K és K

Fekete tüllben pompázott Cannes vörös szőnyegén, tűzpiros selyemben Karlovy Vary fesztiválpalotájában. Ő volt a tavalyi nyitógála gólyalábú szőkesége. A világ egyik leghíresebb topmodellje: Karolína Kurková. Épphogy csak feltűnt, már ölelte is egy másik szőke: Uma Thurman, a Kill Bill vadító amazonja.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. február 22. 23:26

Modellként kezdte ő is, csak aztán hollywoodi színésznőként ért fel a csúcsra. Cseh pályatársnője most az ő babérjaira tör.

 

Karolína Kurková, napjaink legtöbbet fotózott cseh szupermodellje tizenhat éves děčíni lány volt, amikor először fényképezték az Elle címlapjára. Ma, harminchárom esztendősen, amikor neve már a hollywoodi sztárok járdáján díszeleg, az amerikai People magazin felmérése szerint a világ száz legszebb emberének egyike. Mindent elért, amit egy topmodell elérhet. Többet, mint nem kevésbé híres, ugyancsak cseh pályatársa, Eva Herzigová. Velük reklámozta legdrágább fehérneműit a Victoria’s Secret, mindkettőjüket exkluzív szerződés köti a világ legrangosabb divatcégeihez, Karolína Kurková előtt mégis szélesebbre nyíltak a kapuk. Jóval fiatalabb ugyanis, mint a rendszerváltás évében startolt honfitársnője, az arcában, a lényében pedig van valami megfogalmazhatatlan, meghatározhatatlan, erős intelligenciával párosuló, nemes érzékenység. 2001-ben, amikor az amerikai Vogue címlapjára került, még cseh állampolgár volt, nem sokkal később már amerikai útlevéllel utazott haza. Szülei ma is Děčínben élnek, ő Miamiban telepedett le. Karlovy Vary idei fesztiváljára Bangkokból és Ibizáról érkezett, aztán Párizsba repült, onnan Berlinbe, majd New Yorkba. Csupa fotózás, tárgyalás, és talán egy újabb filmszerep is az ölébe hull, nem véletlenül forog filmes körökben. Uma Thurmannel sem új keletű a barátsága. New Yorkban és Los Angelesben gyakran találkoznak, s bár alkatilag még hasonlítanak is egymásra, sőt az elszántságuk, a határozottságuk, a céltudatosságuk is egy tőről fakad, a lelkük mélyén egészen más típusok. Karolína Kurková még őrzi érzékenységét, szelídségét, német felmenőinek köszönhetően Uma Thurman kemény, mint az acél.

Karolína bátor lépéseinek egyike a 2000-es év nyarához vezet vissza. Címlapra került a világ legrangosabb divatmagazinjában, a Vogue-ban. Pályája legelején tartott, még senki sem állt mögötte, nem volt filmje, amely ismertté tette volna, nem volt híres sztár szerelme, nem írt róla a nemzetközi bulvársajtó. De a fotói rendkívül szépek voltak, izgalmasak. Prágában két évvel korábban jelent meg az első anyag róla. Azt sem ő szorgalmazta.

„Olyan voltam, mint sok tini lány. Egyáltalán nem sminkeltem magam. Azt sem tudtam, mi az, hogy make up. Málnaízű ajakfény. Az volt minden, amit használtam. Még szemceruza sem volt a táskámban. Valami érdekes mégis lehetett rajtam, mert az egyik barátnőm napokon át könyörgött, hadd készítsen rólam néhány képet. Persze hogy kilógtam a sorból. Én voltam a legmagasabb lány az osztályban. Hosszú lábak, hosszú karok. Zavart is egy kicsit. Nyurgának, kajlának éreztem magam. A hajam is máshogy nézett ki, mint most. Fodrász volt a nagyapám, mindig rövidre, szinte fiúsra vágta, hogy erősödjön. Szertornászként némi előnyre tettem szert az osztálytársaim körében. Nem voltam szégyenlős, bohóckodni nagyon szerettem. Apám harminc évig kosarazott, a magassága és a kézügyessége is megvolt hozzá, én csak azért nem követtem a példáját, mert a keménység hiányzott belőlem. Pedig ötéves koromban az édesanyám beíratott balettre. Orosz mesternőm tanácsára egy esztendővel később már tornáztam. És nagy odaadással. Minden reggel, suli előtt és minden este. Lazítani nem lehetett. Szerencsére bírtam a hajtást. Eszembe sem jutott, hogy lógjak, ilyen-olyan rosszullétre hivatkozva kihagyjak egy edzést. Fegyelmezett voltam, és öntudatos. Ezeket a tulajdonságaimat azóta is őrzöm. Bakfisként egyébként sok mindenben különböztem a korombeli lányoktól. Nem hordtam sem szoknyát, sem rövidnadrágot. Zavart, ha az utcán jobban megnéztek, nem is értettem, mit bámulnak rajtam. Magas voltam, az tény, de csinosnak egyáltalán nem tartottam magam. Sőt.”

