Isztambul, a piacváros

Ez most egy vásár a városban, vagy egy város a vásárban? Isztambulban ezek a kérdések egyszerre aktuálisak és feleslegesek. Európa vásárait bemutató új sorozatunk első részének tanulsága, hogy a piac olyan, mint a művészet: minden lehet az, amit annak tekintünk.
Veres István

2019. április 26. 09:00

- A szerző felvétele

Isztambul Törökország fővárosa, aki pedig Isztambulban vásárolni szeretne, annak a Nagy Bazárt (Kapalıçarşı) kell felkeresnie. Ebből a két állításból ugyan egyik sem igaz, viszont az isztambuli bazár egy olyan világ, ahol az igazság szavatossága gyorsan lejár. Ami fél órája még igaz volt, fél óra múltán már nem feltétlenül az. Ami tegnap még ennyi volt, ma már nem annyi. Akit ez zavar, ballagjon tovább, talál még standot, akármennyit.

Úgy is megéri, ha átvernek

Meg kell mindent pontosan kérdezni, kapja meg a látogató az instrukciókat már érkezéskor. Inkább kétszer megkérdezni az árat, biztos, ami biztos, mert aztán mondanak ezek bármit. Aztán később kiderül, hogy ezzel sem megyünk semmire, hiszen bizonyos helyeken az ár, amit érkezéskor mondtak, távozáskor már magasabb, ha az ember rákérdez a különbségre, előkapnak egy étlapot, és mutatják, hogy hát pedig úgy van, ahogy ők mondják, hisz ide van írva, mi meg biztos rosszul hallottuk, mert először vagyunk itt. De fordított eset is megtörténhet, ahogy az alábbiakból kiderül.

Az euróövezetből egyébként mostanában fokozottan megéri Törökországban vásárolni, hiszen hattal osztjuk a lírát, úgy kapjuk meg az euróban kifejezett értéket. Egy komolyabb húsos ebédet már 20 líráért megkapunk – parázson sült döner kebab vagy köfte (darált húsból készült fasírtféleség) körettel és friss salátákkal – három euró. De csirkehúsos dönert már 90 eurócentért is adnak – talán mert a törökök a csirkét (tavuk) nem is sorolják a szűk értelemben vett húsokhoz. A húst úgy hívják: et, ide pedig a vörös húsok tartoznak, elsősorban a birka meg a marha. Nem is nagyon van oka az ideérkezőnek, hogy csirkét egyen, legfeljebb puding formájában (elterjedt desszert a csirkemellpuding, persze közel sem annyira, mint a baklava).

A vásár slágerei

Bár a Nagy Bazár természetesen létezik: nagy is, meg bazár is, inkább csak a turisták látogatják. A nyugati szemlélő pedig hajlamos azt hinni, hogy a bazár utcáin hömpölygő tömeg nem nyugati arcberendezéssel bíró komponensei helyiek, akik épphogy kifutottak valamit venni, üres a hűtő, vagy a spájzpolcaikat feltöltendő. Ez is tévedés. Aki a nagy bazárban nem nyugati turista, az keleti. Sokan jönnek az arab országokból meg Közép-Ázsiából is. De ha belegondolunk, mi oka lenne Isztambul tizenöt-tizennyolc millió lakosának, hogy a hűtőszekrény vagy a spájz feltöltéséhez távoli városrészekből a történelmi központ szűkös, turistákkal egyébként is teletömött utcáira zarándokoljon? Hisz boltok meg piacok nemhogy minden városrészben vannak, de igazából ezeken a helyeken kerül a standokra az az áru, ami nem a turistákat, hanem a helyieket érdekli. A Nagy Bazár persze így is egy nyugati logikával fel- és befogadhatatlan vásári massza, ami egyszerre csodálatos és fárasztó. Van például egy teljes utca, amelyen kizárólag női sálakat árulnak. Minden boltban ugyanazokat a női sálakat, és nyilván megveszi valaki, mert ha nem így volna, az illető árusok mást árulnának. A bazár slágere most egyébként az elemes karaokemikrofon. Természetesen műanyagból készül, és kapható arany- ezüst- bronzfényű változatban, meg persze rózsaszínben. Hasznosíthatósága rendkívül széles, hiszen nemcsak a tinédzserek gyakorolhatják vele otthon vagy bulikban a kedvenc slágereiket, hanem az idősebb generáció is használhatja családi vagy szomszédi veszekedések közben, ha már nincs ereje vagy hangja kiabálni: csak felhangosítja, és belemondja ebbe. Egy másik sláger az aranyozott babacumi. Többféle színezetben kapható az ékszerüzletekben, és nyilván presztízs bizonyos családokban, hogy ünnepi alkalmakon a csecsemőkorú családtagok szájában aranyozott cumi csillogjon.

