Közellenségek egymás közt

Kétezer-nyolc első felében Michel Houellebecq (a továbbiakban: MH), Franciaország leghíresebb írója, költője, és Bernard-Henri Lévy (BHL) francia filozófus, baloldali aktivista könyvnyi levelezést folytatott. Nem derül ki pontosan, mi adta a kezdő lökést, csupán egy személyes találkozóra utalnak a könyvben. Meg arra, hogy MH lehetett a kezdeményező, talán ezért is övé a könyvben az első szó. Mert hát hogy is kerül a két csizma egyazon asztalra…
Vida Gergely

2019. június 24. 19:00

Mindketten közellenségek (ezt a szót is MH használja később), vagyis a sajtó által nemtelen és igazságtalan támadásoknak vannak kitéve. MH összefoglalójában: az egyébként dúsgazdag BHL-t sunyi húzások és médiabohózatok nagymestereként vetik meg, filozófus, de gondolatai nincsenek, és amolyan „kaviár-baloldalinak” tartják; ő maga pedig, szintén saját összefoglalásban, „nihilista, reakciós, cinikus, rasszista és undorító nőgyűlölő”. És ha szigorúan efelől közelítünk a könyvhöz, tehát hogy miért is alakult ki róluk a nevezett ellenségkép, túl sokat nem tudunk meg. Talán annyit, hogy kívülállók. 

Főleg MH esetén van ez így, mert látszólag benne hagytak mélyebb nyomokat a támadások, miközben BHL mintha valóban lubickolna a provokációk keltette hullámokban, legalábbis elég hitelesen érvel amellett, hogy van kialakított önvédelmi mechanizmusa. MH a vallomás felé vinné a levelezés folyamát, meg is osztanak egymással intim részleteket, de aztán bevallják, nekik ez a vallomás-dolog nemigen a kenyerük. BHL utal is rá, hogy féltve őrzött titkait hatalmas, még kiadatlan naplójában őrzi.

qwef

Éppen a levelezés ideje alatt jelent meg MH édesanyjának könyve, melyben, ahogy az ismeretes, porig alázza még kisgyermekkorában eldobott fiát. A kötet legszemélyesebb, legkevésbé mesterkélt részletei ehhez a szomorú eseményhez fűződnek, mikor a két, egymásra alig hasonlító figura valamiféle valódi „(érzelem)közösséget” hoz létre. Mert a közellenség címszó, úgy vélem, nem elég erre, nem telik meg igazi tartalommal. A közönség megtudja ugyan, milyen érzés „közellenségnek” lenni, gyalázkodó cikkek és tévéműsorok kereszttüzében élni – még ha nem kevés paranoia társul is az ezzel kapcsolatos gondolatokhoz. Meg hát, ugye, mi sem természetesebb, mint hogy a gyalázkodó szerzők tehetségtelenek, a lapok ripacsok, az ítészek elfogultak. S ami a mélypont: azok nem érnek fel az ő szintjükhöz – jelenti ki az atyáskodó BHL. Lehet, hogy így is van, de e két ragyogó elmétől talán többet várnánk. 

Vagyis: az olvasó megelégszik-e MH (a Time kritikusától egyetértőleg átvett) azon jellemzésével, mely szerint: „mindketten a francia kultúra és intelligencia felhígulásának szimbóluma vagyunk”? Ez az idézet, rögtön a második oldalon, az álszerény önlefokozással nem húzza-e ki előre az érvelések méregfogát? Mert ha HB (regénybeli és sajtóbeli) provokációi csak értéktelen vacakok, melyekkel leleplezi a sznob közönség előítéleteit, akkor kit érdekelnek a könyv további részei? Ha nem, akkor talán okkal kíváncsi az olvasó: mi a gond HB szerint azzal, hogy nőgyűlölőnek tartják, amikor interjú közben „stíröli” a riporternőt? (stb.) Vagy hogy ez a cselekmény pusztán a píár része-e?

asdg

Amúgy igazán nagyszerű eszmefuttatásokat olvashatunk az egóról, a becsvágyról, a társadalmi és belső én közti konfliktusról, az őszinteségről és rejtőzködésről, az írásról és irodalomról. Hogy érdeklődésük origója Baudelaire, hogy MH miért szereti jobban Schopenhauert és BHL Nietzschét (stb.). És nem mellesleg, betekintést kaphatunk abba, mit jelent Nyugat-Európában „beleszocializálódni” a szellemi életbe. 

Intellektuális szempontból a könyv kb. első kétharmada az igazán érdekes. A partnerek közt termékeny versengés folyik, a vélemények kíméletlen ütköztetése, ha tetszik, az állások körülbástyázása. Aztán mi, olvasók kívül maradunk ezeken a bástyákon. Mert ahogy sorjáznak a levelek, egyre világosabbá válik, hogy az MH és BHL közti kibékíthetetlen (pl. ideológiai) ellentétek nem kerülnek terítékre. A könyv az utolsó harmadra baráti hangú levelezéssé válik – persze, ne gondoljuk, hogy ez semmi. „Nem mintha meggyőztük volna egymást bármiről is (…) De azt hiszem, közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük, mi különböztet meg minket egymástól…” – foglalja össze nagyon éleslátóan a levélváltást BHL. Ami azt jelenti, mindkét szerző kiválóan érvel saját igaza mellett.

  
Vida Gergely

Michel Houellebecq–Bernard-Henri Lévy: Közellenségek
Magvető, 2019, 372 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová akár Áderrel is emlékezne Trianonra

EP: itt is dúl a Fidesz–ellenzék háború

D4/R7: Tiltott anyagot találtak a talajmintákban

Kellemetlen: véletlenül rossz házba tört be a NAKA

Peter Tóth azt állítja, hogy Dušan Kováčik speciális ügyész információkkal látta el Norbert Bödör vállakozót

Kalavská szerint találnak új üzemeltetőt a Falck helyett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?