Határozott jövőkép Királyhelmecen

A Bodrogköz mindenkori természetes gazdasági és kulturális központja ma élettel teli, fejlődő, szinte mediterrán hangulatú kisváros, ahol érezni lehet azt, hogy jó irányban halad, régi fényét vívja ki újra. Aki néhány évig nem járt erre, annak szembetűnő a megszépült és jelenleg is folyamatosan megújuló városkép.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. szeptember 14. 00:48

Az elmúlt fél évszázad legnagyobb beruházása pedig – a régen várt, túlnyomó részében már működő szennyvízcsatorna-rendszer – épülőben, szinte félig készen. Utána pedig újabb hatalmas munka, a város összes utcájának és járdáinak újraaszfaltozása várható; remélhetőleg már 2019-ben megtörténik.

 

Új csapat, új vezetés, új stílus

Pataky Károly polgármester úgy gondolja, talán éppen azt kellene észrevenniük az itt élőknek, hogy megindultak a változások, lendületben van a város. Szerinte nem panaszkodni kell, hanem megoldásokat keresni a felmerülő problémákra, olyan jó megoldásokat, amelyek a városnak és polgárainak az érdekét szolgálják. „Tizenkét éve kezdtem az önkormányzati munkát, aztán kialakult körülöttem egy csapat, s most már mindannyian együtt dolgozunk a városért. Helyben vagy kisrégió szintjén én nem a pártpolitizálást, hanem a konszenzust kereső, pártpolitikától független gondolkodást, a lehető legtöbb ember érdekét szolgáló cselekvést tartom jónak. Kisvárosban élünk, mindenki mindenkit ismer, tehát ha jól dolgozunk, azt tudják értékelni az emberek, de a hibákat is hamar meglátják, és jól is teszik, ha figyelmeztetnek rájuk. Fontosnak tartom azt a három éve alkalmazott munkamódszert, hogy minden véleményt meghallgatunk, minden képviselő hozzászólására odafigyelünk, mert itt a közös siker, a jól működő, gyarapodó, gazdag kultúrájú, békés és biztonságos élet, a fejlődés a cél. Remélem, mindenki célja!” – mondta el a polgármester.

Elmúlt évek eredményei

Királyhelmecen néhány év alatt valóban sok minden történt. A város jövője az ifjúság, a gyerekek. Két városi óvodát újítottak fel és korszerűsítettek a közelmúltban, s három játszótér épült, a város különböző pontjain. Az iskolákban folyamatos a felújítás, egyelőre főleg saját forrásból, de egy Interreg-pályázatból nagyléptékű tanszer-modernizálásra nyertek jelentős összeget. Ahogyan a régió más településein, itt is stagnált az iskoláskorú gyerekek létszáma az elmúlt években, idén viszont már – enyhe, mégis biztató – növekedés látszik. A magyar oktatási nyelvű alapiskola az új tanévben veszi fel Helmeczy Mihály jeles nyelvújító nevét; tőle származik például a zene főnév. Az ő személye köti össze a legújabb testvértelepüléssel, Törtel nagyközséggel a várost, ott nyugszik ugyanis Helmeczy Mihály. Királyhelmec múltját őrzi és ma is egyik szimbóluma a Csonkavár. Idén elkezdték a régészeti feltárását. Meglepő eredményekkel, a jelek szerint ugyanis a ma járószint alatt legkevesebb egy, teljesen betemetett szint létezik; ennek boltívét, kéményét, felmenő falait sikerült már azonosítani. A feltárást tovább folytatják.

