Kis magyar paródia

Csanda Gábor

2019. július 9. 09:45

Ártatlanul és szórakoztatóan kezdődik Szalay Zoltán új regénye: az életrajzíró faggatni kezdi a szlovákiai magyar írót, így az íróval mintegy végigjárjuk életét – gyermekkorától, első könyvélményétől, első írásától, első csókjától kezdve. Részesei leszünk egy repülőgép-szerencsétlenségnek csakúgy, mint a 68-as szerencsétlen orosz megszállásnak. A szellemileg ínséges hetvenes éveket a szintén ínséges nyolcvanasok követik, de közben még az író családot alapít, s ír, mert mint mondja, a betűk az emlékezet építőkövei. Csak írás közben érez szabadságot: „…azon kapta magát, hogy a kis történettöredékekben, amelyeket éjszakánként ír, amikor Anasztázia már alszik, ezekben a történettöredékekben jobban elfér, és még ki is tud nyújtózkodni.” Magától értetődő, hogy az írással kapcsolatban annak elméleti és lételméleti kérdései is felmerülnek, például az Ockham borotvájának nevezett elv, mely az írót arra figyelmezteti, hogy „feleslegesen ne szaporítsuk a létezőket”. (Pavol Rankov legutóbbi regényében – Legenda a nyelvről – pedig így értelmeződik: „Ha valamely jelenségnek több magyarázata is van, a legegyszerűbbet kell előnyben részesíteni.”)

Barátjával, a kritikus Bertalannal egy hirtelen jött írószövetségi ajánlatra három napra Hamburgba utazik. Itt tűnik fel először „a kalapos ember” (ha Hamburg a világ kapuja, miért ne lehetne az alvilágé is), akit az író később egy kiállításon és egy vendéglőben is meglát, pontosabban felismeri benne az ördögöt, s amúgy Goethe Faustjának (pontosabban egy Borges-novellának) módjára alkut akar vele kötni: az alkotás szabadságáért cserében felajánlja a lelkét. Mivel másnap jártányi ereje sincs, orvoshoz kell vinni (általános szívgyengeség – ez a diagnózis), úgy érzi, az üzlet közte és a kalapos közt megköttetett. Első novelláskönyve is ezt a címet kapja: Általános szívgyengeség.

Közben kis családja felbomlik, észre sem veszi, hogy már a kedves szomszéd is velük lakik, mígnem felesége a fiával elhagyja. Kitör a „bőrkabátos forradalom”, írónk belép a szlovákiai magyar írók szövetségébe – s az írószövetség ecsetelésével a szöveg parodisztikus vonásokat vesz fel: „Egymás között a szlovákiai magyar írók sokszor kimondták, mennyire sekélyesek és érdektelenek ezek a szövegek, de nyilvánosan ezt nem ismerték volna el.” A szlovákiai magyar irodalmi és közélet további ecsetelése már túlmegy a paródián, s egyre szatirikusabb élt kap: „Az írószövetség vezetőségét nagyrészt tehetetlen, pipogya alakok alkották, akik általában csak bambán meredtek a távolba, és a Magyarországról érkező pénzek infúziója tartotta őket életben.” Írónk ugyanakkor maga is aktívan élteti ezt a szervezetet, az írószövetség pénzén ismét eljut Hamburgba, a kalapos férfit most sehol sem látja, de belekezd Faustus kisöccse című regényének írásába.

A regénynek váratlan és hisztérikus olvasói visszhangja támad: a szlovákiai magyar írók gúnyiratként olvassák, konkrétan egy köztiszteletben álló szlovákiai magyar író gúnyrajzaként. A szerzőt nyílt levelekkel támadják, bocsánatkérést követelnek, valamint a könyv bevonását. Hiába ágál a szerző, hogy rögtön a könyv elején ott olvasható: ez az írás kitalált, a valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve. (Egyáltalán nem mellékesen: Szalay Zoltán regénye előtt is ugyanez a figyelmeztetés olvasható.) Az írószövetség kizárja tagjai sorából az írót.

Ivásnak adja fejét, sőt a rendőrség is meggyanúsítja közbotrányokozásért. A bíróság felmenti ugyan, de még előtte megjelenik lakásán egy „szlovákiai magyar lap munkatársa”, aki bulvársajtós módjára cserkészi be és zsarolja meg az írót: „Én nem írtam még a dologról, eddig nem találtam elég vonzónak, de amikor a fülembe jutott, hogy magát tegnap éjjel elcsípték, a legutóbbi támadás után, összehugyozva a villamoson, aztamindenit, ez aztán a gigasztori, a szlovákiai magyar író, aki néhány éve még olyan magas lovon ült, most lehuppant a saját húgyába” – hadarja. S ez Szalay Zoltán nagyon jól megírt regényének egyik kulcsepizódja: itt ugyanis már az olvasó sem teljesen biztos abban, regénnyel vagy kordokumentummal van-e dolga (nem mintha a kettő kizárná egymást). Természetesen regénnyel, de ez a regény annyira sok valós, valószínű és valószínűsíthető szálból építkezik, miközben rafinált módon a kulcsregény típusú művek jellemzőit is magába forgatja és szervesíti, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét, s – ahogy mondani szokás – nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Remek könyv, elsőrendű irodalom.

Szalay Zoltán: Faustus kisöccse, Pozsony, Kalligram, 2019

A teljes írás a Vasárnap 27. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A felvidéki magyar politika és az énvédő torzítás

Az első Hold-misszió 50. évfordulója

II. Erzsébet szakácsot keres - ennyit lehet keresni a Buckingham palotában

Összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással az első Holdra szállás 50. évfordulóján feljuttatott űrkabin

Úszódöntőket nézhetünk a tv-ben

GALÉRIA: Így zajlott a pozsonyi Pride

Legfrissebb galériák
Olvasta már?