Így lettünk ilyenek

Cs. Liszka Györgyi

2019. november 20. 09:00

Gyorgyi
- Somogyi Tibor felvétele

Harminc éve ilyenkor úgy gondoltuk, végre miénk a világ. Egy emberként énekeltük tereken, rendezvényeken a himnusszá lett Sľúbili sme si lásku, sľúbili vravieť pravdu len Ivan Hoffman-dalt, vagyis hogy szeretetet ígértünk, azt ígértük, az igazat mondjuk, merthogy felébredtünk egy rossz álomból. Jöttek a fiatalok, kinyújtották üres kezeiket, és miattunk, értünk verték meg őket, a mi hallgatásunk miatt. Ám időtlen idők elteltével végre felhangzott az utolsó csengetés, nyújtsuk ki tehát mi is üres kezünket mind, s ragadjuk meg vele a saját jövőnk. Nyújtsunk kezet egymásnak utcákon, tereken, mert végleg elég volt már a hitetlenségből s a félelemből. Sľúbili sme si lásku, sľúbili vravieť pravdu len, / sľúbili sme si vydržať, sľúbili sme si nový deň. Azt ígértük, kitartunk, egy új napot ígértünk magunknak.

És azt hittük, a szabadság mindent megold. Azt hittük, elég ígérni vagy odaállni az ígérők mögé, és kivárni, hogy megváltozzon a világ. Nem gondoltuk, nem tudtuk, hogy a szabadság mindenkinek mást jelent. Azt gondoltuk, azt hittük, hogy mindenki ugyanarra vágyik, amire mi is. Hogy nyilvánosan is elmondhassa tisztességesen megfogalmazott véleményét, anélkül hogy bármi retorzió érné, anélkül, hogy bárkit bemocskolna, vagy bárki bemocskolná őt. Hogy ne packázhassanak többé senkivel frusztrált hivatalnokok csak magáért a hatalomgyakorlás kéjéért. Hogy teljesítmény, szakmaiság, ne pedig rokoni, kapcsolati szálak mentén értékeljék a munkánkat, alkalmazzanak megfelelő állásokban, nyújtsanak állami támogatásokat. Hogy azokat, aki majd képviselnek bennünket, valóban mi választhassuk meg, s ne egy előre, pártérdek szerint felállított listát kelljen bedobnunk négyévente az urnákba. Hogy ne a párttagság és -szimpátia számítson, hanem az ember és annak cselekedetei. Hogy soha többé ne lehessünk rabjai egy országnak.

S végre nyíltan írhattak, szólhattak, végzettségüknek megfelelően dolgozhattak azok az emberek, akikre sokan felnéztünk, akik az elnyomó rendszerben inkább vállalták, hogy kazánházak, halottégetők fűtői lesznek akadémiai címekkel, művészdiplomákkal, mintsem hogy behódoljanak, egyezséget kössenek a hatalommal. És írtak, és szóltak, és akkora boldogságérzet söpört végig az országon, Közép-Európán, amilyen a mi életünkben még sosem, és azóta sem. Legalábbis ezt hittem én, mert véresen komolyan elhittem, hogy amit a vértelen, bársonyos tereken ígértünk, azaz hogy kitartunk, azt a negyven éve várt új napot éljük ezentúl, ahogy a nyugati szomszédaink élik napjaikat, meg a demokratikus világ. Aztán elég hamar ki kellett józanodnom, hiszen amit láttam, az kísértetiesen hasonlított az addigi forgatókönyvekhez. Ahogy pionírkoromban mindenki a pionírcsapatok titkos megalapítója volt, ahogy minden második öregember partizánként jött el közénk, pontosan úgy lett cserkész szinte ugyanaz a társaság, és láss világ csodát, Tóth Karcsiék lakásán annyian alapították meg az FMK-t, hogy szinte csak én nem voltam ott. Látva azt a sellyei lakást, azóta is azon gondolkodom, vajon hogyan férhetett ott el annyi forradalmár, arról nem is beszélve, hogy pár év, mit pár év, pár hónap leforgása alatt mivé lett belőlük jó néhány. Borzadva kellett látnom, hogy pár év, mit pár év, pár hónap leforgása alatt hogy változott ugyanaz a kulcsot csörgető bársonyos tömeg paradicsomot dobáló csőcselékké (Sľúbili sme si lásku), a szónokokat éljenzők ugyanazokat köpködőkké. És akkor rá kellett, hogy jöjjek, nem is annyira a társadalmi berendezkedéssel volt baj, mint velünk, itt élőkkel. Teljesen mindegy, minek hívjuk az államformát, hatalomra itt mindig azok kerülnek, akik gátlástalanul törekednek rá, a nép, az istenadta pedig vajmi keveset értve belőle, hozzá meg aztán pláne semmit, mindig a saját, személyes kis sérelmei, igényei, előnyei alapján választ. Krónikusan vagyunk naivak és hiszékenyek, a mának élünk, és nem látjuk a jövőt, a múltból pedig itt mi, Közép-Európában soha nem is tudtuk levonni a tanulságokat. Volt harminc éve pár jó hónapunk, amikor ígértük egymásnak a szebb jövőt.

Azóta csak ígérnek.

 

A VASÁRNAP esték rendszerint csendesen, szabadon teltek.

Michelle Obama: Így lettem

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 47. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Grendel Gábor

Grendel: Matovič már hajlandó számos kérdést magyar szemmel figyelni

BMW 120d xDrive

BMW 120d: több embert szólít meg

sport a tv-ben

Chelsea–Arsenal rangadó a tévében

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban

Stagnál a munkanélküliség

 Putyin: Oroszország nem készül senkivel háborúzni

Putyin új főügyész kinevezését kezdeményezte

Télen megnő a kihűlés veszélye

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.