Bodrogköz mindenkori központjának másik jelképe a város címerében is ábrázolt szőlőfürt. „Az idősek elbeszélése szerint szinte az egész város alatt pincék, pincerendszerek húzódnak. Borospinceként szolgáló helyiség viszont alig öt-hat van. Az egykor megélhetést biztosító szőlészet-borászat ma már csak háztájiban és hobbiszinten működik. Azt kell, hogy mondjam, a rendszerváltozás utáni vadprivatizációt alaposan megsínylette városunk. Az ipari üzemek java része bezárt, majd néhány év múlva új tulajdonosokkal újraindult ugyan, de már jóval kevesebb dolgozóval. A környék mezőgazdaságát agrárvállalkozók működtetik, a feldolgozóipar eltűnt, és máris itt vagyunk a vidék legnagyobb problémájánál, a foglalkoztatottságnál, az elvándorlásnál és a lassú elöregedésnél. Ezekkel a gondokkal nézünk szembe, keresünk rájuk megoldásokat. A helyi kisvállalkozások, szolgáltatások, kisüzemek, a vidéki és agrárturizmus lehet a megoldás, ehhez kell a városnak lehetőségei szerint megfelelő vállalkozói és hivatali szolgáltatói környezetet kialakítani. Érdekes az is, hogy a mezőgazdaságban például nehéz munkaerőt találni, s lassan már az iparra is jellemző lesz a munkaerőhiány, mégis vannak munkanélküliek. Talán a megfelelő motiváció hiányzik. Ezért is alakítottuk ki a hátrányos helyzetű polgártársainkat szolgáló közösségi központot, reméljük, az adminisztratív, rosszul értelmezett törvény módosítása után a szociális terepmunka is újrakezdődhet. Azt tartom, hogy Királyhelmecnek fel kell fedeznie a saját identitását, felmérnie, mire képes, mi a jó neki. Ki kell, hogy alakuljon és már formálódik is egy igazi lokálpatrióta réteg, amely tenni tud és akar a városáért. Ezt a formálódást a civil szerveződésekben érzem. A Helmeci Kocogók, az Árvalányhaj éneklőcsoport, a Bodrogközi Színjátszók, a Tice Klub, a Királyhelmeci Banditák, a Vadrózsák, a Nosztalgia csoport mind lelkes fiatalokból is áll, és önkéntes alapon dolgozik. Felmenő ágban a sport, a futball, az asztalitenisz s különböző testépítőklubok és fitnesscsoportosulások mind fontosak a polgárság formálódásában. Szeretnénk minden városi és régióbeli kezdeményezésnek teret adni. A Bodrogközi Kulturális Fesztivál fellépési lehetőségeket nyújt, a város a legsikeresebb diákokat díjakkal, anyagiakkal is motiválja. A művelődési ház teljes felújítására most nyertünk jelentős összeget; hamarosan megkezdődik. Emellett félmillió eurós támogatásunk van már egy sportcsarnok építéséhez, amelyet városunk díszpolgáráról, Buzánszky Jenőről neveznénk el; ehhez most korábban meglebegtetett magyarországi támogatásokat is várunk. Jelenleg a több mint tizenötmillió eurós szennyvízcsatorna-hálózat építése folyik, ezt az utcák és járdák aszfaltozása követi. Most vagyunk abban a helyzetben, hogy évtizedekre előre meghatározzuk a város fejlődésének irányát és ütemét. Az elmúlt három év alatti sikereket tekintve talán nem dolgoztunk rosszul! Jó lesz a munkánk eredményeit megmutatni testvértelepüléseinknek, a cseh Rakovníknak, a romániai Sepsiszentgyörgynek s a magyarországi Ferencvárosnak, Felsőzsolcának és Törtelnek” – mondta el Pataky Károly.

Amikor a város jövőképéről kérdeztem őt és Nádasdi Péter alpolgármestert, mindketten azt hangsúlyozták, hogy rendezett, gazdag, békés, biztonságos, nyugodt, polgári értékeket őrző, hagyományait vigyázó, szellemi és anyagi javakban folyamatosan gyarapodó várost képzelnek el, ha Királyhelmec jövőjéről beszélnek. Mindketten azt vallják még vélhetően sok más helybelivel együtt, hogy őket ideköti a múlt, és itt tartja a jövő!

Régi időkről

A város határában az újkőkorból a badeni és a péceli kultúra leletei kerültek elő. A vaskor bizonyítékai a hallstatti kelta, dák leletek, de a római kori vandálok is nyomot hagytak a vidéken. A régészek szerint már a szláv időszakban is létezett itt falu, temetőjét az Erős-erdő déli részén tárták fel. A mai település a 12. században már fennállt. 1214-ben – amikor a leleszi apátságot alapították – említették először, Helmech, Helmeche néven. II. András király Boleszló váci püspöknek adományozta, majd a leleszi prépostság birtoka lett. 1241-ben Királyhelmecet is elpusztították a tatárok. 1323-ban Károly Róbert Mikcs bánnak adományozta. 1332-ben a pápai tizedjegyzékben említik Miklós nevű papját, tehát már állt a ma is gótikus stílusjegyeket mutató katolikus temploma. Valamikor a 15. század elején a Pálóczi családé lett, királyi engedéllyel várat építettek ide (a Csonkavár azonban méreteivel inkább látszik erődített nemesi udvarháznak vagy várkastélynak, mint várnak, kiterjedésére a régészeti feltárás adhat majd választ). Mezővárossá ebben a században nőtte ki magát. Várát Szapolyai János 1538-ban más birtokokkal együtt Perényi Péternek adományozta, ezért a korábbi várat 1548-ban királyi parancsra lerombolták. A ma látható romok Lorántffy Zsuzsannának, I. Rákóczi György özvegyének 1654 előtt épített várkastélyának maradványai. Szomorú év volt Királyhelmec történetében 1709, amikor pestisjárvány pusztított a városban. A katolikus templomot régi gótikus részek felhasználásával 1757-ben, a reformátust 1787-ben építették.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?