Jó szóval, dallal, ecsetvonással

Minél kisebb egy település, annál nagyobb megbecsülést érdemelnek, akik azért tesznek, hogy élet legyen benne, megőrizze a hagyományait, és otthonuknak érezzék azok, akiknek már a dédapjuk is ott született.
ÚJ SZÓ ONLINE

2017. augusztus 24. 22:39

Fokozottan igaz ez a gömöri apró falvakban, amelyek lassan a városiak nyaralóhelyévé válnak, és ezzel együtt veszítik el arculatukat, nyelvüket. A kultúra itt nemcsak szórakozás, hanem a mélyszegénységből való kitekintés, összekapaszkodás is, és akik művelik, népnevelői feladatot teljesítenek.

 

Az alig 200 főt számláló Jabloncán ezt a nehéz küldetést vállalta Csobádi Magdolna nyugdíjas pedagógus. Ma ő vezeti a helyi Búzakalász éneklőcsoportot, festeget, köt, horgol – maga és mások örömére. „Akinek szüksége van rá, annak szívesen adok a műveimből, de nem üzletelek velük, mert nem tudnék pénzt kérni értük. Az a fizetségem, hogy örülnek a tárgyaimnak az emberek” – mondja a tanítónő, akinek a lakásában talán nincs is olyan tárgy, amelyen ne volna saját festés vagy hímzés. A faliképektől a terítőkön át a földön sorakozó korsókig és a gumicsizmákig minden virágdíszben pompázik, a világot vidám színekben látó alkotó lelkivilágát tükrözi.

 

Hagyományok őrzői

A Búzakalászban most öten énekelnek helyi népdalokat, jelenetekben elevenítik fel a jabloncai hagyományokat, mint a toll-, a kukoricafosztás vagy a csigatészta készítése, és újakat is próbálnak létrehozni. „Ilyen például a tavaszvárás. Hatodik éve, hogy megkoszorúzzuk a legrégebbi kutat a faluban, vizet veszünk belőle, beleöntjük a patakba, majd a telet jelképező bábut elégetjük. Ezt azért találtuk ki, hogy a fiatalokat is megnyerjük. Szeretnénk tudatosítani bennük, hogy a közös dolgaink fontosabbak, mint a pártoskodás” – mondja a volt pedagógus, akit az aggaszt a legjobban, hogy mi, magyarok nem tudunk összefogni.

„Ez főleg ott érződik nagyon, ahol amúgy is kevesen vagyunk. Gömörből nagy az elvándorlás, és sok idegen költözik ide, akik úgy gondolják, ha megvesznek egy elhagyott házat, azt tesznek, amit akarnak, senkihez nem kell alkalmazkodniuk. Megszűnnek a régi falusi közösségek, jelentőségét veszíti minden, ami számunkra fontos volt. Nagy kár, ezért próbáljuk menteni, ami menthető, és úgy, ahogy lehet. Ha kell, egy kis vidámsággal, dallal, ízes étellel, ha másként nem lehet, jó szóval” – sorolja.

 

Lábatlan tyúk és krumplis zsámiska

Hogy a rendezvényeiket vonzóbbá tegyék, kóstolókat is tartanak régi ételekből. Aki nem ismeri, itt megkóstolhatja a lábatlan tyúkot, a kukoricás vagy krumplis zsámiskát, ráadásul miden fogást verssel szolgálnak fel a vendégeknek.

„Hogy tudjunk magunknak tüzelőt biztosítani, és télen is összejárhassunk, ilyen hagyományos ételekből készítettünk kóstolót a saját költségünkön, mindenki belátása szerint adakozott a tevékenységünkre. Az éltet bennünket, hogy látjuk: az emberek örülnek, hogy itt is történik valami. Sokan ki sem jutnak a faluból, semmilyen lehetőségük nincs, hogy művelődjenek, magukkal törődjenek. Nekik szervezünk előadásokat, például a teáról, a csokoládéról, főzésről vagy szépségápolásról, ahol lehetőség van egy kis pakolásra, kényeztetésre is. Az anyagiakat úgy teremtjük hozzá elő, hogy tombolán kiárusítjuk azokat a tárgyainkat, amelyekre már nincs szükségünk, de más még hasznukat veheti. Fontosnak tartom, hogy még a legszegényebb, közmunkából élő asszony is nőnek érezhesse magát, amikor eljön az összejövetelünkre.”

 

Jelenetek a Vasárnapból

A Búzakalász a szomszédos falvakban is gyakran szerepel, sok áldozat árán, gyakran saját költségen. A műsorok forgatókönyvét Magdolna asszony írja aktuális történések vagy épp a Vasárnapban megjelent viccek alapján. „Annak ellenére, hogy itt sokan nagyon kevés pénzből élnek, minden héten megveszik a Vasárnapot. Ha valamire utalunk, ami megjelent a lapban, látjuk, hogy reagálnak az emberek, mert olvasták. A jeleneteket is úgy írom, hogy a jabloncaiak megtalálják magukat bennük. Van például egy a rongyszőnyegkötésről, mert itt sokan készítenek ilyen lábtörlőket. Senki nem méltányolja munkájukat, hát legalább derüljenek, amikor a színpadon látják egy tréfás jelenetben.”

Magdolna asszony szabadideje festéssel telik. Leginkább korsókat, lámpaernyőket, képeket fest olyan színvonalon, hogy bárhol elkelne a portékája, ha el akarná adni. De minden darabhoz ragaszkodik, inkább csak ajándékoz belőlük. Azt vallja, ha adni akar az ember, szívvel adjon, annak lesz foganatja és folytatása. Legyen szó tárgyról, élményről vagy ami Jabloncán és máshol is a legfontosabb: figyelemről.

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

TB Dunaszerdahely: Idegenben nyertek kiesési rangadót a felsőpatonyiak

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Területi viták, nemzeti érvek, nagyhatalmi döntések 1919-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?