Jézus megállt Monastirban

„Idegen voltam, és befogadtatok engem” – mondja Franco Zeffirelli több mint hatórás filmeposzában Názáreti Jézus. De ugyanezt mondhatja az is, aki a forgatás egyik legszebb helyszínén, Tunéziában, a monastiri erőd legmagasabb fokán állva egyszerre próbálja magához ölelni e kék-fehér várost, a tengert és a vele együtt élő napot. Idegen vagyok, mégis befogadtatok.
Vasárnap

2016. január 4. 01:33

Tizennyolcmillió dolláros költségvetéssel, világsztárok közreműködésével, olasz–angol koprodukcióban készült Zeffirelli négyrészes tévéfilmje. Több éven át forgatták, és minden idők egyik leghíresebb filmjévé vált. A bibliai történet legszebb feldolgozása lett, 1977-es bemutatója óta a tévécsatornák minden év karácsonyán újravetítik. Költőien megkomponált, látványos alkotás ez, amelynek alapjául a négy kanonikus evangélium szolgált. Jézus filmbeli története az angyali üdvözletből kiindulva elevenedik meg, majd folytatódik gyógyító és tanítói tevékenységének, kínszenvedésének és kereszthalálának bemutatásával, s azzal a beteljesült ígérettel végződik, amint feltámadása után megjelenik tanítványainak.

Két országban forgatott a stáb. Tunéziában és Marokkóban. Zeffirelli nem a forgatás során járt először ezekben a számunkra szokatlan életritmusú észak-afrikai országokban. Tunézia az ő szívét is azonnal meghódította. Monastir többször is szerepelt már kosztümös produkciókban. Itt forgatták Ava Gardnerrel az Anno Dominát, de Polanski is itt álmodta filmre a Kalózokat. Nyugodt, kiegyensúlyozott életű kisváros ez. Elsőre megszeretteti magát a kíváncsi idegennel. Magához öleli, mindenét felkínálja neki. Múltját, jelenét, titkait, fájdalmait, nappali arcát és éjszakai maszkját, ételeit, italait, hosszú tengerszegélyét, keskeny kis félszigetét, sziklás mólóját, árnyékos sikátorait, napfényben égő tereit, illatait, gazdag piacát. Mindent, amit megoszthat, boldogan osztja meg.

Monastir életében az erőd, amely Zeffirelli filmjének egyik legfontosabb színhelye, ma már csak turisztikai látványosság és szabadtéri hangversenyek színhelye. Tágas udvarában nyáron koncerteket szervez a város, a zene hangjai azonban nem nagyon szállnak át a vastag kőfalak fölött. Inkább a messzire nyúló színes lézercsóvák jelzik, hogy odabent helybeliek és külföldiek népes serege szórakozik.

A kolostorerőd, vagy ahogy az itteniek nevezik: a ribat Tunézia egyik legrégebbi iszlám építménye. Közel a nagymecset, a kikötő és a medina, a város jelképe mégis ez a magas, zárt falú, vallásgyakorlásra és védelmi célra egyaránt évszázadokon át használt rendház, amely 796-ban épült, s az idők során négyszer bővítették. Először a 9., majd a 11., a 17. és a 19. században. Monastirt a punok alapították, később Caesar helyőrsége állomásozott benne. A muzulmán katonák meggyőződéssel állították: aki legalább három napig itt lát el helyőrségi szolgálatot, ebben az első ribatvárosban, annak biztosított helye lesz a paradicsomban.

Kedvező fekvésének köszönhetően Monastir már a rómaiak idejében tengeri támaszpont volt. Afrikai hadjárataik során a jól felfegyverzett seregek innen indultak hódításaikra, s aztán ide tértek vissza. A bizánci időkben már kolostor, azaz monasterium is volt benne, innen ered a neve. Középkori arab krónikások feljegyezték azt is, hogy aki egyszer eljut ide, annak boldogabb lesz az élete. Hogy később hányan léptek be a város kapuján, arról lehetnek elképzeléseink, de hogy az erődbe kik juthattak be, arról korabeli dokumentumok beszélnek. A ribat ugyanis elsősorban Monastir urait, a muzulmánokat védte a szárazföld felől érkező berber s a tenger felől fenyegető keresztény és pogány támadások ellen. Könnyen el tudja képzelni mindezt az, aki körbejárja a hatalmas építmény udvarát, termeit, szűk folyosóit, tetőjáratait. A nyílt udvarról szűk cellák nyílnak, ahol egykor a harcos szerzetesek töltötték éjszakáikat. A szűk, falba vésett szobák háborítatlan nyugalmat kínáltak, s a déli órákban a tűző nap ellen is menedéket nyújtottak. De víz nélkül senki ne induljon el a ribatba. Az a két-három óra, amelyet ott tölt, alaposan próbára teszi erejét, elszántságát. Ha mindent látni akar, hosszasan sétálgathat, lépcsőzhet, bujkálhat a falak között, innivaló nélkül azonban nem bírja sokáig. Aki a kora esti órákban megy koncertre, az is nézelődhet egy kicsit. Olyankor kávéval és üdítővel olthatja szomját, napközben azonban – legalábbis egyelőre – nem. Majdcsak eszébe jut egyszer valakinek, hogy a hőségtől tikkadt turista akár a délelőtti vagy a kora délutáni órákban is szívesen megpihenne az emeleti kis kávézó teraszán. Szomjasan azonban aligha tér be a ribat egykori imatermébe, ahol ma moszlim műtárgyakat, kopt domborműveket, perzsa miniatűröket s tetszetős arab szőtteseket, ékszereket láthat.

