Erővel, harmóniával

Nagy szerepek és nagy gyerekek. Röviden és tömören így jellemezhető Nagy-Kálózy Eszter pályája s magánélete. Színpadon Ányát játszott, és Desdemonát, Nyinát, és Arielt, Blanche-t, és Nórát. Tévében Csinszkát és Édes Annát. Moziban Karády Katalint (Hamvadó cigarettavég), Törőcsik Mari és Darvas Iván lányát (Egy hét Pesten és Budán), Márai Sándor eleven fájdalmakat cipelő nőalakját (Eszter hagyatéka).
Vasárnap

2013. június 21. 14:00

Mostanában új utakon jár. Dés László klipjében (Évek óta már) egyetlen szó nélkül ad apró érzelmi jeleket. Komáromban és a Centrál Színházban (A régi nyár, Egy nyári éj mosolya) élvezettel játszik zenés szerepeket.

 

* Könnyebb, szabadabb lett az élete, hogy fia és nagylánya már kirepült otthonról? Flóra Montrealban szerzett színészi diplomát, Olivér zenét tanul Londonban, Szonját, többéves tőrvívás után, a modern tánc szippantotta be.

Valóban több időm van, de mert erőm teljében vagyok, és nem kell naponta gondolkodnom a gyerekekről, néha fura is a helyzet. Megesik, hogy hirtelen nem is tudok mit kezdeni az idővel. Pedig terveim vannak, vágyaim, és nem feltétlenül csak a színházzal kapcsolatban.

 

* Gyorsan jöttek a gyerekek. Alighogy pályára került, már meg is született az első. Aztán bővült és bővült a család.

Nem volt ez tudatos döntés. Így alakult az életünk, és ezt mi nagy boldogsággal fogadtuk. Természetesen rengeteg szervezésre volt szükség. Soha nem éreztem azt, hogy nehéz a három gyerekkel, inkább csak lelkifurdalásom volt, mert többet akartam velük lenni. De mikor legyen ambiciózus az ember, ha nem fiatalkorában? Bennem ez azóta sem változott. Most is ugyanolyan ambiciózus vagyok, nagyon szeretek dolgozni, imádom a munkámat. A problémák, még ha fizikai értelemben nincsenek is velem a gyerekek, utolérnek. Ha gondban vannak, igyekszem segíteni nekik. Mellettük állunk akkor is, ha messze vannak tőlünk. Péterrel együtt küzdünk értük.

 

* Arcán semmi nyoma a küzdelemnek. Vonásai alig, alakja semmit nem változott az évek során.

Ma már mindenki ügyel arra, hogy jól nézzen ki. A nők mindenképpen karban tartják magukat. Ez elvárás magunkkal szemben. A mi pályánkhoz pedig kondi is kell. Három gyerek után sem engedhetem meg, hogy elasszonyosodjak. A formámat, a figurámat őrizni akarom.

 

* Rótta is éveken át a kilométereket. Láttam párszor, amikor nekiiramodott a pesthidegkúti erdőnek.

Már jó ideje nem futok. A térdem megsínylette. Választanom kellett valami mást, ezért kezdtem el négy-öt éve jógázni. Annyira érdekel, hogy már az is megfordult a fejemben, mi lenne, ha elvégeznék egy jógatanfolyamot. Már eddig is sokat kaptam, sokat tanultam belőle. Része lett az életemnek. Nemcsak fizikai, szellemi értelemben is sokat segít a jóga. Másképpen ugyan, de ugyanarra törekszik, mint a színház: ismerd meg önmagad. Nekem kell a mozgás. Levezet sok mindent. Kiviszi belőlem a feszültséget. Megnyugtat. Feltölt energiával. Harmonikussá tesz.

 

* Könnyen elrendezte magában, hogy nincs több futás, de van valami más?

Nem, nem. Ha látok egy futó embert, még ma is fellobban bennem a vágy, hogy én is, én is. Félmaratonokat futottam. De ha netán kevesebbet, a tizenöt-tizennyolc kilométer akkor is megvolt. Versenyekre is jártam. Élveztem nagyon. Tudtam, mire vagyok képes. A jógával sok mindent elrendezek magamban, csak idő kell hozzá. Megpróbálom elfogadni azt, ami van. A koromat. Vagy hogy mi romlik el rajtam. Alapképesség az is, hogy az emberben van valami erős törekvés a harmónia felé. Meg kell találni az utat, amely a kiegyensúlyozottsághoz vezet. Jól akarom érezni magam a bőrömben. Ez a színpadon is nagyon fontos.

 

* Hogyan fogadta a komáromi Jókai Színház felkérését, hogy játsszon Méhes László rendezésében, A régi nyárban?

