Ha múlik, akkor fájnia kell

Cs. Liszka Györgyi

2019. október 9. 09:15

cs

Három éve volt hasonló széria. Írtam akkor a fekete világról, mely 2016-ban nekem február 5-én kezdődött, akkor ment el hirtelen Kőrösi Zoltán, rögtön utána Umberto Eco, Kertész Imre, Réz Pál. Életkorukat tekintve mondhatnám, ez a világ rendje (mint ahogyan az is), de hogy ennyi kivételes elme, az normális, hogy egyszerre? – írtam akkor. A július 14-e pedig a magyar s világirodalom, a gondolkodás egy nagy korszakának vége. Esterházy Péter után nélküle minden más hangsúlyt kap. Például, hogy halála napján, amikor még úgy tudtam, él, Somlót hallgattam, öt napra rá, 19-én meg Somló Tamás is halott. (Se János, se Tamás, szinte senki…). De hogy egy következő öt nap múlva már a tudósnak, irodalmárnak, gondolkodónak jelen legnagyobb Szegedy-Maszák Mihály sem lesz, hogy derűs mosolyával 24-én (vasárnap!) elmegy a többiek után, ez már nagyon sok. Írtam még ezt is akkor, s hogy Fekete, fekete, fekete a világ. Elegem van! De hiába írtam, mert augusztusban követte őket Laux, szeptemberben meg szegény fórumos Tóth Karcsit temettük, a 89 előtti és utáni folytonosság, az elvhűség etalonját.

És bár szoktam dúdolni Zoránnal Dusán szövegét, hogy a szerelemnek (az életnek!) múlnia kell, s ha múlik, akkor fájnia kell, hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él, ez már így is felfoghatatlan volt számomra. Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell, értem én, Uram, de irgalmazz, ismerem a pohár víz értékét már rég. Aztán, mint akit meghallgattak, visszatért a múlás is a maga megszokott medrébe.

Mígnem a tavaly év végi Grendel-temetéssel eljött az idén. Hozva magával a szomorú nyitány utáni újabb szériát: Baló György, Zeman László, Térey János, Heller Ágnes, Konrád György, Sára Sándor, hogy csak a legjelentősebb gondolkodókat említsem, hőség és sivatag, vízért kiált a szellem, mintha a klímaváltozás katasztrofális következményeit vetítené elő a testnek. És ahogy a nálunk még működő vízcsapok mellett nem érzi a víztelenség veszélyét az ember, a szellemi elsivatagosodásét sem fogja fel, míg vannak operettes falunapok s egyebek. Bezzeg, ha celebek távoznak, jó, legyen, nagy formátumú szórakoztató művészek, mint Karel Gott, szinte az egész világ sír, s ha az e műfajban annyira nem érdekelt ember valami hír után nézne, hetekig csak róla olvashat, a lapok nálunk is, nemcsak Csehország-szerte kizárólag vele foglalkoznak. Elapadt egy forrás, erre most rátelepedhet a szórakoztatóipar, jó ideig áztathatják magukat pezsgőfürdőben az ügyesek és szemfülesek. Hogy a szellemi csapok már rég el vannak zárva, azt alig veszi észre valaki, takarózunk, amíg a takarónk ér, lesz krumpli meg e betűs kenyér, oszt jó napot.

Nem vagyok szomorú, üzenném Izsák Ildikónak, a Vasárnap hűséges és odaadó olvasójának, a hiteles nyelvjárásban lejegyezett ízes történetek, a Tisztességes vacsora írójának, aki mindig aggódott értem, ha a vezérben valami keserűségen rágódtam: ne emészd magad, mert te mész tönkre bele, a világ már csak ilyen, írta elég gyakran. Nem emésztem magam, kedves Ildikó, csak próbálnám megmutatni az életnek, a történéseknek azt a szegletét, amire én látok, írnám neki most is, de sajnos, a múlt héten ő is itt hagyott. Egy újabb előfizetőnktől is búcsúzunk tehát ebben a szomorú szériában, aki nemcsak előfizetőnk volt, hanem alkalmi szerzőnk is, és főleg értő olvasónk. Én bizony akkor is éreztem, sőt tudtam, mennyit ér, míg tartott, míg élt, hiányát már csak az új szakácskönyvünkben megjelent receptjei tölthetik ki. Nem vagyok szomorú, kedves Ildikó.

De fáj.

 

Ilonka tehát mégis az Isten, aki öntudatra ébred hirtelen, s látja, hogy nem jó, hogy a művébe hiba csúszott, csak ő hitte az egészet egésznek, külön a Napot, külön a Holdat, s minden állatot nemük szerint, s akkor kiürítve időt és teret, VASÁRNAP megpihen.

Bárczi Zsófia: Vidéki lyányok énekeskönyve

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 41. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A teljes Gorilla-hangfelvétel a média kezébe juthatott

Frissítve

VIDEÓ: Matovič botrányt okozott Fico sajtótájékoztatóján

Olyan részeg volt, hogy nem vette észre a szembejövő kombájnt

GALÉRIA: Fehér lovon pózolt Kim Dzsong Un

A munkáltatóknak sem tetszik a jövő évi büdzsé

A búcsúzó Sabovčík: „Szaltó közben már nem lehet visszakozni”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!