Hogy van a Cipruson megbénult lány?

Miska négy esztendeje azért utazott Ciprusra, hogy az ott keresett pénzből teljesítse álmát: eljusson Amerikába. 19 éves volt, szép, és tele lendülettel. De a sorsnak más terve volt vele. A nagykéri lány egyik napról a másikra megbénult, szülei, Kevély István és Gizella hordágyon hozták haza.
Urbán Klára

2019. július 8. 09:45

- Somogyi Tibor felvétele

Fekszik az ágyon, aznap nem érzi jól magát, szédül, megviseli a gyakori időjárás-változás. Mégsem küld el bennünket, kedves és beszédes. Ahogy letelepszem mellé, észreveszem szemben az óriási rózsacsokrot. „Tegnap volt a születésnapja” – ül le közénk az anyukája, én meg szégyenkezve nyomok egy puszit a lány fejére, restellem, hogy legalább egy szál virággal nem köszöntöttem.

Mi történt?

Június 18-án volt négy éve, hogy a vendéglátói adémiát végzett Miska kirándulása szomorú véget ért. Ayia Napában, a fiataloknak kitalált, fehér homokos tengerparttal csábító ciprusi üdülőhelyen dolgozott egy kis üzletben (mikor előzőleg járt ott, szállodában volt alkalmazásban). Reggel felhívta a szüleit, hogy zsibbad a keze; anyukája azzal nyugtatta, hogy biztosan a klímaberendezéstől. Miska azért elment orvoshoz a paralimni rendelőintézetbe, de estig nem javult az állapota, sőt rosszabbodott, megbénult a jobb fele. „Megint telefonált, hogy nem bírok mozdulni, nézd meg az interneten, hogy mi lehet ez! Mondtam, hogy hívd be Sándort, és menjetek vissza az orvoshoz. A Léva melletti faluból származó fiatalemberrel, aki ott él orosz feleségével és a kisfiával, az előző évben ismerkedett meg, ő nagyon sokat segített a lányomnak. Sándor vitte be a kórházba, de útközben leállt a légzése, ahogy kivették a kocsiból, máris intubálták, s azonnal Nicosiába szállították. Sándor telefonált, hogy baj van. Először hívtuk a kórházat – az orvos csak annyit mondott, hogy gyulladás van a gerincben –, aztán itthon a biztosítót, majd a konzulátust, s másnap indultunk a férjemmel Ciprusra. Éjszakára értünk oda, irány egyenesen a kórház. Féltem, hogy milyen körülmények között találom, s meglepett, hogy a belgyógyászaton minden beteg mellett volt egy nővér. Jött két orvos, velük a turistaangolommal kommunikáltunk; szerencsére akadt egy cseh ápoló, ő tolmácsolt, meg a konzul felesége, aki orvos. Naponta mehettünk a lányunkhoz, de nem tudunk vele beszélni, mert elaltatták őt. Légcsőmetszést végeztek nála, s amint az orvosok megadták az engedélyt, már várt a repülőgép, hogy hazaszállíthassuk.”

Az apuka készített ágyat

„Otthon sem speciális ágyunk nem volt, sem váladékleszívó készülékünk, s meg kellett tanulni, hogy ezt a műveletet hogy kell végezni. Miska mégis nagyon akarta, hogy hozzuk őt haza, Nagykérre – az apuka hangjában érződik, hogy újra átéli azokat a napokat. – Gyorsan mindent biztosítani kellett, az ágyat én megcsináltam, így hétfőn már el tudtuk hozni.”

A csinos, fiatal lány tágra nyílt szemmel figyel, és hallgatja a történteket, de az arcán egyszer sem fedezhető fel szomorúság. Mesélünk egymásnak ciprusi élményeinkről: arról, hogy én a limasszoli barátaimmal bekóboroltam az egész szigetet, miközben sok kedves emberrel találkoztam. Hogy eljutottam a török oldalra, ahol a háború után rengeteg ház maradt üresen, de ahol szinte átlátszóan tiszta a tenger, s ahonnan látni az izraeli partot. Egyszer csak Miska megszólal: „Akár holnap visszamennék. Egy évvel előtte sok mindent láttam én is.” „Vissza fogsz menni – biztatom a lányt –, akár oda mehetsz férjhez.” Ezen nagyot derül, de mindjárt elveti. A szálloda helyi munkatársaitól nincs elragadtatva, szerinte lusták. Nos, mint a déli népek, ők sem kapkodnak, a szieszta szent és sérthetetlen – délután kettő és öt között áll az élet, este kezdenek élni.

