Csavargóból komédiás

Több mint húsz év telt el A zsarnok szíve bemutatója óta, Ninetto Davoli mégsem változott. Nem hízott el, nem lett más arca, nem kopott meg a mosolya.
sysadmin

2005. július 1. 04:00

Több mint húsz év telt el A zsarnok szíve bemutatója óta, Ninetto Davoli mégsem változott. Nem hízott el, nem lett más arca, nem kopott meg a mosolya. Angelo Orlando tarantinós filmjének Hadnagyaként úgy pancsolt a vérben, hogy közben kikacsintott a nézőre: „Egy percig se vedd ezt komolyan, játék az egész, paradicsomlével átitatott commedia.” Helyenként ugyan megpróbált „véresen komoly” lenni, de mindig csak egy pillanatra, hogy annál nagyobb erővel hasson, amikor hangulatot vált.
Ebben jeleskedett Pasolininál is. Kedélyállapotának gyors változtatásában. Búskomorból így lett kirobbanóan jókedvű, letörtből sugárzóan boldog, balszerencsésből újfent elégedett, sorsával megbékélt olasz kisember. Ebben a típusban hibátlan volt, másfajta karaktert nem is biztos, hogy képes lett volna eljátszani. Ninetto Davoli ugyanis sosem tanult színészetet. Könyvből sem volt sok a kezében. Az életet az utcán tanulta, ott is főleg sötétben. Az éjszaka törvényei mások, mint a nappalé. Erre időben rá kellett jönnie. A sorsa így rendezte. Szegény, majdnem nyomorúságos gyerekkor után kalandokban gazdag kamaszévek, a pénzszerzés nem mindig tisztességes formái, sokszor törvénybe ütköző kilengések. De népes a család, kaja meg semmi. „Ninetto, csak el ne kapjanak!” Papának, mamának egy a hangja: „Aztán ügyes legyél!” A „hogy szerezted?” nem érdekes. A „mit hoztál?” annál inkább. Hentessegéd lehetett volna, vagy inas egy levegőtlen asztalosműhelyben. Ő az utcát választotta. A váratlan lehetőségeket. A sötétedés után kínálkozó nagy kalandokat, amelyek jó esetben komolyabb összegekkel járnak. Félni sosem félt. Ha kellett, futva menekült. Ifjú éveiről úgy mesélt annak idején, amikor Jancsó Miklós Budapestre hozta, olyan lelkesen és annyira nyitottan, mintha csak a világ legtermészetesebb dolgát tette volna. Pier Paolo Pasolini a földön járó Isten volt számára. Az elérhető mágus. Szükségük volt egymásra. Szoros kapcsolatukon nem tudott lazítani sem az idő, sem az irigység. A végsőkig kitartottak egymás mellett. Ninetto Davoliból Pasolini faragott színészt. Ő csiszolta utcáról hozott tehetségét. Megtanította arra, hogyan kell a kamera előtt is természetesnek látszani. Nem játszani pusztán lenni. Hitelesen, élethűen, manírok nélkül. Majdnem tíz filmet készítettek együtt. Negyven évvel ezelőtt, a Madarak és madárkákkal kezdtek, és 1973-ban, Az ezeregyéjszaka virágaival zártak le egy nem akármilyen sorozatot. Két vándor bolyong egy metropolis peremén a Madarak és madárkákban. Apa és fia. Céltalan útjuk során melléjük szegődik egy marxista holló, őt hallgatják, az ő ideológiáját. De mert nem értik, kitekerik a nyakát, megeszik, és mennek tovább. Totó játssza az Apát. A zseniális Totó. Az utánozhatatlan komédiás. Fiaként Ninetto Davoli tőle is elleshetett jó pár színészi fogást. Két filmben játszottak még együtt. A Föld a Holdról nézve és a Mik a felhők? ugyancsak Pasolini ajándéka szeretett, fiatal barátjának. Ez utóbbiban Totó alakítja Jágót, Ninetto Davoli Othellót. És a következő évben, 1968-ban már ott A papírvilág jelenete, majd ezt követi a Disznóól. Nincs megállás. Pasolini újabb és újabb helyzeteket kreál hűséges Ninettójának. Viszi a Dekameronba, a Canterbury mesékbe, és nem hagyja ki Az ezeregyéjszaka meséiből sem. A Dekameronban kirabolja egy prostituált, aztán ő rabol ki két tolvaj társaságában egy érseki sírhelyet. Neki való figura. A Canterbury mesékben szeretnivaló pernahajder, született korhely fráter. Az ezeregyéjszaka virágaiban a bolondos Aziz. Hálásabb szerepet nem is kaphatott volna. Ezt tudja a legjobban: felszabadultan komédiázni. Játéka hibátlan, egyénisége páratlan.
Jancsó Miklós pár héttel ezelőtt Pozsonyba hozta A zsarnok szívét. A vetítés után kérdeztem őt Ninetto Davoliról.

