Figyelmeztető jelek

Életünk minden napján apró jelek segítenek rávilágítani arra, mit teszünk jól, és mit rosszul. Általában más emberekhez, segítőkhöz fordulunk tanácsért, holott mindössze csak arra van szükség, hogy bízzunk magunkban, és ne mindig mások szavaira próbáljunk támaszkodni.
Koller Péter

2019. november 25. 09:45

lf

Két fő jelzést biztosan kaphatunk, amely rávilágít, hogy rossz irányba megyünk. Az első, ha visszatérő akadályok állják az utunkat. Amikor valamit nagyon akarunk, előfordulhat, hogy nem sikerül végigvinni a tervet. A meghiúsult erőfeszítések nem mindig azt jelentik, hogy valamit jobban kell akarnunk. Sokszor azt, hogy a vágyat el kell engedni. A második jel, hogy valami időről időre megbetegít. Ilyenkor érdemes átgondolni, mi mérgezi annyira a mindennapokat, hogy már a test is jelzi a rossz irányt.

Két másik jel a helyes utat mutatja. Közülük az első az, ha a tervek szinte erőfeszítés nélkül megvalósulnak. Az így valóra vált célokról biztosan tudhatjuk, hogy a megfelelő irányba vezetnek. Ha nemcsak tervezgetünk, hanem szinte észrevétlenül cselekszünk is, az is iránymutató. Ha a vágy beteljesítéséhez nem kellenek összetett előkészületek, hanem a napjainkat a sikeres cselekvés tölti ki, bizakodhatunk. Ha valamit csak egy helyen toporogva tervezgetünk, azt nem is akarjuk igazán megvalósítani. Ellenkező esetben már cselekedtünk volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ildi

Kínából jelentik

Szlovákiában lassan csökken az antibiotikum-fogyasztás

g

Mi a fene történt a kastélyban?

Boženík

Róbert Boženík a Feyenoordé

Lenka Balkovičová

Egy szakértő átvizsgálta Marian Kočner és a Markíza könyvelését, váltókat nem talált

Tévhitek az influenzáról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.