Erős szárnyakkal

Még tervben sem volt, legfeljebb az édesanyja fejében vagy a csillagok alatt valahol, amikor 1983 nyarán, a Királydombon először hasítottak az égig a Szörényi Levente és Bródy János által írt István, a király dalai. Gubik Petra sok évvel később bakelitlemezről hallgatta a mára klasszikussá vált rockopera zenéjét, aztán még szorosabb kapcsolatba került vele. Ő lett Koppány tiszta lelkű lánya, Réka. Harminchat éves a darab. Ő még mindig csak huszonkilenc.
Szabó G. László

2019. augusztus 23. 09:30

Fotó: Gordon Eszter

Ajakon nőtt fel, egy kétezer-ötszáz lelket számláló nagyközségben, amelyből azóta város lett, őt, a Budapesti Operettszínház művészét pedig pár napja azok előtt avatták ott díszpolgárrá, akik kiskora óta ismerik. A ceremónia végére, miután elénekelte Máté Péter Ez itt az én hazám című dalát, el is érzékenyült – mondja. Ugyanis akkor döbbent rá: nem volt hiábavaló a sok áldozat, munka, amelynek egy ilyen szívmelengető elismerés lett az eredménye. „Óriási kitüntetés ez nekem, amit büszkén viselek” – közli boldogan, és gondolatban le is horgonyzunk Ajakon, hiszen az elmúlt napokat is ott töltötte, családja körében.

Hol találkozott először az István, a király dalaival?

Otthon. Nagyon muzikálisak a szüleim. Apukám gyűjtötte a bakelitlemezeket. Nagyon szerette a Karthagót, Takáts Tamás dalait, az Illéséket, Szörényiéket, Bródyt, Pressert és az LGT-t. Anyukámmal együtt ott volt a Királydombon, ők látták az első István, a királyt. Természetesen megvolt az eredeti lemez. Megvették. Szombatonként szólt a lemezjátszó, és az egész ház velünk együtt bömbölte a dalokat. Én ezen nőttem fel. Ez egy falat múlt a szüleim életéből. Apáméktól tanultam meg, hogy az értékes magyar zenét tisztelni kell. Bródyt, Koncz Zsuzsát, Kovács Katit és a többieket. A legelső István, a királyból már gyerekként is több bejátszást láttam a tévében. Pelsőczy László, Varga Miklós, Sebestyén Márta megmaradtak a lelkemben. A zenei világomat formálták. Akkoriban persze meg sem fordult a fejemben, hogy én majd eljátszhatom Rékát.

És most játssza másodszor.

Először a békéscsabai Jókai Színházban osztották rám a szerepet, négy vagy öt éve. Azóta én is változtam, formálódtam. Máshogy néztem a világot huszonhárom évesen, és mást látok belőle most, hogy huszonkilenc vagyok. A színészi eszköztáram is gazdagabb lett. Székely Kriszta rendezésében sokkal mélyebbről nyúltam a szerephez, mint korábban. Nyilván azért is, mert Békéscsabán Zsuráfszky Zoltán vitte színre a darabot, és az inkább mozgásszínházi előadás volt. Kriszta a családi konfliktusra, a szereplők közti viszonyra helyezte a hangsúlyt. Énekstílusban, énektechnikában sokat változtam a szerepben. A látványvilág és a jelmezek is letisztultságot tükröznek. A próbák első fázisában, az elemzések során fehér galambhoz hasonlítottuk Rékát, aki mindig a legfontosabb pillanatokban jelenik meg, de aztán tovább is röppen. Érdekesmód ezt Bródy János is így fogalmazta meg, aki nekem a példaképem. Réka fiktív személy a történetben. János mesélte is, hogy miután megírta a darabot, azok, akik cenzúrázni akarták, kikérték maguknak, hogy mégis hogyan hozhatja ilyen helyzetbe Istvánt, a magyarok királyát, hogy gyengéd érzelmek fűzik egy lányhoz, miközben házas ember. Egyébként azt sem tudjuk, hogy volt-e lánya Koppánynak. Erről nincsenek történelmi feljegyzések. A mi felfogásunkban Réka egy lelki vívódás kivetülése. Nagyon erősen él bennem Sebestyén Márta alakítása.

