Fehér fényben

Még harminc sem volt, amikor eljátszotta pályája mind a mai napig legmeghatározóbb szerepét, Alžběta Čeňková doktornőt. Kórház a város szélén, 1977. Eliška Balzerová egyik napról a másikra az ország kedvence lesz. Pozitív, de nem sablonos figura a sorozatban, az élet napfényes oldalán járó, nyitott szellemű, a kihívásokkal bátran szembenéző, elegáns nő a hétköznapokban.
Szabó Laci

2013. március 22. 15:37

Harmincöt évvel később ugyanaz a fény, ugyanaz a ragyogás a szemében, nőiessége egy leheletnyit sem halványult, sőt, energiája, lelkesedése, színészi „étvágya” is a régi.

 

Prága szívében, a Nemzeti sugárút egyik patinás kávéházában ülünk, késő délután. Előbb a pincért, aztán engem is levesz a lábamról. Oda egy elismerő szó, egy finom mosoly, nekem egy magyar népdal, a Már minálunk, babám…! kedvesen, bájosan, érzelmesen – és pontosan, hibátlan kiejtéssel. Egy szuszra, a végét jól időzített csettintéssel megspékelve. Ez igen! – mondanám, de csak álmélkodom, mert hangosan töpreng. 1986-ban forgatott Budapesten, az hány év is… tizennégy, huszonnégy, huszonhat! Azóta őrzi a dalt. És számolni is tud még magyarul, meg jó reggelt, jó napot, jó estét kívánni – mondja nem kis büszkeséggel.

* Ha nincs Alžběta Čeňková, akkor bizonyára Málnay Levente sem hívja Budapestre. Kellett hozzá a Kórház, és kellett a doktornő, akit már az első részben megszerettek a nézők. Ennyi év távlatából nyilván nagyobb a rálátása a dolgokra. Mit gondol, miben rejlett a sorozat országhatárokat átlépő népszerűsége?

Hiteles, emberi történeteket kínált a közönségnek. Még a válogatós nyugatnémet nézők is szerették. Annyira a magukénak tekintették, hogy szó szerint kiprovokálták a folytatást. Jaroslav Dietl, aki a forgatókönyvet írta, jól ismerte a történet hátterét, a kórházi közeget. A mosti kórházban az elsők között ültettek be neki csípőprotézist, közelről tapasztalhatta meg az ortopédiai osztály életét, megismert több orvost és nővért, így mindegyikünknek pontos képet rajzolt a megformálandó figuráról. De hogy minden hibátlan legyen a filmben, volt egy mellénk rendelt, felügyelő orvos is, akitől remek szakmai tanácsokat kaptunk. A forgatás előtt még egy szakmai gyakorlaton is részt vettünk a mosti kórházban, mert az volt a modell. Engem a műtőbe osztottak be, ahol már csak azért is jól éreztem magam, mert nem ájultam el a vértől. Nyílt sebek bevarrásánál asszisztáltam, roncsolt izomszalagokat kellett széthúznom, hogy az orvos a seb mélyére láthasson. Egy-egy műtét után olyan fáradt voltam, hogy remegett a kezem. „Na, ezt kell látnia majd a nézőknek is!” – mondta a doki. De mindig megdicsért a végén. Előfordult az is, hogy én varrtam be a sebet. „Úgy bánt a tűvel és a cérnával, mintha hímzett volna!” – viccelődött a főorvos úr. Tizenkét öltés, tizenkét csomó. Kíváncsi lettem volna, hogyan reagált a sorozat láttán az a fiatal férfi, akinek én varrtam össze a sebét egy csúnya baleset után. Ha nézte a Kórházat, rá kellett jönnie, hogy Mostban én voltam az orvosa. Andrea Čunderlíkovával, aki Inka nővért játszotta, minden reggel, már nagyvizit előtt bent voltunk a kórházban, és precízen jegyzeteltünk, hogy később minden lényeges dologra kiterjedjen a figyelmünk. Abban persze, hogy a nézők olyan nagyon szerették a sorozatot, annak is szerepe volt, hogy látták: az orvosoknak is van éppen elég magánéleti kínjuk-bajuk. Volt ugye, aki alkoholproblémákkal küzdött a filmben, másvalaki szerelmi csapdában vergődött, a harmadiknak az életét családi konfliktusok keserítették. Ezeket a történeteket valóban az élet írta. És politikamentes volt a sorozat! Már az első részt úgy fogadták a nézők, mintha krimit láttak volna. Tudni akarták, mi lesz a folytatásban, ki milyen helyzetekbe keveredik a további részekben.

