Iparival ötvöződő népi díszek: kreppangyalok és agyagbárányok

Leginkább porosodástól óvó dobozok mélyén húzták meg magukat, a létrejöttük kézmozdulatainak ismerői mind kevesebben lettek, mígnem néhány évvel ezelőtt rájuk szegeződött a kisnagybetűs közvélemény figyelme. Értéktárba kerültek, műhelymunkákon lesték el készítésük rejtelmeit, és több százat osztottak szét belőlük egyszeriben.
Rizsányi Attila

2018. december 19. 09:15

A krepp-papírból készült angyalok a múlt század ünnepi tartozékai voltak az angyalábrázolás mindenki számára elérhető módozataiként. Mivel megjelenésük, készítésük egy térségre szűkíthető, felkerültek a külhoni, azon belül is a vajdasági magyar értéktárba. Akár a környezetvédelmi témájú lapszámunkra is visszautalhatnék most, hiszen az üvegből, majd műanyagból készülő, mind többek számára elérhetővé váló díszek szorították ki őket a karácsonyfák környékéről. Nyilván nincs két egyformára díszített karácsonyfa, esetleg nagyon hasonló, és ízlés dolga, hogy ki milyenre alakítja az ünnep központi szimbólumát, viszont Sebők Valériát a papírangyalokkal ékesített, fehérre díszített fa emléke vitte rá arra, hogy a jelen évtized elején felkutassa ezt az papírangyal-készítési hagyományt. Ez már csak azért sem lehetett egyszerű, mert nem tömegszokásnak eredt a nyomába: minden közösségben megvolt az a néhány ember, aki értett a kreppangyalok nyelvén, és rendszerint családi körben öröklődött generációkon keresztül a tudás. A felelevenítés nyomán született angyalok aztán ott szerepelhettek a népi karácsonyi díszek szabadkai kiállításán, amelynek szerzője Raffai Judit néprajzkutató volt.

A faállítással kezdődött

A karácsonyfa állításának szokása német nyelvterületről származik, Pesten az első karácsonyfát minden bizonnyal Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, és érdekes módon Szabadkán már 1859-ben átvették ezt a hagyományt, pontosabban ezt igazolja feljegyzés. Az elkövető egy óvó bácsi, Völgyi Lajos volt, tudtuk meg most, amikor megkerestük a néprajzkutatót kérdéseinkkel. Völgyi aztán egyébként könyvet is írt arról, hogyan kell feldíszíteni a karácsonyfát az intézményekben, óvodákban, iskolákban. Persze ettől függetlenül mindenki a maga feje után díszíthetett, és a szokás csakhamar elterjedt Szabadka környékén is, viszont a parasztság körében kezdetben nem fenyőt, hanem csak egy-egy ágat ékesítettek fel az ünnep örömére. „Bajmoki meg horgosi adatok is igazolják, hogy több helyen a tüskés glédicságat díszítették a 19. század utolsó szakaszában, ehhez diót, almát, esetenként fügét használtak, és kezdetben valamilyen süteményt helyeztek rá, majd csak a későbbiekben terjedt el a szaloncukor” – magyarázta Raffai Judit. De másféle ágakat is használtak, Doroszlón például kökényt, más helyeken tollfát készítettek, azaz fehér tollal vontak be egy ágat, főleg Oromhegyesen. A díszítés azonban nagyrészt hasonlított, bizonyos helyeken pattogatott kukorica is helyet kapott rajta, esetleg krepp-papírt tekertek rá, amit néhol felvágtak, hogy szétnyílva impozánsabb legyen.

Ezek alatt az ágak alatt a leírások szerint már helyet kaptak a báránykák, amelyeket házilag készítettek, idővel pedig a krepp-papír angyalkák. Az, hogy ezek a figurák csak Vajdaságban terjedtek el, teljes bizonyossággal nem állítható, jegyzi meg a kutató, de a Kárpát-medence számos néprajzosát megkereste már ezzel a kérdéssel, és egyikük sem tudott beszámolni hasonló angyalkák készítésének hagyományáról, viszont annyit tudni, hogy az Alföld más részein is készítettek agyagból bárányokat. Megint más kérdés, teszi hozzá, hogy az interneten, különböző aukciókon látott már a vajdaságiakkal rokon angyalokat.

