesten

Az Ilosvai tejjes gőzzel nekivág a Fölszállott a páva középdöntőjének

Leopárd ölt meg egy erdőben meditáló buddhista szerzetest Indiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?