Légy a vendégünk

Grendel Ágota

2019. november 22. 09:30

a
- A szerző felvétele

Kelet, keletebb, legkeletebb. Ízlelgettem a ragozást, kissé összeszorult a gyomrom a nagy út előtt. Így jár az ember, ha ismeretlenekhez megy a messzi távolba baráti látogatásra. A régi idők csak azért jutottak eszembe, hogy könnyítsek a könnyíthetetlenen: a KGST és a Varsói Szerződés tagjai is mindig baráti látogatást tettek egymás országában, de akkortájt, amikor még léteztek, nem volt szabad kihagyni az elvtársi jelzőt sem. A szürkeállományomból előbukkant a rázcvitáli jáblonye i grúsi – lehet, hogy nem pontos ez a fonetikus átirat, mint ahogy a következő sem lesz az, orosztanárnőim ma már megbocsátják, onnan föntről, különösen az egyikük, aki francia szakról tért át az orosz nyelv oktatására, jól leplezte, hogy ő nem ilyen lovat akart, de mindig másutt jártak a gondolatai, meglehet, időnként Párizsban (legalábbis ősszel) –, meg a na beregú rekí. Pedig akkor még nem sejtettem, micsoda harmonikakoncertet hallhatok két énekhanggal megspékelve.

Déltől estig autóztunk, péntek volt, mindenki – minden Pozsonyba szakadt – kelet felé vonult, egyszer álltunk meg, rám szóltak, légy a vendégünk, pontosabban nem is az Illés zenekart idézték, hanem azt mondták, mától a mi vendégünk vagy. Slussz-passz. Ellenvetésnek helye nincs. Legszívesebben az üléshez tapadtam volna, legfőképp úgy, hogy láthatatlanná váljak, hogy ott is legyek – mert vonzott az ismeretlen kelet –, meg nem is – mert nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel. Aztán belenyugodtam a belenyugodhatatlanba, azzal, hogy ha én is azt gondolom, adni jobb, mint kapni, a vendéglátóim is így vélekednek, és a sorsra bíztam magam. A sors pedig Zólyom után (előtte mégsem illett volna, Balassi emléke ott kísért, én meg föl-fölhorkantok, szégyen lett volna) úgy döntött, itt az ideje, hogy álomba merüljek.

Besötétedett, amikor fölébredtem. A GPS még egy ideig dirigált, aztán befogták a száját. Innen hazatalálunk, mondták. És lőn. Ötemeletes panelház, a második emelet erkélyén a nagymama támaszkodott a korláthoz, ki tudja, mióta leste-várta a pozsonyi kocsit. A nagypapa a konyhában állt, járókeretére támaszkodva. Kézfogások, puszik, koccintás – szigorúan vodkával, abból is a negyvenszázalékossal, és persze isten hozta, érezze magát otthon nálunk. Otthon, itthon. Három és fél éven át hányszor jöttem-mentem a kettő között, és nem tudtam eldönteni, hol vagyok itthon (anyámnál? a családommal?), és hol vagyok otthon (anyámnál? a családommal?), hova megyek haza, tulajdonképpen, ráadásul a két otthon között ott a harmadik, ahová születtem, ahol huszonhat évig éltem. Ugyanazok a kérdések, amelyekre annak idején a nagynénémtől vártuk a választ (akinél szintén otthon voltunk), amikor nyaralni, telelni utaztunk hozzá: Ki ment férjhez? Ki halt meg? Kinek született gyereke? Az első estétől otthon éreztem magam. Csak nem dübörögtek az autóbuszok, nem fékeztek csikorogva az autók, nem nyikorogtak, csörömpöltek a villamosok, nem a Csallóközben, az akkor még nádfedeles vályogházban beszélgettünk, hanem egy kisváros nyugodt, csendes lakótelepén, melyet a háború után építettek, amikor gyárat kapott a lakosság, ezzel munkát, kenyeret, ami akkor nagy dolog volt az ott élőknek. Következetes balosok maradtak – mindhalálig. Ma kisnyugdíjasok, de a múlt rendszert áldják. Őket is meg lehet érteni. Akiknek nem volt semmijük, és egyszeriben lett fizetésük, lett miből fölnevelni a gyerekeiket, azok nem sírják vissza a kapitalizmust. A bőséges vacsora – babgulyás, hazai ízek, mintha anyám főzte volna otthon, vagy a nővérem a kertben, bográcsban – és a hosszú út után jólesett kinyújtózni a ropogós ágynemű alatt. Néma csendben édes az alvás, egyhuzamban, reggelig, amiben már évek óta nem volt részem.

