KAREL GOTT HALÁLÁRA

Bár Karel Gott szeptember 12-én közölte a nagy nyilvánossággal, hogy akut leukémiában szenved, azért mindenki remélte, hogy legalább még jövő tavaszig köztünk lesz. Ekkor jelenik ugyanis meg az életrajzi könyve, amelyen súlyos betegsége ellenére is dolgozott. Helena Vondráčková még szeptember 19-én meglátogatta szeretett kollégáját a prágai Bertramkán lévő otthonában, hogy együtt válogassák ki a könyvben megjelenő közös fotókat, és elmondása szerint igen kellemes négy órát töltött el együtt Karel és felesége, Ivana társaságában. Szintén tavasszal várható a külföldön is rendkívül népszerű énekesról szóló, a Cseh Televízió felkérésére Olga Malířová Špátová által forgatott dokumentumfilm bemutatója.
Vasárnap

2019. október 9. 10:00

ssa

Ezért is döbbentett meg mindenkit, amikor a Cseh Távirati Iroda október 2-án, 10.13-kor kiadta a legendás énekes feleségének, Ivana Gottovának a következő nyilatkozatát:

A legmélyebb fájdalommal a szívemben tudatom, hogy imádott férjem, Karel Gott hosszan tartó súlyos betegsége után tegnap, röviddel éjfél előtt eltávozott közülünk.

Igen nehéz ezeket a szavakat kommentálni… Csehországban pillanatok alatt elterjedt a szomorú hír, és rajongók milliói gyászolják azóta is Prága Sinatráját. Nemcsak otthon, hanem a világ több országában is. A Cseh Televízió és a Cseh Rádió szinte azonnal reagált a rendkívüli helyzetre, és megszakította tervbe vett műsorainak sugárzását. A 24-es csatornán azóta is egyenes adásban emlékeznek rá kollégái, barátai és rajongói. Ugyanez a helyzet a rádió Dvojka nevű csatornáján.

A cseh kormány is rögtön reagált, Andrej Babiš kormányfő még aznap délután rendkívüli ülést hívott össze, és ott egyöntetűen elfogadták, hogy ha a családja is beleegyezik, a leghíresebb cseh énekesnek állami temetése lesz. Mégpedig a Szent Vitus-szélesegyházban, ahol nyolc éve Václav Haveltól búcsúzott el a nagy nyilvánosság.

A temetés időpontja lapzártáig nem volt ismeretes.

Kevésbé tudott Karel Gottról, hogy közel állt hozzá a magyar nyelv is. Jitka Zelenková, aki több évig a vokáljában énekelt, elmesélte, hogy bár Karel csak kétszer lépett fel Magyarországon, az összekötőszöveget mindig megtanulta magyarul. Mikor idén, június 19-én, a Prágai Vár Spanyol termében gratuláltam neki a Trebbia-díjához, és hozzátettem, hogy erről a Vasárnap olvasóinak is írok, rögtön „átváltott magyarra”, és nevetve válaszolta: „Jó napot kívánok.” Nem gondoltam, hogy ez volt az utolsó találkozásom vele…

Karel Gottnak a magyarokkal való kapcsolatáról a következő számunkban részletesebben beszámolunk olvasóinknak.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Tragédia: középiskolásokat szállító autóbusz és teherautó ütközött a Nyitrai járásban - tizenketten meghaltak, köztük négy gyermek

GALÉRIA: Sikerült a kerekeire állítani a balesetet szenvedett buszt, az áldozatok száma nem változott

Videót tett közzé a rendőrség a buszbaleset helyszínéről

Az utóbbi 10 év súlyos buszbalesetei

Frissítve

Baleset miatt leállt a Pozsonyból Komárom felé tartó vonatközlekedés

Trump egyelőre megkegyelmez az autóiparunknak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!