Vasárnap

Kettesben Bartókkal

ÚJ SZÓ ONLINE

2017. november 17. 00:15

Idol volt, a hetvenes évek magyar filmjeinek, főleg Szabó István alkotásainak elmaradhatatlan hőse. Megnyerő külsejével, kellemes orgánumával, fényes intellektusával értelmiségi figurák tucatjait játszotta el. Jancsó Miklós is többször hívta. Mára klasszikus alkotások ikonikus alakja lett.

Legutóbb Deák Krisztina Aglaja című filmjében a cirkuszigazgatót alakította. Igazul. Bálint András színészetének ugyanis ez a lényege: az igazság kimondása.

 

Harmincegy évig állt a Radnóti Színház élén. Tavaly februárban adta át a helyét Kováts Adélnak. Milyen az élete irányítás nélkül? Könnyebb, nyugodtabb, szabadabb?

Lényegesen könnyebb. Nem akartam már folytatni. Hetvenegy évesen eldöntöttem, hogy nem pályázom tovább, csak játszani fogok. Nem is csináltam belőle titkot, interjúkban elmondtam. Világossá vált, hogy szabad a pálya. Az igazgatás rengeteg törődéssel, odaadással, kíváncsisággal jár. Nincs ünnepnap, mindig történik valami. Örök készenlétben kell lenni. Mint egy orvosnak. Elég volt. Már nem vagyok fiatal. Adél időnként kikéri a véleményemet, amit aztán vagy megfogad, vagy nem. Ez így van rendjén. Színésze vagyok a társulatnak, nem a tanácsadója. Első színész sem lehetek már túl a hetvenen. László Zsolt és Pál András a két fő színész. De játszom eleget. Vendégszerepelni is hívnak. Tavaly a My Fair Ladyt rendeztem Veszprémben, ami nagy örömöt szerzett, bár nem műfajom a musical. Korábban nem rendeztem sehol életemben, ehhez kedvem volt. Jól ismerem a Pygmaliont. Azóta visszahívtak Veszprémbe, játszani. Az Isten pénze Dickens Karácsonyi éneke alapján készült, musical az is. Nem énekelek jól, de meghallgatott a karmester, és azt mondta, ahol a hangom nem bírja, ott színészileg meg tudom oldani.

 

Álmodozások kora, Apa – Egy hit naplója, Szerelmesfilm, Tűzoltó utca 25., Budapesti mesék. Ezek Szabó István alkotásai, amelyeknek elválaszthatatlan arca. Négy évtized múltán milyen viszonyban van ezekkel a filmekkel?

Életem egyik nagy szerencséje, hogy Pistával találkoztam. Vera, a felesége Tomi öcsém osztályfőnöke volt. Nyilván nem ezért választott István a filmjei főhősének. Bennem látta meg azt a fiatalembert, aki ezeket a figurákat eljátssza. Megfeleltem az elképzeléseinek. Nagyon nagy barátság volt a miénk.

 

Aztán megszakadt?

Már nem vagyunk olyan szoros kapcsolatban.

 

De nem vesztek össze?

Nem. Csak ritkán találkozunk. Volt időszak, jó másfél évtized, húsz év, amikor rendszeresen összejártunk. Együtt szilvesztereztünk. Nagyon sok emlék köt össze bennünket.

 

A Redl ezredesben is játszott.

Egy kisebb szerepet.

 

Fájlalta, hogy a Mephistóból kimaradt? Benne lehetne egy Oscar-díjas filmben.

Nem vettem zokon, hogy nem kerültem bele, csak nem esett jól. Miközben természetesnek vettem, hogy öt film után egy másik médiumra van szüksége. Megismerte az arcom minden egyes rezzenését, az összes hajszálat a fejemen, a szeplőimet. Egy filmet legalább fél évig vágott, és végig az én képemet nézte. Ötször fél év, szorozzuk be! Teljesen értem őt, hogy friss impulzusokra volt szüksége. Ami nem azt jelenti, hogy kiszeretett belőlem. Egyszerűen nem kerültem bele a későbbi filmjeibe. A kapcsolatunk nem romlott meg, hiszen hívott a főiskolára tanársegédnek. Filmszínészetet oktatott, és engem választott maga mellé. Annak idején azt is abszolút mértékben pártolta, hogy színigazgató legyek. Aztán megrendezte Kafka Levél apámnak című monológját a tévében, és arra is engem kért fel. Nemrég a miskolci CineFesten is jót beszélgettünk, amikor ő Jiří Menzelnek mondott laudációt a kitüntetéséhez, én pedig Magda Vášáryovának.