Reggel terülj, terülj asztalkám, bőséges reggeli kell, mert irány az Andy Warhol Múzeum Mezőlaborcon. Azt gondoltam, kongani fog az ürességtől, de éppen előttünk érkezett a busznyi turistacsoport, amelynek járt a profi idegenvezető. Csapódtunk hozzájuk, mintha mi is, persze, ha úgy vesszük, mi is turisták voltunk. Azt vártam, hogy valamivel több információt, szakmaibb előadást kapunk a hölgytől, de ne legyünk maximalisták, egy átlagos érdeklődésű embernek, akinek nem volt lehetősége elmélyülni a modern művészettörténetben, eleget mondott egyrészt a magán-, másrészt a társadalmi életéről. A vágújhelyiek végül is érdeklődve hallgatták, leszámítva azt a három öt-hat éves csemetét, akiket bizony nem kötöttek le sem a szitanyomatok (Marilyn Monroe nem az ő esetük, valljuk be), sem a festett Campbell's leveskonzervek, éhesek, szomjasak voltak, inkább igazi, gőzölgő levesre vágytak, pisilniük kellett. Talán középiskolásoknak lehetne itt esztétikaórát tartani, s elmagyarázni nekik, mitől érdekes, izgalmas (például a férfiarcokból kreált hölgyportrék), forradalmi a modern képzőművészet eme ága, amely ráadásul szoros kapcsolatban van az underground zenével, egészen pontosan a Velvet Underground zenekarral, amely a Song for Drella című lemezével barátja emlékének adózott. Hosszan lehetne mesélni Andy Warholról, akinek a szülei még az Osztrák–Magyar Monarchiában születtek, apja Ondrej Warholaként, onnan vándoroltak ki Amerikába. Három fiuk született. Andy tévedésből lett Warholából Warhol, elírták a nevét, neki megtetszett, így használta tovább, a nélkül. A kopaszság nem nagy baj, vallotta, parókával álcázta, sőt, parókákkal, melyeket maga festett át, olyanra, amilyenre hangulata diktálta. Arról is hosszan lehetne mesélni, hogyan vezetett az útja a cipőreklámoktól, áruházi kirakatok rendezésétől a képzőművészetig, a mechanikus reprodukciótól a szitanyomatos selyemképekig és a polgárpukkasztó kisfilmekig, melyek közül az egyiken hamburgert eszik, miközben a háttérben pereg a film a hamburgerkészítésről. És ez mind, mind Andy Warhol, a szolid fenegyerek.

Miután jóllaktunk a képzőművészettel – tévedés ne essék, nem feküdte meg a gyomrunkat, nem lettünk vele torkig –, irány a rokonlátogatás. Persze megint terült, terült az asztalka, szendvics, sonkával, sajttal töltött paprika vajon párolva – mindenkinek melegen ajánlom, isteni –, megfejelve mandarinos tortával, ami állítólag nem is volt torta, csak annak formája. Egyik élvezet a másik után. És akkor még nem tudtuk, hogy „otthon” darált hússal töltött pirog, gombamártás vár. Amit csak úgy csipeget az ember – mármint a pirogot, mártás nélkül a végén –, mint mondjuk, a sós pálcikát, mogyorót, aszalt gyümölcsöt, s egy pillanat alatt kiürül a hatalmas tál. Mivel az egészség rendkívül fontos, ittunk is rá – ki-ki a mértéke szerint. És előkerül a harmonika, zeng a ház a ruszin nótáktól. Minikoncert harmonikára és három énekhangra.

A tavat – majdnem olyan, mint a Vaskutacskán – megkerülni nem nagy teljesítmény, jólesik legalább valamennyit lejárni a kalóriákból. A strand a keleti végeken olyan, mintha nem is Szlovákiában járnánk. Pozsonyban biztosan nincs párja. Igaz, valójában azoknak praktikus, akik autóval közlekednek, nem gyalog, vagy a tizenéveseknek felel meg, mert nekik aztán mindegy, mennyit kell gyalogolni a vasútállomástól.

Jó emberektől búcsúzni mindig rossz. Mielőtt elindultunk, azt gondoltam, vadkeletre megyünk. Visszavonom. Ez kelet, a javából.

A szerző az Új Szó munkatársa

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Fizetőssé tennék a II. rendű utakat Nagyszombat megyében

Pellegrini részvétét fejezte ki az ostravai lövöldözéssel kapcsolatban

Európai elfogatóparancsot adtak ki a szeredi bűnbanda egyik tagja ellen

Meghalt a Roxette énekesnője

Saját családjára támadt egy 26 éves részeg férfi

A NAKA élvezi a védelmi bizottság bizalmát Fico-ügyben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.