Él a tájház

Zétényben 2009-ben hozták létre a tájházat azzal a céllal, hogy a felnövekvő korosztályok megismerhessék elődeink életét. A tárgyi kiállításokon túl azt a célt is megfogalmazták, hogy e tájház váljék élővé, olyan rendezvényeknek adjon helyet, amelyek elődeink foglalkozásait és mindennapi tevékenységét mutatják be. Ebben elsősorban a Csemadok helyi alapszervezete segít: évek óta kulturális napokat szervez, s pályázat útján sikerült vásárolnia egy szövőszéket, amely működik, kipróbálható, tehát a tájház valóban él.
Vasárnap

2019. július 24. 09:45

Szakszon Anna felvétele

Az idelátogatót a ház tisztaszobája, kemencés konyhája, lakószobája és a bennük található sok értékes tárgy várja, egy helyiségben pedig halászati kiállítás. Az udvaron kemence, fedett kiülő stílusosan fából készült asztalokkal és lócákkal, felújított mellékhelyiségek. A Csemadok-alapszervezet az elmúlt években hagyományos káposztataposást, kézi kukoricatörést, majd aratást szervezett.

Kulturális nap, hatodszor

A hagyományoknak megfelelően Zétényben idén is megtartották a kulturális napot, már hatodik alkalommal. A hajdani falusi szombatok és vasárnapok hangulatát varázsolták a tájház udvarára és helyiségeibe. Bemutatták a frissen vágott csirkéből készült húslevest benne friss, a kertben szedett zöldségekkel és frissen begyúrt házi tésztával. A porta előtt és az udvaron a férfiak besepregettek, a nők szőttek. Mindeközben mindenki kipróbálhatta a kukoricamorzsolást, lucernavágást, szövést, tésztagyúrást, volt állatsimogató, s a csicseri óvónők jóvoltából a gyerekek játszhattak a Százszorszép játéksziget paraszti játékaival, vagy ugrálhattak a nagyon ötletes szénavárban, fényképezkedhettek népi ruhában, és vásárolhattak zsákbamacskát. Azután következett a finom húsleves kóstolása, hússal, töltelékkel, majd pogácsa és kalácsok. A jó ebédhez a magyarországi Újvári Marika és Csáki Tibor dalai szóltak, ebéd után a nagyközönség egy része is dalra fakadt. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával jöhetett létre, a szervezésben pedig a Bazsarózsa asszonykórus és a készséges férjek, valamint Kóbori Erzsike és Kiss Emőke segítettek a legtöbbet. Köszönet illeti a község polgármesterét, aki maximálisan támogatta a rendezvényt, továbbá mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a sikeréhez.

A kulturális napot megtisztelte jelenlétével Kopasz József, a Csemadok bodrogközi és Ung-vidéki területi választmányának elnöke, országos alelnök is. A hazaiakon túl több községből is ellátogattak ide, voltak magyarországi és erdélyi vendégek is, és elismerően szóltak az eseményről.

Szakszon Anna

A teljes cikk a Vasárnap 30. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Epstein halálától Bill Clinton kék ruhájáig

2:1-re győzött a DAC Nyitrán

SHMÚ: Hétfőn is viharok várhatók csaknem az egész országban

Európai programot!

Két pontot elherdáltak a somorjaiak

VIDEÓ: Belecsapott a villám Danko zászlórúdjába?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?