 

Magda Vášáryovával ugyanis együtt játszott 1979-ben Otakar Vávra Krakatit – A sötét nap című filmjében.

Budapesten kerestek színészt. Én akkor a Madách Színház tagja voltam. Kihívtak a filmgyárba próbafelvételre. Bajszom volt és nagy, loboncos hajam. Arra is emlékszem, hogy bakancs volt rajtam. Irtó vadul nézhettem ki. Ki is választottak egy repülőgép-eltérítő terrorista szerepére.

 

Mi lett a finom úri fiúból…?!

Persze! De a forgatás fél évvel később kezdődött, és ott már nem bakancsban jelentem meg. Rövid volt a hajam, eltűnt a bajszom. Ragasztani kellett. Valahogy engem nézett ki Otakar Vávra.

 

Nem is volt más magyar színész a csapatban.

Öt vagy hat napot forgattam. Repülőtéren, repülőgépen. Csupa cseh színész, Magda és én. A színészek mindenütt megértik egymást. Több amerikai filmben játszottam, később angolokkal is, a színészek az egész világon egyformák. Vávránál is sokat bolondoztunk. Magdát ott ismertem meg, azon a forgatáson. Gyorsan összebarátkoztunk.

 

Korábban nem is látta őt semmilyen filmben?

Nem is hallottam róla. A cseh filmeket ismertem. A Szigorúan ellenőrzött vonatokat, a Fekete Pétert, az Egy szöszi szerelmeit, a Tűz van, babám!-at. Ezek isteni filmek voltak, de Magda egyikben sem játszott.

 

A nagy barátságból aztán nagy szerelem lett.

Mindig imádtam az okos, művelt, intelligens nőket. Vonzottak. Érdekeltek. Magdával sokat beszélgettünk a forgatáson. Sétálgattunk Prágában, együtt ebédeltünk párszor. A forgatások éjszaka zajlottak. Emlékszem, egyszer épp a Károly-hídon sétáltunk. Napsütés volt, valahogy arról beszéltünk, ki a híres. Magda azzal büszkélkedett, hogy őt mindenki ismeri. És abban a másodpercben, ahogy kimondta, odalépett hozzánk egy férfi, hogy: „Change money, change money!” Bizonyára azt hitte, amerikai turisták vagyunk. Nevettem. Mondtam is Magdának, hogy látod, te itt annyira híres vagy, mint én. Aztán vagy harminc évvel később, amikor már diplomataként dolgozott Varsóban, újra találkoztunk. A Márai-estemmel léptem fel az ottani Magyar Intézetben. Magda megtudta, hogy ott vagyok, sofőrt küldött értem, és együtt reggeliztünk a rezidenciáján.

 

Ivan Passer híres Sztálin-filmjében Robert Duvall és Maximillian Schell partnere volt.

Passer választott be a filmbe 1992-ben a politikus Zinovjev szerepére. Budapesten és Moszkvában forgattunk, nagy nemzetközi produkció volt.

 

Az American girlben is játszott pár évvel ezelőtt.

Egy kislányról szólt a film, akinek magyar cukrászok a nagyszülei Amerikában. Én voltam a nagypapája.

 

Külön kihívás, ha a színészt a felesége, Deák Krisztina rendezi?

Krisztával többször dolgoztam már filmben is, színházban is. A Vonzások és választások forgatásán ismerkedtünk meg, amelyet szintén ő rendezett. Már az előkészületek során fellobbant köztünk a szerelem. A forgatás alatt titkos kapcsolatunk volt. Részt vettem kicsit a forgatókönyv írásában, valahogy belefolytam. Kriszta megmutatta, és pár alkalommal együtt dolgoztunk rajta. Ott kezdődött a kapcsolatunk, ami már harmincnégy éve tart.

 

Mégis, mire kell a legjobban figyelnie, ha a párja rendezi?

