Kisgyerekkel a karácsony

A kisgyermekes anyukáknak néha gondot okoz az ünnepre való készülődés. Úgy gondolják, a kicsit nehezen lehet bevonni, mást csinálna, az alvóidő pedig meglehetősen kevés arra, hogy mindennel végezzünk.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. január 5. 06:44

Vannak olyan feladatok, amelyek kisgyerekkel is könnyen elvégezhetők. Igaz, így kicsit tovább tartanak a megszokottnál, és talán nem is lesz olyan tökéletes a végeredmény. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy együtt csináljuk.

 

Takarítás jókedvvel

A karácsonyi nagytakarítás talán a legkevésbé kedvelt tevékenység. Amikor kisgyerek van a családban, a rendrakós napok száma megnő, hiszen a pici nem foglalkozik azzal, hogy éppen az előbb mostuk fel a padlót. A karácsonyi nagytakarításba – és a hétköznapi rendrakásba is – be lehet őt vonni. Adjunk a kezébe porrongyot, és kérjük meg arra, hogy tisztítsa meg a játékait. Hallgassunk és énekeljünk közben karácsonyi dalokat, hangolódjunk az ünnepre. Ha bevonjuk a takarításba az azért is jó, mert játszva megszokja, hogy rend a lelke mindennek, s ez a feladat később se lesz nyűg számára.

A nagyobb mára nehezebb munkát is el tudnak végezni, például a porszívózást. Ne mérgelődjünk, ha nem tökéletes az eredmény. Ezzel csak elvesszük a kedvét attól, hogy később segítsen. Tegyük rendszeressé a közös rakodást, ha nagyon nem akaródzik neki, fűzzünk köré valamilyen játékot. Például pórszívózáskor a kísérteteket kell beszippantani, mint a Szellemirtók című mesében, vagy versenyezzünk, ki tud több játékot elrakni ugyanannyi idő alatt, portörlés közben táncoljunk, énekeljünk. Így talán mi is nagyobb kedvvel végezzük majd ezt a nem túl kedves feladatot.

 

Szívből készült sütemények

A sütés az egyik leginkább gyerekbarát adventi program. A gyerekek segíthetnek a keverésben, díszítésben. Ha dagasztunk valamit, csináljunk picit nagyobb adagot, a felesleges résszel gyermekünk dolgozhat. Gyúrhatja, nyújthatja, a végén pedig süssük meg azt is, határtalan lesz az öröm.

Érdemes olyan recepteket választani, amelyek egyszerűen elkészíthetők, így rövidebb idő alatt tudunk végezni. A közös sütés mindig remek program, és a végeredménynek általában az egész család örül. Sütés közben meséljünk, beszélgessünk, és ami a legfontosabb: legyünk türelmesek. Valószínűleg minden csupa liszt és lekvár lesz, mire végzünk, de ezek a nyomok pár perces takarítással eltüntethetők.

A mézeskalács és linzer díszítésében is segíthetnek a kicsik. Talán az ő alkotásuk nem lesz olyan szép, mint a miénk, de nem ez a lényeg. Ne szégyelljük a vendégeket megkínálni vele, hiszen jól látható, hogy közös munka eredménye, és a gyerekünk is büszkélkedhet alkotásával. A szívvel készült sütemény sokkal finomabb a tökéletesnél.

 

Lakásdíszítés

Nincs karácsony dekoráció nélkül. A legtöbben üzletben vásárolják a díszeket, de ha van egy kis időnk, kedvünk, otthon készültekkel is feldobhatjuk a lakást. Számos olyan van, melynek készítésébe a gyerekeket is be lehet vonni. Ha ragasztópisztollyal dolgozunk, az veszélyes lehet, inkább mellőzzük.

A karácsonyfát is díszíthetjük a gyermekünkkel közösen készített díszekkel, például papír hópelyhekkel. Nem az a tökéletes fa, melyen drága üveggömbök vannak – kisgyerekes családoknál veszélyesek is –, hanem amelyiken látni, hogy gyermek van a háznál.

Remek dekorációs alapanyag a sóból és lisztből készült gyurma. Különféle alakokat lehet formázni belőle, s a kicsik is élvezik az alkotásnak ezt a módját. Miután elkészült a dísz, színezhetjük is temperával, majd süssük meg alacsony hőfokon, hogy tartós maradjon.

 

Apró meglepetések

Meséljük el a gyerekeknek, hogy bár az ajándékot a Jézuska hozza szenteste, másokat meglepni valamilyen aprósággal mindig öröm. És az ajándék még értékesebb, ha szeretettel készül, ha időt szánunk rá.

Ezért készítsünk valamilyen apróságot szeretteinknek. Legyen az egy közös rajz, egy karácsonyfadísz, bármi. Így a gyermekünk is megtapasztalja, milyen jó érzés ajándékozni, és a karácsony csodája sem törik meg.

Rajzoljunk közösen képeslapokat, írjunk rájuk kedves üzenetet, és adjuk postára őket. Képeslapot küldeni ma már nem divat, de ne legyünk restek folytatni ezt a hagyományt. Az üzletben vásároltnál sokkal személyesebb a rajzolt, és a készítése, a postán való feladása mind-mind új élményt adnak a kicsiknek. S lehet, hogy jövőre ő is kap majd egy kézzel készített képeslapot.

A gyerekek bevonhatók a mindennapi feladatokba, kicsik és a nagyok egyaránt. Csak picit több türelemre van szükség, de ha nyitottak vagyunk, mi is sok kedves emlékkel leszünk gazdagabbak. És így a karácsony még meghittebb lehet.

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Nemzetközi konferencián mutatkozott be a kettős gyilkosság félreállított nyomozója

Négy óra leforgása alatt 42 sofőrt büntettek meg a D1-esen

Ott voltunk az új Škoda Octavia világbemutatóján: így néz ki az újdonság

Cibulková bejelentette visszavonulását

Frissítve

A Híd közös jelöltlistát ajánlott Druckernek, ő visszautasította

Feladták az első ligát a gútai kézisek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!