Előjáték az olimpiára

Rióból olimpiai bronzzal tért haza, tavaly télen a birminghami csarnokban a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg, nyáron második lett a londoni világbajnokságon. Az idei glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokságon folytatódott a sorozat, Márton Anita bronzérme pár napos volt, tele volt friss élményekkel, amikor Somorján, a dobók Európa-kupa-viadalán találkoztunk.
Urbán Klára

2019. április 25. 09:30

- Képarchívum

Örömmel újságolja, hogy mennyien beszélnek a szállóban és a stadionban magyarul, milyen bájosak az éremátadáskor kivonuló, népviseletbe öltözött kislányok, akik közül sokkal ugyancsak anyanyelvén tudott szót váltani, ez pedig simogatja a lelkét, s a kellemes érzés még az előző, zsúfolt napok fáradtságát is segít legyőzni. Hétfőn jött haza Glasgow-ból, szerdán már edzeni kellett, meg otthon, Szegeden is voltak elintéznivalói, aztán pénteken reggel újra úton volt – Somorjára.

Gyerekként gondoltál arra, hogy ötkarikás játékokon versenyezhetsz, világbajnok leszel?

Nem. Mindig szerettem mozogni, apukám súlyemelő volt, tőle örököltem a széles vállát, anyukámék viszont magasak, vékonyak. Soha nem gondoltam arra, hogy majd versenyszerűen sportolok, érmeket szerzek. Ahogy telt az idő, úgy jöttek a célok. Az általános iskolai tanárom fedezett fel, az óra keretében volt súlylökés is, s nekem jól ment. Előtte hat évig lovagoltam.

Az nem vonzott?

De! A mai napig imádom a lovakat. Lovastornával kezdtem, aztán jött a tereplovaglás, de nem volt lehetőség arra, hogy versenyszerűen űzzem, időigényes és elég költséges sport, a szüleim nem bírták volna. Sajnálom, mert a párom szülei mezőgazdasággal foglalkoznak, s nekik volt lovuk, éppen abban az évben adták el, amikor mi összekerültünk. A férjem unokatestvérével azóta is fűzzük az apósomat, meg is ígérte, hogy majd az unokának vesz lovat. Egyébként nem is nagy baj, hogy nincs, mert hiába tervezem minden ősszel a szezon befejeztével, hogy elmegyek lovagolni, soha nem jutok el.

Ráadásul a lovassport nem veszélytelen. Egy sportoló félti kezét-lábát, testi épségét.

A lovaglás azért nem olyan veszélyes. Évek óta szemezgetek egy erdélyi lovas túrával, csak hát a párom nem lovasember, így hiába izgatja a fantáziámat, nem hiszem, hogy lesz belőle valami.

Glasgow pár napja fejeződött be. Már lecsengett az élmény?

Igen, már kezd lecsengeni. Vasárnap volt a döntő, a hétfő, kedd volt igen sűrű, egész nap csörgött a telefon, mindenki el akart érni egypár szóra, jöttek a tévések.

A bronz feledtette a tavalyi fájós nyarat, amikor esélyesként lemaradtál az Eb-ről? A birminghami tető alatt a magyar atlétika első világbajnoka lettél, egy héttel később megnyerted a súlylökő-Európa-kupát, s márciusban a hónap európai atlétájának választottak.

Az az igazság, hogy kifejezetten örültem az eredménynek. Ez a bronz nagyon kellett, mert tavaly félidőben megsérültem. Tulajdonképpen április elején kezdett el fájni a térdem, s ahogy telt az idő, a fájdalom nem múlt el, hanem egyre nagyobb lett. Végül kiderült, hogy nem is a térdemmel van gond, hanem azzal, hogy a nagy farizom kikapcsolt, s minden terhelést a combizom vett át. Ez annyira feszült, hogy húzta a térdemet, nem tudtam leguggolni, nem bírtam terhelni. Szerencsére műteni nem kellett, gyógytornával sikerült visszaállítani a rendet, de az Eb-t le kellett mondani, mert nem tudtam elvégezni az edzésmunkát. Nehéz döntés volt, próbáltam az utolsó pillanatig kapaszkodni valamibe. Nagyon jólesett, hogy a sérülés ellenére a szövetség és a klubom is mögöttem állt, s ők próbáltak rábeszélni, hogy most inkább hagyjam ki az Eb-t és pár hónapot, pihenjek egy kicsit, mint hogy erre a tokiói olimpia rámenjen.

Visszatérve: 2018 nagyon jól indult, de nem jól végződött.

Bizony. Világbajnok lettem országos csúccsal, 19,62-vel; ez majdnem 30 centis javulás. Úgy éreztem, hogy szabadtéren még jobb eredmény születhet belőle, ha a riói 19,87-re ráteszem azt a harminc centit, akkor megvan a bűvös húszas. Mert most ez a cél. Mindenki mondja, hogy ha egyszer átlépném ezt a bűvös métát, akkor egyszerre megugrana az eredmény. A 19 méterrel is így voltam: sokáig mozogtam a közelében, s amikor 2015-ben átléptem ezt a határt a prágai fedett pályás Eb-n, ahol először voltam a felnőttek között érmes nagyobb versenyen, évről évre javultak az eredmények.