Amikor a szülők hazahozták őt Ciprusról, az érsekújvári kórházba került, de az orvosok ott sem tudtak mit tenni; várni kell – mondogatták. „A C2-es csigolyánál beszűkült az ér, amely az oxigéndús vért vezeti a gerincvelőbe, és nyaktól lefelé leállt a test, sőt a légzés is, géppel lélegeztették – meséli, ki tudja hányadszor, az anyuka. – Azt se tudtuk, kit keressünk, neurológust, idegsebészt. Se nem vírusos, se bakteriális, se autoimmun eredetű, máig nem tudják az orvosok, mitől következett be. Az újvári főorvos kapcsolatba lépett velünk, s elmondta, hogy ha tudná, azonnal műtené, de nem jut oda a szűkülethez. Várni kell, mert ott valamitől daganat is keletkezett, s ahogy fokozatosan apadt le, úgy kezdte a bal kezét mozgatni, a bal fele rendbe jött, de a jobb még mindig gyengébb.”

Bejártak ungot-berket

Mindenütt azzal biztatják őket, hogy a fiatal szervezet csodákra képes. A szülők mindent megpróbáltak, sejtátültetést, biológiai kezelést, akupunktúrára jártak Komáromba, nagyon keményen gyógytornáztatták a híres pöstyéni Adeliben, kezelték Szklenófürdőben. Mindent bejártak, segítséget keresve. Kipróbálták a soproni neurorehabilitációs központban a mágneses terápiát, az ottani klinika sikereiről annak idején a Vasárnap is írt. El-eljárnak Klimkovicébe, ezt többen ajánlották. Az ottani nagy rehabilitációs központot külföldről is sokan látogatják, mivel egy helyen minden megtalálható, többek között jódos-brómos gyógyvíz is.

A család élete Miska betegsége után teljesen megváltozott. Az apuka gondozza őt, mivel anya nemrég elhunyt édesapját is ápolni kellett, tíz évig volt fekvőbeteg. Gizella oktatófodrász Érsekújvárban, beosztva az időt dolgozni is jár, valamiből élni kell. Mert még így sem könnyű a helyzet, Miska kezelése rengeteg pénzbe kerül, s mivel a lány rokkantnyugdíjat kap, a gondozási segélyt vissza kellett fizetniük. Miután a kórházból hetvenéves öregembereknek való tolókocsit kapott, a csehországi orvos javasolta, hogy olyanra lenne szükség, amely pontosan méretre készül, könnyített anyagból. Az anyuka elment hát a szociális biztosítóhoz. Az ott ülő hölgy csodálkozva kérdezte, hogy minek nekik két tolókocsi. S még megtoldotta: honnan tudják, hogy két kocsit is igényelhetnek? A szülők hol itt, hol ott tudták meg, mire van joguk ahelyett, hogy a hivatalban tájékoztatták volna őket róla.

Nos, hol itt a szociális érzék?!

Hogy telnek a napjai?

Vannak napok, amikor jobban érzi magát, de olyanok is, amikor örül, hogy nem kell sehová mennie. Igaz, sokszor kell, most hetente kétszer botoxkezelésre jár. „Szerdánként angolórám van Újvárban, itthon, Nagykéren meg eljárok tornázni. Apukám visz.” Miska ugyan még most is kicsit szédül, általában nagyon alacsony a vérnyomása, de mintha már attól is feléledne, hogy beszél róla. „Nyáron mindig jobban érzem magam, mint télen meg esős, szeles időben. Az nagyon rossz, de a napsütés erőt ad. És a torna után is érzem, hogy mindig jobb, az segít a legtöbbet. Van, amikor torna közben is fáj, a jobb kezem olyan, mint a bot.”

Ahogy mesél, látogató érkezik. Egy gyönyörű, fehér cica. Miska fivére, aki Svájcban dolgozik, tavaly lepte meg vele a húgát. Különös jószág, törzskönyvezett, még útlevele is van.

Tekintetem a cicáról megint a rózsákra téved. Még mindig nem hagy nyugodni, hogy üres kézzel jöttem. Aztán eszembe jut, hogy rendbe hozom, teszek egy ígéretet Miskának, hogy együtt vágunk neki Ciprusnak, amint talpra áll. Mert hiszem, hogy így lesz. Tavaly már ötven métert megtett járókerettel.

Aki segíteni szeretne a Kevély családnak Miska gyógykezelésében, az a következő számlaszámon megteheti: SK85 0900 0000 0051 1065 9589

A teljes írás a Vasárnap 27. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kizárt, hogy a Dron szennyezi a levegőt – állítja a gumifeldolgozó vezetése

Megújul a vágsellyei állomás

Liverpool–Arsenal rangadó a tévében

Befejeződött a tátrai vihar utáni mentőakció

Gál nem akarja akadályozni a nyomozást, nem nyilatkozik Jankovská ügyében

Pártot alapítanának az elégedetlen gazdák, szeptembertől gyűjtik az aláírásokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?