Nem sokkal később a sors mégis azt akarta, hogy rajta legyen a világ szeme. Pedig még a családi fotózásokat sem szerette. Tizenöt évesen már óriásplakátokon nézhette magát. De a bókoktól, az elismerő szavaktól még akkor is elpirult. Keze-lába összeakadt, ha valakitől azt hallotta, milyen vonzó. A válasza is csak annyi volt ilyenkor, hogy: „Jézus Mária!” Ezért nem értette annak idején a barátnőjét, hogy miért akarja mindenáron lefényképezni.

„Fejébe vette ugyanis, hogy elküldi a fotóimat egy prágai ügynökséghez. Ha belegondolok, végül is ő indított el ezen a pályán. Pár nap múlva levélben értesítettek, hogy látni szeretnének. Děčín és Prága nem nagy távolság, de azon a napon, amikor a szüleim kíséretében elindultam a fővárosba, annyira izgultam, mintha a világ végén vártak volna. Nem is reménykedtem, hogy ennek az egésznek értelme lesz. Modellkedésről, divatról nagyon keveset lehetett tudni azokban az években, internetnek még a hírét sem hallottuk, a televízióban pedig nem voltak ilyen jellegű műsorok. Tinimagazinokban jelentek meg az első fotóim, de a szettkártyám eljutott egy milánói ügynökséghez. Ők hívtak el egy válogatásra, s mivel akkor már jól beszéltem angolul, elengedtek a szüleim. Milánóban aztán felgyorsultak az események. Felfigyelt rám a Prada képviselője, aki friss arcokat keresett, s mivel többnek látszottam tizenötnél, és kifelé úgy tűnt, hogy magabiztos vagyok, én nyitottam meg a cég soron következő divatbemutatóját. Közben persze fel sem fogtam, hogy mi történik velem, a Prada rangját egyáltalán nem ismertem. Úgy írtam alá az elém tett szerződést, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Milánó után Párizsba, majd New Yorkba hívtak. Tizenhat évesen Amerikában még nem lehetett bankszámlám, de tizennyolc évesen már milliódolláros utalásaim voltak. Emlékszem napokra, amikor nyolc válogatásra küldött el az ügynökségem. Egyikről rohantam a másikra. Semmire sem mondhattam nemet. Mennem kellett. Mindig az utcán, kézből, futva ettem. Voltak napok, amikor fél négykor keltem, mert Párizsból New Yorkba kellett utaznom, de már aznap délután repültem is vissza. Sokszor potyogtak a könnyeim a kimerültségtől. Concorde-járattal az út három és fél óráig tartott, így elértem az esti, párizsi bemutatót. Mindent százötven százalékra akartam teljesíteni. Kemény és szigorú voltam magamhoz, a küzdőszellem mindig formában tartott. Nem cigizek, és alkoholt sem iszom. Zöld leveken és kókusztejen élek tizennyolc éves korom óta, pedig akkor még egyik sem számított trendinek.”

Mindenben a legjobb akar lenni, mindenben a tökéleteset akarja nyújtani. Maximalista. Megszokta ugyanis, hogy nem adhatja alább. Bár ott van az élbolyban, mégis úgy érzi: továbbra is bizonyítania kell. Ha mást nem, hát azt, hogy még mindig ott a helye. Tizennyolc éve dolgozik profi fotósokkal, kreativitásának köszönhetően mégsem érez fásultságot.

