Horgászcsendélet kutyával

Vasárnap

2019. június 7. 09:15

- Somogyi Tibor felvétele

Végre kint a víznél, horgászfelszereléssel, csalival, idén először. Lassan jött a tavasz, esőt is alig hozott májusig errefelé. Szerencse, hogy a csatorna vize, környezete a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére már majdnem a tavalyi képét mutatja, sőt kellemes emlékeket idéz, főként ősszel sikerült néhány szebb halat megakasztani és -szákolni. Csak a horgászok tudják átélni ezeket a pillanatokat, a kapásjelző vagy az úszó, népnyelven dugó, legapróbb mozdulását is. Ugyanúgy a tavaszi első bevetést, akár akad a horogra valami, akár nem.

Szinte áll a víz, legalábbis a legtöbb horgászható gyors folyású kanáliséhoz képest, ezért is szeretek itt – bár olykor duzzasztják, olykor meg leeresztenek belőle, nem értem, ahogy sok mindent –, a felszín kavarog, gyűrűdzik, nagyobb örvények, burványok tűnnek fel. Csupa jó jel, odébb hatalmas csobbanás töri meg a csendet, amur lehet, esetleg harcsa. Közben készítem elő a botokat, főtt kukoricát szórok a vízbe, haltápból gyúrt gombócokat, köztudott, etetés nélkül manapság nehezen fog az emberfia halat, legyen az a Latorca, a Balaton, valamely bányató vagy ez a kanális. Mesélik, ugye, hogy valamikor öregjeink kézzel kapdosták ki a vízből a nagyobb példányokat. Éveim számát tekintve jómagam öregnek számítok, de ilyesmire nem emlékszem.

Pali barátommal együtt reménykedünk, zsákmánnyal térünk haza, legyen az keszeg, kárász „csupán” – bár először horgászunk az évben, s hírünk sincs az itteni halak mozgásáról. Pali fenekezik, én az egyik botommal úsztatok, jóllehet a felcsalizott horog vagy a damil el-elakad valahol lent, az ugyancsak növekedésnek indult hínárban. Kukorica, földigiliszta a horgokon, vagy egy horgon mindkettő, vagy csak az egyik. Jó itt kint, csend, szél sem zúg, még csak szellő sem mozdítja a fák levelét, a táj zsendülő zöldjét a napfényben. A szemközti parton ismerős horgásztárs parkol le kocsijával: „Mennek, mennek?” – érdeklődik. „Menni mennek, csak nem jönnek” – próbálok szellemeskedni. Aztán jó horgászszokás szerint elkezdjük közösen kutatni okát a halak étvágytalanságának, merthogy még az amúgy szemtelen, mindig éhes törpeharcsákon is mintha eluralkodott volna a közöny. Légnyomás, holdállás, front, a vízszint ingadozása, hideg éjszaka, meleg nappal, mely alig képes emelni a víz hőmérsékletén, jóllehet most lenne, illetve van a halak szerelmének, nászának, az ikrások és a tejesek ívásban végződő orgazmusának ideje, melyet, ahogy olvastam valahol, egy hidegfront betörése is megzavarhat.

Ekkor Pali halkan megszólal mellettem, szinte súgja, „vigyázz, nagy kutya mögötted, ne csinálj hirtelen mozdulatot”. Látom rajta, nem viccel, s hazudnék, ha azt mondanám, nem ébredt bennem némi félelem, mely a 80-as évek végén telepedett meg kutyabarát lelkemben, amikor egyetlen kutya, egy komondor nem akarta viszonozni a barátságomat. Ha meglátott, szinte kivetkőzve rontott a kerítésnek, a nyakörvénél fogva tartotta vissza gazdája, valahányszor hozzájuk igyekeztem angol nyelvkönyvekkel a hónom alatt. Nem emlékszem rá, hogy megsértettem volna, sőt cukorkát, nápolyit vittem neki, jeleként, „én nem haragszom rád, pajtás”, valamiért mégis örök ellenfélként, mi több, ellenségként könyvelt el. Egyedül ő tudta, miért. Tudta mint őrző-védő pásztorkutya. Történt egyszer, hogy ködös estén ballagtam hazafelé, és a gyéren megvilágított sikátorban feltűnt a komondor, lassan ballagott szembe velem, majd amikor elhaladtunk egymás mellett, mindketten megálltunk és visszanéztünk. Egy méter előnyöm volt… Legyen itt elég annyi, hogy épen úsztam meg a találkozást, ha lihegve is. E „szeretetteljes, agresszív, kedves, önálló, hűséges, védelmező és szociális fajta” szóban forgó – egyébként aznap kiszökött – képviselőjének ugyanis a sikátor vége egyúttal vadászterülete határát is jelentette. Ez volt a szerencsém, mint gazdája később megjegyezte.

A halak továbbra sem éhesek, ám ez most kevésbé izgat, mint a kutya, melynek feje kibukkan a hónom alól, nyakamat nyalná, lábszáramhoz dörgölőzik táncoló farokkal. Ez megnyugtat. Németjuhász a formája, azonban más vér is keveredhet benne. Nyakörvén fémkarika, szíj nélkül, a nyaka csatakos, a szaga egyenesen kellemetlen. Egyre több a nedves folt ruhámon, szólok Palinak, jobb híján kínálja meg kukoricával, lássa békés szándékunkat, melyre persze, mint az élet számos területén, érkezhet agresszív válasz. Nem ismerjük a kutya múltját, de virgonc ragaszkodását látva nem jut eszünkbe elzavarni. Viszont így lehetetlen horgászni, vizes is vagyok, bűzlök, csomagolunk. Kérdés, a gyönyörű táj ölén akkor is ekképpen döntünk-e, ha kapnak a halak. Indulunk, a kutya is, más irányba.

Feleségem, szörnyülködik, hogy nézek ki, majd a szokásos érdeklődés – hal? Az nincs. Mosnivaló viszont annál inkább.

Bodnár Gyula

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A nők jóval felelősebben bánnak a pénzzel, mint a férfiak

Debrecenbe jöhet az AS Roma

Három oroszt és egy ukránt gyanúsítanak a maláj utasszállító lelövésével

Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek

Két kamasz fiú brutálisan megkínzott és meggyilkolt egy 14 éves lányt

Megrongálták Jakoby Gyula kassai festőművész szobrát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?