Örömmel mentem. A Karády-filmben ugyan énekeltem pár dalt, de zenés szerepem még nem volt. Vonzott a feladat, azonnal igent mondtam rá. Budapest–Komárom nem olyan nagy távolság. Játszottam én Kaposváron és Sopronban is, Claudel darabjával, az Angyali üdvözlettel sok helyen jártunk az országban. Utaztam rengeteget. A régi nyárral is eljutottunk egymástól távol eső szlovákiai falvakba, településekre. Fantasztikus érzés látni, hogy mennyire hálás az ottani közönség, milyen nagyon vágyik a magyar szóra. Helyesek, édesek, kedvesek a szlovákiai magyar nézők. Velünk éneklik a dalokat. Tudom, hogy aznap este boldogok. Nagyon fontos, amit a komáromi színház csinál. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennek részese lehetek. Sokáig szeretném még játszani a darabot, mert a kollégákat is megkedveltem. Lelkes, nagyon jó emberekkel találkoztam Komáromban. Szabadúszóként sokszor csöppentem bele új társulatokba. Nagyon szeretem figyelni, szemlélni, tanulmányozni, ki hogyan dolgozik. Mindenhol tanulhatok, szívhatok magamba valamit. A régi nyár nem éppen mély dráma, mégis vannak mozgatórugóik a szerepeknek. Igazából természetesen engem is a dráma izgat, ott több a vájkálnivaló, s ott többet megtud az ember a másikról, hiszen tényleg nagyon mélyre kell ásnia magában, de egy vígjáték, egy zenés darab is sorsokról beszél. Csak másképp. Nekem pedig az is boldogság, felfedezés, ha ebben a műfajban is van mit keresnem. Nyilván ebbe is bele kell tanulni, hiszen sok rossz beidegződést le kell vetkőzni hozzá, de most úgy érzem, főleg, hogy a Centrálban is énekelhetek az Egy régi nyár mosolyában, hogy új ajtó nyílt meg előttem. Ez is egyfajta feltöltődés számomra. Pluszenergia, amelyet nyerek belőle. Ha akarsz, ha befogadó vagy, mindenütt kapsz új impulzusokat. Komáromban sem úgy van, hogy lemegyek, eljátszom a szerepet, és irány vissza. Látok, tanulok, tapasztalok. Energiával tölt fel, hogy az ottani kollégákon nem látok fáradtságot, fásultságot, csüggedést, megkeseredettséget. Nehéz körülmények között dolgoznak, tudom, mégis teljes odaadással végzik a munkájukat. Ezért nagyon tisztelem őket.

 

* A Centrál Színház előadásában Törőcsik Marival játszik. A Csinszkában mellette kezdte a pályát, ő játszotta a nagymamáját. Makk Károly Egy hét Pesten és Budán című filmjében már az édesanyja volt. Most közös öltözőjük van.

Nem a megszokott módon jött létre az előadás. Nem az volt a próbákon, hogy megyek, megyek az úton, és beérek a célba, hanem megmutatták az út végét, ahova el kellett jutni. Idejött a rendező, Trevor Nunn asszisztense, Tom Littler, aki egy bevált recept szerint rakta fel az előadást a színpadra. De így is rá lehet jönni gondolatokra, meg lehet oldani helyzeteket. Ez is egy módszer. Fejlődni így is lehet, csak erő kell hozzá. Törőcsik Marival színpadon most játszom először. Van a lényében valami, ami tanulhatatlan. Megjelenik, és már csak őt figyeled. A fényét, a varázsát sosem veszíti el. Ő erre a pályára született, de egyáltalán nem misztifikál semmit. Csodálatos, hogy mindenki, akinek része van a produkcióban, azonos értékű a szemében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy időnként összehoz vele.

 

* Extra kategóriás szerepei közül mindenképpen kiemelnék egyet. A Keleti pu. „holtvágányon futó” prostiját. Ahogy színes cuccokban, magas sarkú csizmában csetlik-botlik a sínek között, miközben új kuncsaftra vár, egyszerre megmosolyogtató és elszomorító.

Szeretem az ilyen szösszeneteket. Nagyon hálás vagyok Péternek, a férjemnek, hogy rám bízta ezt a szerepet. Előbb színházban rendezte meg a darabot, aztán tévéfilm született belőle. A másik ilyen kedvencem: Csele Juli a Rozsdatemetőben. Pici szerep volt az is, iszonyatosan nehéz sors, de pályám egyik legmaradandóbb élménye. Apró mozzanatokból kirakni egy embert, egy percbe sűríteni vagy csak egy ácsorgásban megmutatni egy életet mindig izgalmas kihívás. Hogy mi az az egy gesztus, nézés, amelyben minden benne van, aminek benne kell lennie.

 

* Legutóbb a Bárka Színházban volt bemutatója. Dollyt játssza az Anna Kareninában.

Jó szerep az is. Dollyt megcsalja, megalázza, sárba tiporja a férje, ő mégis megbocsát neki. Szeretem játszani, van mit megmutatni benne.

 

* S ha, mondjuk, szabad a vasárnapja, mert este nem játszik, sőt Péter is szabad, mihez kezdenek?

Nagyon ritkán történik meg, hogy hétvégén egyikünk sem játszik. De ha mégsem, akkor együtt ebédelünk. A mi életünkben már az is nagy dolognak számít, ha vasárnap együtt ülünk asztalhoz. Aztán vagy moziban, vagy színházban kötünk ki. Mindig kitalálunk valamit. Szonja vevő a közös programokra. Bár ő most érettségire és felvételire készül.

 

 

 

Önnek ajánljuk
A parlament elfogadta a Párizsi szerződés ratifikációját

Focus: Helyet cserélt a PS/Spolu és Kiskáék, a magyar pártok továbbra is parlamenten kívül

Zuzana Čaputová

Érsek lehet Sólymos utódja

diéta

Mit kezdjünk a divatdiétákkal?

koronavírus

Koronavírus – Csehország ellenőrizni kezdte az országba érkező utasokat

Hosszú Katinka

LEN Úszó Európa Kupa – Hosszú Katinka újabb győzelme

Egységesítenék a töltőket az EU-ban

Egységesítenék a töltőket az EU-ban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.