Tudom, hogy mély barátság fűzte Pasolinihoz. Rómában töltött évei során, gondolom, gyakran találkozott Ninetto Davolival is.
Pier Paolóval művészileg eleinte szembeszálltunk egymással, később azonban nagyon jó barátok lettünk. Ninettót voltaképpen ennek a barátságnak köszönhetem. Ő Pier Paolo bizalmas barátja volt, de nem az egyetlen. ĺzig-vérig római gyerek, aki ábrázolni tudta mindazt, amit Pier Paolo csak általa tudott kifejezni. Amikor szóba jött, hogy olasz-magyar koprodukcióban forgatnám A zsarnok szívét, a bolognai csepűrágó szerepét kimondottan neki találtam ki.

A nép fiának.
Volt egy baráti körünk Rómában. Filmrendezők, művészettörténészek, színészek. Ninetto nem volt tagja ennek a körnek. Akkor még nagyon fiatal volt. Huszonvalahány éves. De tudtuk mindannyian, hogy Pier Paolóhoz tartozik. Erősen, szinte elválaszthatatlanul. Vele azonban csak akkor találkoztam, ha Pasolininál jöttünk össze. Akkor ő is közénk ült. Egy pénteki napon még náluk vacsoráztam, szombatról vasárnapra virradóra Pasolinit megölték. Akkor azt hittük, politikai ügy. Baloldali volt, meg független párti is, Amerika-ellenes. Ez sok volt akkoriban. Meg voltunk győződve róla, hogy „megrendelésre” végeztek vele. Később kiderült, hogy tévedtünk. Egy szexuális kaland lett a veszte.

Ninetto Davoli egészen A zsarnok szívéig csak vele forgatott. Nem feszélyezte őt a játékban, hogy magyar színészekkel játszott?
Nem volt ez probléma számára. Neki semmi sem okozott gondot. Józan paraszti ésszel mindent megoldott. És soha semmiből nem csinált titkot. Pasolinihoz fűződő érzelmeiről is nyíltan beszélt. Sosem fogom elfelejteni: Pier Paolót ugyan a szülőfalujában temették el, de a szertartást Rómában tartották, a Piazza Navonán vonult a menet. Ez a kép örökre megmarad bennem. Amikor elindult a koporsójával az autó Rómában, Ninetto ordítva rohant utána. Pier Paolo katolikus volt, de kommunistának vallotta magát. A temetésén katolikus pap beszélt, a búcsúztatás végén azonban az Internacionálét énekelte a tömeg. Mellettem két kispap állt, feltartott ököllel.

Sokat kellett instruálnia Ninetto Davolit?
Én nem úgy választok színészt, hogy a forgatás során egyfolytában irányítgatnom kelljen. Én a filmbeli karakter alapján döntök, hogy kinek adom a szerepet. Onnantól kezdve pedig már csak a szituációt állítom be. Csak azt mondom el, mit kell csinálni, és hova kell menni. A „hogyan?”-t a színészre bízom. Ninetto pedig mindent megértett. A nép fia, de fényes elmével. Mélyről jött, de még mindig ragyog. Komédiás a szó legnemesebb értelmében, és nálam is komédiást játszott. Soha nem esett túlzásba. Egyetlenegyszer sem fordult elő nála, hogy rátett volna egy lapáttal. Érezte, hogy miből mennyi kell. Annak is örültem, hogy nem tartozik a gumiarcú színészek közé. Azokat én valahogy nem szeretem. Ninetto esetében minden belülről jön. Ő született komédiás. Különös figura. De Pasolini körül csak ilyen gyerekek voltak. Egytől egyig furcsák, érdekesek, mélyről jöttek.
Gálffi László a filmbeli bolognai csepűrágó legkedvesebb magyar barátját, Gáspárt alakítja Jancsó Miklós alkotásában. Ninetto Davoliról ő is meghatározó emléket őriz.