Arra viszont, aki feljut a város fölé emelkedő kilátótoronyba, csodás panoráma vár. Gondolatban megpihenhet a tengerparti sétányon, ahol tízlépésenként váltja egymást a cukorvatta és a sült kukorica, az édes lángos és a pirított mandula, a pattogatott kukorica és a fahéjas drazsé illata. A ribat tövében rengetegen ücsörögnek még éjfél után is, de a tenger partja sem csendesebb ilyenkor. Sokan késő este vonulnak le fürödni, hiszen a víz akkor is meleg, s vacsorájukat a parti fövenyen, a homokban ülve fogyasztják el családi körben, nagypapástul, nagymamástul. A toronyból a kikötőbe is el lehet látni, ahol csónakok és jachtok százai horgonyoznak, egyedül a két nagy kalózhajó hagyja el mindennap a megszokott helyét, hogy azok, akik a nyílt tengeren akarnak ebédelni, majd szórakozni, táncolni, nem túl borsos áron ezt a vágyukat is kiélhessék. Fordulva egyet a toronyban a piacot is gyorsan megtalálja a szemünk, ahol zöldségből, gyümölcsből mindenféle kapható, ami a legjobb földeken terem. A dinnye, a füge, a datolya, a gránátalma sosem fogy el az árusok asztalairól, a nagy szemű, fekete olíva hatalmas hordókban, a különböző fűszerek nyitott szájú zsákokban várják a vásárlókat. Tömény illatfelhők keverednek a piac előterében, beljebb ugyanis már a halárusoké a csarnok, akik már délelőtt eladják a hajnalban kifogott zsákmányt. A medinában, kőhajításnyira az erődtől szőnyegszövők, bőrdíszművesek, fazekasok kínálják portékáikat. Alkudni lehet, sőt kötelező, hiszen az árak a duplájukról vagy a triplájukról indulnak, hogy a végén mindkét fél boldog lehessen. Az eladó azért, mert remek üzletet kötött, a turista pedig azért, mert úgy képzeli, ügyesen manipulálta a minden hájjal megkent kereskedőt.

Monastirnak van egy sziklás félszigete is, amely főleg a tizen- és huszonévesek kedvenc helye, s oda ugyancsak szabad a kilátás az erőd tornyából. Romantikus kora esti sétára is alkalmas az amúgy kissé elvadult, régi korok köveit őrző földnyúlvány, a lenyugvó napot a szemünk előtt nyeli el a tenger, addig viszont fenséges a látvány. A környék fiataljai mégsem ezért járnak ide. Ők mindennapi műugrásaikat gyakorolják itt. Dermesztő bátorsággal vetik le magukat a legmagasabb sziklafalakról is, csobbanásaiktól majdnem ugyanolyan hangos a part, mint egy-egy látványos, akrobatikus mutatvánnyal felérő ugrásuk utáni üdvrivalgásuktól.

Leballagva a toronyból, még egyszer szemügyre vehetjük a ribat különböző belső járatait, titkos kamráit, majd azokat a kiszögelléseket, ahol Zeffirelli forgatócsoportja egykor felállította kameráit. Népes stáb dolgozott itt több száz főből álló statisztériával. Tarak Ben Ammar, Tunézia leghíresebb producere Zeffirelli minden kérését teljesíteni tudta. A Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér világszerte ismert rendezője a Názáreti Jézus több jelenetét is ide, ezekre a helyszínekre komponálta meg. Születése után a nyolcadik napon körülmetélik az újszülött Jézust. Ezt a jelenetet is itt vették fel, ide hozza karjaiban Mária (Olivia Hussey) a csecsemőt, akiből később Izrael királya (Robert Powell) lesz. Galilea népével ő közli aztán az örömhírt, hogy véget ért a bűn rabsága, Isten békét köt az emberekkel. Heródes (Peter Ustinov) börtönében e falak között sínylődik Keresztelő Szent János (Michael York). Itt kapják el Júdást (Ian McShane), miközben megtagadja Jézust. Pilátus, a római helytartó (Rod Steiger) a monastiri erőd egyik berendezett termében ítéli halálra Barabást (Stacy Keach). Itt mondja el Jézus, hogy: „Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának éppen elég a baja.” Több jelenete született meg itt a filmnek, hiszen Monastir sokkal olcsóbban adja magát a világ filmeseinek, mint az észak-afrikai országok bármelyikének hasonló városa.

Zeffirelli a filmművészet legnemesebb eszközeit használta alkotásához. A Názáreti Jézus ma is, csaknem negyven évvel azután, hogy elkészült, lenyűgöző. Komputerizált világunkban, ahol már a számítógépes effektek uralják a legtöbb produkciót, ez a film másféle értékeivel ragadja magához a nézőket. Történelmi és vallástörténeti hűsége, a jelmezek és a díszletek pompája egyaránt csodálatra méltó.

Filmtörténeti alkotás színhelyén jár, aki belép a monastiri erőd kapuján.

 

 

 

 

Önnek ajánljuk

Nyitrán javíthat a DAC

A legjobb idővel került a döntőbe a szlovákiai kajak négyes

A DAC meccse a tévében

Csak a hulladékelhordást bíznák külsős cégre Párkányban

Gelle csak magára számíthatott, de így is olimpiai kvótát szerzett

Vonzóbbá tennék 
a felsőoktatást

Legfrissebb galériák
Olvasta már?