„Nincs ebben semmi különös – állítja. – Mindig másokkal dolgozom, és minden arc új energia. Én szenvedéllyel végzem ezt a munkát. Továbbra is feltölt, izgat, kíváncsivá tesz. Megszállottság nélkül gyorsan belefárad az ember. A lustaságnak nincs nagyobb ellensége nálam. Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy a régi rendszerben nőttem fel, ami sok mindenre megtanított. Kitartásra mindenképpen. Sokféle felkérésnek tehetek eleget. Nem pusztán ruhakollekciók fotózásához adom az arcomat. Divatbemutatókra hívnak, televíziós szereplésekre, különböző akciókra, üzletközpontok, butikok megnyitójára, partikra. Szeretnek velem dolgozni az emberek, mert én mindig jókedvű vagyok, vidám, még akkor is, ha gondom van, vagy nem érzem igazán jól magam. Nekem nemcsak az a dolgom, hogy szép legyek egy fotózáson, energiát is kell sugároznom. Olyan ez, akár egy stratégiai játék. Ma adok, holnap kapok. Ahhoz, hogy előbbre jussak, előbb meg kell mutatnom magam különböző helyeken. Korábban elég volt annyi is ehhez a munkához, hogy vonzó legyen az ember. Ma ez kevés. Ahhoz, hogy foglalkoztassanak, fontos, hogy szeressenek, örömmel nézzenek rám, és persze az sem mellékes, hogy kivel barátkozom, ki a párom, magánemberként hogyan öltözködöm.”

A párja! Vele volt idén Karlovy Varyban. Archie Drury Kuvaitban és Irakban szolgált a tengerészeknél, aztán Amerikában telepedett le. Ingatlanügynök lett, és egészségügyi beruházó.

„Archie nagyon helyes férfi. Hasonlít Tom Cruise-ra. New Yorkban találkoztunk, egy baráti vacsorán. Akkor még Los Angelesben élt, rólam semmit nem tudott, a neten nézte meg, ki vagyok. Hónapokig e-maileztünk, később kezdtük hívogatni egymást. Amikor már úgy gondoltuk, hogy eleget tudunk egymásról, megbeszéltük, hogy találkozunk. Azóta együtt vagyunk. Két gyerekünk van. Nyolcéves az egyik, kettő lesz a másik. Sokan kérdezik, hogy lehet egy ilyen pályán két gyerek mellett ennyit utazni. Nem könnyű, az biztos, főleg, ha az ember teljes értékű anya akar lenni. A gyerekek azonban nemcsak elfoglaltságot jelentenek, segítettek abban, hogy lehorgonyozzak a párom mellett. Amióta megszülettek, többet jelent számomra az otthon, ők az én hátországom. S azt is nekik köszönhetem, hogy még inkább tisztelem a szüleimet, és jobban megértem őket. Amióta anya vagyok, sok mindent tisztábban látok. A gyerekek irányt is mutatnak az életben, figyelmeztetnek arra, hogy a munkán kívül van még más fontos dolog is. A férjem szerencsére nagyon megértő. Nem bízzuk másokra a gyerekeinket. Nem okoz gondot számára, ha napokig neki kell velük lennie. Archie jó humorú, találékony férfi. A jegygyűrűt, amellyel évekkel ezelőtt megkérte a kezem, egy zokniban rejtette el. Ezen ma is jókat nevetek, ha eszembe jut.”

Amellett, hogy napjaink egyik legjobban fizetett topmodellje, Karolína Kurková az amerikai Forbes magazin felmérése szerint a világ legszexibb nője. Nem véletlenül találják meg újabb és újabb színészi lehetőségek. A Channing Tatum nevével fémjelzett G. I. Joe: A kobra árnyéka című kalandfilm is azt bizonyítja, hogy másvalaki bőrébe bújva is képes valami izgalmasat mutatni.

„Azokat a feladatokat szeretem igazán, amelyek nagyfokú kreativitást kívánnak. Szeretem, ha egy munka alaposan megmozgatja a fantáziámat. Szívesen adom az arcomat egy finom parfümhöz, de még jobban élvezem, ha a belsőmből adhatok valamit. Egy kampányfotózáskor mindig én döntöm el, melyik arcomat csatolom az adott ruhadarabhoz, egy filmszerephez viszont rendezőt, szöveget, helyzetet kapok. Élmények, tapasztalások kellenek ehhez is, ahhoz is, hogy minden egyes alkalommal valami mást nyújthassak. Energiával a gyerekeim töltenek fel, meríteni az útjaim során szerzett élményekből tudok.”

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Kočner rács mögött marad

Az SaS szerint a Gorilla-iratok megsemmisítése bűncselekmény lenne

Az olcsó ukrán baromfi kiszorítja a hazai húst

Tükör helyett kamerákkal ellátott Lexus

Kéttonnás kőtömb zuhanhatott a jókai fiúra

TRAGÉDIA: Tartálykocsi gázolt halálra egy fiatalt Szentgyörgyön

Legfrissebb galériák
Olvasta már?