II. Selye Nyári Egyetem Komáromban

A képzés mellett szórakozást is kínál a II. Nyári Egyetem. A nyári vakáció eltöltésének rengeteg módja van; az egyik a továbbképzésen való részvétel. A komáromi Selye János Egyetemi Központ tavaly nyáron hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az I. Nyári Egyetemet.
sysadmin

2003. július 4. 04:00


A képzés mellett szórakozást is kínál a II. Nyári Egyetem.

A nyári vakáció eltöltésének rengeteg módja van; az egyik a továbbképzésen való részvétel.

A komáromi Selye János Egyetemi Központ tavaly nyáron hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az I. Nyári Egyetemet. Az érdeklődők július első három hetében informatikai képzésen, illetve nyelvtanfolyamokon vehettek részt. Az idei kínálat ennél lényegesen gazdagabb. A nyelvtanfolyamok résztvevői az angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven kívül szlovákul, magyarul, portugálul, oroszul, héberül és arabul is tanulhatnak. A számítástechnikai képzés keretében megismerkedhetnek a weblapkészítés fortélyaival, és európai számítógép-használói, úgynevezett ECDL-bizonyítványt is szerezhetnek. A számviteli képzés keretében a résztvevők az egyszerű és kettős könyvelés fortélyait tanulhatják meg, míg a médiatanfolyam hallgatói a sajtószakma műszaki, technikai és műfaji sajátosságaival ismerkedhetnek. A kínálat tényleg gazdag – a szerkesztési és tördelési, valamint video-, film- és operatőri alapismereteken kívül a fényképezésbe is belekóstolhatnak a résztvevők.

A megnyilvánulási készségek fejlesztését célozzák az olyan tanfolyamok, mint az önérvényesítő viselkedés elsajátítása, a kreativitásfejlesztés és teamépítés, a kommunikációs alapismeretek és a testbeszéd. A tehetséggondozás, illetve az egyetemi tanulmányokra való felkészítés a célja a matematikai tehetséggondozó tábornak, valamint a történelmi, közgazdaságtani és matematikai felkészítőnek. Az esti képzőművészeti foglalkozás keretében a „művészlelkek“ az üvegfestés technikáját sajátíthatják el.

Hogy ne csak a tanulás töltse ki a júliust, a résztvevőket nosztalgiabulik, sportolási lehetőség, filmvetítések, előadói estek, táncház és koncertek várják, a túrát kedvelők pedig bebarangolhatják Komárom természetvédelmi tájait.

Aki rákapcsol, még jelentkezhet! *

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

Kiska: A választások megmutatták,hogy az emberek tisztességes országot akarnak

GALÉRIA: Rossi a három pontnak örülne a legjobban

Udvardon és Muzslán is győzött Čaputová

Legfrissebb galériák
Olvasta már?