Hol vagy, István király?

Egy szentünkhöz, egy uralkodónkhoz sem kötődik annyi ének, mint Szent Istvánhoz.
sysadmin

2012. augusztus 14. 04:00

Egy szentünkhöz, egy uralkodónkhoz sem kötődik annyi ének, mint Szent Istvánhoz. Ezek nemcsak a királyról szólnak, hanem a korról is, amelyben keletkeztek, sőt azokról az időkről, amikor buzdították vagy tiltották éneklésüket.

A Szent István tiszteletére készült legrégibb, latin nyelvű művek közül három zsolozsma, négy himnusz és két szekvencia (a mise folyamán felhangzó ének) maradt ránk. A három zsolozsma közül a harmadik az idők folyamán kikopott a használatból, csupán egy szepesi antifonale őrizte meg. Ez nem volt véletlen. Míg az első kettő a királyt mint a kereszténység tanítóját magasztalta, a harmadik utalt kegyetlenségektől sem mentes térítő tevékenységére, a harcokra, amelyeket olykor saját vérei ellen is meg kellett vívnia, hogy a keresztény vallást a magyarokkal, országát Európával elfogadtassa. Ezt idővel egy másikra cserélték, amely szelídebb képet festett a szent királyról.

A szókimondó zsolozsma
Fennmaradt azonban olyan is, amely csöppet sem takargatja István vasszigorát:
„Ha e nemzet mesterének / Mást is bírna vallani, / Tetszett volna Istenének / Más apostolt küldeni. / Ám e nyakas, délceg fajta, / Kardos markú nemzetet / Nem más, csak egy magafajta / Harcos téríthette meg.” (Sík Sándor fordítása) Ez már a 13. század végén készült, szerzője remek pszichológus lehetett, ugyanis hízelegni, nevelni, oktatni és ütni egyszerre tudott, mert ezek a versezetek nem nélkülözték a didaktikai célzatot. De bármilyen szépek is, célt tévesztettek. IV. (Kun) László, aki miatt íródtak, nem vett példát Szent Istvánról és a papsággal való, az idézett mű másik részében hangsúlyozott jó viszonyáról. Pedig nagy szükség lett volna rá, hogy együttműködjön a klérussal a zivataros, polgárháborús időkben, amikor maga a pápa is hadjáratot hirdetett az esküit folyton megszegő, a pogány kun szokásokat követő magyar király ellen.

Himnuszként énekelték
A Szent Istvánhoz kötődő, ma is gyakran hallható népi vallásos énekek közül a Kodály Zoltán által feldolgozott Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű a legismertebb. Régen az egész Kárpát-medencében nemzeti himnuszként énekelték a magyarok, éppúgy, mint a Boldogasszony anyánk kezdetűt. Dallama egy középkori gregorián ének, a Mittit ad virginem folklorizálódott változata. Bár már a korábbi századokban is énekelték, széles körben azután terjedt el, hogy Mária Terézia 1771-ben hazahozatta a török hódoltság idején a raguzai (ma Dubrovnik) domonkosok kolostorába került Szent Jobbot, és elrendelte Szent István napjának augusztus 20-i megünneplését. Mária Teréziát a szent király kultuszának felelevenítésekor nem csak a vallásosság vezérelte. Elsősorban legitimációs célokat követett vele, a folyamatosságot hangsúlyozta az abszolutisztikus törekvéseit sérelmező, miattuk vele szembehelyezkedő magyar rendeknek. De hasonló célok vezették Szent László királyunkat is, amikor 1083-ban elrendelte I. István szentté avatását. (Ez csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett az Apostoli Szék kizárólagos joga.) László, aki a megkoronázott Salamonnal szemben törvénytelen uralkodónak számított, az államalapító mellett hitet téve kívánta hatalmát megszilárdítani. Egyben látványos keresztényi gesztus is volt tőle oltárra emelni azt az Istvánt, aki nagyapját, Vazult megvakíttatta, apját – és testvéreivel együtt őt magát is – száműzetésbe kényszerítette. Az őszinte megbocsátást László esetében megkönnyíthette, hogy maga is átélte, mit jelent rokonokkal háborúzni, ahogy azt is, hogy milyen nehéz megzabolázni országa népét. Nem véletlen, hogy törvényeinek fele a magántulajdon elleni bűncselekményekkel foglalkozott. Büntetései még a saját korában is rendkívül szigorúaknak, ha ugyan nem kegyetleneknek számítottak, hisz egy tyúknál nagyobb érték ellopásáért halál járt.