Legendás darabról, igazi hungarikumról lévén szó, színészileg és hangilag is alaposan át kellett gondolnia a rendezőnek, hogy melyik szerepet kinek adja.

Nekem pedig arra is figyelnem kellett, hogy ne Sebestyén Márta utánzata legyek, miközben az én fülemben is ott van az a bizonyos népies vonal. Rékában mi egy abszolút letisztult karaktert mutatunk. Ez egy klasszikus karakter, és sem Kriszta, sem én nem akartuk kiforgatni abból, ami, inkább megtöltöttük még sok olyan dologgal, hogy ne csak egy szépen elénekelt, helyes kis madárka legyen, hanem olyan valaki is, aki a döntő pillanatban maga a tét. Akár egy háború kirobbanásakor, vagy amikor el akarja simítani a dolgokat Koppány és István között. Vagy amikor a király feszültségét próbálja oldani. Réka hatalmas lélekjelenlétének köszönhetően lelki támasza Istvánnak. Úgy mondja ki, hogy Adj békét, uram!, hogy abban minden benne van.

Törékeny lélek, mérhetetlen nagy erővel. Bennem ez fogalmazódott meg, amikor ezt kéri a teremtőtől.

Kriszta mondta is az első szerepelemző próbán, hogy ő nem olyan Rékát akar látni, aki elsiratja a magyar népet, mert nem él békében, aztán eltűnik a színről, hanem képes legyen a saját tisztaságával, a saját igazságérzetével kard nélkül harcba szállni. Tiszteli az apját, nem lép túl bizonyos határt, de képes a végsőkig elmenni. Ez pedig nagyon jó példa a magyar népnek. Hogyan lehet úgy harcolni, vagy kiállni valami mellett, hogy nem feltétlenül ragadsz fegyvert.

Magánemberi énje ezen a ponton fedi is maximálisan a figurát.

Igen, én minden körülmények között békére törekszem. Konfliktuskerülő ember vagyok, nem szeretek konfrontálódni, csak kivételes helyzetekben, amikor már egyszerűen elkerülhetetlen. De azt mondom, teljes mértékben a saját életemből építettem fel a szerepet.

Ami ugyancsak érdekes: ez a mostani, „új” István, a király lelkületében megidézi, visszahozza a 83-as ősbemutató hangulatát. Pedig 1983-ban még egészen más világban éltünk.

Abban, hogy ez ilyen jól sikerült, Bodor Johannának és Lénárt Gábornak, az előadás két koreográfusának és a táncosoknak is nagy szerepük van. Ez a produkció eredetileg a bajai szabadtéri színpadra készült, ott volt a bemutatója, ahol jóval több táncos és statiszta lépett színpadra. De az Operettszínházban is elképesztő ősenergia uralja a teret. Ennek a kultikus műnek nincsenek határai. Elárulok valamit. A darab végén, amikor már nem vagyok a történet aktív részese, van pár másodpercem, mielőtt a csapat elénekelné a Felkelt a napunkat, majd a Himnuszt. Olyankor mindig kilesek a takarásból a nézőtérre, és mindig azt látom, hogy kivétel nélkül minden néző eggyé vált a történettel. Hogy fentről nézve nincs különbség ember és ember között, hogy ott és akkor mindenki egyformán érez. Ez az ősi identitástudat hívja elő, hogy mindegy, hol élsz, határon belül vagy határon túl, egyek vagyunk, egy nemzet, egy nép, közös minden örömünk és fájdalmunk. Ezt olvasom le az arcokról, mert ez tölti meg a szíveket, és azért van az, hogy a Himnusznál egy emberként áll fel a közönség. Csodálatos, hogy ezt el tudja érni egy darab a mai Magyarországon. Hogy a végén már nem is ülnek le a nézők, hanem állva tapsolnak. Ez az előadás mindig állótapsot kap. Nagyon szép himnikus történet az István, a király, és úgy látszik, szívet melengető érzés a nézőknek a saját történelmünkkel találkozni. Jó látni a sok csillogó tekintetet. Sokan kívülről tudják az egész darabot. Óriási felelősség van minden egyes szereplő vállán. Itt nem lehet hibázni sem szövegben, sem dalban, hiszen a nézők fülében, szívében intenzíven él minden egyes szó. Ezt tényleg úgy kell tudni, mint a Miatyánkot.

