Görög vonalon

Erő, nyugalom, bölcsesség és biztonságérzet sűrű esszenciája, ami árad belőle. Lorca egykor szenvedélyes zöld ruhás lánya az elfogadás, a beletörődés, a végső megbékélés feketéjében. A márquezi száz év magányt megtestesítő ős-anya. Ez ő, Martin Márta. Egykor Cinka Panna, Antigoné, Elektra, később Sarlotta Ivanovna, a Turandot Szkirinája és Kossuthné. Ma mindez együtt. Humor, dráma, tragikomédia és irónia egy tőről fakad nála. A legnagyobb életigazságok színpadi lakmuszpapírja.
Szabó G. László

2019. augusztus 20. 09:30

- Talabér Tamás felvétele

Huszonöt éve a Radnóti Színház tagja. Játékfilmekben a nagy epizodista. Sztracsatella, Meseautó, Csak szex és más semmi, Félvilág – néhány cím a sok közül. Plusz a sorozatok: a Válótársak, a Korhatáros szerelem és most a Drága örökösök. Ez utóbbiban: minden titok tudója, de őrzője is, Ökörapáti nagyszívű, megejtő asszonya, Jolika.

És milyen szempontból készül az interjú? – érdeklődik, még mielőtt az első kérdést feltenném neki.

Ökörapáti szempontból – mondom nevetve –, de szívesen hallanám az édesanyjáról is.

Kilencvenöt éves!

Éppen azért. Anya és lánya együtt, egy fedél alatt, évtizedek óta. Semmi dohogás, zsörtölődés, finom kis csipkelődések?

Dehogyisnem! Napközben van minden. Néha undok velem, de estére minden elcsitul köztünk. Leül a tévé elé, nézi a híradót, megkérdezem tőle, kér-e valamit. „Igen, drágám!” – mondja aranyosan, én meg boldogan kiszolgálom őt. Szörnyű, hogy délelőtt miket vágunk egymás fejéhez, estére viszont mindketten elcsitulunk. Akkor már imádjuk egymást. Az én drága édesanyám még mindig nem bírja felfogni, hogy a színészet idegmunka. Annyira nem érti, hogy nem is foglalkozik vele. Akkor sem, ha főpróbahetem van. „Ne haragudj, mami – mondom neki –, most nem tudok alkalmazkodni.” Mire ő: „Én meg már nem akarok alkalmazkodni!” Mert hogy ő az idősebb – böki oda. „De mami, én meg hetvenkét éves vagyok!” Nem érdekli. Akkor is elmondja, mit hogyan kell csinálni. Cikizi az unokáját, a fiamat, a menyemet, de ha jönnek, bűbájos velük. Csak nekem mondja, hogy ez miért így van, és nem amúgy, előttük soha. Csodálatos dialógok mennek köztünk. Kisfilm lehetne belőle.

Talán mert mindketten erős egyéniségek.

Nem véletlen, hogy mindketten egyedül maradtunk. Ezért. Nincs olyan férfi, aki alkalmazkodni tudna hozzánk, de ha volna, olyan meg nem is kellene. Sajnos soha nem volt mellettünk olyan férfi, aki egy szöget be tudott volna verni a falba. A múltkor is meg kellett oldani valamit a mosógéppel. Rövidebb volt a nem tudom én, mi… megoldottam! A konnektort is megjavítom, ha kell. Költözködtünk már huszonháromszor, ketten! Soha nem volt egy férfi, aki becsomagolja, bekötözze, mindent mi csináltunk anyámmal. De ha volt valaki, annak meg nem engedtük, hogy csinálja. Azt mondtuk neki, hogy mi azt jobban tudjuk.

Neki sem lehetett könnyű.

De már beláttuk, hogy velünk képtelenség együtt élni. Ebben legalább egyetértünk. Én csak szerelemből, őrült szerelemből tudnék együtt élni valakivel, de olyan valaki kellene, aki tényleg mindent tud. Autót, villanyt, gázt szerelni. Csak ilyet meg nehéz találni.

Esetleg egy apróhirdetés segítene.

Hogy korához képest jó karban levő férfit keresünk, aki kocsit, csapot, villanyt, mindent megjavít, leviszi a szemetet, ablakot pucol? Én már nem tudok felmászni magasra, hogy megpucoljam. De takarítónőm nem volt soha. El sem tudnám képzelni, hogy valaki nálunk takarítson. Utoljára sátoros ünnepen mostam ablakot. Az esőre sem bízhatom, mert nem mossa szépre. Lehozza a vakolatot.

Pompás alakításai mellett volt egy emlékezetes színpadi megjelenése a Nemzetiben, amikor a hetvenedik születésnapját ünneplő Törőcsik Marit parodizálta fergetegesen.

Nem, nem! Én senkit nem tudok parodizálni. Marit sem.

Akkor utánozta? Lélegzetelállítóan hiteles volt.

Nagy sikerem volt, igen, az egész szakma arról beszélt. Amióta Mari beteg, azóta nem csinálom. A Nemzeti Színházban, ötven éve, amikor Hámori Ildikóval, Lázár Katival és Lukács Sándorral készültünk a pályára, együtt játszottunk Marival. Imádattal néztük őt. Szerelmes voltam a munkájába, mindenébe. Győrben az ő Kurázsi mamája mellett én voltam Yvette. Annyira belém ivódott a lénye! Én ugye, teljesen más alkat vagyok, enyhén szólva, de minden gesztusa, kiejtése megvan. Ott álltam a közelében A luzitán szörnyben, a fülemben van most is, ahogy Rajz János bácsinak azt mondja: „A nappal együtt kelek fel, a gyerekeimnek megfőzöm a kását, terhes vagyok, hat hónapos, most, a tizenkét órás szolgálat után szeretnék végre hazamenni már!” Ez tényleg annyira belém ivódott, hogy érzem belülről. Ha látok valakit, aki jól hozza a figurát, azonnal átveszem tőle. Ezért szeretnek a szinkronban is. Ösztönösen hozom a hangsúlyokat, ami nem egyenlő a parodizálással. Nem teszek hozzá, nem pakolom meg, csak annyit adok, amennyit látok. Ráérzek a dolgokra. Jolikát sem parodizálva játszom a Drága örökösökben. Csak érzem annak az egyszerű vidéki asszonynak a mozdulatait, a hangsúlyait. Ahogy Törőcsik Marinak is. Rá tudok hangolódni. Át tudom adni, amit érzek vele kapcsolatosan.