A betiltott ének
A moldvai csángók történeti emlékezete is megőrizte a Szent Istvánról szóló énekeket, noha – mint Kallós Zoltán, a neves erdélyi néprajzkutató tapasztalta – akadnak már köztük, akik a szent királyt III. István moldvai fejedelemmel (1435–1504), a nagy törökverővel azonosítják. Moldvában több templomnak a szent király a patrónusa, a búcsúkban számtalan róla szóló régi vallásos éneket lehetett hallani. Az egyik legrégibb csángó település, Kickófalva templomát is neki szentelték, de a főoltárról az 1980-as években eltávolíttatták Szent István képét. Még az évszázadokon át nagy tömegeket vonzó búcsú időpontját is megmásították, szeptember 2-ára tették át. Amikor Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola az 1930-as években a faluban járt, már csak az öreg kántor beszélt magyarul. Ő a hívek számára lefordította románra Kájoni János Cantionale Catholicumából a királyról szóló éneket, de hiába cserélte fel a magyarok szót mindenhol „catolicilor”-ra, a helybeli papok nem engedélyezték a dal éneklését.

Az angoloknak nem tetszett
A Szent Istvánnal kapcsolatos legismertebb művet nem kisebb mester írta, mint Beethoven. A pesti német színház 1812-es ünnepélyes megnyitójára rendeltek tőle kísérőzenét az akkor rendkívül népszerű német drámaíró, Kotzebue két alkalmi darabjához, az István királyhoz és az Athén romjaihoz. A felkérés magyar mágnások közvetítésével érkezett, és a zeneszerző, aki nagyon jó kapcsolatban állt velük, elfogadta, hogy segítsen az ő „szívből szeretett bajszos magyar barátain”. Az István király nyitányt általában Beethoven gyengébb művei közé sorolják, de – mint Szabolcsi Bence írta – „vannak benne tüzesebb szikrák: ilyen a daliásan ringó, lassú verbunkoszenéje, melynek dallamát Beethoven talán maga leste el Bihari hegedűjéről”. A zeneszerző a két pesti nyitányt a Névnapival megtoldva jó pénzért eladta a londoni Filharmóniai Társaságnak, annak azonban nem tetszett, nem is adta elő.

Magyar művek
Erkel Ferenc is egy pesti színház, az Operaház 1885-ös ünnepi megnyitójára írta István királyról szóló operáját. Mivel nem készült el vele idejében, csak fél évvel később mutatták be. A Váradi Antal szövegkönyvére, Dobsa Lajos tragédiája nyomán komponált művet abban az évben tizenháromszor adták elő, ami rekordnak számított. A közönségnek annyira tetszett, hogy hajlandó volt szemet hunyni a felvonultatott történelmi képtelenségek felett. Imrét nem vadkan sebesíti halálra, hanem Orseolo Péter felbujtására újdonsült felesége mérgezi meg, mivel nem képes elviselni, hogy szüzességi fogadalmat tett férje elutasítja szerelmét. Vazult nem István emberei vakítják meg, saját pogány társai végeznek vele, hogy megakadályozzák keresztény hitre térését. Az utókor tudatában úgy élt ez a mű, mint Erkel gyengébb alkotása. Utolsó, 1930-as előadásától 66 évnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön: az István király kvalitásai nem maradnak el a Bánk bánéi és a Hunyadi Lászlóéi mögött.
Erkel operáját a 13 előadás alatt, telt ház mellett összesen 19 188 néző láthatta. Ami 1885-ben rekordnak számított, semmiség Szörényi és Bródy 1983-ban bemutatott István, a királyához képest. A Boldizsár Miklós Ezredforduló című művéből készült rockopera első hat előadását 120 ezer ember nézte meg. A darabot bemutatója idején sokan rendszerellenes tüntetésként értelmezték, de bele lehetett magyarázni Kádár János rehabilitálását és a létező szocializmus dicséretét is. A rendszerváltás után felmerült a kérdés, megáll-e a lábán a politikai áthallások nélkül. Az aggódás fölöslegesnek bizonyult: az István, a király népszerűsége ma is töretlen.

Önnek ajánljuk

Miből él az elnökjelölt?

Hamšík Lavezzivel is konzultált átigazolása előtt

Tiltakoznak a kiállított melltartók és bugyik ellen

21 Savage szabadlábon

Pedagógiai napok a digitalizáció jegyében

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?