Én nem vagyok előítéletes! Mindenkit el tudok fogadni, csak van, akit kevésbé

Vasárnap

2019. november 8. 09:45

sqd

„Az érzelmi diadalok nem ismerik a részvétet.” (Guy de Maupassant)

Elméletileg minden ember szerethetné a másikat. Gyakorlatilag azonban jó néhány „ellenségképet” fenntartunk. Amikor azon gondolkodunk, hogyan egyeztethető össze az „én jó ember vagyok” meggyőződés és a kirekesztés bármilyen formája, akkor a kognitív disszonancia (belső feszültség) jelenségében kell keresnünk a magyarázatot. Ez az érzelmi lehetőségünk arra, hogy feloldjunk olyan ellentéteket, mint a fenti két állítás. A végeredmény az lesz: „én jó ember vagyok”, de „azok rosszak, tehát jogom van nem szeretni őket”. Aaron T. Beck írja, hogy az emberek általában figyelik és utánozzák egymás érzelmi reakcióit anélkül, hogy ezt észrevennék. Egy csoportnak sok esetben sztereotip képe van egy másik csoport tagjairól, és ha ezek az emberek fontosak nekünk, mert hozzájuk tartozónak érezzük magunkat, akkor befolyásolni tudják az érzelmi attitűdünket.

A másik csoport tetteinek negatív értelmezése beindítja az előítéleteket, amelyek hozzájárulnak viselkedésük téves meghatározásához. Ezek a sztereotípiák gyakran durvák. Amikor merev sémába vannak zárva, az előítéletek semmilyen módosítását nem engedik meg, és olyan jegyeket viselnek magukon, amelyek együttesét „zárt gondolkodásnak” hívjuk. Magas iskolázottságú emberek is képesek elhinni rémtörténeteket, szemernyi bizonyíték nélkül. Sokszor elegendő, ha a tartalom összeegyeztethető a hallgató hiedelemrendszerével egy megbélyegzett csoporttal kapcsolatban, és máris tényként fogadja el a hallottakat. A fantázia kiszorítja a racionális gondolkodást, különösen, ha a képzeletet a csoport vezetője vagy a többi tag irányítja. Ma rémtörténeteket nemcsak a nyomtatott sajtóban, hanem az online térben is olvashatunk. És aki hajlamos rá, hogy saját érzelmi egyensúlyát valamilyen „ellenségképpel” tartsa fenn, az általában nem fogja vizsgálni ennek a valóságtartalmát.

Mi történik az érzelmekkel?

Solomon Asch szociálpszichológus híres kísérlete volt, hogy megkérte alanyait arra, jellemezzenek egy ismeretlen személyt aszerint, milyennek gondolják egy tulajdonságlista alapján. Az egyik csoport listáján az intelligens, szorgalmas, impulzív, kritikus, makacs és irigy sorrend volt látható, a másikén viszont pont fordítva, irigy, makacs, kritikus, impulzív, szorgalmas és intelligens.

Ezután megkérte mindkét csoportot, hogy értékelje a személyt aszerint, mennyire képzeli boldognak, társasági lénynek. Akik a kedvező tulajdonságokat kapták a lista elején, jóval pozitívabbnak látták az illetőt, mint azok, akik a negatív kezdést olvashatták. A kedvezőtlen ítéletet tehát komolyan befolyásolták a korábbi tényezők (benyomások), a realitástól függetlenül. Asch ezt a jelenséget „elsőbbségi hibának” (primacy error) nevezte el. Mi történik valójában?

A kísérleti személyek a tulajdonságlista alapján már elkezdtek összerakni egy képet arról a személyről, akit nem ismertek. Az a tény, hogy pozitív vagy negatív volt-e számukra a kezdő három tulajdonság, a továbbiakat is befolyásolta. A jelenséget valójában nagyon sokszor átéljük, amikor olyasvalakiről olvasunk vagy hallunk, akit nem is ismerünk, csak érkezik róla valamilyen „tulajdonság”. Azonnal képesek vagyunk arra, hogy egy „szinte teljes” személyiségképet alkossunk. A hiányzó információk és a realitás nem zavarnak bennünket, mindössze a vágy vezérel, az ítélet- és képalkotás vágya. Ez az érzelmi motiváció arra szolgál, hogy az – egyébként ismeretlen – külvilágot ismerőssé vagy „megértetté” tegyük. Ez egyet jelent azzal, hogy másokkal kapcsolatban is nagy sebességgel jutunk el következtetésekig a legkevesebb információ alapján anélkül, hogy ellenőriztük volna feltételezésünk hitelességét. Hajlamosak vagyunk a másik személlyel kapcsolatos egyetlen pozitív vagy negatív információ alapján megállapítani, hogy a személy többi tulajdonsága is összefügg ezzel, mintegy burkolt személyiségelméletként, amely bizonyos személyiségvonások összefüggéseiről alkotott nézeteinket foglalja magában (ha ellenszenves, akkor nyilván gazember is, hiszen látjuk rajta).