Ahány gyerek, annyi

A jelenség érdekessége, hogy a kreppangyalkákat és agyagbárányokat specialisták készítették, tehát nem minden háztartásban értettek hozzá. Viszont hivatásos mesterei sem voltak, ami valahol érthető is, mert még ha komoly bevételt jelentett volna is az árusításuk, az év többi hónapja szűkösködéssel telt volna. Raffai Judit elmondása szerint minden közösségben kialakult, hogy ki, esetleg kik lesznek azok, akiknek jobb a kézügyességük, illetve ügyesebben tudták megformálni a figurákat, így a téli ünnepkört megelőző időszakban ők nagyobb mennyiségben készítették, a többiek pedig tőlük vásárolták.

A 20. század elejére már jórészt a fenyőfa volt a karácsony központi szimbóluma minden háztartásban, és ez alá rendszerint ahány gyerek volt, annyi bárányt tettek, méghozzá a Luca-búza felé fordítva, angyalkából pedig általában egyszerre csak egy szolgált díszül. Hasonló bárányka egyébként a budapesti Néprajzi Múzeumban is látható, de Raffai Judit elmondása szerint egyértelműen Vajdaságban tartott ki legtovább a hagyománya, egészen konkrétan máig, hiszen az ünnepek előtt még mindig találni néhányat a szabadkai Tejpiac némely árusánál.

Ipari? Házi? Mindkettő!

Ezeknek a figuráknak a készítése kapcsolódik ugyan a népművészethez, mégsem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy teljes egészében népi, már az angyalkák alapanyagát tekintve sem. A krepp-papír mellett a színes fejet is boltban vették, az ugyanis nyomtatott volt, és úgy vágtak ki utólag minden angyalka számára egyet-egyet. Viszont a krepp sodrása mellett az egyedi díszítőelemnek számító papírrózsák készítéséhez is kézügyesség kellett, arról nem is beszélve, hogy a bárányok testét agyagos sárból formázták meg, lábakat szárízékből kaptak, viszont a bundájuk a kezdetben használt gyapjú helyett csakhamar vatta lett, ezt szintén vásárolnak, fejtegette a néprajzkutató, hozzátéve, hogy ő maga már nem is látott gyapjúbundás agyagbárányt. Ahhoz persze, hogy a formázás és a díszítés is jó eredményt hozzon, gyakorlott kezek, ujjak szükségeltetnek, és ugyan mindegyik egyedinek mondható, az eltérések alapján akár csoportokat is meg lehet határozni: a világosak eltérnek a hófehértől, a díszítés egészen feltűnő változatosságot hozott, s az angyalfejeknek is voltak változataik, noha azokat sokszorosítással, a nyomdatechnika felhasználásával állították elő.

Sebők Valéria felújító tevékenysége nyomán egyébként ismét elterjedt Vajdaságban a készítésük, viszont jórészt a népművészet életben tartói körében, azaz csak egy bizonyos réteg foglalkozik ezzel – a többiek pedig őket kereshetik meg, ha ilyen figurákkal egészítenék ki az ünnepi díszpompát. Nagyjából tíz évvel ezelőtt azonban, jegyzi meg Raffai Judit, elsősorban még azoktól lehetett kapni, akik családon belül örökölték a készítés tudományát. És ami a báránykákat illeti, a korábbiakban a húsvéti ünnepkör idején is előkerültek, hiszen annak a szimbólumrendszernek is a részét képezik.

Kiszorító tényezők

Az angyalkák és báránykák nagy keletjét elsősorban az biztosította, hogy a szélesebb rétegek számára is elérhetők voltak már a szokásbeépülés kezdeti szakaszában, még ha ipari termékekből készültek is. Később persze mind nagyobb teret követeltek maguknak a más anyagokból tömeggyártott díszek és kiegészítők, amelyek sokkal inkább egy globális kínálat részeként érkeztek meg a kisebb közösségek háztartásaiba is. Az ünnepi hagyományok alakulására ezzel mintegy párhuzamosan kihatással volt a társadalmi berendezkedés diktálta elvárás is. Legújabb kutatásaiban ennek járt utána Raffai Judit, és érdeklődésemre a legérdekesebb mozzanatként azt emelte ki, hogy a karácsonyfa-állítás szokását – mint feljebb már láthattuk – gyakorlatilag az óvodai és iskolarendszer honosította meg, hiszen elsőként ezek adtak otthont a feldíszített fenyőknek, a szocializmus időszakában pedig éppen ezekből az intézményekből indult ki az ellenmozgalom. „A karácsony helyébe a szocialista ideológiának megfelelő szilveszteri Télapó-várást helyezték, s azt hirdették, hogy a fenyőfát is a Télapó hozza” – emlékeztetett a néprajzkutató. A Szovjetunió volt e tekintetben a kiindulópont, ahol már a harmincas években törvényben negálták a karácsonyt, helyette az újévet a gyerekek napjaként hirdették meg. A Télapó alakja számos tekintetben azonosságot mutat az ünnepi ajándékhozók hagyományos alakjaival, a Jézuskával vagy az angyalkával.