 

* Ma, ha egy színész bekerül egy sorozatba, a legjobb színházi rendezők már át is lépnek rajta. Egyszerűen megszűnik számukra.

Velünk pont a fordítottja történt. Jaroslav Dudek, a Kórház rendezője a Vinohrady Színházban dolgozott akkoriban. A főbb szerepeket alakító színészek közül nem egy annak a társulatnak a tagja volt. Én is. Dudek előre megjósolta: nagyon sokan jönnek majd a színházba, hogy ott is lássanak bennünket, ne csak a sorozatban. És így is lett. A fogadtatás hatalmas sikerének köszönhetően az én népszerűségem is hirtelen megnőtt.

 

* És megismerték külföldön is. Lengyelországtól Kínáig több ország megvette a sorozatot, a magyar nézők körében is nagyon magas nézettséget ért el. Végül is ennek köszönheti Málnay Levente meghívását a Krízis című tévéfilmbe.

Orvosnőt játszottam ott is. Orvosnőt, aki tehetős férje révén magánklinikát akar nyitni, aztán mégsem lesz a tervből semmi, mert időközben tönkremegy a házasságuk.

 

* A bulgáriai Plovdiv nemzetközi tévéfilmfesztiválján a legjobb női alakítás díjával jutalmazták a Krízisért.

Érdekes helyzet volt. Meghívtak a fesztiválra egy cseh alkotással, a díjkiosztó napját azonban nem vártuk meg, mivel tudtuk, hogy nem nyertünk. Már itthon voltam, amikor közölték velem, hogy a Krízissel nyertem. A cseh lapok meg is írták: »Eliška Balzerovát, sajnos, nem a mi filmünkért díjazták, hanem egy magyar rendező munkájáért.«

 

* A Kórház a város szélén Münchenben juttatta komoly szakmai elismeréshez.

Ott nagy ünneplésben volt részem. A város egyik legpompásabb szállodájában az év televíziós díjainak átadása. A németek úgy írtak erről, hogy ez az európai Oscar-ceremónia. Itthon még csak háromsoros hírként sem szerepelt a lapokban. 1982-ben nem büszkélkedhettünk ilyen nyugati díjjal. De alighogy hazaértem, már hívtak is a Cseh Televízióból, hogy vigyem be és adjam le a díjat. »Ha kell, szívesen megmutatom – mondtam –, de a kezemből nem adom ki.« Így maradt az enyém a müncheni Bambi, és most ott áll a Nők kísértésben Vilmájáért kapott Cseh Oroszlán mellett.

 

* Jiří Vejdělek remek vígjátékában egy hatvanas, ám még mindig vonzó, az élet minden ajándékát szívesen fogadó, remek formában lévő nagymamát alakít, aki még holtában is csinosan akar kinézni. Ügyel a frizurájára, a sminkjére, a dekoltázsára. Nem azért kérdezem, mert szeretném kipróbálni, de mondja, milyen érzés befeküdni egy koporsóba?

Szörnyű. Ha erről kérdeznek, mégis azt válaszolom: ha már ott fekszik az ember, minden mindegy lesz számára. Hogy van-e elég helye, kényelmesen fekszik-e. Én mindenesetre megkértem a kellékest, hogy bélelje ki a koporsót pléddel és párnával, és ne hagyjanak sokáig lefedve. De így is borzalmas érzés volt. Fél napig csak ezt az egy jelenetet vettük a krematóriumban. Kellett hozzá humor, különben megbolondultam volna. Nevettünk is szerencsére eleget. A krematórium dolgozóját, aki a koporsót betolja a kemencébe, polgári nevén Andělnek (Angyal) hívják. Már ezen rengeteget szórakoztunk. A felvétel végén pedig én nevettettem meg a stábot. Alighogy megemelték felettem a koporsó fedelét, az arcomat még nem is lehetett látni, amikor kidugtam a kezem, és elkezdtem kiabálni, hogy azonnal kérek egy felest! Két percig feküdtem a lezárt koporsóban, de az tényleg síron túli érzés volt.

 

* Ugyanebben a filmben a legkellemesebb élménye?

Vojta Dyk. Született Adonisz. Nagyon szép fiú. Csodálatosan énekel, remekül táncol, nagyszerűen játszik. Jobb partnert elképzelni sem tudok. Nagyon kedves fiú, és okos is, intelligens is. Színpadon és kamera előtt fontos a jó partner. Ha két ember között működik a kémia, az mindig érezhető a végeredményen. Ha felkérnek egy szerepre, az első kérdésem mindig az, hogy ki lesz a partnerem.