Úgy tartják a sportpszichológusok, hogy a határok feszegetése pszichés dolog, akárcsak a sötéttől való félelem. Meg kell győződni róla, hogy nincs mitől félni.

Ez is igaz, a másik dolog, hogy 27-30 éves kor körül van a csúcs – mondják. Ezen a szinten, ahol én is vagyok, nem úgy megy, mint a fiataloknál, hogy egy évben fejlődnek 20-30 centit, vagy akár fél métert is. Nálam az, hogyha egyik évről a másikra tudom ugyanazt hozni, vagy 10-15 centit javítani, nagy dolog. Itt már nincsenek olyan mérföldkövek, mint valamikor, hogy az is döntött, ha változtattak a táplálkozáson. Az erő tekintetében én már a képességeim határát súrolom. Minden jól össze van rakva körülöttem, apró dolgokat próbálunk még keresni, amelyek segíthetnek.

Ez az esztendő már Tokió jegyében zajlik?

Mi négyéves ciklusokban gondolkozunk. Viccesen mondtam, hogy Rió után kezdődhet a felkészülés Tokióra. Most már egyre inkább a finisben élünk, másfél év sincs hátra az olimpiáig.

Sokat gondolsz rá?

Csak folyton szóba jön. Minden interjúban érdeklődnek, nem lehet megfeledkezni róla.

Nem szoktál álmodni előre, ha valamilyen nagy versenyre készülsz? Vagy inkább utána?

Elég érdekes álmaim szoktak lenni. Nagyobb versenyek előtt mindig szerencsétlen helyzetekről szólnak az álmaim. A glasgow-i döntő előtt azt álmodtam, hogy ott vagyok a versenyen, s annyira szurkolok valakinek, hogy a saját kísérletemre elfelejtettem felkészülni, nem tudtam befáslizni a kezemet, mert mindig lecsúszott a fásli. Bebújós pulcsi volt rajtam, kapucni a fejemen, bementem a körbe, ott kiesett a súly a kezemből, négykézláb mászkáltam. Sok ilyen fura álmom van, hogy lekésem a versenyt, vagy szerencsétlenkedek.

Ezt szüli az izgalom. De a verseny jól sül el.

Hál’ istennek mostanában mindig. Évről évre minden versenyen ott voltam, kivéve a tavalyi Eb-t, s belejöttem én is. Juniorkoromban sokszor volt úgy, hogy jó formában voltam, de mikor kimentünk az év csúcsrendezvényére, ott összeomlottam. Most is izgulós vagyok, de ami érdekes: sokkal jobban izgulok a selejtezőben, mint a döntőben. A sportpszichológus mentális technikával megtanított kezelni, hogy saját magamra tudjak koncentrálni, mert gond volt, hogy ha kimentem a pályára, mindenre odafigyeltem, csak magamra nem. 

A párod a sportban találtad meg?

Nem. Ő csak hobbiként sportol, eljár futni, biciklin jár be dolgozni. Van az a típusú ember, aki csak azt tudja elképzelni, hogy sportolóval éljen együtt. Nekem is volt sportoló párom, de nem volt jó tapasztalatom: amikor hazamentünk, csak arról beszélgettünk, hogy mi volt edzésen, ezzel telt az idő. A férjemmel meg megbeszéljük tíz perc alatt, hogy mi volt, s aztán a mi kis buborékunkban vagyunk. Az a jó, hogy ő sem nagy társasági lény, aki minden hétvégén bulizna; néha sakkozni kell, hogy egy családi eseményre, esküvőre el tudjunk menni.

A sajátotokkal azért nem volt gond?

Eredetileg úgy tervezte, hogy csak az idén esküszünk meg, de mondtam neki, hogy ez nem lesz jó, mert a vb-t kitolták augusztus helyett szeptember végére, október elejére, s addig nem akarok vele foglalkozni, ha meg hazajövök, kell egy kis idő a szervezésre, s már nem biztos, hogy megfelelő időnk lesz. Tavalyelőtt kérte meg a kezem, egy évre rá összeházasodtunk.

Mi a szép az atlétikában, a sportban?

Nagyon sok mindenre megtanított, aminek a magánéletben is hasznát veszem. Arra, hogy mindent idejében elvégezzek, pontos legyek, odafigyeljek a dolgokra, megnyugtatott. Többen mondták, hogy ilyen nyugodt mentalitással nem lehet az élsportban sikeresnek lenni, jobban fel kellene magamat szívnom. Tény, hogy én soha nem voltam az a típus, hogy odamegyek, és széttépem a súlygolyót, kiabálok, elküldök mindenkit valahová. De nekem ez így megfelel.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A pedagógusok mindössze 4,5%-a gondolja úgy, hogy megbecsülik a munkáját

Komoly gondot okoz a munkaerőhiány a mezőgazdaságnak

Határon billeg a Híd, az MKP és Kiska új pártja a legújabb felmérés szerint

Miloš Zeman cseh elnök Prágában fogadta Zuzana Čaputovát

Sose volt még ennyi menekült a világon

Ami Oroszországban történik, az nem marad ott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?