Feke Pál vezetésével született most egy koncertverzió a darabból.

Azzal járjuk az országot. De felléptünk már vele Kárpátalján és Gombaszögön is. Augusztus 20-án Mosonmagyaróváron láthat bennünket a közönség. Csodálatos érzés mindannyiunk számára, amikor több ezer ember velünk együtt énekli a dalokat. A végén mindig ováció van. Régen, a Királydombon még gyertyát gyújtottak a nézők, most a mobiltelefonok fényével teremtenek megható pillanatokat. Nagyon boldog vagyok, hogy színészként találkoztam ezzel a darabbal. Számomra ez már egy oratórium, mise.

Augusztus 20-a nemcsak az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékének, hanem az új kenyérnek is az ünnepe. Szeretett nagymamái is ezzel várják haza?

Az új kenyeret én az ünnepi rendezvényeken kóstolom meg. Otthon, a két nagymamám mindig frissen sült kaláccsal és süteménnyel vár. Batyukával. Az olyan tenyér nagyságú, cipószerű kalács almával vagy lekvárral töltve. Ez mindig megékesíti a hazaérkezésemet.

A Szörényi fivérekkel, Leventével és Szabolccsal és Bródy Jánossal milyen a kapcsolata?

Kiváltságos helyzetben vagyok. Nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy ismerhetem őket. Pár évvel ezelőtt bekerültem a Tiéd a világ című zenés darabba, amely az Illés együttes dalaira épül, Szörényi–Bródy-szerzeményekre. Akkor találkoztam először személyesen Leventével és Jánossal. Azóta figyelemmel kísérik a munkásságomat. János boldog volt, hogy én lettem Réka. Az ő elismerése nekem többet ér bármilyen kitüntetésnél. Otthon, gyerekként ezekre a dalokra ugráltam a bakelitlemezeket hallgatva, most pedig benne vagyok a történetükben. Volt már Illés-koncert is, amelyen felléptem. Óriási ajándék ez a sorstól.

Tavaly Junior Prima díjjal tüntették ki, most Ajak díszpolgára lett, az új évadban két szép szerep várja: a Jávori Ferenc, Fegya zenéjére készülő Menyasszonytánc az Operettszínházban, majd a Madáchban az ír Glen Hansard és a cseh Markéta Irglová musicalje, a Once.

És lesz egy harmadik bemutatóm is, decemberben, Nyíregyházán. Zenés darab lesz az is, Kilenctől ötig címmel. Ez dupla örömet jelent számomra, hiszen most fogok először játszani a megyei kőszínházunkban. Nem Budapestről, hanem otthonról, Ajakról fogok bejárni. Onnan csak húsz perc az út. Én most csak úgy nézek körbe, hogy mennyi jó történik velem mostanában. Minden kis apró időt megragadok, hogy tisztán lássam, honnan indultam, hol tartok, és mi jöhet még az életemben. Egy biztos: maradok az, akinek születtem. Tiszta, egyenes, őszinte embernek. Én csak ezzel tudom meghálálni a sorsnak mindazt a szépet, amit eddig kaptam.

A teljes cikk a Vasárnap 34. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Két gólt rúgott a ráadásban, így verte a Besiktast a Slovan az EL-ben

Barcelonában bravúros döntetlennel rajtolt a Ferencváros

Ötéves kislányt gázoltak el Nagymihályban

Mondák, legendák és régi történetek egy zárt közösségből

Egy kutatócsoport szerint lehetséges felére csökkenteni az üvegházhatású gázkibocsátást 2030-ra

Tizennégy ország íjászai versenyeznek Marcelházán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?