Az ünnepet magát bizonyos országokban meghagyták december 24-ére, de másként nevezték, megszűnt karácsonynak lenni, és a térségünkben a Télapó meghonosítását segítette az, hogy volt már itt egy hasonló figura, a Mikulás, sokan össze is keverik őket mind a mai napig. Hozzá kell tenni, mondja Raffai Judit, hogy az elmúlt évtizedek inkább a Télapó elterjedésének kedveztek, különböző reklámokban, a médiában is nagyobb teret kapott.

Azokon a helyeken azonban, ahol a katolikus vallás mellett másik is élt, a két karácsony közötti időpontra, rendszerint szilveszterre tették át az ünnepet, és ennek az átállásnak az érdekében számos, külön erre létrehozott intézkedést foganatosítottak. Például nem kapták meg az emberek a fizetésüket karácsony előtt, állítólag olyan rendelkezések is voltak, főleg kezdetben, hogy kivonták a legkedveltebb ajándékokat, főleg a játékokat a boltból. Később azonban elfogadottá vált valamilyen szinten, hogy a többség mégis megüli az ünnepet, így Raffai Judit tudomása szerint a vajdasági magyarság is. Akinek volt mitől tartania e tekintetben, azok a tanárok és közalkalmazottak voltak, ők esetleg titokban karácsonyozhattak, vagy olyan trükkökhöz folyamodtak, hogy nem otthon, hanem valahol máshol, például egy utazás fedésében tették meg ezt.

Mindenesetre nem tudni arról, hogy közvetlenül ennek a folyományaként szűnt volna meg valamilyen szokás, húzza alá a kutató. Sőt, tapasztalatai szerint mind a mai napig a karácsonyhoz kapcsolódóan számos szokás és hagyomány megmaradt, és él tovább, kezdve a karácsonyfa-állítástól a böjti étkezésig vagy az étrend bizonyos mértékű megváltoztatásáig. A legtöbb ünnepi asztalra karácsony böjtjén ugyanaz kerül, mint a korábbi időkben, így kezdetként dió, alma fokhagyma és méz. „Akár a magyarországi karácsonyokhoz hasonlítva is azt láthatjuk, hogy a vajdasági magyar ünnepi szokások egészen nagy mértékben a valamikori hagyományokat követik” – vonta le következtetésként Raffai Judit, megjegyezve azt is, hogy ugyanakkor változások egész sorát is felfedezhetjük, és ez leginkább talán a díszítés tekintetében szembetűnő.

Szakmai, művelődéstörténeti szempontból mindenesetre komoly jelentőség tulajdonítható a karácsonyi angyalkáknak és báránykáknak, hiszen a népi vizuális kultúra lenyomatai. Ötvöződik bennük az újszerű és a régi, sőt a szakrális és a profán, méghozzá oly módon, hogy létrejöttükben a népművészet az előző századok divatjai nyomán formálódott.

Milyen is az angyalka?

A díszangyalkák tulajdonképpen egy-másfél papírszalvétányi krepp-papírból készültek, ebből alakították ki az ügyes kezű készítőik a széles szoknya formáját, valamint a szárnyakat. Ráragasztották a nyomdatechnikával előállított arcformát, amelyet nagyobb papirosból vágtak ki, s végül a legtöbbre akasztó került, hogy felfüggeszthető legyen. A díszítés pedig mindenkinek a maga dolga, hiszen a fehér vagy világos színű papírra masnik vagy virágok kerülhetnek, akár több színben is, a mai készítők pedig a kiegészítők egész garmadájából válogathatnak. Egyébként a parasztasszonyok és a lányok a korábbi időkben más díszeket is készítettek papírból: madarat, kosárkákat, esetleg karikákból összeálló füzért.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

VIDEÓ: A Basternák-gyilkosság ügyében razziázik a NAKA, Alena Zs. sofőrjét is őrizetbe vették

Modellektől lopott, manipulált képekkel csábította Alena Zs. Glváčot

Robert Fico megjelent az alkotmánybíró-jelölti meghallgatáson

Bajban a pozsonyi idegsebészet

Több vizet a Bodrogközbe

Érsekújvár: 12 éves fiú akart meglopni egy autójában ülő nőt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?