Csoda a Józsefvárosban

Tele van a tornaterem. Dugig. Anyukámmal és a négyéves Cilivel leghátul találunk helyet, egy falhoz tolt padon. Ennek megvan az az előnye, hogy Cili fel tud állni a padra, és így legalább lát is valamit. Képes százhúsz percig állni és végignézni az előadást. A helyszín – Deák Diák Általános Iskola, Budapest, Józsefváros. A darab – Kodály: Háry János. A szereplők – diákok és tanárok. Összesen talán ötvenen-hatvanan. Énekesek, táncosok, kóristák, kicsik és nagyok. A zenekarban pedig a mi Ajnánk furulyázik. Erre a jeles alkalomra kikértük a zsolnai iskolából.
Marosz Diána

2019. április 2. 09:45

Ha valaki középiskolás koromban azt mondja, hogy a gyerekeim majd a Józsefvárosban járnak iskolába, nem hittem volna neki. Büszke (bár csak amolyan vidékről bevándorolt) budaiként mindig lenéztem kissé Pestet. A Józsefváros, a hírhedt „nyócker” meg egyenesen az erkölcsi fertő melegágyaként tűnt fel előttem. Ha nem volt muszáj, be nem tettem oda a lábamat.

Sok-sok évvel később, már szlovákiai lakosként készítettem egyszer egy felmérést a magyarországi és szlovákiai zenetagozatos iskolákról. Zenész barátaim révén bejutottam néhány budapesti iskolába is, köztük a Deák Diákban működő Budapesti Énekes Iskolába. Amit ott láttam, lenyűgözött. Nagyon lelkes, nagyon elhivatott, nagyon profi tanárok csodákat műveltek nagyon vegyes hátterű, sokszor hátrányos helyzetű gyerekekkel. Amikor aztán a saját gyerekeimnek kerestem egy évre budapesti iskolát, hívtak, járjunk hozzájuk. Így lett a gyerekeimből egy évre józsefvárosi diák. Mialatt kísérgettem őket, rájöttem, hogy a „nyócker” minden komorsága és kopottsága ellenére nagyon izgalmas, felfedezni való városrész. Méghozzá rengeteg szlovák vonatkozással.

A tanév végén, amikor visszaköltöztünk Szlovákiába, fájt a szívem, hogy ott kell hagynunk az énekes iskolát. Ajna lányom minden zenei programban szívvel-lélekkel vett részt, tudtam, hogy mindez nagyon fog neki hiányozni. Amikor hát tehetjük, visszajárunk. Mint például most is, a Háry Jánosra.

Ez az iskola különleges iskola. Ebben az iskolában a tanárok figyelnek a gyerekekre, és segítenek, ha baj van. Ebbe az iskolába sok roma gyerek is jár. Rajtuk kívül vannak szép számmal integráltak is, különböző zavarokkal küzdők. Rengeteg gyereknek labilis a családi háttere. Ha egyáltalán van családjuk. A két párhuzamos osztály közül az egyik néptáncos, a másik énekes. Az énekes tanárok mindig elsőtől egészen nyolcadikig visznek egy-egy osztályt, így nagyon bensőséges a kapcsolatuk a gyerekekkel. A heti két énekórán kívül van kötelező és fakultatív kórus, szolfézs (a Józsefvárosi Zeneiskolával együttműködésben), egyéni hangképzés, havonta miseszolgálat vagy vesperás. Merthogy az énekes iskola egyházzenei irányultságú iskolamodell, középkori gyökerekkel. Az iskola tanárai minden évben színre visznek néhány komplex, nagyszabású zenei produkciót is. Ilyen volt az idei télutón a Háry János.

Tartom Cilikét, hogy le ne essen a padról, közben nézem az előadást, fényképezek. Egyáltalán nem érzékelem az idő múlását. Magával ragadó a produkció. Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet – énekli a Háryt alakító tizenöt éves fiú és vele az egész terem, a közönség is. Cilike lelkesen fújja, örül, hogy valamit végre ő is ismer.

Nézem a szereplőket, a gyerekeket és a tanárokat, és gombóc van a torkomban. Mekkora munka lehetett ezt összerakni! Betanítani a szövegeket, a mozgást, az éneket, a táncot, instruálni a színészeket, összepróbálni a hangszeres részeket. Kitalálni a próbák rendjét, informálni a szülőket a próbák menetéről, összeterelni a rengeteg szereplőt…

Az énekes tanárok mindegyike több helyen tanít, többen közülük egyetemen is. A tanításon kívül előadóművészként is rendszeresen föllépnek. Honnan veszik ezt a végtelen energiát? Ezt a határtalan lelkesedést? A Budapesten töltött egy év alatt végig csendben csodáltam őket. Hálás vagyok, hogy mi is részesei lehettünk ennek a józsefvárosi oázisnak. És hogy bármikor visszajöhetünk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Újságírók célkeresztben

Elhunyt Csető János

Fed-kupa: Cibulková és Kužmová is örül a sorsolásnak

Manchester City–Tottenham meccs a tévében

Tovább bonyolódik az SaS eltűnt politikusának ügye, már a családjának is nyoma veszett

Kétszer annyi balesetért felelős az alkohol húsvétkor, mint az év többi részében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?