Ferenc György dolgos hétköznapjai

Azóta sok víz lefolyt a Bodrogon, és Nagykaposon is sok minden megváltozott. Ferencék például öt éve művészeti boltot nyitottak feleségével, Etelkával a Füveskert utcai családi házukban F-Art néven. Talán egyszerű a kérdés: átlépted életed ötvenötödik évét.
sysadmin

2008. február 2. 02:00

Azóta sok víz lefolyt a Bodrogon, és Nagykaposon is sok minden megváltozott. Ferencék például öt éve művészeti boltot nyitottak feleségével, Etelkával a Füveskert utcai családi házukban F-Art néven.


 Talán egyszerű a kérdés: átlépted életed ötvenötödik évét. Elégedett vagy-e, s mivel foglalkozol mostanában?


Évente összehozok egy-egy kiállítást, de hát az életben nem ez a fontos, hanem a munka. Abból élek, amit faragok. Mióta otthagytam a »civil« munkahelyemet, a vajáni hőerőművet, azóta végre a szobrászatnak szentelhetem az időmet. Gyermekkorom óta az volt az életcélom, hogy ezzel foglalkozzak, és semmi mással. Ezt az álmot negyvenöt éves koromban sikerült megvalósítanom. Óriási teher volt naponta felkelni, és bemenni a gyárba; ha visszagondolok, nem is tudom, hogyan bírtam huszonöt évig. Persze nem mondhatom, hogy azóta minden fenékig tejföl, hiszen napi tizenkét-tizennégy órát dolgozom. Éjjeli bagoly vagyok, éjfél előtt nem kerülök ágyba. Későn, nyolc körül kelek, komótosan megreggelizünk, aztán este tízig, tizenegyig meg sem állok. Természetesen a vasárnap kivételével, mert akkor főzök. Immár harminc éve.


Etelka, a feleséged boldog lehet. Mit főzöl?


Pörköltet, jó magyarosan. Oldalast. Az a kedvencem, mindennap megenném. Sertéshúsokat, jó zsírosakat, körettel.


Nem kíméled magad…


Egyáltalán nem. Igaz, öt éve nem iszom alkoholt.


Minden reggel tudod, hogy mi vár rád? Hemingwaynek volt szokása, hogy mindig félbehagyott munkával fejezte be a napot, hogy reggel legyen hol folytatnia.


Jó a példa. Nálam sem fordul elő, hogy arra ébrednék, nem tudom, mihez kezdjek. Folytatom, amit este abbahagytam, vagy más munkába fogok. Párhuzamosan több szobrot készítek egyszerre. A benti műhelyben fadarabok várnak, a kintiben kövek. Mindig bele-beleharapok valamelyik anyagba.


Melyiket szereted jobban?


Most már egyértelműen a követ. Nem tudom, mi történt velem, de úgy öt éve annyira beleszerelmesedtem, hogy nem tudok szabadulni tőle. Ha fával dolgozok is, mindig oda-odasandítok. A fa meleg anyag, jobban hozzáférhető, a kő sokkal nehezebben adja meg magát. Nagyobb kihívás. Általában az itteni köveket használom: a szentesi andezitet és a ladmóci mészkövet. De ha a megrendelő gránitból akarja a szobrot, akkor azt kapja. A váltás szinte egyik napról a másikra jött, csak az volt a gond, hogy a kőhöz nem voltak szerszámaim. Eltelt egy kis idő, amíg mindent beszereztem.


Kinek van ma igénye szoborra, műalkotásra? Magyarán: van-e megrendelésed, meg tudtok-e élni szabadúszóként?


Magánember ritkán rendel szobrot. Közületek, községek inkább. Nem panaszkodhatom, mert ebben a kis pátriában, ahol élek, jó néhány falu igényli, hogy szobor legyen a főterén, hisz minden településnek van valami megörökítésre méltó a múltjában.


Ha valaki keres, hol talál Ferenc Györgytől köztéri szobrot?


 Nagytárkányban például három kőszobrom van: egy Balassi-szobor, egy trianoni és egy első világháborús emlékmű, fából pedig egy millenniumi emlékmű, valamint a Tárkányok fája. Vajánban áll II. (Vak) Béla király életnagyságú kőszobra, Nagykaposon Dobó István mellszobra a Dobó téren, Szepsiben az Egressy Béni-szobor, hogy csak a jelentősebbeket említsem.


Hogyan birkózol meg egy-egy történelmi alakkal, akiről nem maradt fenn portré vagy rajz?


Megpróbálok minden fellelhető forrást felkutatni, de a legfontosabb a korabeli ruházatot, az illető cselekedeteit, feltételezhető jellemét megismerni. Szent István királyt például sokféleképpen ábrázolták. Ha megnézzük az ún. autentikus vagy korhű ábrázolásokat, szinte valamennyi idealizált, az államalapítót jeleníti meg. A szobrász óhatatlanul belevisz az ilyen alkotásba önmagából is valamit. Könnyebb a helyzet, mondjuk, Balassi Bálinttal, Dobó Istvánnal: róluk már akad egy-egy rajz, aminek az alapján el lehet indulni.