Ha veszel órát, olcsóbb a póló

Megállok egy pólókat árusító standnál, mutatom az eladó gyereknek, hogy ezt a fekete pólót kérem, a modern török állam, Mustafa Kemal, más néven Kemal Atatürk arcképével és aláírásával. Mondja a gyerek, harmincöt líra. Mondom neki, adja már oda huszonötért. Erre a gyerek mutat a boltba befelé, és mondja angolul, hogy watch, watch. Hát a watch, az angolul nézni, nyilván még további kemalos pólókat szeretne nekem mutatni, valamelyik közülük nyilván huszonöt líra, ezt diktálja az emberi logika, utánalépek hát. Viszont benn csak focistamezek vannak, a gyerek pedig a pult melletti szatyorból lapos dobozokat helyez egymás mellé az üvegasztalra. Amikor már a negyediket szedi ki, rákérdezek a dobozok tartalmára, erre a gyerek mutat a kezére, hogy watch, watch. Vagyis órákat szeretne nekem mutatni, azzal a feltett szándékkal, hogy ha veszek tőle órát, a póló árából is leenged. Mutatom is, hogy ez a verzió engem pont nem érdekel, itt a pénz, viszem a pólót. Fogja, és megy a tulajhoz a visszajáróért. És a végén úgy ad vissza, hogy harmincért viszem a pólót, vagyis mégiscsak számított valamit, hogy megnéztem az órás dobozok kipakolását, hisz leengedett ötöt. De miért?

Zsebkendősök, uborkások, perecesek

A bazár utcáin nem lehet elég nagy tömegnyomor ahhoz, hogy egy-egy autó ne hajtson be az emberek közé. A tömeg lassan szétválik, majd visszasimul. Betolja platós taligáját néhány árus: egyik mandulát, másik epret, harmadik uborkát kínál hangosan kiabálva. A szezámos perecet (simit) árusító bácsi a fején hozza a hatalmas kerek tálcát, megrakva a piramisba épített simitekkel. A simit egyébként finom, és újabban már nem csak magában majszolják, de a vásárló kérésére hosszú késsel kettévágják, és megkenik Nutellával. Simitest egyébként szinte minden isztambuli közterületen látni, ahogy sültkukorica-árust és gesztenyést is. Az árusok legalsó szintjét a papírzsebkendő-árusok alkotják: általában nagyon rosszul kinéző idősek vagy szegény gyerekek: ők igazából koldusok, csak van náluk papír zsebkendő is, ne már hogy éppen ők ne áruljanak valamit alapon. A Galata-torony mellett, ami Isztambul egyik nagy szelfimágnese – minden második ember a telefonjával fotózza vagy fotóztatja magát – egy nagyon rosszul kinéző idős bácsi félliteres kiszerelésű ivóvizet meg szelfibotokat árul.

A Nagy Bazár felkeresését egyébként érdemes hétköznapokra időzíteni, mert ahhoz képest, ami ott szombat-vasárnap tapasztalható, a párkányi Simon-Júda vagy a közép-európai fővárosok karácsonyi vásárainak meglátogatása magányos pusztai bolyongásnak tekinthető csupán. Hétvégenként elviselhetetlen a tömeg a környező tereken is: a Galata híd déli hídfőjénél, az Eminönün kocsonyaként áll a tömeg az aluljárókban, és hatcentis lépésekben lehet előrearaszolni. Ez persze nem tartja vissza a helyi anyukákat attól, hogy babakocsival is leereszkedjenek a tülekedők közé. A lépcsőkorlátok mellett egy elszánt férfi okostelefon-tokokat árul, kézből, és erről nagy hangon tájékoztatja is az araszolókat. Egy másik műszálas zoknikkal teszi ugyanezt. Isztambulban működik a nagy számok törvénye: az aluljárón áthaladó napi több tízezer emberből biztosan akad hat-hét személy, akinek éppen akkor van szüksége új telefontokra vagy zoknira, és akkor már megérte kijönni kiabálni.

Freddie Mercury dinnyéi

A történelmi központtól (Sultanahmet) távolabbi negyedek piacain pedig már nem a mozaikos lógó lámpák meg a festett tulipános tálacskák dominálnak a kínálatban, hanem a városlakók mindennapi szükségleteihez kellő árucikkek, mint a tölteni való szőlőlevél, a birkapacal, a sokféle olajbogyó vagy a sajtok. Az olajbogyók közül újabban a grillezett zöld a sláger: apró feketés csíkok borítják, erről ismerhető fel, meg arról a feliratról, hogy izgara zeytin. A török sajtok választéka szintén zavarba ejtő, és szinte mindegyiknek erőteljes íze van. A Fatih-mecset melletti utcák egyik piacán például datolyából kapni csak három fajtát: a sötét iráni kilója húsz líra, a középvilágos medinai kilója harminc líra, a karamellszínű apró szemű bagdadiból pedig már tizenkét líráért el lehet vinni egy kilót. De van friss datolya is, sárga fürtökben, ha az ember beleharap, kifröccsen a leve. Aszalva jobb. Egy kék sapkás bácsi a járda mellett leparkolt kisteherautó platójáról görögdinnyét árul, meg almát, a ládán a kartonlapon az ár: Elma 2 TL. A plató oldalán egy kopott, piros fürdőnadrágos kép Freddie Mercuryról. A szomszédos teázóban már egy líráért is teázhatunk, a városban egy tea ára általában három líra, a „lehúzósabb” helyeken négy vagy akár öt.