 

* Magánemberként is jó partnere van. Negyven éve kiegyensúlyozott házasságban él filmproducer férjével.

A biztonságot, a nyugalmat, a harmóniát jelenti számomra. Rengeteget formált rajtam. Én ugyanis makacs, keményfejű morva lány voltam, ő tanított meg józanul, higgadtan gondolkodni. Nem volt könnyű dolga velem. Ha nem volnék konzervatív, lehet, hogy már hatszor elváltam volna.

 

* Konzervatív? Nem akarom hinni.

Jó, akkor azt mondom: nagyon családcentrikus vagyok. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem a pályát, huszonhét évesen szültem a fiamat, és három évig otthon voltam. De nem bántam meg, hogy vele maradtam, pedig nehéz volt visszajönni a színházba. Hatéves volt, amikor megszületett a lányom, és három évet megint otthon töltöttem. Utána ismét a nulláról kezdtem. Az anyósom szokta mondani, aki már nem él, sajnos, hogy az igazán szabad élet ötven fölött kezdődik. »Hülyeség« – legyintettem. Huszonéves koromban egy ötvenes nő nekem már öreg volt. »Eljön az idő, amikor igazat fogsz adni – mondta az anyósom –, egy érett nő lelkében már rend van, és nyugalom. Önállósultak a gyerekei, kiteljesedett a munkájában, ura az idejének, azt csinál, amit akar, oda megy, ahová szeretne.« Nem tévedett. Valóban így van.

 

* Van is egy idevágó mondata Az én csodás válásom című monodrámában. »Egy nő életében az első ötven év a legrosszabb.« Hogyan reagálnak erre a nézők?

Felnevetnek. Tudják, miről beszélek. Hogy ötven fölött valóban valami új kezdődött az életükben. Én is ötven voltam, amikor otthagytam a Vinohrady Színházat, és Tomáš Töpfer kollégámmal a Divadlo na Fidlovačce tulajdonosai lettünk. Ott játszom a legszebb szerepeimet. Geraldine Aron darabját, Az én csodás válásomat is ott mutattuk be, több mint negyven országban megy nagy sikerrel. Erzsébet királynőtől Maria Callasig nagyon sok jó szerepet megformálhattam, de ez a darab valóban fontos számomra. Elolvastam, és azonnal tudtam, hogy ez az én történetem; de hogy ötszázszor fogom játszani, arra nem gondoltam.

 

* Még egy filmről szeretném hallani: El marido perfecto. Egy spanyol–argentin–angol–cseh koprodukció.

Az eszményi férj. Oscar Wilde darabja ihlette a filmet. Tim Roth nővérét játszom benne.

 

* Azért érdekel a dolog. Tim Roth a legjelesebb angol filmszínészek egyike.

Amikor a film készült, 1992-ben, még nem volt akkora sztár, mint ma. Kedves férfi, szerettem vele játszani. Vannak közös fotóink, csak meg kellene találni őket. Két éve költöztünk új lakásba, de még mindig nem pakoltuk ki az összes dobozt.

 

* Fia és lánya hol tart az életben?

A fiam gyógyszerészként végzett, most klinikai kísérleteket végez. Már megkértem őt, hogy ha majd egyszer nem lehet bírni velem, mert nem leszek képes beletörődni, hogy se színház, se utazás, akkor majd tegyen elém egy jó kis nyugtatót. A lányom dramaturg. Most kezdett el színdarabokat fordítani. Ha Londonban látok valami izgalmasat, van kit megkérnem, hogy fordítsa le nekem. Mindketten nyitottak, széles látókörűek, hiszen kiskoruktól fogva bármilyen útra indultunk is a férjemmel, vittük magunkkal őket. Mindenre emlékeznek. Még az olcsó szállodákra, a nem mindig kényelmes utazásokra, a sokszor kalandos megérkezésekre is. Országokat, népeket, kultúrákat ismertek meg, nyelveket tanultak, és most szabadok. De ha itthon vannak, Prágában, a közös vasárnapi ebéd nekik is ugyanolyan fontos, mint nekünk, a férjemmel.

Önnek ajánljuk

Miből él az elnökjelölt?

Hamšík Lavezzivel is konzultált átigazolása előtt

Tiltakoznak a kiállított melltartók és bugyik ellen

21 Savage szabadlábon

Pedagógiai napok a digitalizáció jegyében

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Legfrissebb galériák
Olvasta már?