Instagram és pusztulás

Tényleg lopakodó természeti és kulturális katasztrófa az Instagram? Minden bizonnyal egyre többen látják a közösségi média (nem kizárólag az Instagram) környezetszennyező hatását. Én is.
Vasárnap

2019. június 11. 09:45

A közösségi média jelenléte tagadhatatlan, és igencsak határozott. Nem megyek bele, miért személyiségtorzító, mitől durva, elvonási tünetekkel járó függőség, és miképpen válik az egyik leglendületesebben előretörő kisebbségi komplexust okozó, erősítő eszközzé. Erről sokat lehet olvasni.

Tény, hogy az előnyeit messze túl-, veszélyeinek súlyosságát pedig mélyen alábecsüljük. Nem szólva a lappangó mellékhatások tucatjáról, amelyek (egyelőre) nem sok gondot okoznak.

A granadai Alhambra egész Spanyolország egyik leglátogatottabb műemléke. Hozzáteszem, joggal. Mégis, azt kevesen tudják, hogy Washingon Irwing 1829 tavaszán-nyarán fedezte fel újra a paloták, kertek, tornyok, udvarok valóban páratlan varázsát, és Alhambrai történetek címmel könyvet írt az élményeiről s a mór időkből fennmaradt legendákról. Addig, évszázadokon keresztül senkit nem érdekelt a Naszrid-dinasztia uralkodóinak mesés lakóhelye, amelyet napjainkban milliók látogatnak, és sok-sok bakancslistán előkelő helyet foglal el. A turizmus természetesen bevételt hoz a régiónak, az országnak és a lakosoknak is, de tudatosítanunk kell(ene), hogy mindennek van egy egészséges mértéke, és mindennek van ára. Az Alhambra és egész Granada nagyon hálás Irvingnek, amiért ezt elérte. Egy könyvvel. Nagyjából száz év alatt. Ám mostanra megszólaltak a helyiek. A szemét, a zaj, az állandó fesztiválhangulat miatt egyre kevésbé lehet élni a városban.

A helyzet Irving óta rengeteget változott. Könyv helyett néhány jól beállított fotó, néhány méltató sor elképesztő károkat (is) tud okozni.

Hogy mire akarok kilyukadni?

1995 táján nagyjából évi 500 millió turista kerekedett fel. Napjainkban közel másfél milliárd ember!

Manapság, ugye, mindenkinek kell, hogy legyen egy valamirevaló bakancslistája, hiszen az áramlásban nem mindegy, hogy mennyire tudunk a „menők” között maradni. Egy felmérés szerint csak 2018 során több mint egytrillió (milliárdszor milliárd) digitális fotó készült.

Ne is próbáljuk elképzelni, elképesztő mennyiség. Ezek nagy része valamelyik közösségi oldalon pompázik, a pillanatnyi sikerünket, szépségünket, gyermekünket, utazásunkat, szerelmünket, kedvencünket, szerencsénket, reggelinket, fogselymünket, hangulatunkat próbáljuk a lehető legzajosabban kifejezésre juttatni vele. Mára mindenki, kivétel nélkül fotós lett. Persze régebben is fényképeztünk, próbáltuk megragadni a pillanatot, de azok a képek az otthoni albumban gyűltek.

Egy-egy különleges helyszín mindig vonzóvá teszi a fotózást, és a mai utazók gyakran a közösségi oldalakon találnak inspirációt a következő útjukhoz. A történet persze összetett. Az olcsó repülőjegyek, szállások, könnyen elérhető információk mind-mind az utazást támogatják. Ez még jó is lehetne. Arról viszont nem sok szó esik, hogy jó néhány helyszín éppen a közösségi médiában megjelenő felvételek, beszámolók, leírások hatására tűnt el, ment tönkre, szennyeződött be, vált élvezhetetlenné. Az igazán ijesztő nem kizárólag maga a tény, hanem, sőt még inkább a dinamikája, amely hónapok alatt képes ismeretlen, paradicsomi helyeket turistahordák által szétcincált, bűzlő tetemmé változtatni.

Az észak-amerikai Arizonában található Horseshoe Bend hatalmas népszerűségre tett így szert, ugyanis a vörös szikla szélére állva páratlan kilátás nyílik a Colorado folyó smaragdzöld vizére. Ide öt éve még csak évi ezer ember látogatott el, mára napi (!) négyezer.

Csak gondoljunk bele, hogy ilyen tömeg milyen pusztítást képes végezni. A példákat vég nélkül lehetne sorolni, Andalúziában az eldugott hegyi falvak nevét inkább le sem írom, mert igenis a látogatók mértékletes létszáma mindenképpen értéket jelent. Marokkóban az Ait Ben Haddou minden bája mellett sem a kedvencem, pontosan a rengeteg turista miatt. Tavasszal találtam egy másik csodálatos helyszínt, ahol egyelőre sokkal kevesebben vannak, remélem, sokáig.

Ugyanez a helyzet híressé vált hegycsúcsokkal, ahol kézitusa folyik a csúcskeresztnél, a sivatagi dűnéken, de a tengerpartokon, reptereken, éttermekben is, mindenhol.

Ha a nagy rohanás közben mégis találunk egy csendes, romantikus, békés zugot, ahol derűs mosollyal tudunk felsóhajtani az elégedettségtől, élvezzük. A pillanatot. Lehetőleg fényképezés, pózolás, trükközés nélkül. Ha mégis készül néhány felvétel, ne az Instagram legyen a célja. Szánjunk időt a családra, barátokra, és éljük át újra a csodát, miközben megosztjuk az élményt a hozzánk valóban közel állókkal.

Kovács Zoltán buddhista tanító, a VándorLáss alapítója

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Fico: A parlament nem fog megválasztani egyetlen új alkotmánybíró-jelöltet sem

Remišová és négy másik képviselő elhagyja az OĽaNO-t

Nagy port kavart Orbán levele

Minden hangszeren játszanak: futballisták a mikrofon mögött

Szlovák juhtúró magyar tejből

Bővül a hokis Visegrádi Kupa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?