Derűvel minden könnyebb

Elég sokan mondták már, hogy néha túl könnyedén veszem a dolgokat, hogy nagyon nyugodt, kicsit tán nemtörődöm vagyok. Valójában az az igazság, hogy tudom: ha idegeskedem, csak megnehezítem a dolgomat, és még mások kedvét is elrontom, mivel ha valakinek rossz a kedve, az erős hatással lesz a körülötte élő emberek hangulatára.
Vasárnap

2014. február 15. 08:15

Ezért inkább úgy döntöttem, ha már meg kell oldanom egy problémát, derűsen fogom megoldani. Félreértés ne essék, nem vagyok állandóan jókedvű. Sőt, kifejezetten sokszor vagyok bánatos, szomorú vagy csalódott. Ki ne lenne az, ha mondjuk, kap egy ötöst matematikából, vagy éppen durván leszidják, mert elfelejtett valami házimunkát megcsinálni? Ha létezik is ilyen, kötve hiszem, hogy emberi lény. Nem, a derűlátás, más néven optimizmus nem ebből áll. Lényege – legalábbis szerintem –, ha nehézségek érnek is, nem hagyjuk, hogy azok terhe lehúzzon, elrontsa a kedvünket, hanem a bánat és a szomorúság ellenére is képesek vagyunk boldogok maradni (ha a háttérben ott van is az a bizonyos rossz, keserű érzés), és mindennek a jó oldalát nézzük. Nem sikerült a felmérő? Sebaj, lesz jobb is, egy rossz jegy nem a világ. Leszidtak otthon, mert elfelejtettem levinni a szemetet? Nem kell rögtön depresszióba esni, elég csak bocsánatot kérni, esetleg segíteni valami másban, és mindjárt jobb kedvre derül mindenki.

Ezzel el is értünk mondanivalóm számomra lényegesebb pontjához, a derűlátás pozitív hatásához, amit másokra gyakorol. Hadd mondjak egy példát:

Odamegyek egy barátomhoz, akivel már rég szerettem volna beszélni, de azt látom, hogy kitérően válaszolgat, nem is figyel rám, mintha lélekben teljesen máshol lenne, gyakorlatilag semmi olyan információt nem tudok meg, amire kíváncsi lettem volna. Hát nem idegesítő? Hisz csak az időmet fecséreltem, fölöslegesen fárasztom magam, hogy próbálok valamit kihúzni az illetőből, miközben jól tudom, hogy teljesen haszontalan. Az örömből, hogy végre beszélhetek régen látott barátommal, lassan keserű csalódottság lesz. És látjuk, már magam is kezdek melankóliába esni! De ha odamegyek ahhoz a szóban forgó baráthoz, és azt veszem észre, hogy vidám, mosolyog, örömmel számol be a vele történt dolgokról, még viccelődik is, akkor magam is jobb kedvre derülök. Hisz elértem, amire vágytam, sőt az is jólesik, hogy boldognak látom a barátom. Így aztán abból, ami az előző példában még csalódást keltő, beszélgetésnek nem nevezhető találkozás volt, most egy ép, egészséges konverzáció lesz, ami egyaránt örömet szerez nekem és a barátomnak.

Hallottam már azt is, hogy a derűs, mosolygós emberek tovább élnek. Ehhez nem nagyon sokat tudok hozzáfűzni, jómagam még csak tizenöt éves vagyok, de abban biztos, hogy egy kis optimizmus még senkinek sem ártott, és nem is fog. Lényegtelen, hogy tovább élünk tőle, vagy sem. Ami fontos, hogy jól érezzük magunkat, és mások is magukat körülöttünk. Lehet, hogy optimisták és morcos, önsajnáló emberek között nem fogunk észrevenni jelentős fizikai különbséget, de azt igen, hogy az optimisták sokkal életerősebbek, vidámabbak, és szerintem ez fontosabb, mint gazdagnak vagy ismertnek lenni. Nem az a lényeg, hogy meddig élünk, hanem az, hogy hogyan, amire nagyon jó mód a derűlátás.

Persze az optimizmusnak vannak, hogy is mondjam, nem kívánt mellékhatásai is. Engem, például, sokan megszólnak, hogy túl laza vagyok, hogy nem is érdekel, ha valami rosszul sikerül, és hogy ez így nem jó, ha nem törődöm a problémáimmal. Egyet is értek velük. Aki nem törődik a problémáival, az tényleg rosszul gondolkodik. Amit viszont ezek az emberek – akik meg szoktak szólni – nem értenek, hogy én igenis figyelek és törődöm is a problémáimmal – csak épp nem csinálok belőlük túl nagy hűhót. Ha tudok kezdeni valamit az adott nehézséggel, akkor megteszem minél hamarabb, ha pedig nem…, hát akkor már minek bánkódni miatta, ha úgysem segíthetek rajta? De ezt sajnos csak nagyon kevesen értik meg, a legtöbb ember saját problémáival bajlódik, és túlságosan el van foglalva ahhoz, hogy legalább egy picit mosolyogjon, vagy a barátaival beszélgessen. Aztán meg panaszkodik, hogy jaj, de neki milyen nehéz, annyi a dolga, hogy már nem is bírja. Lehet, igaza is, de attól még, ha sopánkodik miatta, az nem segít. Amennyi erőt a panaszkodásba fektet, azzal talán problémái felét már meg is oldhatná.

Lehet, lesznek sokan, akik azt gondolják, teljes sületlenség, amit beszélek, de amit most leírtam, a saját bőrömön érzem. Én nem tudnám úgy elképzelni az életemet, mint egy stresszes, összevissza futkározó ember. Nem tudom jobban megindokolni, miért jó a derűlátás, de tapasztalataim szerint nagyon jó hatással van a környezetemben élő emberekre. Csak ajánlani tudom.

 

A szerző pozsonyi gimnazista, a IX. Kulcsár Tibor esszéíró pályázat 1. kategóriájának helyezettje

 

Következik Nágel Friderika: Turistacsalogató

 

 

Önnek ajánljuk

Idén sem lesz kiegyenlített költségvetés

Menet közben gyulladt ki egy vágsellyei család autója

Frissítve

Kigyulladt egy pozsonyi rendelőintézet épülete

Juncker: nem nyitható újra a Brexit-megállapodás

Látogatóközpontot adtak át a Páneurópai Piknik Emlékparkban

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve / A pillér

Legfrissebb galériák
Olvasta már?