Jól kell viselkedni. Persze, neki is, nem csak nekem. A magánemberi kapcsolatunk nyilván sokkal erősebb, mint a szakmai kapcsolatunk. Mi egy ágyban alszunk, és együtt reggelizünk. De a munkatársaknak nem szabad elárulni egymást, még csak kacsintva sem. Természetesen kell viselkedni. Ez a legfontosabb. Az esetleges vitát is szakmai szinten kell tartani, személyes vonatkozásokat nem szabad belevinni, se pro, se kontra.

 

Közös szenvedély?

Mindketten nagyon szeretünk utazni. Igen, a kirándulásokat, a természetet, a Balatont, a horvát tengert szeretjük. Kriszta is rengeteget olvas, én is, és beszámolunk egymásnak az élményeinkről. Ha forgatókönyvet ír, havonta kétszer odaadja. Nem olvasok el minden változatot, csak amikor már érdemes hozzászólni. Van egy aránylag erős dramaturgiai érzékem, ezért kíváncsi a véleményemre.

 

Németországban élő öccse orvos. A nagy távolság ellenére szoros kapcsolatban vannak.

Fent, északon él, egy kis faluban az Északi-tengernél. Idén nyáron is voltam nála.

 

Megírhatom, hogy három és fél éve nagypapa?

Gyakorló nagypapa! Artúr nagyon édes kölyök, csak fárasztó. Andrisnak szólít. Sok időt töltök vele. Elaltatni nem tudom, abban nem vagyok jó. Nincs bennem annyi türelem. Játszani vagy kutyázni, azt igen! Azt bármikor vállalom. Mesélni sem nagyon szoktam neki. Inkább felteszem a Micimackót vagy A kis herceget. Mindkettőt hangoskönyvre mondtam. Ezeket szívesen hallgatja. Metrózni, mozgólépcsőzni, villamosozni szoktam még vele. Ilyesmire is kapható vagyok.

 

Elég színes az élete.

Írni nem tudok, de szeretek olvasni. Babits, Kosztolányi, Radnóti, Márai, Szép Ernő, Heltai nekem, helyettem írt. A Babits-estem előzménye az volt, hogy Krisztina filmjében, a Csinszkában eljátszottam őt. A színpadon, Babits szerepében 1992-ben szigorú voltam, prédikáltam, mert ezt kellett tennem. Olyan időszaka volt ez a rendszerváltás utáni magyar társadalomnak, hogy nagyon felerősödött a szélsőjobboldal hangja. Babits írásaival reagáltam ez ellen. Kosztolányi szerepében laza voltam, bájos és bohém, könnyed és cinikus. Máraiként nagyvonalú, magányos és sértődékeny. Ez mind én vagyok tulajdonképpen. Szeretek egyedül lenni a színpadon. Különben nem is vállalkoznék rá. Mensáros László adott mintát a XX. század című előadóestjével arra, milyen is egy igazi önálló est. Az ő embersége, vonzódásai, kultúrája, empátiája, magyarsága szólott Babitscsal, Thomas Mann-nal, Alfred Nobellel, Fellinivel. Kiállt és megmutatta, milyennek látja a 20. századot. A Radnóti-estem Kriszta javaslatára lett nagyon személyes. Abba belekevertem a saját életemet, a saját zsidóságomat, ezt az egész identitásügyet, s ez működött is végig. A Viva Bartók című esten Bartók Béla leveleiből mondok el jó néhányat a Radnóti Színpadon, Fülei Balázs zongoraművész kíséretében. Én azt szorgalmaztam, hogy sok személyes szál legyen a műsorban, elsősorban szerelmes levelek, családi levelek. Érzékeltetni szeretném ugyanis, milyen viszonya volt Bartóknak a nőkkel és a gyerekeivel. Hogy jó apa, törődő, figyelmes szülő volt és szemérmes szerető.

 

Vannak még nagy vágyai?

Még egy kicsit élni. Egészségesen élni. Uszodába járok. Figyelek magamra. Muszáj.

 

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

2018. október 5. 09:00

Kismesék a boldogságról

2018. október 4. 08:00

Prága is szereti

2018. október 17. 11:14

Pozsonyi Dzsessznapok 2018

2018. október 17. 12:55

Az október 5 híres rokona

2018. október 17. 11:06

Meddig érvényes a végrendelet?

2018. október 17. 11:05

Elért az ősz