Egy adag Jókai

A június 12. és 16. közötti forró nyári napokban a színjátszás kapta a főszerepet Komáromban. Idén már 56. alkalommal rendezték meg az amatőr színjátszók, kisszínpadok és diák színjátszók országos versenyét. Egy nap híján egy egész hétig folyamatosan színielőadásokat lehetett nézni, figyelni, átélni a városban.
Vasárnap

2019. június 27. 09:30

- A szerző felvétele

A kedd esti megnyitó után aligha maradt szem szárazon, ugyanis a rendezvény kultikus alakjára, Kiss Péntek Józsefre emlékeztek egy gála keretében. A verseny csak másnap reggel, az ipolysági SzondySokk előadásával indult. Idén tíz versenyelőadást nézhettek meg az érdeklődők, ezek mellett jó pár vendégelőadás, beszélgetés színesítette a programot, például Jordán Tamás stand-up-estje.

Ebben a pár napban reggeltől egészen hajnalig a színház, a játék szeretete tapintható ki a levegőben. Aki éppen nem előadáson ül, az a látottakat boncolgatja, újrarendezi, kritizálja, dicséri. Itt az jelent rosszat, ha nem beszélnek a színpadon történtekről. A Jókai Napok alatt kicsit megszűnik az idő, szinte más dimenzióba kerülnek a résztvevők, de még azok is, akik csak betévednek egy-egy előadásra vagy épp az esti fesztiválklubba. Már egy egészen kis adag is függőséget okozhat a versenyből, vigyázni kell, mert könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy nem bírunk leállni, és az összes produkciót látni szeretnénk. Még a fülledt levegőjű, forró kamaraszínpad is minden előadás alkalmával megtelt.

Napközben még érezhető némi versenydrukk, feszültség a légtérben, de estére teljesen megszűnik. A fesztiválklubban mindenki felszabadul, a versenytársi viszony elfelejtődik, hiszen a színház minden jelenlévőt összeköt. A napok előrehaladtával mindenki egyre komfortosabban mozgott Komárom utcáin, és jó pár világmegváltó beszélgetés zajlott le, az asztalok pedig volt, hogy táncparketté váltak…

A Jókai Napok fontos rendezvény, hiszen a művészet szeretetére nevel, és közelebb hozza a színházat. Szombatra már minden résztvevő kellően elfáradt. Ez volt az utolsó versenynap. Az este fogadással és záróbulival végződött. A Tiszti Pavilon megtelt élettel és zenével. A vasárnap délelőtti díjkiosztó családi hangulatban telt. A díjazottak együtt örültek, egymásnak, bár néhány csalódott tekintetet is el lehetett kapni. Jó ez a pár nap színjátszás, jó ez a Jókai Napok. Mindenkinek bele kéne kóstolnia, legalább egy kicsit, bármilyen szerepben.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+8

Az 56. Jókai Napok díjazottai

A fesztivál fődíja: Nánai Színjátszócsoport, Gyárfás Miklós: Játék a csillagokkal

Nívódíj – Diák-színjátszócsoport: Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely, Janne Teller: Semmi

Nívódíj – Felnőtt-színjátszócsoport: A díjat a zsűri nem adta ki

A legjobb rendezés díja: Tóth Gábor (Meg+növünk Diákszínpad, Komárom, Fehérlófia)

A legjobb férfi alakítás díja – Felnőtt színjátszók: Góra Róbert (Hüpermnesztra) és Piski Erik (Lürkeosz), Nánai Színjátszócsoport

A legjobb férfi alakítás díja – Diák színjátszók: Nagy Ákos (Ljovcsik, Fekete tej, VISZTA, Komárom)

A legjobb női alakítás díja: Bereczk Dóra (Sura, Fekete tej, VISZTA, Komárom)

Ferenczy Anna-díj: Bondor Jusztina (Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely, Semmi)

Gergely József-díj – a legjobb pályakezdő rendező díja: Kossárová Eva (VISZTA, Komárom, Fekete tej)

Különdíj az igényes bábmozgatásért: Gál Dávid (A galántai Kodály Zoltán Gimnázium bábcsoportja, Fülemüle)

Különdíj a közösségi alkotásért: GIMISZ diákszínpad, Komárom, Mátyás, a szerelmes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Ďuriš Nicholsonová eddig fontolgatta, hogy indul a parlamenti választásokon

Több ezer eurónyi drogot foglaltak le a rendőrök Vágbesztercén

Rengeteg hiányosságot találtak a szabadulószobák ellenőrzése során

Kiska nem tart igényt két fizetésre

Lucia Ďuriš Nicholsonová lett az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának elnöke

Nem vizsgálja tovább a NAKA Šufliarsky és Kočner sms-váltását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?