Gyermeket vállalni, bármikor?

Szülőnek lenni, az bizony jó dolog. Persze nem minden pillanatban, de azért mégiscsak nagyszerű. De mikor váljunk szülővé? Szerinted melyik a furább mondat? „Ne vállald még, túl fiatal vagy hozzá, hiszen még nem is éltél…”, vagy „Ne vállald már! Ez a hajó elment, meg sem éred, mire leérettségizik…”
Radnóti Zoltán

2019. szeptember 10. 09:30

Mikor? Korábban vagy későbben? Gyakran keresnek meg ezzel a kérdéssel a párok. Dönteni helyettük nem tudok, inkább tanácsot adni. A döntés mindig az embereké, senki sem veheti át a másiknak a felelősségét. Sokszor egy példázattal szoktam kezdeni egy ilyen beszélgetést: Az ember egyik legnagyobb öröme, boldogsága, ha gyermeke születik. Ezt nekem is sikerült, eddig kétszer élhettem át. Pontosan tudom, hogy attól a pillanattól kezdve váltam egészen más emberré, akkor lettem igazán felnőtt. Felelősséggel tartozom a rám bízott lélekért, életért.

Ahogy visszaemlékszem a saját gyerekkoromra, a szüleim azonkívül, hogy mindig szépnek és okosnak láttam őket, valahogy mindig öregnek tűntek. Pedig nem voltak azok, édesanyám 26 és fél éves korában szült engem, édesapám pont 32 volt. Csak valahogy a gyermekszem, a gyermeklélek megcsalja az embert. Azt is gondoltam, hogy majd egyszer nekem is lesz gyerekem, ami biztosan jó lesz, de egyben rossz is, hiszen akkor már biztosan nagyon öreg leszek. Azt gondoltam, ha valaki harmincéves elmúlt, akkor már nagyon öreg, és úgysem lesz más dolga, mint szülővé válni.

Miért fontos, hogy szülők legyünk? Egyfelől ez az isteni parancs, hiszen a Teremtéstörténet leírja: „Teremtette Isten az embert az ő képmására … férfinak és nőnek teremtette őket. És megáldotta Isten őket, és monda nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá.” Azaz az embernek – többek között – az a feladata, hogy reprodukálja saját magát, legyenek gyermekei.

Másfelől azt gondolom, kevés nagyobb öröm van annál, amikor először tartottam kezemben a lányaim. Pontosan tudtam, hogy én fogom elkísérni, óvni, vigyázni, tanítani, szeretni és majd egyszer elengedni őket.

Bibliás ember lévén, nézzük meg első példaként a zsidók első ősatyját: Ábrahámot. Ő száz esztendős volt, amikor gyermeke született. Sőt a felesége, Sára is kilencven volt már. A Tóra szerint az Örökkévaló ekkor döntött úgy, hogy megértek az utódvállalásra. És megszületett Izsák.

Az emberiség történelmében persze nem ez volt a jellemző. Az elmúlt három évezredben természetes volt, hogy minél korábban váltak az emberek szülővé. Aztán a technikai és társadalmi fejlődéssel együtt növekedtek az oktatási igények, a szaktudás megszerzésének ideje, és már nem tizenéves korukban lettek szülővé, hanem huszonévesen.

Azt gondolom, hogy ez rendben is volt így. Legyenek meg a megfelelő életszakaszok. Legyen mindenki gyermek, majd diák. Tanuljon, képezze magát, alakítsa ki az igényeit. Majd legyen felnőtt és tanító. Végül pedig méltó és megbecsült szépkorú. Bölcsessége növekedésével meg fogja érezni, hogy mikor érett meg érzelmileg és pénzügyileg a szülőségre.

Tudjuk – és ez a modern kor velejárója –, hogy a szülővé válás egyre későbbre tolódik ki, ma már szinte az a természetes, ha valaki harmincadik életéve után lesz szülő. Én harmincöt és harmincnyolc éves voltam lányaim megszületésekor.

Ennek az oka rendkívül egyszerű: addig annyi, de annyi fontos dolga van az embernek! A félreértések elkerülése végett, ezt nem elítélés! Mert fontos (értsd: belülről jövő igény) megteremteni a pénzügyi biztonságot, hogy a gyermek – remélhetőleg – soha ne nélkülözzön. Ehhez szükséges egy karrier elindítása. Amihez először tanulni kell. Majd dolgozni.

És valljuk be, nem egyszerű akár csak egy időre is kiszállni belőle. Feleségem a reklámügynökségi karrierje közepén ment el szülési szabadságra. Amikor 2006-ban az első lányom született, akkoriban kezdtek beszélni egy kis cégről, a Facebookról. Amikor a kisebbik lányom 2009-ben megszületett, akkor jelent meg a like-gomb, és a Facebooknak már 300 millió felhasználója volt. Amikor 2012-ben a feleségem visszament volna dolgozni, akkora a Facebooknak már több mint egymilliárd felhasználója volt, teljesen átalakítva a reklámpiacot. Azóta sem tudott visszatérni az eredeti szakmájába.

A kérdés adja magát: érdemes volt harmincöt éves kor fölött otthagynia a karrierjét két gyermekért? Megérte-e neki, vagyis nekünk? A kérdések nem költőiek, hiszen ezekkel a problémákkal kell szembenéznie a társadalomnak.

Egyik barátomnak a gyermeke huszonöt is elmúlt. A barátom néha, félig-meddig viccesen, megjegyzi a fiának, hogy „talán kéne már egy-két unoka!”. A gyermek erre mindig azt mondja neki: „Apuka, csinálj magadnak!” A mai fiatalok nem sietnek a szülővé válással, azt mondják, van idejük.

Láttam én már eddigi rabbipályafutásom alatt boldog negyven- vagy ötvenéves kisgyerekes szülőket. És láttam kevésbé boldog tizen-, huszonéveseket is apaként vagy anyaként. Persze megértem ennek fordítottját is. A lényeg nem más, mint hogy tudjunk örülni a szülővé válásunknak, a gyermekeinknek és a gyermekben tovább élő léleknek.

Talán azzal fejezném be ezt a gondolatsort, amivel elkezdtem: nincs olyan, hogy „a hajó elment”, és nincs olyan, hogy „nem éltél még”! Olyan van, hogy „egymásnak szentelt idő – a gyermekeddel” és „egymásnak szentelt tér – a gyermekeddel”. Hogy kinek mikor jön el ez az élmény, azt tényleg csak a Jóisten tudja, és Vele ne szálljunk vitába!

Radnóti Zoltán rabbi

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Szlovákia a visegrádi négyek közül a legoroszbarátabb

Holtan találták az eltűntként keresett 27 éves férfit

Danko és Matovič egy kottából énekel

Čaputová az ukrán elnökkel és miniszterelnökkel találkozik Kijevben

Szamurájkarddal rontottak egy üdülő nőre

Kormányzásra készül a Spolu

Legfrissebb galériák
Olvasta már?