Az online tér kirekeszthet

Ahogy „megtanultuk” egyre jobban használni az internet adta lehetőségeket, úgy nyíltak ki az érzelmi kapuk egyeseknél, és vált érzelmi szükségletté, hogy közölhessenek valamit. A sorokat sokszor a rivalizációs harag vezérli, a mondatok egyértelműen a féltékenységről szólnak. Az internet a szabályozatlan vágyak, az utánzás, a reprodukció következtében versenyt diktál, ahol a modell is rivális, mert kettőnél több ember akarja ugyanazt. Az ebből következő konfliktus magyarázhatja, hogyan lehet, hogy ez a közeg annyira át van itatva méreggel és haraggal. A verseny és a rivalizálás alapja az utánzás, és megjelennek a hírességre törekvők, akik semmit nem szeretnének jobban, mint „valakivé” válni. A neten az emberek egymást lökdösik egy óriási versenyben, vakká válva örök érvényű igazságokra és tanításokra. A hatalmasság ereje tartja fogva az online pszichét, amely egy esetleges kudarc után is hamar visszatér, és újra erősödni kezd, eluralkodik. Ezt a jelenséget látjuk, amikor egy troll, ha kimoderálták egy helyről, akkor újraalkotva önmagát néhány perc múlva ismét folytatja.

Amikor valaki odacsapódik egy olyan csoporthoz, melynek hangadója kifejezetten agresszív, akkor a csoporthoz tartozás vágya erősebb lesz a személyes érzelmeknél. Olyan folyamat ez, melyben – megjelennek kognitív torzítások, mert a résztvevő a többi taghoz igazítja a saját észlelését, vagyis gondolkodását aláveti a csoport mentalitásának. Az online tér ilyen szempontból még kényelmes is, nem kell felállni a székről, ez az azonosulás a csoporttal passzív helyzetben is bármikor lefuthat.

Miért kell gyűlöletet átélnünk?

Sok olyan kérdésről hallunk, amelyről korrekt véleményt csak akkor lehetne alkotni, ha valaki minden oldalról körüljárná azokat a valódi tényeket, melyeket sokszor nem is lehet tudni. Ez volna az optimális magatartás ahelyett, hogy akár a szalagcímekkel is megtámogatva, már egy elővételezett vélemény formálódik valakikben. Nyilván a helyzet az, hogy ilyen szituációkban önkéntelenül is megindul az azonosulás tudattalan érzelmi folyamata. Nem mindegy azonban, hogy kivel azonosulunk, az kritikai szűrőnkön átment-e, avagy valójában a jelenséget saját narcisztikus igényeink szerint használjuk arra, hogy végre felrobbanhassunk.

A saját vélemény formálásához szükség van higgadt értékelésre, amely hiányozhat a tömegkommunikáció igazi fogyasztóinál, akiknek kívülről diktálják a véleményüket, és akiknek érdeklődési körük az extrém életesemények (halál, kriminalitás, katasztrófák, orvosi bravúrok és hibák, nagy bukások és nagy felemelkedések) követésével jellemezhető. Sokan élnek úgy, hogy a saját életükben átélt bizonytalanságok, fel nem ismert szorongások miatt valóban a gyűlölködést használják szelepként. Ők vélhetőleg nem úgy gondolnak önmagukra, mint kirekesztőkre vagy rasszista személyekre. Egyszerűen csak kimondják a – szerintük helyes és jogos – véleményüket.

A szociálpszichológia új módszerei alapján Tony Greenwald, a University of Washington professzora végzett egy kísérletet, amelyben egy – a faji előítéletek vizsgálatára használatos – tesztet alkalmazott. Ebben a változatában fehér és fekete arcok jelennek meg olyan szavak mellett, mint jó és rossz. Az első körben a tesztet végzőknek meg kell nyomniuk a jó gombot, ha fehér; és a rosszat, ha fekete arcot látnak. A teszt méri, hogy milyen gyorsan nyomkodják a gombokat. A második körben felcserélik a tulajdonságokat és a képeket, most a fekete arccal kell társítani a jót, és a fehérrel a rosszat. A kísérleti alanyok reakcióidejéből kitűnik, hogy gyorsabban megy a fehér-jó és fekete-rossz párosítás, vagyis azok is, akik egy kis előítéletességet mutatnak, ezen a teszten szembesülnek a bennük lévő erősebb érzelmekkel.

Eszerint sokkal gyorsabban hozunk összefüggésbe gondolkodásunkban már jelen levő dolgokat és fogalmakat, mint szokatlan és ismeretlen dolgokat és fogalmakat. Olykor tehát a kinyilvánított tudatos értékeink és tudattalan attitűdjeink teljesen összeegyeztethetetlenek. Az életben minden esetben ezzel a kétféle jellemmel viseltetünk: gondolunk magunkról valamit, ez a kognitív eszközökkel átlátható tartalom, de tudattalan módon érzelmileg is reagálunk aszerint, milyenek a tapasztalataink, a korábbi generációinktól megtanultak.

Ha tehát jó emberek vagyunk, mégis azt érezzük, hogy valahogy nem szimpatizálunk bizonyos csoportokkal, az még nem jelenti azt, hogy kirekesztők is lettünk. Azt jelzi, hogy a bennünk lévő tudattalan érzelmek befolyásolnak bennünket. Ezen azonban lehet segíteni, ha olyan olvasmányokat is keresünk, amelyekben az empátia és a szeretet a vezető érzelem.

Tari Annamária pszichoanalitikus

A teljes cikk a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A Smer miatt leállt a kórházreform

Frissítve

A rendőrség eljárást indított Robert F. ellen

Bárki segíthet Natikának

18+

VIDEÓ: Így rúgta le egy férfi a hajléktalant a villamosról Budapesten (18+)

Halálos csapdát jelentenek a műanyaghulladékok a remeterákokra nézve

Zsugorodnak a madarak a klímaváltozás miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.