Megérzett valamit abból a misztikumból, amely Pasolininak köszönhetően Ninetto Davolit is körbelengte?
Én a mai napig nagy Pasolini-rajongó vagyok, de nyolcvankettőben, amikor Ninettóval játszottam, Pasolini már nem élt. Rengeteget faggattam őt, hogy meséljen róla, és mesélt is sokat. Ugyanolyan közvetlen, jópofa, nagy étvágyú, jó humorú embernek láttam őt, mint a filmekben. Közhely, de tényleg így van: voltaképpen mindanynyian ugyanazt a szerepet játszszuk a pályánk során. Ugyanazt, csak más jelmezben. Ninetto pedig a kamera előtt is megmaradt annak, aki az életben volt: egy vásott utcagyereknek. Van egy különös emlékem vele kapcsolatosan, nem is tudom, elmeséljem-e?

Biztassam?
Akkortájt költöztem az Amerikai úti lakásomba, amikor A zsarnok szívét forgattuk a MAFILM Lumumba utcai stúdiójában. És hogy milyen volt a mi kapcsolatunk? Ninetto tudta, hogy rajongok érte. Ittunk, ettünk, sokat nevettünk együtt. Az egész forgatás nagyon jó hangulatban telt. A lakásom meg közel volt a filmgyárhoz, csakhogy annyira be voltam fogva, hogy nem maradt időm a teljes beköltözéshez. Mindig a forgatócsoportból kellett megkérnem valakit vagy valakiket, hogy rakodjanak, rámolják be a lakást, mert nem tudtam mással foglalkozni, csak a filmmel. Ágyam sem volt még, csak egy matrac a szoba közepén. Új lakó voltam a házban. Ninetto pedig szerelmes lett az egyik statiszta lányba, aki végig mezítelenül járt-kelt a kamera előtt. De a felesége is itt volt vele, a Gellért Szállóban várta a forgatás után. Amikor Ninetto ezt elmesélte, azonnal szóltam neki, hogy ha kell, kölcsönzöm neki a lakást. Oda is adtam neki a kulcsot, és két utcával odébb már magukra is zárták az ajtót. Természetesen sosem tudtak simán bejutni, mert vacakolt a kapuzár, így mindig a szomszédok engedték be őket. Akik jó véleménnyel lehettek rólam, hogy én még ott sem lakom igazán, és máris egy ilyen történettel indítok. Ninettót viszont egy életre leköteleztem. Ez alapozta meg a mi barátságunkat. Én egy lovagi gesztussal elintéztem az ő mérhetetlen nagy problémáját.

Bizonyára rögtön az első pillanattól kezdve „értették egymást”.
Nagyokat beszélgetni azonban csak az átállások szünetében, tolmács segítségével tudtunk, Ninetto ugyanis csak olaszul beszélt. De nagyon sok titkába beavatott. Mesélte, hogy még börtönben is ült egy rövidke ideig. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, így Pasoliniról is sok mindent kiszedtem belőle. Évekkel később, amikor Rómában forgattam, fel is hívtam őt. Sajnos, nem tudtunk találkozni, mert valahol másutt volt.

Pasolini filmjeiben milyennek látta őt?
Hitelesnek. Megtanulta ugyanis, hogyan kell átadni a személyiségét. A film esetében nem is lényeges, hogy képzett színész az ember vagy sem. Sőt néha jó is, ha nem. Ninetto mindig önmagát adja. Ugyanazt a típust. Ha például levágatná a göndör fürtjeit, már nem is az lenne, aki. Egyszerű dolgokat ösztönösen megcsinál, a szerénységétől pedig minden olyan összetettnek látszik, hogy hajlamosak vagyunk belelátni bizonyos dolgokat. Nem véletlen, hogy Pasolini annyira szerette őt. Egy befelé forduló, depresszióval küszködő ember számára egy ilyen fiú a ragyogást, a Napot jelenti, ő tudja életben tartani. Ninetto nagyon sokat segített neki a szereplőválogatásban is. Pasolini erős ember volt, ugyanakkor nagyon félénk is. Mindig ez a kettősség jellemezte. Mentek együtt az utcán, s ha kinézett magának valakit, akiről úgy gondolta, hogy jól jönne a következő filmjébe, tetszett neki az arca, a megjelenése, megérzett valamit az egyéniségében, mindig Ninetto szerezte meg neki. Napi kapcsolatban voltak egészen addig, amíg ki nem házasította őt. Pasolini ugyanis egy idő után minden barátját kiházasította. Volt, akinek még lakást is vett. Ninettónak mindig kitalált valamilyen szerepet. A Teorémában ő volt a bolond postás. Emblematikus figurája lett a Pasolini-filmeknek.

A zsarnok szívéből is szinte kiragyog. Csupa derű, ő maga a megtestesült életöröm.
Mondom: a forgatás során is egyszer volt csak borús pillanata. Amikor nem tudta, hova vigye a csajt.

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?