Nem tudom, mennyire köztudott, de neked a Vatikánba is eljutott egy alkotásod.


Az még Gábor Bertalan esperes itteni működése idején történt: ő vitte ajándékba a pápának. Ez már régi dolog.


Nehezen szabadulsz egy-egy szobortól, vagy könnyen adod ki a kezedből a kész alkotást?


 A profi zmus ott kezdődik, hogy az ember meg is tud válni a dolgaitól. Végső soron azért készülnek, hogy megvegyék őket. Egyetlen dolog, amelytől nem tudnék megválni, az a kereszt, ott a falon. Az mindig is ott lesz. De mint említettem, meg kell élni, és nem mindig könnyű. Ezért is nyitottunk boltot a feleségemmel, ahol műtárgyakat, mások alkotásait is áruljuk. A mi égtájainkon nem lehet az ember csak művész, mert éhen hal. Ez a sorsunk. Vagy menjek el Írországba, Angliába, amikor itt érzem otthon magam? Soha nem vándorolnék el innen. Távozzon el a színe, a java maradjon itt. Egyébként sincsenek olyan igényeim, hogy Mercedesszel furikázzak. Teljesen elégedett vagyok a sorsommal. Nem minden a pénz. Úgy gondolom, fontosabb, hogy olyat alkossunk, ami itt marad, a hazai emberek épülésére és gyönyörűségére.


Szeretsz álmodozni? Vannak megvalósulatlan álmaid, vagy teljesen a földön jársz?


Biztosan vannak, de szerintem az életet nem álmodni kell, hanem az álmokat kell megvalósítani. Az a legjobb, ha reggel úgy érzem, hogy nincs semmi bajom, kézbe vehetem a vésőt, kalapácsot, és tudom, mit csinálok. Bár néha arra gondolok, hogy a napi tizenkét óra is kevés: vészesen fogy az idő. Ötvenötön túl eszembe jut, hogy hoppá, már a felén átlendültem, és 2053-ban százéves leszek. Tehát nincs sok hátra, pedig még a bronzot is meg akarom tanulni. Ha már az álmokat kérdezted, ez még belefér.


Az elején említetted a kiállításokat.


 Nagyon kevés önálló kiállításom volt, azok is inkább itt, a környéken: Nagykaposon, Királyhelmecen, Kassán. Csoportos több volt. Az az igazság, hogy nagyon messze vagyok Pozsonytól. Legalább ötezer kilométerre. Ez már itt a világ vége. Ha felmegyek a tetőre, Ungvár házait látom. Ennek ellenére nagyon jól érzem itt magam, és maximálisan lokálpatrióta vagyok.


Sok barátod van?


 Szeretek egyedül lenni, hiszen az alkotáshoz magány kell. Nagyon kevés barátom van, de rengeteg ismerősöm, s ritkán telik el úgy a nap, hogy két-három ember meg ne fordulna nálam. De nevezhetjük őket barátoknak is. Senkire sem sajnálom az időt. Nem zökkent ki, inkább felüdít a társaság. Én a szemetesekkel is szóba állok, almát viszek nekik, ha jönnek, és a kis cigány gyerek szintén rám köszön az utcán: »Jó napot, Gyuri bácsi!«. És ez jó. Sokan elfordítják a fejüket, ha hajléktalant látnak. Én szóba állok vele, adok neki öt koronát. Az élet erről szól.


Akkor te boldog ember vagy.


Boldog ember nincs. Csak a lelki szegények. Jó, vannak boldog pillanataim.


Mi a véleményed a művészeti irányzatokról, kánonokról?


A lényeg, hogy a szakmának legyen becsülete, amiért keményen és naponta meg kell dolgozni. És az ember vállalni tudja, amit kiad a keze alól. Mit mondjak? Michelangelónak nem volt köszörűje, villanyfúrója, mégis kösse fel a gatyáját, aki a nyomába akar lépni.


Ha valaki betér hozzátok, mit talál a boltban? S


zobrokat, képző- és iparművészeti tárgyakat, festményeket, elsősorban a Ticce alkotócsoport műveiből, kerámiát, lakásdíszt. Jó szívvel látunk mindenkit. Sok embernek csak ürügy a bolt, hogy betérhessen egy kis beszélgetésre.

Önnek ajánljuk

Miből él az elnökjelölt?

Hamšík Lavezzivel is konzultált átigazolása előtt

Tiltakoznak a kiállított melltartók és bugyik ellen

21 Savage szabadlábon

Pedagógiai napok a digitalizáció jegyében

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?