Méghozzá tűpontosan!

Mari szeret engem. Elismer. „Mártuska, hogy vagy?” – szokta kérdezni. Terikével, a lányával is jóban vagyok. Karácsonykor is küldünk egymásnak ajándékot. Ott voltam Maár Gyula búcsúztatóján is, a Feneketlen-tó mellett. Terézke ott is a nyakamba ugrott a szentmise után. Marival azóta nem is találkoztam. De tudom, hogy tetszett neki, ahogy megszólaltam a hangján a Nemzetiben. Vele ezt előre megbeszélte Jordán Tamás, mindent egyeztetett vele, s amit ő mond neki, arra szentségként tekint.

Ez az ösztönös megfigyelés…

… ezzel minden színész így van. Sokszor azon kapom magam, hogy figyelek, koncentráltan figyelek valakit, és minden, a legapróbb rezzenései is mélyen lerakódnak bennem. Aztán egy adott pillanatban már csak elő kell vennem, amit félretettem magamban. Villamoson, itt-ott egyszerűen mennek bennem a szenzorok. Elég fél szemmel látni valakit. A szomszédos asztalnál ülő két lányról is mindent levettem már. A jó karakterszínészeknél minden belülről jön, az ilyen ösztönös megfigyelésekből. Minél többet él meg az ember, annál többet lát, annál gazdagabb a színészi eszköztára.

A belső kincsesládája.

Gyűjteni kell. Akkor is, ha éppen a legszörnyűbb poklokat járja az ember.

S ha Görögországban pihen? Ugye, évről évre oda jár?

Mindenhol voltam már, ahol a repülő leszáll náluk. Most is volna rá pénzem, hogy elmehessek, csak az időm nem engedi. Forgatok. Folytatjuk a Drága örökösöket. Lesz egy-két hét leállás, de az túró! De majd kérek kétszer tíz napot. A térdem is kéri. Elkopott nagyon.

Mit talált a görögöknél, amit sehol máshol?

Voltam már Tunéziában, Marokkóban, Máltán… angolul nem beszélek, de a kis francianyelv-tudásommal mindenhol boldogulok. Egyedül szeretek menni, senkihez nem alkalmazkodni. A görögöknél a biztonságot találtam meg. Már a tekintetüket, a szándékukat is ismerem. A számlát görögül kérem, ők meg boldogok. Olaszországban vagy a spanyolok között tiszta elveszett lennék. Nekem a görögök mentalitása teljesen bejött. Kosz, Kréta, Szantorini, mind megvolt. Görögországban nem kell izgulni, mint az araboknál. A jázminos forradalom előtti évben voltam Tunéziában. Nyugalomra, magányra vágytam. Sousse tengerparti sétányán több száz fiatalember ült a parton. Bementem a tengerbe, és jöttek utánam. Körülvettek a vízben, és bámultak a nagy fekete szemükkel. Nem az én világom! Marokkóban is… én nem akarok alkudni, ne jöjjenek utánam! Nekem egész évben megvan az izgalom, az adrenalin a színpadon. Annyi éppen elég, hogy a háza előtt ülő, kis fekete kendős néni megkínál mogyoróval. Jelbeszéddel eldumálunk, és kész. Nézem a naplementét, olvasok, bemegyek a vízbe, van egy szép apartmanom akkora konyhával, hogy nagyobb, mint az itthoni, de nem csinálok én ott semmit. Televeszem a hűtőt gyümölccsel, joghurttal, borral, és akkor kelek, akkor eszem, amikor akarok. Este meg a tavernában ücsörgök, és senki nem zavar. Jó, tizenöt évvel ezelőtt, amikor már mindenki hazament, és én még ott ültem a tengerparti bárban, odajött hozzám egy srác, és megkérdezte, hogy akkor esetleg… de engem ez már nem érdekel. Sok középkorú nyugat-európai nő még szívesen… én ezt nem ítélem el. Csak engem hagyjanak békén. De elmondtam a srácnak, hogy én nem azért ülök itt, nem várok senkire, csak egyszerűen jól érzem magam. És nem erőszakoskodott, nem akart rádumálni semmire. Azt mondta: rendben van! És elment. Na ezért jó nekem Görögország. A nyugalom miatt. Arra vágyom a leginkább. Itthon is. A drága jó anyukám mellett is. De azért szeretjük egymást. Nagyon. A Drága örökösökről meg nem is beszéltünk. Ugye, nem baj? Majd máskor, az újabb széria után.

A teljes cikk a Vasárnap 33. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Emelkedik az adóalap adómentes része

Kočner Bödörnek: Fico a mi főnökünk

Autóba hajtott, majd elaludt a részeg sofőr

1,2 millió euró a Kassa-vidéki járás településeinek

November 25-én választanak újra elnököt a Legfelsőbb Bíróság élére

Még idén ősszel kizöldül Galánta

Legfrissebb galériák
Olvasta már?