Kábel a rengetegben

Innen még mindig van tovább: ha a nagy bazárból északi oldalon kimegyünk, át az Eminönün és a Galata hídon, a karaköyi halpiac és a Galata-torony közti utcákban biztosan feltűnik majd, hogy minden bolt és stand csaptelepeket, kombinált fogókat, fűnyírókat, csavarokat és motorfűrészeket árul. Nem egy utcán, nem kettőben és nem tízben, hanem egy komplett városnegyedben, minden méteren. Hasonló érzés itt végigmenni, mint Hitchcock Madarak című filmjében, ahol az ember bárhová menekül, csak madarak jönnek, és támadó jelleggel lépnek fel. Itt meg a sok létra, fejsze, zuhanyrózsa, vezeték és huzal, slagok, csapok, csőkönyökök és kerítéshálók, vagyis minden, aminek nálunk egy vasasban a helye. Menekül a turista ez utcákból, de további és további utcák nyílnak elé, ugyanezzel. Az árak az időjárással változhatnak, ahogy a líra-euró árfolyam is. Kikeveredve a vasas negyedből már a Galata-torony felé ballagunk egy meredek lépcsőn. Egy apró élelmiszerbolt standján ládába rendezett gyümölcsök: alma, narancs, banán és stekkeradapterek. Bizonyos országokban, mint a Brit-szigeteken más a stekkerek formája, ezért átalakítókra van szükség, hogy a fogyasztók konnektorba szúrása meghozza a gyümölcsét. Szuvenírfronton az egyik nagy sláger a világító festmény. Megfesti a festő az isztambuli utcarészletet: omladozó régi falak mellett magnóliafa, háttérben mecset, előtérben rózsaszín Volkswagen bogár. Szép színes kép, stratégiai pontjain pedig a vászon hátoldalán világító LED-diódák vannak tapasztva, így sötétben világít az égre festett hold meg a VW bogár két első lámpája.

Esti falatok és hajhagymaturizmus

Időnként a tömegben kopaszra borotvált, sebes fejű férfiakat látni: sétálnak a turisták közt, fényképezgetnek, vásárolnak. Először gondolkodóba esünk: szegény ember, jól összeverték este, a tarkója fölötti méretes seb ráadásul vastagon le van ragasztva, feje tetején sok kis véres pont. Ők a hajhagymaturisták. Az arab országokban ugyanis sok férfi szenved korai kopaszodástól: nekik Isztambulban műtéttel hajhagymákat ültetnek a fejbőrükbe, olyanokat, amelyeket fejbőrük azon részeiből gyomláltak ki, ahol sűrű a haj. Ha már a mellplasztika örömeiből kimaradnak, a szépséghez vezető fájdalmas útnak legalább ezt a részét végigjárhatják.

Bizonyos negyedekben, a Taksim térre vezető Istiklal utcában vagy az ázsiai részen levő Modában éjfélkor még hömpölyög a több tízezres tömeg. Húszméterenként utcazenészek, a kirakatokban döneresek és lokumosok teszik a dolgukat, pici standokon fűszeres rizzsel töltött kagylót árulnak. Vesz az esti sétában megfáradt turista pár kagylót, felnyitja, tartalmára citromlevet facsar egy fél citromból, az egyik kagylóhéjat kanálnak használva a másikból kilapátolja, megeszi, ezt megismétli még öt-hatszor, aztán megy tovább, kétszer aláhúzva gondolatban a megállapítást, hogy aznapra már jóllakott. Ám akkor meglátja a karaköyi kikötőben a televíziósdobozból kiszedett polisztirolból épített apró standot és a négy fekete kabátos bácsit. A négy fekete kabátos bácsi balık ekmeket árul, a balık hal, az ekmek kenyér. Az egyik bácsi a polisztirolokon elhelyezett parazsas rácson süti a halszeletet, ha megvan, odaadja a másiknak, az pitára rakja, megszórja fekete szezámmaggal, spriccel rá gránátalmaszószt, rak hozzá friss mentát, salátát, erős paprikát, paradicsomszeletet. Rátekeri a pitát, majd az egészet visszateszi a parázs fölé, hogy egyszerre is átmelegedjen. Odaadja a harmadik bácsinak, aki papírba tekeri, és átnyújtja a vándornak. Az odaadja a negyedik bácsinak a pénzt, az visszaadja, mindenki mosolyog. Még a stand melletti kartondoboznál álló, rosszul kinéző fiú is, aki piros színű limonádékat árul kétdecis poharakba előre kiöntve, szuroksötétben. Hogy miért vagy kinek, nem érdemes elgondolkodni rajta, ahogy azon sem, hogy ezt az egészet milyen logika mozgatja.

Még egy fontos összefüggés: a vásár törökül pazarı. A vasárnap meg pazar. A marketingigazgató meg pazarlama müdürü.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Még soha nem vonultak ennyien a Pride-on

Csak a legerősebb hazai tejtermelők maradtak talpon

Köztesnövényeit is elhozta a KWS

A Híd nem akar populista témákat előhúzni a kampányban

Meghalt „Európa arca”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?